39.rész - Irigylem Billt

Úgy egy negyed órás séta után megérkeztünk egy erdőbe. Rá néztem Billre aki csak rám villantotta mosolyát és meg sem szólalt csak vezetett tovább. Most már fullra nem értettem viselkedését mi az amiről nem tudok vagy egyáltalán Billel mi lett? Oké azt tudtam róla h szereti elkényesztetni az embert na de ennyire? És edig nem csinált ilyet mióta együtt vagyunk.
Mire fölriadtam szokásos elmélkedésemből egy kis térre értünk ki ami az öszi időben kicsit kietlen volt de nagyon megnyugató is. Megálltunk majd Bill lerakta a kosarat és elővett belőle egy plédet amit rögtön le is terített. Miután avval meg volt újból megragadta a kezem és lehúzott maga mellé majd elkezdett a kosárban kutatni mikor ki pakolt apró nyalángságokat. Ekkor eset le Bill itt akar ebédelni?
-Hát ez? - kérdeztem rá ki kerekedett szemekkel
-Anyuval beszélgettem egy kicsit és ő ébresztett rá h mennyire egy nyaffogós liba vagyok. És h bele gondoltam te sokkal több mindent adtál bele edig a kapcsoaltunkba mint én és itt az ideje h én is jobban bele adjak a kapcsolatunkba. - Bill
-Bill... - kezdtem bele de a kezét a számra rakta
-Most én beszélek. - mosolygott rám - Nagyon rég nem kedveltem ennyire senkit sem mint téged. Nagyon fontos vagy nekem már az első perctől fogva amióta meg ismertelek. Sokáig örlödtem azzon h bevaljam magamnak szeretlek. Mág akkor is sőt még jobban azt éreztem h melletted a helyem mikor elmondtad a múltadatt. Akkor elég hülye voltam h egy apró dolgon megsértödtem és nem gondoltam bele a te helyedbe de most már sokkal máskép állok a dolgokhoz és ezentúl nem fogok hisztizni mint egy 4 éves ha nem érsz rá mert tudom h sok munkád van és nem kellek még én is h lefáraszalak az idiótaságommal. - hadarta el egy szuszra
-Ha tovább folytattod még a végén meg fulladsz. - vettem le kezét a számról hisz az végig rajta volt a monológja során - És ha nem is engeded de akkor is végig mondom amit már az előbb elkezdtem. Nem hittem volna h meg tudsz lepni de sikerült. Engem nehéz meglepni de neked mindig sikerül. Vagy csak én vagyok olyan hülye h minden apróságnak tünő dolgon meglepődőm? De ez annyira édes volt h már nem is tudom ki fejezni mennyire imádlak téged. - mondtam végig a szemébe nézve
-Szeretlek. - ült közelebb hozzám
-Én is nagyon szeretlek. - csókoltam meg
Ha valamit is utálok az az amikor olyankor csörög a telefonom mikor nem kéne. Ez most is így volt mivel úgy ragadtak el engem h nem volt alkalmam kirakni így ott pihent a zsebembe és nem tudom ki volt az a szerencsétlen aki ebben a pillanatban ragadt meg a nevemnél és hívott fel.
Bill elhúzodott tőlem és rám nézett.
-Vedd csak fel. - Bill
Kivettem a zsebemből és látva apám hív rá néztem Billre aki csak mosolygott mire én kinyomtam a telefonom és egybe ki is kapcsoltam. Billnek meg tátva maradt a szája.
-Nem muszáj állandóan zakklatnijuk engem keresenek mást, de hol is tartottunk. - néztem rá felhúzott szemöldökkel mire felriadt bambaságából és el mosolyodott mire közelebb vontam magamhoz és megcsókoltam.
Természetesen ettől eltekintve meg is ebédeltünk mert ahogy elméletem jól beigazolodott itt fogunk kajázni is. Miután megebédeltünk és ki ücsörögtük magunkat a nem túl meleg időben Billel kézzen fogva indultunk el de amilyen figyelmes vagyok észre vettem h nem ugyan azzon az úton megyünk amelyiken jöttünk hanem egészen más fele megyünk, rá néztem Billre aki egyből mondta is a dolgot.
