1.rész - Szürke kisegér
A szürke kisegér a padlástérben cincogott. Egy szalmaszőke hajú lány haját tekergetve bámulta.
Némi hasonlóságot vélt felfedezni a rágcsáló és maga közt. Hisz mindkettőjüket utálják. Az egeret azért mert haszontalan, és mindent megrág, a lányt pedig azért mert… nos nem is tudni miért.
De minden gimnáziumba kell valaki, akit ki lehet utálni.
- Kay! – zavarta meg töprengését, egy kedvesen csengő női hang
A lány tudta kihez tartozik a hang. Felsőhajtott majd felállt. Még egy utolsó pillantást vetett az egérre, aki beszaladt egy doboz mögé majd elindult le a padlásról.
- Itt vagyok anya. – ment oda hozzá
- Már megint a padláson voltál? – nézett lányára a harmincas éveit taposó nő, bár a választ már tudta
- Igen… - suttogta Kay
- Nos… szeretném, ha kevesebb időt töltenél ott. Legyél a kertben, vagy a barátaiddal.
- Anya! – támaszkodott a konyhapultnak Kay – Mondcsak, nem vetted még észre, hogy nincsenek barátaim?
- De hisz ott van Veronica! – ráncolta homlokát a nő
- Igen, de mostanában Ő sem olyan mint régen. – hajtotta le a fejét
- Mindenki változik kicsim. – nyomott egy puszit lánya homlokára
- Tudom, anyu. – erőltetett egy mosolyt az arcára, majd bement a szobájába
Ledőlt az ágyára, majd lehunyta a szemét. Gondolatai megint elárasztották elméjét.
Pedig annyira szerette volna, hanyagolni legalább egy percre a gondolkodást. De sose sikerült neki.
Ebbe a tizenhét éves lányba annyi fájdalom szorult mióta elkezdte a gimnáziumot, amit szinte egy felnőtt ember se tudott volna elviselni gondolkodás nélkül.
Az odajárók mind gyűlölik, kinevetik Őt. Ráadásul a szerelem is elérte… Pedig megfogadta… Soha, de soha nem lesz szerelmes.

„Előre félek a holnaptól… Jó tudom, Én minden naptól félek… De ettől mindennél jobban. Együtt lesz Vele testnevelés óra.  Andersch úr megbetegedett, így a mi tanárunk átvállalta az osztályát. Fantasztikus. Biztos vagyok benne, hogy fejbedobnak a ’kedves’ lány osztálytársai merő véletlenségből… félek… nagyon…” – írta blogjába Kay

- Kicsim! Telefon! – kiabált neki édesanyja
- Megyek! – csukta le laptopját majd kiment és elvette anyja kezéből a telefont
- Tessék? – szólt bele
- Szija! Itt Veronica! – hallotta a vonal túlsó végén a vidáman csengő hangot
- Mondjad. – utasította kedvesen Kay
- Nos, arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni. Olyan szép időnk van. – csicseregte Veronica
- Már amennyire szép lehet egy decemberi havas nap. – fintorgott Kay
- Ha nincs kedved, akkor maradj csak otthon! – mondta sértődötten Veronica
- Jó, ne haragudj. Tudod, hogy hadilábon állok a téllel.
- Jólvan, tudom. Akkor fél óra múlva ott vagyok érted. Puszi! – tette le a telefont
Kay-nek kikerekedtek kék szemei. Nem is mondta, hogy megy. De végülis mindegy volt. Veronica ilyen. Ha Ő kitalálja, hogy sétálni mennek, akkor akár akar menni az ember akár nem, menni kell.
Visszament a szobájába és elkezdett átöltözni.
Felvette a farmernadrágját, egy hosszú ujjú fölsőt arra pedig egy jó meleg pulóvert.
Haját kiengedte és megfésülte.
Nagyon fázós lány, tehát mindent bevet annak érdekében, hogy akár egy fokkal is kevésbé fázzon.
Éppen az anyjával közölte, hogy elmegy Veronicával, mikor csengettek.
