- Szerencsés vagy – mondja végül Tom erőltetett mosollyal. – Holnap jövök.

Nem néz rám, és úgy érzem magam, mintha valaki nyakon öntött volna egy vödör jeges vízzel.

- Ezt ne cseszd el, cicuskám – sziszegi nekem Günther fenyegetően. – Egy vagon pénzt hozhat ez a gyerek.

Ha tudná, hogy máris elcsesztem… azaz inkább ő. Befoghatná néha azt a hatalmas pofáját. Szívesen kimondanám mindezt, de inkább csak rámosolygok, és elsétálok mellette. Az öltözőben sietve átöltözök, és hazavitetem magam az egyik testőrrel.

Nem tudok kiakadni, egyszerűen üresnek érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy Tom nem fog eljönni holnap. Günther viszont alaposan el fogja látni a bajom, ha úgy lesz…

***

Másnap kissé idegesen indulok a klubhoz. Ezúttal Carla és a barátja jönnek el értem, Carla pedig azonnal faggatózásba kezd a hátsó ülésen. A barátja előtt beszélhetünk, Eric nem köp be minket. Carla mindent tud rólam, a kezdetektől, és a kis „kiruccanásaimról” is tudott. Meg Tomról is, csak név nélkül. Amikor elmondom neki, hogy az vitt el tegnap, akivel akkor voltam, majd’ kiugrik a bőréből örömében, de lelkesedése azonnal lelohad, amikor Günther elszólását is megemlítem.

- Ugyan, biztosan eljön ma, és elmagyarázhatod neki! – ölel magához bátorítóan.

- Remélem – motyogom.

***

Ma estére felmentést kaptam a tánc alól. Günther nagyon be van zsongva Tom miatt, és ez megijeszt. Ha Tom nem haragudni fog rám, Günther minimum félholtra ver. Amikor kilépek az öltözőből, ahol eddig eltöltöttem az időt, meg is torpanok. Nem messze tőlem Tom éppen egy újabb köteg pénzt nyújt át Günthernek, aki hatalmas vigyorral figyeli. Tom felpillant, tekintete az enyémbe fúródik. Nem mosolyog.

Felém indul, a látszatot persze fenntartja. Keze a derekamra fonódik, úgy vezet ki a klubból a Cadillachez. Nem szólal meg, nem ölel át, nem csókol meg. Nem nyitja ki előttem az ajtót, megvárja, míg beszállok, és szó nélkül indítja be a motort.

Összehúzom magam az ülésen és félve pillantok rá. Mereven figyeli az utat.

- Tom…

- Na, hova menjünk? – kérdezi, mintha meg se hallott volna. Hangja ellenséges. – Szerintem most már nyugodtan mehetünk hozzád is, akár.

- De már mondtam, hogy…

- Persze, persze, be van kamerázva, tudom. De nem teljesen mindegy? Körbeudvarolod Günthert, befekszel az ágyába, és el is van intézve.

Összerezzenek szavaira.

- Ne csináld ezt – kérem halkan.

Felhorkan, és nem szól többet. Odaérünk a lakásához, de most közel sem tűnik olyan hívogatónak, mint tegnap. Bemegyünk, leülök a kanapéra, Tom viszont tőlem a lehető legtávolabb ül le. Rágyújt egy cigire, és unottan néz rám.

- Na? Meg sem próbálod kimagyarázni?

Ridegsége még nagyobb fájdalmat okoz. Lehajtom a fejem, és ahogy a rajtam eluralkodó emlékekhez hozzáadódik Tom bánásmódja is, a szemem szúrni kezd. Remek… mutatkozzunk még gyengébbnek…

- Megerőszakolt, Tom! – tör ki belőlem könnyeimmel együtt.

Megáll a mozdulat közben, szeme sarkából rám sandít. Látom, hogy meginog egy pillanatra, de végül tartja magát a leszarom-stílushoz. Én viszont folytatom.

