- Á, végre megvagy, kiscicám! – üdvözöl Günther negédesen.

Unottan fújom ki a füstöt, de közben igyekszem ráparancsolni a szervezetemre, hogy kevésbé kábuljon el.

- Miben segíthetek? El vagyok engedve – sandítok rá.

Megáll előttem.

- Változott a helyzet. Állj föl! Hazamegyünk.

Szememet forgatva nyomom el a cigit, és nagy sóhajjal felállok. Günther úgy tesz, mintha szimatolna, és összeráncolja a szemöldökét.

- Mi van? – vonom föl a szemöldököm.

Egy csettintéssel közelebb inti a gorilláit, mire a szívem kihagy egy dobbanást. Ez nagyon nem tetszik…

- Férfiszagot árasztasz, Svenja… – Megdermedek. Érzi Tom illatát. – A szökéseidet még elnéztem, de ezt már nem! Ki volt az?

- Senki.

A hajamba markol és ránt egyet a fejemen.

- Ki volt az?!

- Nem mondom meg! – vágom a képébe.

Inkább halok meg, minthogy bajt hozzak Tom fejére.

- Főnök – szól erélyesen az egyik gorilla, mikor Günther keze felém lendül.

Mindegyikük tudja, hogy senkinek nem jó, ha kék-zöld arccal lépek föl másnap este.

- Nem érdekel. Feltalálták az alapozót. – Gonosz mosollyal rám sandít. – Vagy adjam inkább a nővérednek?

Undorító féreg. Pontosan ismeri a gyenge pontjaimat… Még meg sem tudom rázni a fejem, amikor már emeli is a kezét.

Keze hatalmasat csattan az arcomon, nekiesek a mögöttem lévő fának, és erőteljesen beverem a fejem. A szemem előtt táncoló apró fekete pontoktól és a fejem zsongásától megtántorodva eldőlök, mint egy zsák.

- Hozzátok – utasítja a testőreit Günther.

Két erős kéz ragad meg kétoldalról. Két mogorva, néger izomhegy létükhöz képest gyengéden támogatnak Günther terepjárójához.

A két marcona testőr közé préselődöm a hátsó ülésen, a harmadik vezet, Günther pedig az anyósülésen trónol végtelenül elégedett fejjel. A fejem minduntalan előrecsuklik, az egyik testőr viszont megkönyörül rajtam, és saját kezével tartja a fejtámlának döntve a fejemet. Ő az egyetlen, akinek a nevét is tudom, mert ő kedves. Legtöbbször ő vigyáz rám, a neve Randy.

Mikor legközelebb feleszmélek, már a lakásom előtt vagyunk. Az autó lefékez, mindenki kiszáll, engem pedig Randy segít ki az autóból.

- Vegyétek ki a táskát a csomagtartóból – hallom Günther hangját, mire mindhárom testőr zavarodottan néz rá.

- De főnök…

- Azt mondtam, vegyétek ki! – üvölti Günther.

- M-milyen tá-táska? – motyogom.

- Csss… semmilyen – feleli Randy, de nem néz rám.

Bemegyünk, Günther kiránt Randy kezei közül, és másodpercek múlva az ágyamon landolok. Kitépi a másik fekete testőr kezéből a táskát és kinyitja. Látásom azonnal kitisztul, amikor először egy gumiszalag kerül elő belőle. Kétségbeesetten kezdem rázni a fejem és igyekszem távolabb kerülni Günthertől.

- Fogd le! – vakkantja az egyik testőrnek. – És a szájára is vigyázz.

A legmogorvább testőr lép hozzám, könnyűszerrel az ágyra szorít, másik kezével betapasztja a számat. Zokogni kezdek, vergődök és kapálózok, ordítok, de a testőr keze elnyomja kiáltásomat. Günther egyik karomat magához rántja, és a könyökhajlatom fölött elszorítja a gumiszalaggal.

Aztán elővesz egy injekciós tűt.

Nem heroin. Sokkal rosszabb. Speciális kifejlesztésű szer, egy valódi gyógyszerész-tudóst pénzelt azért, hogy megcsinálja. Kínzóeszköznek használja, mert nem eufóriába emel. Az ember szörnyen gyámolatlan lesz tőle, egy szerencsétlen, szánalomra méltó, szenvedő senki. Pszichés hatású, intenzív lelki fájdalmat idéz elő – a testi fájdalmakról pedig azt hiszem Günther gondoskodik majd.

Günther kiválasztja az egyik jól látható vénámat, a tű pedig a könyökhajlatomba fúródik. A szert egy gyors mozdulattal belém juttatja, a hatás pedig azonnal érezhető. Úgy érzem magam, mint aki egy szakadék szélén áll. Vagy mintha a szék éppen kicsúszna a lábam alól, miközben egy kötél van szorosan a nyakamon. Ismeretlen, intenzív félelem, szorongás tölt el. Mellette valami olyasmi, mintha elveszítettem volna valamit. Valakit. Üres, feneketlen, kínzó fájdalom.

Sírok, zokogok, az orrom is folyik, talán még egy nyálcsík is van az arcomon. Undorító vagyok, szánalmas.

- Ki volt az? – tör be Günther hangja a fájdalmas ürességbe.

Meglátom magam előtt Tom jóképű arcát, finom vonásait, újra ajkaimon érzem az ő ajkait. Még jobban zokogok.

- Senki – nyöszörgöm.

