Életemben nem tapasztalt boldogság járja át testem-lelkem. Tom… elhozta a fényt az életembe. Mostantól érte kell értem. Érte fogok élni. Vele.

- Gyere – lép oda hozzám Tom mosolyogva.

Újra megfogjuk egymás kezét, és az ajtó felé indulunk. Mögöttünk halkan nyílik egy ajtó, gondolom Günther megy át a szomszédos, saját szobájába.

- Svenja? – szólal meg egy gyengéd, halk, bizonytalan hang. Megdermedek, és Tom is megtorpan, egyszerre fordulunk meg. A lábam földbe gyökerezik. – Húgom…

Egyszerre önt el fájdalom, harag és megkönnyebbülés. Lotte jól van, de soha nem érdekelte, mi van velem, és soha nem fogom elfelejteni, mibe kényszerített. Günther még az elején elmondta egyszer, hogy semmi közöm nem volt a nővérem sorsához, egyszerűen csak megkérte, hogy vigyen el hozzá, mert szemügyre akart venni. Ha nem megyek oda, ugyanaz lenne a nővéremmel, csak nekem lehetne normális életem.

Felé lépnék, de Günther Lotte elé áll, jelezve, hogy jobb, ha nem megyek oda. Tom ezt látva átöleli a derekam, és finoman visszatart, hogy ne keverjem bajba magam.

- Szia – suttogom.

- A barátod? Szép pár vagytok. – Mosolya bárgyú. A szervezete leépült a bezártság és a drogok miatt. Tekintete megváltozik, szemébe könny gyűlik, pillantása üvegesség válik. – Látogasd meg…

Bólintok.

- Jobb, ha most mentek – szólal meg Günther, látva testvérem lefelé görbülő ajkait.

Tom talán döbbentebb, mint én, ezért én húzom magammal az ajtó felé. Mikor már kívül vagyunk, és az öltöző felé tartunk a ruháimért, meglátom kérdő tekintetét.

- Ne beszéljünk róla most, kérlek. Majd… máskor. Szeretném, ha a ma este csak a miénk lenne – nézek föl rá.

- Ahogy szeretnéd, gyönyörűm – simít végig az arcomon.

Finom csókot kapok ajkaimra, majd gyorsan beslisszolok az öltözőbe. Összepakolom a ruháimat, és már megyek is vissza Hozzá. Addigra bőrkabátját már a kezében tartja, és mikor odaérek hozzá, a vállamra teríti.

- Isteniek ezek a falatnyi ruhák, de megfagynál bennük.

Megcsókolom, hosszan, hálásan. A nyelvemen van egy szó, hogy kimondjam, de nem tudom. Félek. A szótól, az érzéstől, a reakciótól.

- Menjünk – ragadom meg a kezét.

Kimegyünk Az Escalade-hez, beszállunk, és már indulunk is.

***

Éppen belépünk a már jól ismert, szeretett lakás ajtaján, amikor Tom telefonja csörögni kezd. Rámosolygok, hogy nyugodtan vegye föl, miközben mindketten levesszük a cipőnket az előszobában.

- Szia. … Itt, a másik lakásban. … Igen, itt van velem. – Édesen elneveti magát. – Hát persze, fölkészítettem rád. … Mikor? … Oké, megbeszélem vele. … Szia!

- Bill volt? – kérdezem mosolyogva, miközben kabátját a fogasra akasztom.

- Igen – mosolyodik el ő is. – Nem bír magával, szeretné, ha holnap elmennénk hozzá.

- Nekem nincs ellenvetésem.

- Imádlak – csókol meg. – És ő is imádni fog.

- Remélem is – nevetem el magam. – Szeretném, ha jó véleménnyel lenne rólam.

- Ne aggódj! Úgy lesz.

- És mikorra megyünk?

- El akar téged kápráztatni, úgyhogy azt mondta, dél körül menjünk, ebédre.