- Még akkor, mikor Lotte elvitt hozzá. Azt mondta, ezzel menthetem meg a nővéremet. Én persze rögtön nemet mondtam, de ő nem fogadta el… és megerőszakolt. Rettenetes volt, de a nővérem miatt nem törődtem vele. Rá gondoltam, és arra, hogy ezt érte kell átvészelnem. De mikor vége lett, Günthernek nem volt elég. Azt mondta, munkát kell vállalnom nála… innentől pedig már tudod.

Hallgat. Hallgat és hallgat és hallgat, hosszú, éveknek tűnő percekig.

- Nem tudom, Svenja – szólal meg végül. – Nem tudom, elhihetem-e ezt. Azt mondtad, neked nem kell ágyba bújnod senkivel, Günther mégis zokszó nélkül adott nekem, és kiderült, hogy vele is lefeküdtél. Lehet, hogy ezt most elhiszem, és mikor visszamegyünk, jön az újabb meglepetés. Mondjuk a nyakadba ugrik egy kisgyerek „szia mami” felkiáltással. Nem tudok… bízni.

- De…

- Ne – emeli fel a kezét. Nagyot sóhajt, és elnyomja a cigit. – Visszaviszlek.

Megrémülök. Ha most visszavisz… Günther tudni fogja, hogy valami nem oké.

- Ne! Könyörgöm, Tom, csak vissza ne vigyél! – esek térdre előtte könnyes szemekkel. – Kérlek…

- Na jó, erre semmi szükség – áll föl.

A hónom alá nyúlva fölhúz a földről, és az ajtó felé irányít. Percek múlva már a kocsiban ülünk.

- Kérlek, Tom… Ha visszaviszel Günther…

- Nem fog semmit csinálni – vág a szavamba.

Ha tudnád…

***

Visszahozott. Mikor bemegyünk, már a keze sincs rajtam. Tartja a távolságot és mogorva, amivel szinte érzem, ahogy növeli az ütés erejét. Günther a hátsó kis folyosón jön szembe velünk, képéről azonnal lefagy a vigyor.

- Majd valamikor jövök – veti oda neki Tom.

Aztán sarkon fordul, és egyszerűen elsétál. Még javában nézek utána, amikor Günther elkapja a karomat és berángat a mellettünk lévő mosdóba.

- Mit csináltál?! – üvölt rám.

- S-semmit…

- Semmit? Semmit?! Még ezt is elszúrod? Rohadt ribanc!

Ökle még a vártnál is nagyobb erővel csapódik arcomba, nekiesek a mögöttem lévő tükörnek, ami apró darabokra törik. A szilánkok csak úgy záporoznak a testemre, én pedig térdre rogyok, és a kezembe temetve az arcom bújok a hajam függönye mögé. Hallom, amint nyílik az ajtó, és valaki felsikkant.

- Holnap nem dolgozol. A sérüléseidet pedig büszkén fogod viselni, hogy mindenki láthassa, hogy még kurvának sem vagy jó. Ne tudd meg mit kapsz, ha a Kaulitz holnap nem jön érted.

Az ajtó becsapódik mögötte, aztán valaki mellém térdel és szorosan a karjába zár.

- Svenja, Svenja… Annyira sajnálom – suttogja Carla.

***

Sötétlila arccal és megannyi apró vágással a testemen van jelenésem másnap. Mindenki engem bámul, mindenki sajnál, és én mindenkit utálok ezért. Günther árgus szemekkel figyel, csakúgy, mint a bejáratot. Egymás után hajtom fel a whiskyket a bárpultnál, és az órát bámulom. A szokásos idő. Nem jön.

Még egy órát várok. Természetesen se híre, se hamva. Taxival megyek haza, és anélkül, hogy bármit is csinálnék, az ágyamon ülve várakozom. Pontosan tudom, mi következik. De a whisky segít jobban hozzáállni.

