153. rész. Mr. és Mrs. Tom Kaulitz.

-        Na jó. Utoljára mondom, hogy add ide azt a rohadt kulcsot, mert átlépem a nőt nem bántunk határt!

-        TOM!! – hallatszott a három fiú ordítása a lépcsőházban.

-        Itt vagyok fent!! – kiáltott vissza. – Most nagy szarban vagy. – lökte arrébb Annt.

-        Csakhogy ők odakint vannak, te pedig idebent.

A fiúk dörömbölni kezdtek az ajtón.

-        Ez a hülye tyúk bezárt ide. Nála van a kulcs.

-        Akkor vedd el tőle. – Bill.

-        Ne szarozz már Tom! El tudod venni, ez egy csaj. – Georg.

-        Hát épp ez az. Megmondtátok …(neved)-nek, hogy itt vagyok?

-        Még nem. Előbb elő akartunk keríteni.

-        Hívjátok fel. Úgyis megdumálom, hogy engedjen ki.

-        Basszus, Tom. Ne legyél már csaj! – Gustav.

-        …(neved) meg fogja érteni, hogy miért nem bántok egy lányt.

-        Terhes! – kiáltotta Bill, mert nem látott más kiutat, hogy legyőzze bátyja gátlásait.

-        MI??

-        Terhes! Babát vártok! Apa leszel!

-        Na jó Ann. Én tényleg nem akartam ezt és sajnálom. – mondta.

Elkapta Ann karját, kicsavarta és lelökte őt a földre. Ann ellenkezett, de Tomnak elborult az agya. A földhöz nyomta őt és átkutatta a zsebeit. Majd mikor végre megtalálta a kulcsot kirontott az ajtón.

-        Sajnállak Ann! – mondta és már szaladt le a fiúkkal a lépcsőn.

Bepattantak a kocsiba és hajtottak a partra.

-        Hol van? – rohant Tom a lányokhoz.

-        Elment. – Viki.

-        Elengedtétek? – Georg.

-        Nem láttuk, hogy elmegy. Azt mondta vécére megy csak. De ott nincs.

-        Ezt nem hiszem el.

-        Hol a fenében voltál? – Detti.

-        Hosszú. Hova mehetett?

-        Nem tudjuk. Ha tudnánk, már utána mentünk volna. – Viki.

-        Figyelj ide. Értem az ellenszenved, de most nincs időm elmagyarázni a dolgot, úgyhogy koncentráljatok, hova mehetett.

-        Haza? – Gustav.

-        Odamegyek. – mondta Tom, és már ott sem volt.

Egyenesen hazament és berontott a házba. Te nem voltál ott.

-        Basszus. – ült le arcát a kezeibe temetve a kanapéra.

Csak ült és gondolkodott. Számbavette a lehetséges helyeket, ahová mehettél. Támadt egy ötlete. Felhívta Billt, kiadta az utasításokat és elindult.

Igaza volt. Ott ültél a te mólód végén lévő padon és csak sírtál. Amikor meglátott összeszorult a gyomra. Lassan lépdelt oda melléd.

-        Menj el. – mondtad, de fel sem néztél. Tudtad, hogy ő az.

-        Nem az én hibám.

-        Tudom, Tom. Soha semmi nem a te hibád.

-        De ez most tényleg nem. Ezt kaptam reggel, miután hívtál, hogy meglepetést küldtél nekem. – adta a kezedbe Ann levelét.

-        Ez mi?

-        Olvasd el. Kérlek.

-        Ezt nem én írtam Tom. – mondtad, mikor ránéztél. – Nem is az én írásom, ez nyilvánvaló.

-        Tudom, de annyira izgatott voltam. Elolvastam és mentem is. Olvasd el.

-        Ki írta ezt? – kérdezted, miután a végére értél.

-        Ann. Odamentem és bezárt. Nem adta oda a kulcsot.

-        Miért nem vetted el tőle?

-        Nem bántok nőt. Tudom, hogy szar kifogás, de ez az igazság. Megsajnáltam őt. Szerelmes belém és olyan kiszolgáltatott, mert régen kihasználtam és csak hitegettem. Az én hibám, hogy ilyen ember lett belőle.

-        Engem nem sajnáltál Tom? Tudod milyen érzés volt végigmenni a vendégek között és meglátni, hogy nem állsz a helyeden?

-        Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg.

