M�r nem eml�kszem arra a napra. �s vele egy�tt sok minden hom�lyba v�sz. Nem eml�kszem m�r rengeteg dologra, csup�n azokra, amik igaz�n fontosak. Eml�kszem az �desany�m arc�ra, �desap�m mosoly�ra. El�ttem van a kedvenc vir�gom gy�ny�r� �l�nk sz�ne, mikor meg�rzem az illat�t. Ha er�sen gondolkodom �s kutatok eml�keim k�z�tt, l�tom magam el�tt azt is, �n hogy n�zek ki.

�vek teltek el mi�ta elvesztettem a l�t�som egy szerencs�tlen balesetben. Tiszt�n eml�kszem arra a napra, mikor fel�bredtem �s a szememen k�t�s volt. Azt mondt�k, a l�t�idegek oly m�rt�kben s�r�ltek, hogy egyel�re nem tudj�k helyre hozni. Egyel�re… Meg kellett b�k�lnem azzal a tudattal, hogy t�bb� nem l�thatom a napvil�got. Hogy s�t�ts�gben kell le�lnem az �letem.

Neh�z volt. �letem legnehezebb feladata volt felfogni �s egy�tt �lni ezzel. Egy�tt �lni magammal �gy, hogy vak vagyok.

Az eml�keimb�l �p�tkeztem, csak �gy �ltem t�l. R�gen rengeteget haszn�ltam azt a kifejez�st, hogy vakon is odatal�ln�k, vakon is meg tudn�m csin�lni. Nos az�ta ezt a kifejez�st nem haszn�lom… az ember nem is tudja, mit besz�l, mi lehet val�j�ban em�g�tt.

Az elej�n iszony� neh�z volt. Lelkileg ink�bb. Tudatosan harcoltam a saj�t �letem ellen, nem voltam k�pes elfogadni, hogy ez t�rt�nt velem. Bez�rk�ztam �s mindenkit eltasz�tottam magam mell�l. Egy id� ut�n ez�rt d�nt�ttek �gy a sz�leim, hogy egy hozz�m hasonl� emberekkel foglalkoz� seg�t� csoportot keresnek nekem. Mint az alkoholist�kkal �s drogosokkal foglalkoz� csoportok. Csak itt nem leszoktatnak egy f�gg�st okoz� szok�sr�l, hanem r�szoktatnak a vakon �l�shez.

Itt ismertem meg �t. Az egyik seg�t�. K�t h�napig �ltem egy szanat�riumban, ahol � egy �pol� volt, �n pedig az �pol�sra szorul�.

Eleinte dacoltam. Ki �, hogy megmondja nekem, hogy �ljem t�l, hogy v�szeljem �t. Ki �, hogy tan�csokat osztogat �s idegen l�t�re elv�rja, hogy osszam meg vele a gondolataimat.

Azt�n egyszer, mikor besokalltam, mikor kil�t�stalannak �reztem mindent �s arra gondoltam, csup�n egy megold�s l�tezik, ami v�get vet szenved�seimnek, � mentett meg. � h�zott vissza a m�lyb�l �s nem hagyott visszaesnem t�bb�. Elj�tt minden nap a szob�mba, �s ha nem sz�ltam hozz� egy �rva sz�t sem, akkor is ott �lt mellettem. Mikor megsz�laltam, hallgatott �s mikor kiborultam nyugtatott. Mikor felk�sz�ltem az elfogad�sra, rengeteget besz�lgett�nk. S�t�ltunk nagyokat, �s k�zben hagyta, hogy belekaroljak. Vezetett �s le�rta a t�jat, elmes�lte, mit l�t.

Mellette valahogy �gy �reztem, �gy is �lhetek teljes �letet. Sokszor inogtam meg, de mindannyiszor t�mogatott.

Mikor az orvosom azt mondta, hazamehetek, el�bb megk�nnyebb�ltem. Azt�n rettegni kezdtem. Itt m�r megszoktam az �letet l�t�s n�lk�l. De otthon? Mi lesz velem ott mag�nyosan. �s mi lesz velem N�lk�le? Ott nem lesz velem, nem seg�t majd nekem, nem lesz mellettem.