- Nyitom én anya. Ez biztosan Ő lesz. – indult az ajtó fele Kay
- Rendben. – mondta az anyja
Kay kinyitott az ajtót és meglátta Veronicát.
- Szia! – köszönt kedvesen
- Szija Nica. Mindjárt indulhatunk, csak felveszem a lábbelim. – mosolygott Kay – Addig gyere be.
- Rendben. – Nica bement a házba
Kay éppen a csizmájával küszködött, miközben Veronicának be sem állt a szája.
- Tegnap voltam anyával vásárolni. Kaptam egy nagyon jó kis pólót. Csak az a baj, hogy nem próbáltam fel, így kicsi lett rám. De ha gondolod neked adom. Lehet rád jó.
- Aha. – kommentálta Kay
- Vettünk új nadrágot és kabátot is, de azt csak holnap veszem fel suliba. Ja, és anya a fodrászhoz is beíratott. Megengedte, hogy befestessem a hajamat.
 - Aha. – kommentált megint Kay
- Kékre… - húzta oldalra a száját Veronica
- Aha. – jött Kaytől megint a válasz
- Ezért ennyire ne figyelj… - jegyezte meg sértődötten Nica
- Mi? – nézett rá barátnőjére, miután végre magára erőszakolta a csizmáját
- Mi van veled Kay? Mostanában olyan furcsa vagy. – nézett rá kérdően Nica
- Semmi! – vette fel kabátját – Elmentünk anya. Majd jövök. – kiabált neki
- Rendben. Vigyázatok magatokra. – jött a válasz
- Nos? – kérdezte Veronica séta közben
- Mi nos? – nézett rá Kay
- Mi van veled mostanában? – forgatta csokoládébarna szemeit Veronica
- Semmi. Már mondtam.
- Aha… Azért figyeltél arra, amit beszéltem. – Veronica
- Figyelj, tudod, hogy engem nem nagyon köt le a divat.
- Igen… veszem észre. – nézett végig a lány öltözékén
- Mi bajod az öltözékemmel? – húzta össze szemeit Kay
- Kicsit ósdi. – mosolygott szégyenlősen
- Miért? Kabát, csőfarmer, és szőrös csizma. – értetlenkedett Kay
- Igen… de a többi… főleg az a kötött zöld pulóver… - húzta el a száját gondolkodva Veronica
- Héy, azt nem is hordom. – mosolyodott el Kay
- Igen, de akkor minek tartogatod? Nagyiruha. – nevette el magát
- Nica! Ezt megbánod! – nevetett Kay is
- Jaj-jaj! – eredt nevetve futásnak Nica
Futottak mindketten, a bokáig érő hóban.
Nica elég figyelmetlen, ezért nekifutott valakinek… vagyis valakiknek.
- Hé, nem tudsz vigyázni? – meredt rá két barna szempár
- Ö… sajnálom. – tápászkodott fel a földről Veronica
- Ostoba liba. – állt fel a két fiú is, akiket Nica ledöntött
- Veronica. – ért oda hozzá Kay is
- Kay! – Veronica hangja magasabban csengett, mint ahogyan szerette volna
- Nicsak… a tróger lány. – jegyezte meg epésen a raszta srác
- Tom! Hagyd abba! – szólt rá Veronica
- Miért? Ez a lány úgyis jégből van… sose nevet, meg semmi ilyesmi. – szólalt meg a fekete hajú
- Attól még… - kezdte volna Veronica
- Hagyjad Nica. Menjünk. – fogta meg a barátnője kezét
- Anyuci vár… - Tom
Kay megforgatta szemeit, majd elindult, s húzta magával Nicát is.
- Ezért utálok kijönni a házból. – törölgette könnyeit Kay
- Mért nem szólsz vissza? Akkor biztosan elgondolkodnának. – jegyezte meg Nica
- Ja… vagy nem és akkor mégjobban rám szállnának.
- Ennél jobban? – szaladt ki Veronica száján
Kay ráemelte tekintetét.
- Ö… sajnálom. – nyelt egy nagyon Nica
A szőke lány felsóhajtott.
- Semmi baj Nica… semmi baj.