-        Tudtam, hogy nem fog összejönni. Egyszerűen lehetetlen, hogy valami úgy történjen, ahogy megálmodtam.

-        Ne sírj kicsim. Helyrehozzuk. – ült le melléd és magafelé fordította az arcodat.

-        És hogyan? Visszasétálunk és megmondjuk annak a rengeteg embernek, hogy bocsi, de a mi életünk így zajlik. Mindig közbejön valami, és mindig akad egy ellenség, aki tönkre akarja tenni az életünket, de nyugi, mert most itt vagyunk, és gyorsan összeházasodunk.

-        Kérlek, ne add fel. Mindhármunk kedvéért. – mondta ezt a szemedbe könnybe lábadt szemekkel.

-        Tudsz róla?

-        Igaz? Gyerekünk lesz?

-        Igen. – mosolyogtad el magad. – Azért voltam rosszul. Tegnap a doki azt mondta már a második hónapban vagyunk.

-        Nem hiszem el! Mégis sikerült? – ölelt szorosan magához.

-        Összehoztuk.

-        Annyira szeretlek! Kérlek, gyere hozzám. – mondta, mikor meglátta a közeledő Billéket.

Megszólalt a nászinduló és te felkaptad a fejed.

-        Tudtam, hogy itt leszel. Szóltam a srácoknak, hogy a szülőkkel, a zenekarral és a pappal jöjjenek ide. Na, mit mondasz? Hozzámjössz, most azonnal?

-        Igen. – csókoltad meg.

Végül odajöttek hozzátok. A pap a móló végén állt meg veletek szemben. A többiek mögöttetek, ti ketten pedig egymás mellett vártátok, hogy elkezdjétek a közös jövőtöket szimbolizáló szertartást.

-        Azért gyűltünk össze, hogy a házasság szent kötelékében egyesítsük ezt a nőt és ezt a férfit.

-        Elnézést. Lehetne a saját verziónkban? – Tom.

-        Hogy érti?

-        Mi elmondjuk, amit szeretnénk, ön pedig majd kimondja a végét.

-        Rendben. Akkor kezdjük el.

Megfogtátok egymás kezét és elmondtad a tegnap gondosan megfogalmazott beszédedet csak kicsit átfogalmazva.

-        Ma három éve ismertelek meg, és akkor még nem tudtam, amiben most már biztos vagyok. Hogy veled fogom leélni az életem. Megláttalak, és egyből levettél a lábamról. A beképzelt, magától teljesen elszállt, önimádó és önző Tom Kaulitz egy pillantásával elcsábított. Szépen lassan ráébresztettél, hogy én is ilyen vagyok. Talán ezért volt, hogy több időt töltöttünk veszekedéssel és mosolyszünetekkel, mint együtt boldogan. Ma már tudom, hogy bármi történt ez alatt a három év alatt, az mind egy gyönyörű jövő alapját képezte. Előbb szerettünk egymásba és csak utána ismertük meg a másikat. Talán még most sem tudok mindent rólad, de azt biztosan tudom, hogy a szívem jól választott. Sokan még most is annak a beképzelt majomnak tartanak, de én már beléd látok, és azt kell mondjam, nem ismerek nálad érzelmesebb, gondoskodóbb és önzetlenül szeretni képesebb embert a világon. Tudod, semmi mást nem kívánhatnék már az élettől, mert megkaptalak téged. Pofátlanság lenne még kérni, és ennél jobbat nem is tudnék már. Megmentetted az életem. És ezt nem csak a szó szoros értelmében értem, amit soha nem tudok megköszönni majd neked. Megmentetted az életem, mikor ráébreszttél arra, hogy vannak dolgok, amikért érdemes akár a végkimerülésig is küzdeni. 3 évvel ezelőtt egy átlagos szürke kisegér voltam, aki hagyta, hogy elnyomják és porbatiporják az önbecsülését. Magányos voltam és nem sok értelmét láttam az életemnek. Te mutattad meg nekem, hogy csak az az ember számít, aki igazán szeret. A többi fabatkát sem ér. Aki igazán szeret, csak az érdemli meg, hogy mosolyogj rá, hogy fogd a kezét, és hogy könnyeket hullass érte. Ha gyermekünk csak egy picit is hasonlítani fog rád, már akkor is a második legértékesebb ember lesz a világon. Ti ketten vagytok már az életem értelme és ez annyira boldoggá tesz, amiről régen álmodni sem mertem. Már csak annyit szeretnék mondani, amit életed utolsó percéig minden egyes nap elmondok majd neked és ígérem éreztetni is fogom veled, hogy a világon mindennél jobban szeretlek és a világ legboldogabb nőjeként mondok most neked igent!