Eml�kszem, mikor elb�cs�ztam t�le, megfogta a kezem �s az arc�ra tette. Akkor �reztem el�sz�r finom puha b�r�t. V�gigsim�tottam az arc�t, ahol egy kis g�dr�cske jelent meg. Elmosolyodta mag�t.

-         Vigy�zz magadra, �s ne feledd, az �let mindenhogy sz�p, csak meg kell tal�lnunk benne azt, ami motiv�l.

-         Engem te motiv�lsz. – vallottam sz�nt ott azonnal.

Csend lett. Zavarba j�ttem �s levettem r�la a kezem. Ekkor mindk�t kez�t az �n arcomra tette �s test�nek melegs�g�b�l �reztem, hogy k�zeledik. Forr� lehelete hamarabb oda�rt, amib�l tudtam, most meg fog cs�kolni. �s megtette. Gyeng�den megcs�kolta v�gyt�l szomjas ajkaimat, azt�n mag�hoz �lelt.

P�rra tal�ltam, megtal�ltam a t�maszom, a bar�tom �s a szerelmem, egy szem�lyben. Valahogy mindig �rezte, mit �rzek, valahogy �t�rezte, milyen a helyzetemben lenni. Soha nem volt m�g senki ekkora hat�ssal r�m, mint �. Mindent els�pr� szerelem… ez lenne a legmegfelel�bb jelz� a kapcsolatunkra. A mi kapcsolatunk bens�s�ges �s �szinte. Minden�nk meg van, ha mi vagyunk egym�snak. Egy�tt �lt�nk, � vigy�zott r�m �s tan�tott helyt �llni az �let „s�t�t oldal�n”. A sz�leimmel csak telefonon �rtekeztem, nem voltam felk�sz�lve arra, hogy �gy l�ssanak. Id�t k�rtem t�l�k �s megnyugtattam �ket, nem vagyok egyed�l.

M�r eg�sz hozz�szoktam f�l �v alatt – ha ez a megfelel� sz� – a vaks�gomhoz. Siker�lt t�l�lni �gy, hogy lez�rtam a m�ltat a balesetem napj�ig bez�r�lag �s m�r csak a j�v�re koncentr�lok.

Mikor �desany�m azzal h�vott fel, hogy tal�ltak egy orvost, aki tudna rajtam seg�teni, r�j�ttem, tal�n m�g sem szoktam hozz�, tal�n csak elfogadtam �s nyeltem, mert nem volt m�s v�laszt�som. Teljesen bezsongtam, nem k�rdez�sk�dtem, csak hittem a sikerben, hittem a pozit�v eredm�nyben. Aznap, mikor Bill hazaj�tt szorosan magamhoz �leltem �s azt mondtam neki:

-         Tal�n v�gre l�thatlak.

Nem felelt, csak �lelt tov�bb. Egy hetet kellett v�rnom a m�t�t napj�ra, egy h�tig j�rtam vizsg�latokra kitart�an �s lelkesen bizakodva. Most visszagondolva az eg�szre, m�r �rtek p�r dolgot, amit akkor nem. Bill nem volt olyan lelkes az oper�ci�t illet�en, mint �n. A testbesz�d�b�l �reztem, abb�l, ahogy besz�lt, mikor ez j�tt sz�ba. Persze b�ztatott �s mellettem �llt, de nem volt t�z, nem volt �let ezekben a besz�lget�sekben.

Fogta a kezem, miel�tt betoltak a m�t�be.

-         Ugye tudod, hogy mindenn�l jobban szeretlek? – remegett a hangja �s egyre er�sebben szor�totta a kezem.

-         �n is t�ged. – feleltem �s az arc�ra tettem szabadon hagyott kezem, hogy m�g utolj�ra v�gigsim�tsam finom b�r�t, ami napj�ban t�bbsz�r tesz engem boldogg�.

F�lelmet �reztem a hangj�ban �s rettegtem ett�l. Mintha b�cs�zott volna, mintha nem rem�nykedett volna velem m�g most sem, az utols� pillanatban.

Mikor magamhoz t�rtem ugyanaz a s�t�ts�g fogadott, mint k�zel nyolc h�nappal ezel�tt a balesetem ut�n. �rr� lett rajtam a k�ts�gbees�s, mag�val r�ntott a p�nik. A sz�vem egyre gyorsabban vert �s ezt egy ideges�t�en csipog� szerkezet is egyre hangosabban jelezte. Hallottam, hogy berontanak a szob�mba.

