15.

            A csapattal a szokásos helyünkön üldögéltünk a 20 perces szünetben, mikor csipogni kezdett a telefonom. SMS Kevintől. Basszus, totál elfelejtettem!
„Szia, Hugi! Úgy látom, elfelejtettél. Majd ha rám érsz, csörögj! Hallom találkoztál az apánkkal. Mindenképpen mesélned kell! Ölel: a bolond bátyád, aki nagyon hiányol.”
Mosolyogva olvastam a sorokat, majd pötyögni kezdtem.
„Te is nagyon hiányzol nekem! Ígérem, ma hívlak, és nem felejtelek el. Sok puszi: imádott húgod.”
Újra olvastam.
            - Te is nagyon hiányzol!- olvasott bele Jake. – Csak nem Dannel SMS-ezel?
Dave a név hallatán fintorogni kezdett.
            - Dehogy! Csak Kevin volt- nevettem.

            Este ígéretemhez híven felcsörgettem Kevint.
            -  Azt hittem, ma is megfelejtkezel rólam- vette fel.
            - Neked is szia!
            - Szia! Na mizu?
            - Jaj, minden összejött Kevin…- sóhajtottam szomorúan, majd regélni kezdtem neki. Elmondtam minden egyes mozzanatot Danről, Daveről és Michaelről.
            - Hú, te aztán élsz- nevetett ki.
            - Nem vicces. Egyébként mondta Anya, hogy megváltoztál. Mi a baj Kev?- érdeklődtem.
            - Minden megváltozott mióta elmentél. Semmi sem olyan, mint régen. Az egész olyan üres és unalmas. Nagyon hiányzol!
            - Sajnálom- érzékenyültem el.
            - Ugyan, te nem tehetsz róla. Plusz az sem kizárt, hogy mi is költözünk egy idő után.
            - Micsoda?
            - Jaj, tudod Anya… Szerintem szereti Michaelt. Az meg mindent helyre akar hozni. Veled találkozik, engem telefonon hív, Anyával nagyon sokat beszélnek, és már többször találkoztak. – sorolta.
            - Igen, de…
            - Tudom, Roxy. Nekem is fura.
            - Egyébként egész jó fej, és az a kocsi… Beleszerettem.
            - Milyen?
            - Ezüst Chevrolet Camaro.
            - Jól megy…
            - Ügyvéd. Na, Kev én teszem, mert fáradt vagyok. Majd beszélünk.
            - Jól van. Aludj jól!
            - Te is. Szeretlek, és Anyut is!
            - Én is téged, hugi. Szia!
            - Puszi!
Letettem a telefont. Azt hiszem elég volt neki belőlem ennyi.
            Kényelembe helyeztem magam  az ágyban és próbáltam aludni, de csak újabb és újabb gondolatok zúdultak a fejembe.
            Amikor Jake beleolvasott az üzenetembe, és rákérdezett, hogy Dannek írom-e, Dave nagyon fura fejet vágott. Fintorgott, és ez az, amit egyáltalán nem értek. Ha egyszer azt mondta nekem, hogy nem hiszi el, amit mondok, miért féltékenykedik? Ő ellökött magától, mégis akar engem… Lehetséges az ilyen? Ha igen, akkor miért nem jön oda hozzám, miért nem beszél velem? Egy szavába kerülne, és a nyakába vetném magam. Én lennék a legboldogabb ember a világon.
            Nem értem a pasikat, és úgy érzem, soha nem is fogom megérteni őket. Érdekes ez a dolog. A nők nem értik a férfiakat. A férfiak nem értik a nőket. Erre van is egy mondás, azt hiszem. „Hogyan is érthetné meg egymást egy férfi és egy nő, mikor mindkettő mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.” Igen, ez így van rendjén, mégis… minden olyan bonyolult. Miért nem lehet az élet csupa öröm és boldogság? Unalmas lenne?
            Ugyanakkor jó, hogy ilyen kiszámíthatatlan és összetett az egész. Egy lány meglát egy helyes srácot a suliban. A srác szintén felfedezi. Beszélgetnek, ismerkednek. Ez teljesen hétköznapi, csak épp nem tudjuk felfogni, hogy nem csak egy személlyel barátkozhatunk. Ha megtetszik valaki, és az valaki mással beszél, sétál, bolondozik, máris felocsúdik a lelkünk mélyén szunnyadó zöld szemű szörnyeteg. Igen, a féltékenység egy átlagos emberi dolog. De mégis, mire jó?
            Szeretek élni, szeretek szeretni, de szeretek néha szomorkodni és olykor magányra vágyom… Néha változatos és komplikált az élet, máskor túl egyszerű, vagy unalmas. Gyorsan telik az idő, vagy lassan… Olyan sok minden más és más… mégis egyforma. Túl bonyolult.

            Mihez kezdjek Dave -vel? Odamenjek hozzá? Vagy ne? Próbáljam bevonni a társaságba, vagy hagyjam, hogy maga oldja meg a dolgot? Miért nincs ezekre egyértelmű válasz? Ez így olyan nehéz.
            Ha odamegyek hozzá, lehet, elküld. Ha nem megyek oda, azt hiszi, haragszom, én meg bánni fogom. Ha megpróbálom beszéltetni, az csak rosszabb lesz. Túl makacs hozzá. Ha hagyom, nem jutok előbbre. Nehéz.
Úgy döntöttem, a lányok segítségét kérem. Ők mindig támogatnak engem, akármilyen hülyeségbe fogok. Most, hogy Lilynek és Hayley -nek is alakulnak a dolgok, igazán foglalkozhatnak az én lelki világommal is egy kicsikét.
            Hay elmesélte nekem a beszélgetését Jake –kel. Azt mondta, a fiú nem akart hinni neki. Kellett egy kis idő, míg feldolgozta a hallottakat. Végül bevallotta Hayley -nek, hogy csak arra várt, hogy a lány jelet adjon neki. Szép. Még a végén összejönnek itt nekem, aminek persze nagyon örülnék.
            Lily is sínen van. Sam és ő nagyon jól kijönnek egymással. Alakulnak a dolgok, és persze megint én maradok egyedül… Szuper.

            Rengeteg elképzelés pergett az agyamban, de egyik sem volt tökéletes. Az egyikben összejöttünk Dave –vel, a másikban nem. A harmadikban Dan ölelt forrón, szerelmesen. Addig-addig elmélkedtem furcsa apróságokon, vagy inkább apró furcsaságokon, mígnem elnehezedtek a pilláim, és végre elért az álom. Az édes illúziók sokasága, melybe boldogan és önfeledten ugrottam fejest.