Fél órával később már a terepjáróban ülünk. Randy vezet, Carla pedig hátul ül mellettem. Először nem akar az éjjelről kérdezgetni, de biztosítom róla, hogy nyugodtan kérdezhet, nem fogok összetörni. Amikor elárulom, hogy alkalmazta rajtam a Szert – mi csak így emlegetjük –, mélyen megdöbben, és aranyosan átölel.

Aztán megérkezünk. A Black Kiss Club az egyik legfelvágósabb hely a városban. Ide jár minden pénzeszsák és híresség, aki némi látványra vagy szolgáltatásra vágyik. Carlanak és nekem, valamint rajtunk kívül még három lánynak jól jövedelmező állás – egyszerűen kiállunk a színpadra, lejtünk egy izgató táncot, és dől a lé. De a prostituált munkakör szerintem megfizethetetlen… nem tudnám elviselni a világ összes pénzéért sem.

Na persze egyik alkalmazottnak sincs álomélete. Legtöbbünket egy hazugsággal, csalással vagy fenyegetéssel hozott be Günther ebbe a világba.

A hátsó bejárathoz megyünk a terepjáróval, aztán bemegyünk. Randy csatlakozik a testőrgárdához, Carla és én pedig az öltözőbe megyünk. Carla a beosztáshoz lép.

- Ma te kezdesz – néz rám. – Utánad jövök én.

- Rendben – bólintok.

A mára kikészített ruháinkhoz lépünk. Mind névvel van ellátva, hiszen méretre varrták őket.

- Úgy látom, ma Jane-nek öltözünk – neveti el magát Carla.

- Hát igen – mosolyodom el.

A szett ezúttal két részes. Földbarna felső, ami inkább csak egy melltartó, a nyak mögött és a háton kell megkötni, elöl egy kis fűzős megoldással van megbolondítva. Az alsó egy ugyanolyan színű szoknya, mindkét oldalon felvágva, szintén egy-egy kis fűzőrésszel a tetején, és az alja éppen hogy a fenekünk aljáig leér. ( http://www.lingerie2order.com/images/L_20088291981170832.jpg )

- Gyere, segítek – veszi föl Carla a ruhámat a polcról.

Segít felvenni mindkét részét az együttesnek, a szoknya alá pedig természetesen csak egy aprócska tanga tartozik. Aztán beparancsol a nagy tükör elé a székbe, és kifésüli hosszú, sötétbarna hajam. Mindkét oldalról hátrafésül egy-két tincset, és hátul összefogja.

- Tökéletes – mosolyog rám a tükörben. – Kikísérjelek?

- Ha szeretnél – mosolygok rá.

Még gyorsan belebújok a szetthez tartozó barnás, kígyóbőr tűsarkúba, aztán kilépünk az öltözőből. Még a színpadhoz vezető folyosó felénél sem járunk, amikor Günther bukkan fel előttünk. Megdermedek, és akár gyávaság, akár nem, halálfélelem uralkodik el rajtam.

- Nocsak, azt hittem lemondod a mai műszakot, kiscicám – lép oda hozzám undorító vigyorral. Megragadja az arcom és maga felé fordítja, ujjait szándékosan belemélyesztve abba a részbe, ahol megütött. De még csak el sem fintorodok. Nem adom meg neki azt az örömöt. – Látom, szépen el lettek tüntetve.

Ujjai a nyakamra vándoroljak és erősen megszorítja. Nem fojtogat, de ez a szorítás elég erős ahhoz, hogy ne bírjam ki felszisszenés nélkül.

- Günther, kérlek… – szólal meg mellettem Carla aggodalmasan.

- Mit beszélsz? – villan rá a tekintete. Kezét ütésre emeli. – Talán te is kérsz egyet?!

Már éppen kész lennék ráugrani, hogy hagyja békén, amikor egy hang szólal meg mögöttünk.

- Azt nem hiszem.

Megfordulok, és megnyugodva látom, hogy Carla barátja az. Hálásan rámosolygok, amit viszonoz is, majd óvón magához öleli a már bújó Carlat. Fekete férfi, talán 30 év körüli lehet, nagyon magas és izmos. Lehet, hogy kosaras. Furcsa, de összeillő ellentétet alkot a világos bőrű, tejfölszőke, kék szemű Carlaval.

Tudom, hogy Carla már biztonságban van, így fellélegezve szólalok meg.

- Nekem jelenésem van.

Meg sem várom Günther reakcióját, elsietek mellette, tovább a színpad felé. Tudom, érzem, hogy a tekintete hátulról belém fúródik. Leginkább a fenekem köti le a figyelmét.

***

Tökéletes zenéket kapok. Szexi és lüktető. A színpad nem egy hatalmas tér, csak három rövid nyúlványból, és a köztük lévő folyosókból áll. Természetesen mindegyik részen minimum egy fémrúd van.

Az első néhány lüktetés a szívdobogásra hasonlít, és csak utána lépek föl a színpadra. Természetesen teltház van. A férfiak kocsányon lógó szeme rajtam összpontosul, az a néhány hülye liba pedig, akik eljöttek a barátjukkal, hogy „ne lépjenek félre”, féltékenyen pillant felém.

Átadom magam a zenének, és táncolni kezdek. Ez persze nem egy szokásos, hétköznapi hip-hop, vagy hasonló stílusú tánc. Rúdtánc, vonaglás, négykézláb és fekvő mozdulatok. Minden, ami végtelenül izgató a férfiak számára.