-        Baba. Én tudom, hogy az élet velem nem egyszerű. Soha nem is ígértem, hogy az lesz. De a tapasztalatok azt mutatják, ezek az akadályok erősítik meg a kapcsolatunkat. Emlékszem az első napra, mikor először találkoztunk. Tisztán itt van előttem az egész. Az első pillanatban kiszúrtad, milyen vagyok és mivel lehet letörni az egómat. Attól fogva végem volt. Visszafordíthatatlanul beléd szerettem. Emlékszem az első szeretkezésünkre. Te a szüzességed vesztetted el, én pedig az addigi életszemléletemet. Sokáig gyűrte le a büszkeségem az érzéseimet. Azt hittem gyengeség kimutatni, ha valaki ennyire szeret valakit. De most már tudom, az a gyenge, aki nem meri felvállalni. Egyszer valaki azt mondta nekem, aki nem mer kockáztatni, olyan dolgot veszíthet el, amit egy életen át hiányolni fog. Azt hittem, ez is csak valami városi legenda, de nem az. Tudom, hogy te vagy az, aki értelmet adott az életemnek. Te mutattad meg nekem, hogy kell szeretni, gondoskodni valakiről. Milyen érzés valakihez tartozni és függeni a másiktól. Milyen érzés minden reggel ugyan amellett a nő mellett felébredni. Milyen érzés, mikor már attól is boldog vagyok, ha hallom a hangod, vagy érzem az illatod. Veled minden nap új. Nem tudom megunni. Mikor reggel felkelsz és pici ráncok jelennek meg az arcodon, ahogy a kispárnád nyomott hagyott rajta. Mikor pontosan 3 percig mosod a fogad, se több, se kevesebb, és utálod, ha közben nézlek. Mikor mindig ugyanazt dúdolod a zuhany alatt. Mikor mosolyogsz minden különösebb ok nélkül. Mikor kérdően nézel rám, minden lenyelt falat után, hogy tényleg ízlett-e, amit főztél nekem. Mikor szín szerint csoportosítva hajtod össze a ruháimat és mérges vagy, ha én rosszul pakolom. Mikor nevetsz egy hülye reklámon, ami amúgy nem is vicces, de valahogy még is az lesz, mert mosolyt csal az arcodra. Mikor a kis tanár nénis szemüvegedben ülsz a jegyzeteid felett és rágod a radírt a ceruzád végén. Mikor este szuszogva bújsz a takaróm alá, mondván, hogy a tiéd nem olyan kényelmes. Egyszerűen beragyogod az egész a napomat, az egész életemet. Megőrülök érted, és minden vágyam, hogy melletted öregedhessek meg. Úgyhogy, ha most azt kérdezed tőlem, elvennélek-e és kitartanék-e melletted jóban, rosszban egy életen át, én erre csak azt tudom mondani, hogy semmit nem akarok ennél jobban.

Ezeket az utolsó mondatokat már potyogó könnyek közt mondta neked végig a szemedbe nézve.

-        És most, a gyűrűket. – pap.

Bill odaadta nektek a két gyűrűt.

-        Húzzátok egymás ujjára a gyűrűt, mint örökké tartó és boldog házasságotok megkötésének szimbólumát.

-        Örökké szeretni foglak. – mondtad, és Tom ujjára húztad a gyűrűt.

-        Szeretlek téged, amíg csak élek. – mondta, és az ujjadra húzta a gyűrűt.

-        Ezennel házastárssakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatjátok egymást.

Egymás szemébe néztetek és lassan közelítettetek egymás szája felé. Ez a csók, most más, mint a többi. Ez az a csók. A világ legfinomabb csókja, amit soha semmi nem tud felülmúlni. Sokan álmodnak róla, de csak keveseknek adatik meg, az örökké tartó igaz szerelem.

-        Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy én köszöntsem elsőként Mr. és Mrs. Tom Kaulitzot.

*VÉGE*

Köszönöm, hogy kitartóan olvastátok mind a 153 részt. Remélem ti is egyetértetek velem, hogy ez kellő befejezése volt ennek a történetnek. A közös jövőt a fantáziátokra bízom…

És még egyszer köszönöm szépen csajok!! Imádlak titeket!!

Viki