Szombat volt. A napok napja, mikor semmi dolgod nincs, mikor délig aludhatsz, mikor 20 évesen otthon maradhatsz egész nap és 200× végignézett filmek előtt ücsörögsz chipsszel és üdítővel. Már fél 11kor kidobott az ágy, persze Sütike és éhes pocakja is hozzájárult, de most valahogy nem bántam, hogy hétvégéhez képest ilyen korán fent vagyok. Összedobtam egy szendvicset, kicsit helyre pofoztam a fejemet, belebújtam egy kényelmes melegítőbe és, hogy valami értelmeset is csináljak elkezdtem takarítani. Beraktam egy Sum41 cd-t a lejátszóba, hogy megzavarva a szomszédok nyugalmát, makulátlanra varázsoljam szerény otthonomat. Miután ezzel is végeztem és az óra még csak fél 2-őt ütött, ideje volt felhívni egy helyi gyorséttermet. 30 perccel később csöngettek.

- Hát te? – néztem csodálkozva Billre

- Gondoltam meglátogatlak és összefutottam a futárral – nyomta a kezembe a dobozt

- Kössz, lógok neked 12 euróval – néztem rá kislányosan

- A vendégem voltál – mosolyogva leintett, majd testvéréhez hasonlóan, levágódott a kanapémra

- Bírom a mostani hajad – piszkáltam meg a felálló, punkosabb fazonú tincseit

- Ki nem? – öntelten nézett rám

- Viszont a túlzott egoizmusoddal még mindig problémáim vannak

- Te mit műveltél a bátyámmal? – kíváncsian nézett rám

- Mivan?

- Tegnap hazaesett, teljesen ki volt borulva. Nem lehetett vele beszélni, majd elhúzott 2 órával később és annyit mondott, hogy megy felcsinálni pár ribancot – összeráncolta homlokát

- Tegnap megint rám nyomult. Én pedig megelégeltem. Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mit is jelentünk a másiknak. Mert, hogy barátok nem vagyunk az biztos. És, hogy velem nem játszadozhat.

- Lara… Nem gondolod, hogy ezzel kicsit elkéstél? 4 hónapja hülyítitek egymást. Te eddig ugyanúgy engedted, hogy közeledjen feléd. Szerintem felesleges kiskaput keresned a dolgokból, hogy neked most lett eleged ebből az egészből. Mindketten tudjuk, hogy legszívesebben most is vele lennél – kisfiús mosollyal nézett rám, majd hátra hajtotta a fejét és lehunyta szemeit

- Bill…

- Hm?

- Ilyenkor nem szeretlek… – néztem rá kicsit durcásan

- Dehogynem – mosolyodott el, de a szemeit még mindig nem nyitotta ki

- Nem – morcosan összefontam karjaimat a mellkasomon

- Figyelj Lara – nyitotta ki végre szemeit és magához húzott – nem a te hibád, hogy szerelmes vagy a tesómba.

- BILL KAULITZ – löktem el őt magamtól és hozzávágtam egy párnát

- Jólvan, ne görcsölj – nevetett fel, majd megcsillantak a szemei

- Most meg mi bajod? – húztam fel a szemöldököm

Bill nem válaszolt, csak felpattant és a szobám ajtajához sietett. Mikor megláttam, hogy Sütikét kapja fel és lelkesen elkezd vele játszadozni, csak unottan megcsavartam a szemeimet. Úgy látszik, ez náluk családban marad…

- Bill, mint barát jössz ide vagy a szeretet szolgálat küld ki téged, hogy a lelkileg sérült kutyámat babusgasd?

- Először is, bénán próbálsz meg oltogatni. Másodszor pedig, nem tehetek róla, hogy a kutyád valahogy szimpatikusabb – aranyosan mosolygott rám ismét

- Na most már tényleg elmehetsz a… – sértődötten terültem el a kanapén

- Csak viccelek – arrébb lökdösött, hogy ismét elfeküdhessen mellettem

- Olyan vagy, mint a tesód… – csendesedtem el

- Miért nem hívod fel?

- Ugyan Bill, semmi közünk egymáshoz. Nem a pasimat bántottam meg hanem…… hanem Tomot.

- Azt mondod? – féloldalas mosolyra húzta ajkait

- Ne kezd megint. Majd alakulnak a dolgok – rántottam meg a vállaimat

Ismét csengettek. Fáradtan sóhajtottam fel.

- Na mivan? Banda talit szerveztél a lakásomra? – indultam el a bejárati ajtóhoz, majd kinyitottam

- Na végre. Ma csak 12× hívtalak, hoztam kaját tekintve a gasztronómiai tudásodra és van pár klassz fotóm a szakdolgozatodhoz, aminek a határideje 1 hét múlva jár le és – Norah csak beszélt és beszélt, miközben besurrant a konyhába és hű szokásához híven a nappaliba indult, ahol aztán megtorpant – Na jó, éneklő létrákról nem volt szó – bökött Bill felé

- Kedvességed még mindig határtalan – mosolyogva nézett Norahra

- Maradjatok már, engem cseppet sem zavar, hogy ingyen kajálok ma – intettem le őket

- Menthetetlen vagy – Bill reménytelenül felsóhajtott

- Nézd csak Sütike, hoztam neked műcsontot – Norah boldogan rántotta elő a kutyámnak szánt ajándékát, remélve, hogy talán ismét ő lesz a kedvence

Sütike megszagolgatta, majd unottan az ajtóhoz sétált és leült elé.

- Ne erőlködj, Tom depressziója van – csóváltam meg a fejem

- Sok közös tulajdonságotok van – huncut vigyor terült el Bill arcán

- Te mihez nem fűzöl kommentárt? – dobta le Norah Bill mellkasára a műcsontot mikor elhaladt mellette, és ő is helyet szorított magának a kanapén

- Nálam tömörülünk? – vettem el 2 párnát, hogy azokra hajthassam a fejem

- Látod. Mivan Bill? Fizetésemelést kapott a fodrászod? – Norah érdeklődve nézte Bill új haját

- Ugyan, van, aki nekem fizet csak hogy a hajamhoz érhessen – kacsintott a lányra

- Sok beteg ember van manapság – csóválta meg Norah a fejét

Unottan emeltem tekintetemet a plafonra, majd elkezdtem keresgélni az adók között, de semmi értelmes nem jött.  Bill nem sokkal később úgy döntött, hogy ideje hazamennie.

- Na vigyázz magadra és... keresd fel Tomot – nyomott egy puszit az arcomra

- Te is vigyázz – kerültem ki a választ, majd kinyitottam az ajtót

- Szia Norah, csak óvatosan közlekedj ilyen sötétben az utcán – szólt vissza az ajtóból

- Ne aggódj dalos pacsirta. Én nem feszítek gorillákkal, az már nem menő – intett a kanapéról neki Norah

Bill elvigyorodott, megrázta a fejét, majd intett egyet és eltűnt.

- Na ki vele, mi volt tegnap a „majd szét esek olyan laza vagyok” gyerekkel? – tette fel a kérdést, amint csapódott az ajtó

- Remélem elég kaját hoztál, mert ez hosszú lesz.