-         Doktor �r, mag�hoz t�rt. – hallottam egy kedves n�i hangot.

-         Itt vagyok. – csatlakozott orvosom megszokott hangja az im�ntihez. – Emily, nyugodj meg, itt vagyok.

-         Nem l�tok.

-         Egy k�t�s van a szemeden, amit most le fogok szedni. Az oper�ci� alatt minden rendben zajlott, a reflexeid visszat�rtek. Ne p�nikolj k�rlek.

-         Siker�lt?

-         Megl�tjuk.

�reztem, ahogy le�l mell�m az �gyamra, majd kez�t a tark�mra tette, hogy kioldja a k�t�st. �vatosan bontotta le r�lam, k�rbe-k�rbe a g�zt, �s minden egyes r�tegn�l egyre t�bb f�ny sz�r�d�tt �t rajta. A csipog� hang ism�t gyorsulni kezdett.

-         Ezt mire v�ljem? – sz�lt hozz�m mosolyg� hangon.

-         F�nyt l�tok.

-         Eleinte nem szabad er�ltetni. Fokozatosan szoktatjuk hozz� a szemedet. Be vannak h�zva a f�gg�ny�k �s �desany�dat k�rtem, hozza be a kedvenc napszem�vegedet.

Ekkor leker�lt r�lam a k�t�s teljesen �s hom�lyosan ugye, de kirajzol�dott el�ttem az orvosom alakja.

-         L�tlak. – csuklott el a hangom. – L�tlak! – ism�teltem szinte kiab�lva �s �t�leltem, majd eltoltam magamt�l �s k�rben�ztem a szob�ban.. – Bill! Hol van Bill? L�tni akarom, istenem, l�tok!

-         Bill a p�rod?

-         Igen. Hol van?

-         Nem tudom, de sz�lok a sz�leidnek, �k kint v�rnak m�r reggel �ta kitart�an.

Kiment, �n pedig az ajt� fel� n�ztem, pr�b�ltam kivenni a kont�rokat, de m�g el�g hom�lyos volt minden �s b�ntotta a szemem m�g a gyenge f�ny is.

-         Kisl�nyom! – jelent meg hirtelen �desany�m �s mag�hoz szor�tott.

-         L�tok anyu. – szor�tottam �n is.

Apu is becsatlakozott �s mindketten s�rtak.

-         Anyu, hol van Bill?

-         Nincs itt.

-         Hogyhogy? Hol van? Hova ment?

-         Elment, miut�n t�ged betoltak.

-         De visszaj�n, ugye?

-         Nem mondott semmit. Els�t�lt mellett�nk �s az�ta nem l�ttuk.

-         Majd akkor biztos j�n, csak dolga akadt. – b�ztattam magam.

De nem j�tt. Aznap sem �s m�snap sem. Nem j�tt, mikor p�r nap m�lva az orvosom beleegyez�s�vel elhagyhattam a k�rh�zat. Nem j�tt, mikor haza�rtem �s nem volt sehol. �res lak�sba �rkeztem, a ruh�i nem voltak a hely�n, mintha soha nem lakott volna itt.

Egy h�t telt �gy el. S�rtam, zokogtam, bez�rk�ztam �s nem �rtettem, mi t�rt�nhetett. Baja esett? Vagy elhagyott? De mi�rt tette volna?

Egy h�t kellett, hogy r�j�jjek a megold�sra. A klinika. Ott biztos tudj�k, hol van �s mi t�rt�nt vele.

Mikor oda�rtem, eml�kezetb�l s�t�ltam a recepci�hoz �rdekl�dni. Azt mondt�k, az eb�dl�ben van, �pp �tkeztet. A sz�vem hevesen vert, m�g a folyos�n s�t�lva eljutottam az eb�dl�ig. Rengeteg ember volt ott, de �n nem tudtam, kit keresek. Arcr�l hogy is tudhattam volna.