-Még nincs vége a napnak ahogy neked nekem is van egy kis titkom. - mosolygott rám
Elmosolyodtam és hozzá bújtam és bele pusziltam a nyakába amitől megrándult. Adott egy puszit a számra és folytattuk az útunkat.
Egy kisebb gyalog túra után megálltunk egy ház előtt. Odamentünk az ajtóhoz és Bill becsöngetett. Pár másodperc múlva egy annyi idős csajszi jött ki amennyi én vagyok, magasságra is egy formák vagyunk csak a hajunk színe nem volt ugyan olyan neki barna volt nekem pedig szőke.
Ahogy meglátta Billt elmosolyodott és mielőtt megszólalhatott volna egy szőke kislány szaladt ki a házból és egyenesen Billhez szaladt aki kezemet ellengedve megfogta a kislányt és felemlte és egy puszit adott arcára.
-Szia hercegnőm. - mosolygott Bill a kislányra
-De jó h itt vagy apu. - mondta a kislány miközben fejét a nyakába furta
Nem tudom milyen fejet vághattam mert Bill és a kislány anyja vagy nem tudom kije feszengve és rémült szemmekkel néztek rám.
Azt hiszem ez csak egy álom és és ez nem a valósság. Billnek van egy lánya? Nem ez nem lehet. Ez után h mi történt nem emlékszem mert a sokktól elájultam. Mikor észhez tértem és megláttam Bill arcát elmosolyodtam de egyből lehervadt a mosolyom mikor megpillantott a csajt.
-Jól vagy? - Bill
-Nem. - takartam kezeimmel a szememet - Most ez álom vagy valóság? - dörmögtem érthetetlenül
-Talán nem volt jó ötlet. - keseredett el Bill
-Apa jössz játszani? - hallottam meg a kislány hangját
-Hanna most nem ér rá de majd játszik veled de nem most. - mondta a csaj mellettem idő közben fel küzdöttem magam ülő helyzetben
-A néni beteg? - kérdezte édesen Hanna
-Nem csak egy kicsit pihennie kell, gyere hadjuk egy kicsit apát beszélgetni. - fogta meg Hannát a csaj majd kimentek
Amint kimentek a nappaliból Billre néztem aki lehajtott fejjel ült mellettem. Aztán egyszer csak megszólalt.
-Jenny volt az első lány akibe beleszerettem. Jó viszonyunk volt de miután nekünk beindult a karrierünk eltávolodtunk egymástól és mikor egyik turné után haza jöttem leülltünk és megbeszéltük a kettőnk ügyét és akkor közölte velem h terhes. Nem vetettük el és ha már kiszerettünk egymásból én még sem akartam megszakítani vele és a lányommmal a kapcsolatott. Vele voltam amikor csak tudtam egyedül akkor nem voltam ott mikor Hanna megszületett. Épp amerikában koncerteztünk de másnap repültem is haza h láthassam őket. Azóta eltelt két év. Hanna a héten tölti be második életévét. Jennyvel sokszor beszélek és mindig kérem h meséljen Hannáról hisz az utóbbi időben nem igen volt időm h eljöjjek hozzájuk. És hát ennyi lenne most már te is tudod az én titkomat. - emelte rám a tekintetétt
Én csak bambultam előre. Most haragudnom kéne vagy mit kéne csinálnom? Nem tudom mikor voltam ennyire döntés képtelen. Valahogy még nem igazán jutott el a tudatomig h Billel ennyire egy húron pendülünk ő neki is lett egy gyereke és hát én is terhes voltam mondjuk nekem nem adatott meg az a pillanat h a karjaimban tarthassam azt a csöpséget akivel 9 hónapon keresztül együtt voltam. És ez arra késztetett h útat engedjek könnyeimnek ami az utóbbi időben mindig kísért akárhányszor csak rá gondolok az elvesztett csöpségre. Nem voltam mérges Billre sőt örültem neki de az már rosszul esett h ő neki meg eshetett az a boldogság mikor megszületett a lánya bárhogy nem voltak már együtt és nem is számít h együtt vannak e vagy nincsenek. Irigyeltem Billt.