Fél óra sem kell, és az ajtóm kivágódik. Günther őrült módjára vágtat hozzám, és minden bevezető nélkül pofon vág. Tehetetlenül landolok az ágyon, ő pedig a hajamat megragadva rántja vissza a fejem maga felé és cél nélkül ütni kezd. A fejemet, az arcomat, az államat.

Aztán megunja és a gyomromba is kapok egyet. Kétrét görnyedek a fájdalomtól, ő pedig egyszerűen leránt a földre a karomnál fogva. Aztán a lába következik. Bakancsa önmagában is hatalmas fájdalmat tud okozni, és bár arcomat öntudatlanul is védem, máshol mindenhol elér. A karomat, a hasamat, a hátamat, a mellkasomat, a lábaimat. Mindent.

Egy idő után már nem érzek semmit. Tudom, hogy nem törik csontom, és hogy nagyon komoly sérülést nem okoz, mert önmagával cseszne ki. De így is úgy érzem magam, mint aki a pokolba érkezett. Aztán abbahagyja. Hajamba markol, fölrántja a fejem a földről.

- Te csak ezt érdemled. Haszontalan kurva – löki vissza a fejem erőből.

Leköp, majd teljes lelki nyugalommal távozik. Minden sejtem és porcikám ordít a fájdalomtól, de képtelen vagyok megmozdulni. A vér kis foltban vesz körül a szőnyegen. A saját vérem.

Hirtelen kinyílik az ajtó, mire rémülten nyögök föl, de csak Randy az. Nyomában Carla érkezik, mindketten végtelen mennyiségű orvosi cuccal vannak felszerelve. Randy pillantásából látom, hogy ő értesítette Carlat.

Odasietnek hozzám, de mikor meg akarok szólalni, köhögőroham kap el. Az orromon és a számon egyaránt vér távozik, Carla pedig térdre esik mellettem, és óvatosan magához ölel. Nem érdekli, hogy csupa vér lesz. Velem együtt zokog.

*** Két héttel később ***

Carla belém karolva sétálgat a bevásárlóközpont folyosóin. Mostanra értem el azt az állapotot, hogy kimozdulhatok, hogy mehetek emberek közé. De ezt is csak úgy, hogy Carla szinte beköltözött hozzám két hétre, és a barátja, Eric, valamint Randy rendszeres napi látogatóink voltak.

Hálás vagyok nekik. Végtelenül. Mindenben segítettek, nekik köszönhetem, hogy épen és egészségesen megmaradtam. A biztonság kedvéért kapucnis felső van rajtam, mert még jópár ütés nyoma halványan látszik, valamint a szám kétszeres felszakadásának is még ott a varr a helyén. Az étkészletem viszont kifogyott, így muszáj volt eljönnünk.

A tánchoz csak néhány napja kellett visszatérnem, amikor a verés nyomai már könnyedén eltüntethetőek voltak. Hiába, Günthernek vigyáznia kell. Sok tudatlan jár oda, aki nem látja a fától az erdőt, és azt hiszi, minden lány csupa szórakozásból dolgozik ott, önszántából – ezeknek pedig furcsa dolog lenne rájönni, hogy Günther veri az alkalmazottait, sőt, talán fel is jelentenék. Ami nem feltétlenül jelentene rosszat, mert a rendőrségen vannak beavatottak – beavatottak mindenhol vannak –, de nem garantált, hogy olyanhoz kerül az ügy.

- Na, én benézek az édességesbe és veszek neked egy tartálynyi csokit, te addig menj az italokhoz! – adja ki az utasítást Carla.

- Igenis, mami – mosolygok rá.

- Sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz – csókol arcon, majd eltűnik a csokival tömött polcok között.

Fejembe húzom a kapucnit, és úgy megyek előre, lehajtott fejjel, természetesen nem odafigyelve a tényre, hogy nem egyedül vagyok. Így sikerül is nekimennem valakinek.

- Bocs – motyogom, és már kerülöm is ki.

- Svenja?

Megtorpanok. Ez a hang…

Tom.