�s akkor meghallottam a hangj�t. �pp egy id�s b�csi el� tett t�lc�t �s �nt�tt neki poh�rba gy�m�lcslevet. Fel�m n�zett �s akkor l�ttam meg… � is vak volt. A tekintete �res volt. Nem l�tott engem.

-         Bill? – sz�ltam hozz� elcsukl� hangon, mire � megdermedt �s a hangom ir�ny�ba ford�totta a fej�t.

-         Emily. – sz�lt �s elindult fel�m.

El�sz�r h�tr�ltam. D�h�s voltam �s nem �rtettem hirtelen semmit. Mindv�gig elhallgatta…

-         Emily �n sajn�lom.

-         �n… ezt nem hiszem el. Hisz te vak vagy. Te nem l�tsz. Otthagyt�l Bill! Te volt�l az, akit l�tni akartam, aki miatt �rdemes volt belev�gnom, aki miatt nem adtam fel. T�ged akartalak el�sz�r l�tni.

A kezemet keresve ny�lt fel�m, �n pedig hagytam, hogy elkapja.

-         Igen, vak vagyok. �n �gy sz�lettem, de te csak egy ideig volt�l az.

-         Mi�rt Bill? Mi�rt nem mondtad el?

-         Mert nem volt r� sz�ks�g. Mert azt hitted volna, sajn�latb�l vagyok veled. Mert nem hitt�l volna nekem. Nem hitted volna el, hogy els� l�t�sra bel�d szerettem. – elmosolyodta mag�t.

-         �s az a sok s�ta odakint? Mikor le�rtad a t�jat?

-         A saj�t t�jamat osztottam meg veled. Azt, amilyennek �n l�tom a vil�got.

-         F�l �v. F�l �vig ak�rmikor elmondhattad volna.

-         Te egyfolyt�ban azon volt�l, hogy �jra l�thass. �s neked volt r� lehet�s�ged.

-         Ha ezt tudom…

-         Ne folytasd. Ennek �gy kellett lennie. Te l�tsz �s ez fantasztikus adom�ny. Ne pazarold el egy ilyen emberre, mint �n.

-         Szerinted mi �rtelme l�tnom, ha t�ged nem l�thatlak? Nekem te volt�l az adom�ny.

-         Nem akarhatsz egy vak emberrel �lni.

-         De hiszen eddig is egy vak emberrel �ltem.

-         Az m�s. Nem tudtad. �s te sem l�tt�l.

-         Nem volt jogod ehhez! – l�ktem el a kez�t. – Hogy d�nthett�l helyettem? Te hazudt�l, te hagyt�l magamra, mikor sz�ks�gem lett volna r�d!

-         Emily k�rlek.

-         Ne Emilyzz engem! Kicsim! Az a nevem! �s szeretlek! – kiab�ltam. – Soha �letemben nem szerettem m�g senkit ennyire, �s ha azt hiszed, hogy feladom csup�n az�rt, mert nem l�tsz, nagyot t�vedsz! �s tudod mit? Ha el�bb sz�lsz, megsp�rolhattam volna egy m�t�tet.

-         Nem v�rom el, hogy…

-         H�t t�nyleg nem �rted? – l�ptem �jra k�zel hozz� �s az arc�ra tettem a kezem. – Te tartott�l �letben. Te vagy az �letem. V�rd el, hogy veled legyek, v�rd el, hogy veled �ljek, �s hogy tov�bbra is szeresselek!

-         Szeretlek. – mosolyodta el mag�t �jra �s a kezemre tette a kez�t.

-         �n is. Nagyon szeretlek, �s nem hagylak el soha az �letben. – �leltem �t, j� szorosan, hogy �rezze, amit �n.

�lltunk �s �lelt�k egym�st. Tudtam, neh�z lesz. Lesznek bukkan�k, de kitartok. Mert � az, akit nekem sz�ntak, � seg�tett �t �letem legnehezebb id�szak�n �s megmutatta, hogy az �let a l�t�s k�pess�ge n�lk�l is sz�p lehet.

-         T�bbet ne veszekedj�nk ilyen apr�s�gok miatt. – szipogtam.

-         Soha t�bb�. – nevette el mag�t, majd mindk�t kez�t az arcomra t�ve h�zott mag�hoz �s gyeng�den cs�kolt �jra �s �jra.