-Szeretnék menni. - mondtam elcsukló hangon
-Rendben. - sóhajtott Bill majd felállt
Felálltam és míg Bill elköszönt én ki mentem a utcára h hisztérikus sírásba kezdjek amíg Bill vissza nem ér.
Mikor kilépett az ajtón fejemre húztam a kapucnit és a kezemet zsebre dugtam és elindultam Bill pedig szaladt utánam.
Az út haza felé néma csendben telt csak a szipogásomat lehetett hallani. Mire oda értünk az ikrek házához már nem folytak a könnyeim. Ahogy beléptünk a házba a nappaliból mindenki kicsödült de én mintha észre sem vettem volna őket mentem be a szobámba.
-Ennyire rosszul fogadta? - karolt bele Billbe Simone
-Semmit sem mondott csak annyit h menni akar. - Bill
-Megyek megnézzem. - indult le Tom
-Nem mész sehova. - fogta le Gordon Tomot
-Miért? - Tom
-Hadjuk kicsit egyedül h megemésze amit látott. - Gordon
-De én... - Tom
-Tom, hallgas Gordonra. - Simone
-Jó rendben. - ment be Tom a nappaliba
Billnek nem volt kedve a társassághoz és inkább a szobájába ment de előtte megállt a szobám előtt és miután nem hallott semmit inkább a szobájába ment.
Mikor felébredtem Simone ült az ágy szélén. Felülltem és rá néztem.
-Jól vagy? - mosolygott rám kedvesen
Csak bolintottam nem igazán tudtam h mi is fog történi. De mintha Simone olvasott volna a gondolatomba megfogta a kezem és nyugodt hangon beszélni kezdett.
-Senki sem haragszik rád amiért így reagáltál rá. Hidd el nekünk se volt könnyű mikor Bill bejelentette nekünk. De elfogadtuk és bele törödtünk a dologba. - Simone
-Én nem haragszom Billre. Megértem h ez neki fontos volt sőt én örülök is h megosztotta velem ezt a titkot. - én
-Oh. - nézett rám meglepődve Simone nem erre számított
-Irigylem Billt hogy ő részese volt abban a boldogságban mikor megláthatja újszölött gyermekét. Nekem nem adatott meg mert még idő előtt elveszítettem. - mondtam miközben küzdöttem az újabb síró rohamtól - Sajnálom az utóbbi időben mindig ki jön rajtam ha megláttok egy kisbabát vagy csak rá gondolok milyen lett volna ha nem történik velem a balesett. - néztem rá Simone-ra könnyes szemmekkel
-Nyugodtan sírj csak. - ölelt meg - Teljesen megértem a viselkedésed egy anyának nem könnyű elveszíteni a gyermekét de hidd el nekem rengeteg időd lesz felkészülni az anyaságra és akkor már sokkal jobban fogsz magadra vigyázni. - mosolgott rám miközben szorgosan törölte könnyeimet
-Köszönöm. - öleltem szorosan magamhoz
Miután sikerült megnyugodnom Simone hozott fel nekem vacsorát h azért még is egyek valamit de nem igazán akart lemenni valami is a torkomon. És inkább Billel akartam beszélni h megnyugtassam nem haragszom rá. De adig nem tudtam átmenni hozzá míg le nem gyürtem valamennyit a vacsorából.
Mikor elcsendesedett minden és a pizsamámat is magamra öltöttem most már végleg Billhez indultam el. A szobájához érve lassan lenyomtam a kilincset és beléptem. A szobájában teljes sötétség volt. Beléptem a szobájába és halkan becsuktam az ajtót. Közelebb mentem az ágyához és észre vettem h nyugodtan alszik. így már nem volt alkalmam beszélni vele de nem is akartam vissza menni a szobámba. Bebújtam óvatosan mellé és hozzá bújtam mire ő automatikosan átölelt és magához húzott. Nem kellett sok és elnyomott az álom....