Ökle csapódik az arcomba, de az ütést tompítja az ágy a fejem alatt.

- Kivel voltál?! – üvölti.

- Senkivel…

Günther agya elborul. A csípőmre ül, hogy ne tudjak vergődni, miközben mindkét kézfejét a nyakamra szorítja. Hüvelykujjaival erőteljesen befelé nyomja a gégémet, és a torkomat szorítva fojtogatni kezd.

Az adrenalin és az élni akarás még a „csodaszerén” is felülkerekedik, küzdeni kezdek ellene. Vergődök alatta, kezeimmel a nyakamat szorongató kezét próbálom lefejteni magamról, teljes erőből karmolom a kézfejét, miközben kétségbeesetten kapkodom a levegőt.

A testőrök összezavarodva állnak, nem tudják, leszedjék-e rólam vagy sem. Ez valószínűleg nem volt várható fordulat. Mikor már hörögni kezdek, egyszerre mozdulnak Günther felé, és leemelik rólam.

- Elég lesz, főnök! – szól rá erélyesen az egyik testőr.

Zihálva, fuldokolva kapkodom a levegőt, kezeimet a nyakamra téve.

- Svenja… Svenja! – szólít meg egy hang. Rémülten kapom oda a fejem, de csak Randy az. – Ne kapkodd, csak szépen lassan lélegezz.

Tenyerét a mellkasom felső részére helyezi, így próbálván irányítani a lélegzésemet. Igyekszem az utasítás szerint cselekedni, és lassan valóban sikerül megnyugodnom, és normálisan lélegeznem.

- K-köszönöm – krákogom.

- Holnap én jövök – jelenti ki. Felkel eddigi térdelő pozíciójából az ágyam mellől, és az ajtó felé indul. Most veszem csak észre, hogy a többiek már eltűntek. Még mielőtt kimenne, hátranéz. – Akaszd rá a biztonsági láncot!

Az ajtó becsukódik mögötte, én pedig azonnal fölpattanok. A szer hatása azonban nem múlt el. A lábaim fölmondják a szolgálatot, és szinte rögtön elesek. De nem hagyom, hogy visszajöjjön! Nem… nem jöhet vissza…

Négykézláb vonszolom magam az ajtóhoz, és addig nyújtózom az ajtóba kapaszkodva, míg el nem érem a láncot. Amikor végre biztonságban érzem magam, visszarogyok a földre. Körmeim alatt minden csupa vér, Günther kézfejének maradványa. Kétségbeesetten vonszolom magam a fürdőszobához, a zuhanyfülkében pedig úgy, ahogy vagyok, ruhában engedem magamra a vizet. Összekuporodok, és újra szabad utat engedek a könnyeimnek.

***

A reggel korán ér. Vagy inkább semmikor… Egész éjjel alig tudok aludni, óránként felriadok, a fejem, az arcom és a torkom lüktet. Meg a karom is.

Szinte egész álló nap csak egy helyben fekszem az ágyamon. Amikor már kezdek rosszul lenni, eszek valamicskét, és a fürdőszoba felé indulok – de megtorpanok az ajtóban. Nem tudom, szembe merjek e nézni a tükörképemmel.

Végül belépek, és hosszas tépelődés után fordulok csak a tükör felé. Szánalmas látványt nyújtok. A szemem alatt sötét karikák, arcom jobb oldala halvány kékeslila színben pompázik, a nyakamon pedig pontosan kivehető ujj-formákban sötétlila a bőr. Lepillantok a bal kezemre, ahol a könyökhajlatomban ott ragyog a piros pötty. Mint valami rossz narkósnak…

***

Este hat órakor kopognak. Fölkelek az ágyról, és az ajtóhoz sétálok. Kinyitom, és látom, hogy Randy érkezett az egyetlen barátnőmmel, Carlaval. A munkaköre ugyanolyan, mint az enyém, neki van is egy barátja, valami pénzes fickó, ezért is szereti Günther.

- Ó, istenem, Svenja… – kap a szájához Carla. – Az a mocskos gazember! Nagyon fáj?

Aggodalma halvány mosolyt csal az arcomra.

- Nem vészes. Gyertek be! – állok félre az ajtóból.

Belépnek, én pedig bezárom az ajtót. Egy kéz nehezedik a vállamra, mire felpillantok.

- Minden rendben? – kérdezi Randy komolyan.

Bólintok.

- Köszönöm, hogy… tudod.

- Ez természetes.

Bemegyünk a kis nappaliba, Carla leparancsol egy fotelbe, Randy pedig szemben foglal helyet.

- Előre is ne haragudj, valószínűleg többször fájdalmat fogok okozni – szólal meg Carla, miközben kinyitja a sminkes dobozát. Aztán rám kacsint. – De cserébe megcsinálom a sminkedet is, hogy azzal már ne kelljen vesződnöd.

Hálásan mosolygok rá, miközben előkészíti a különféle alapozókat, púdereket és korrektorokat. A folteltűntetés-művelet valóban fájdalmasra sikeredik, sokszor kedvem lenne sikítani, főleg a nyakamnál. Hiperérzékeny, de sajnos belülről is éget és kapar. A hangom pedig még mindig olyan, mintha meg lennék fázva, rekedtes.

Hamarosan elkészül rajtam a tökéletes fekete smink is. Ez egyben azt is jelenti, hogy indulnunk kell. Előre félek a Güntherrel való találkozástól…