***

Már jó ideje táncolok, hamarosan Carla váltása következik. Éppen egy négykézláb mozdulatsorból egyenesedek fel, amit az egyik részeg pasas kitörő örömmel fogadott, és a rúdhoz dörgölőzöm. Bepillantok a tömegbe, amire mindig szükség van egy kicsit, és megdermedek.

Itt van.

Egyenesen rá látok, valami szőke hajú sráccal van. Hosszú, fekete bőrkabát van rajta kigombolva, zsebre tett kézzel társalog a fiúval, látszólag nem érdekli a műsor. Ha szerencsém van, nem látott meg.

Mintha érezné, hogy figyelik, abbahagyja a beszédet, és összeráncolt szemöldökkel figyel föl. Aztán tekintetét körbejáratja. Először átsiklik rajtam, de hirtelen visszakapja a tekintetét. Pillantása az enyémbe fúródik.
Fölismert.

Megmentőm, Carla táncol föl a színpadra, leváltva engem, de kérdő pillantást küld felém. Nem érti mozdulatlanságom. Elszakítom pillantásom Tom gyönyörű szemeitől, és menekülőre fogom a dolgot. Lesietek a színpadról, egyenesen az öltöző felé.

De még mielőtt bemehetnék, Günther áll az utamba.

- Mi volt ez?

- Hagyj, kérlek – próbálok elmenni mellette.

Elkapja a karomat, és erősen megszorítva ránt vissza magához. A karomat aztán elengedi, helyette a hajamba markol, és hátrarántja a fejem.

- Mi volt ez?! – fröcsögi az arcomba.

- Én voltam – szólal meg egy hang mögöttem. A szívem őrülten kezd dobogni. Ezer közül is felismerném ezt a hangot… De miket beszél?! Ugye nem akarja lebuktatni magát?! Nem törődve a fejbőröm tiltakozásával, Güntherrel együtt felé nézek. Kabátzsebébe süllyesztett kezekkel áll, arcán sármos félmosoly. – Asszem rabul ejtettem a bomba táncosnőd pillantását, Günther.

- Tom? Tom Kaulitz? – vigyorodik el Günther, szinte látom, ahogy bekapcsol rajta a seggnyalás-funkció.

- Személyesen – tárja szét karjait. – Mondd csak, Günther… ugye még nem foglalt ez a kislány ma éjjelre?

Günther magához rántja a fejemet és a fülembe suttog.

- Ugye tudod, hogy neki nem mondhatsz nemet? Leszarom, hogy ez nem tartozik a hatáskörödbe.

Bólintok – látszólag kényszeredetten –, ő pedig elmosolyodik.

- Még nem. De neked baráti áron odaadom.

- Ugyan már! Csak mondd az eredetit.

Tekintete közben célzatosan Günther hajamat tépő ujjaira téved, mire ő rögtön el is enged.

- El akarod vinni?

- Igen. Hajnalban visszahozom.

- Rendben.

Günther a falhoz taszít, aztán Tomhoz lép, váltanak pár szót, Tom pedig egy kisebb bankjegyköteget ad át a disznónak. Aztán Günther mosolyogva búcsút int nekem, de végignézi, míg kimegyünk.

- Gyere, édes! – lép mellém Tom.

Egyik kezét a fenekemre helyezi, a látszatot pedig egészen az autójáig fenntartja. Hatalmas, fekete Cadillac Escalade, tökéletesen elrejt. Kezét elveszi rólam, és néhány másodpercig csak nézzük egymást. Aztán ugyanabban a pillanatban ránt magához, amikor én a nyakába borulok.

- Svenja… – suttogja a hajamba.

Egész testemben remegek, a könnyek áradata megindul. Itt van… újra itt van… velem…

- Hé, hé, csss… Itt vagyok, már itt vagyok, nincs semmi baj, ne félj – tol el magától egy kicsit, és megnyugtatóan simogatni kezdi az arcom.

Aztán mozdulatlanná dermedve bámul rám.

- Úristen – nyögi döbbenten. – Svenja… ez… ez… Miattam?!

Kell néhány másodperc, mire rájövök, miről beszél. Jaj, ne! A könnyeim biztos lemosták az alapozót… Kezemmel megtörlöm a nyakam és az arcom, és valóban, csupa púder és alapozó leszek. Gyorsan elfordulok.

- Nem… Nem! Semmiség. Elestem.

Arcomnak arra az oldalára teszi a kezét, amelyikhez a disznó nem nyúlt hozzá, és Güntherrel ellentétben ő gyengéd mozdulattal fordítja maga felé a fejem.

- Ne hazudj nekem. Nem vagyok hülye, egy esés nem okoz ilyen sérülést. – Tekintete a nyakamra vándorol, ujjait leheletfinoman végigfuttatja a zúzódásokon. – Főleg nem ilyet…

- Majdnem megölt.

Tom kezei ökölbe szorulnak, visszafordul a klub felé.

- Ha nem téged sodornálak vele bajba, már rég szarrá vertem volna.

Átölelem, és hozzábújok.

- Azt hittem, soha többé nem látlak már.

- Pedig itt vagyok – viszonozza az ölelést. – Gyere, menjünk innen!

Elenged, aztán kinyitja nekem a kocsi ajtaját. Beszállok, aztán az autó másik oldalára sietve ő is beül a kormány mögé. Rám mosolyog, ami persze azonnal megnyugtat, aztán szinte padlógázzal indul el, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyjuk azt a helyet. Legalább erre az éjszakára.