erdő…

19.

            Jó volt ott ülni velük, önfeledten. Nem számított akkor senki és semmi, csak mi hatan. Egymásra figyeltünk, összhangban voltunk. Ha elfogyott a bor, máris töltöttük a következő pohárral. Néha- néha valaki bement a házba. Hol WC-re, hol egy pulcsiért, vagy csak néhány zsebkendőért. Én egyszer sem álltam fel, nem volt semmi apró problémám egészen 9 óráig, mikor is fázni kezdtem.
            - Bemegyek, felöltözök- álltam fel.
Jó volt velük, de jó volt az a kis magány is, míg a házban voltam. Bekapcsoltam a telefonomon a zenét, majd a ruháim közt kezdtem keresgélni. A bor hatására e, vagy csak a zene iránti szeretetemből adódóan, énekelni kezdtem…
„Most múlik pontosan, engedem, had menjen,
Szaladjon kifelé belőlem, gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem,
Villámlik, menny dörög. Ez tényleg szerelem…”
            Közben ledobtam a nadrágomat és felvenni készültem a másikat.
„Látom, hogy elsuhan felettem egy madár,
Tátongó szívében szögesdrót, csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom, míg ő landol egy almafán,
Az Isten kertjében almabort inhalál.”
            Lehúztam a felsőm, és ekkor láttam meg. Ment a zenekari rész, ő meg csak bámult engem, ahogy ott álltam egy melltartóban. Nem mozdult csak nézett rám, mintha egy angyalt csodálna kedvtelve. Nem zavart a mustrálása, folytattam az öltözést. És az éneket…
„Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indiánlován.
Egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány.
Azóta szüntelen őt látom mindenhol,
meredten nézek a távolba, otthonom kőpokol.
Szilánkos mennyország, folyékony torztükör,
Szentjánosbogarak fényében tündököl.”
            Közelebb mentem hozzá és lassan körbejártam. Miután az utolsó hang elhagyta torkom meleg bugyrát, magához rántott, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, melyet még életemben nem tapasztaltam. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
            - Szeretlek- mondta halkan, érzékien.
            - A bor miatt?
            - Nem. Azért, aki vagy. Azért, aki én vagyok melletted.
            - Én is szeretlek- csókoltam meg újra lágyan, erotikusan.
A zene tovább szólt…
„Most múlik pontosan, engedem, had menjen,
Szaladjon kifelé belőlem, gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem,
Villámlik, menny dörög. Ez tényleg szerelem…”
            Kulcsra zártuk az ajtót, majd végigdőltünk a puha franciaágyon. Keze felderítő útra indult testemen, végül pedig megállapodott a combomon. Simogatni kezdte, egy percre sem szakítva meg a csókunkat. A pólója alá csúsztattam a kezem és végigfuttattam ujjbegyeimet izmos, széles hátán. Felfelé kezdtem húzni a pólóját. Kívántam és akartam őt. Ott és akkor. Felemelte a kezét, így könnyen leránthattam róla a pólót. Ő is hasonlóan tett. Apró csókot nyomtam a mellkasára.
            Kezét a mellemre csúsztatta, majd megcsókolt. Én az övével babráltam.
            - Biztos akarod?- távolodott el tőlem.
            - Semmit nem akartam még ennyire- néztem mélyen a szemébe.
Mikor végre mindketten meztelenül feküdtünk, elhúzódott, végigmérte testem minden apró szegletét, majd ismét közel hajolt hozzám.
            - Gyönyörű vagy- csókolt bele a nyakamba.
Megborzongtam, és szorosabban öleltem magamhoz. A nyakához hajoltam és gyengéden belemélyesztettem fogaimat. Halkan felszisszent.
Csak csókoltuk és simogattuk egymást. Kezünk bebarangolta a másik testét, egy négyzetcentimétert sem hagyva járatlanul. Kéjes sóhajaink betöltötték a szobát, s felkorbácsolt vágyaink feltépték a láncokat.
Halkan sikkantottam, mikor lassan belém hatolt. Kemény férfiassága teljesen kitöltött. Fájt, de mégis isteni érzés volt. Tudni azt, hogy ő és én egyek vagyunk. Testünk egybeforrva mozgott közös ritmusra, mintha egész életünkben csak ezt gyakoroltuk volna, csupáncsak a pillanatra vártunk.
Halkan sóhajtoztunk, és nyögdécseltünk, a külvilágot kizárva, és hangunkat elnyelte a jótékony sötétség…
Egy utolsó lökés, és teste ernyedten omlott rám. Belecsókolt a nyakamba, majd mellém gördült. Pihegve fordultam felé, és bújtam közelebb hozzá.
            - Köszönöm- suttogtam.
Megfogta a kezem, a szájához emelte és végigcsókolta az ujjaimat. Magunkra húztam a takarót és szorosan átöleltem. Egy utolsó csókot nyomott a számra, és lehunyta szemeit.
            - Szeretlek…- súgtuk szinte egyszerre és együtt aludtunk el a szerelem jóleső érzésével…

20.

Epilógus

            Ha valaki elveszti a szüzességét, többé nem maradhat az az ártatlan kislány, aki volt, akit féltettek, óvtak mindentől. Ha valaki elveszti a szüzességét egy bulin, részegen, az nem tud teljes ember lenni a továbbiakban. De ha valaki elveszti a szüzességét azzal, akit szeret, és aki viszontszereti őt, az maga a tökéletes teljesség. Az érzés, mikor tudod, hogy minden kétség nélkül átadhatod magad annak a személynek, aki nélkül nem lennél képes leélni az életed… Az érzés, amikor tudod, hogy vigyáznak rád… hogy bízhatsz valakiben, és hogy bíznak benned. Ez az érzés mindennél fontosabb. Ez maga a szeretet…

            Nem tudom, meddig leszünk együtt, nem tudom mi lesz, ha nem sikerül, nem tudom, mit gondolnak majd mások, vagy, hogy mi fog történni. Csak azt tudom, hogy szeretem őt, és ő is szeret engem. Ezt az utat végig kellett járnunk, meg volt írva Sorsunk könyvében, de a jutalom, mikor végre egymáséi lehettünk, megért mindent. A szenvedést, a veszekedéseket, a csalódásokat… Meg kellett tennünk egymásért…

***VÉGE***