- Elkápráztatni? Ő engem? Már azért a csodálója vagyok, hogy ilyen testvére van – kacsintok rá.

Gyönyörű mosolyával, majd isteni csókjával ajándékoz meg.

- Holnap ugye nem kell nélkülöznöm téged? – húz magához, arcát a hajamba temeti. – Bearanyoznád a napom, ha végig velem lehetnél.

- Nem kell – bújok hozzá boldog mosollyal. – Günther is mondta, már a tiéd vagyok. Te rendelkezel fölöttem, Günthernek pedig nincs beleszólása.

Kicsit hátrébb lép, pillantása végigfut a testemen.

- Rabszolgámmá tehetlek? – kérdezi végül fülig érő vigyorral.

Elnevetem magam.

- Már az vagyok.

- Akkor jó. Na, gyere, ne csak itt ácsorogjunk! – fogja meg a kezem.

A nappaliba megyünk, és leülünk a kanapéra. Tom bekapcsolja a TV-t, és félig elfekszik, én pedig kényelmesen elhelyezkedem karjaiban, a mellkasára dőlve. Ujjaimmal ölelő karját cirógatom, másik kezemmel megfogom az ő kezét.

Jó ideig ülünk így, csöndben. Nincs is szükség szavakra. Míg megnézzük a híreket, elég a tudat, hogy egymással vagyunk, és a másik közelségének érzése.

- El akarlak kényeztetni – súgja a fülembe Tom.

- Mm… Én benne vagyok – mosolyodom el.

Együtt felállunk az ágyról.

- Várj meg a fürdőszobában – paskol a fenekemre.

Mikor bemegy a hálószobába, mosolyom kiszélesedik. Egyértelmű, mit keres, ahogyan az is, hogy a kényeztetésből végül közös élmények lesznek… ami nekem cseppet sincs ellenemre. De utána el ne felejtsem megkérdezni, mit mondott Günthernek. Bár ez még bőven ráér.

Engedelmesen bemegyek a fürdőszobába, és hamarosan ő is belép, valamit a polcra téve. Nem kell odanéznem, hogy tudjam, mi az. A hatalmas kádba langyos vízáradatot kezd zúdítani.

- Ezeket pedig most szépen levesszük, csak útban vannak – lép oda hozzám széles vigyorral. Arca vészesen közel kerül az enyémhez, miközben a melltartórész elején kikapcsolja a csatot, és megszabadít a falatnyi anyagtól. Szoknyámat a fehérneművel együtt távolítja el. Tüzes tekintetétől felforrósodik a testem is, miközben végigmér. – Máris jobb…

- Ne csak neked legyen jó – kapaszkodom bele pólója aljába.

Újabb csábító mosoly, majd készségesen segítségemre siet vetkőztetésében. Mikor már teljesen meztelenül áll előttem, ajkamba harapva jártatom végig tekintetemet fantasztikus testén. Annyira… tökéletes.

Magához húz és megcsókol, testünk szorosan összetapad. Kezemmel izmos mellkasát simogatom, de csókcsatánk ezúttal rövidebb. Besegít a tágas fürdőkádba, ő is beszáll mellém, én pedig újra a mellkasának dőlve heveredek el. Kezeivel fölfelé haladva végigsimítja a hátamat, majd finoman masszírozni kezdi a vállaimat. Jólesően felsóhajtok, és lehunyt szemekkel élvezem a finom kényeztetést.

- Kérdezhetek valamit?

- Bármit.

- Mit mondtál Günthernek, mi volt a félreértés?

- Azt, hogy az anyám kiverte a balhét, miután ránk nyitott, miközben te éppen…

Szembefordulok vele és tágra nyílt szemekkel bámulok rá.

- Komolyan – erősíti meg.

Pár másodpercig még bámulom, aztán kitör belőlem a nevetés.

- Te nem vagy normális – puszilom meg.

- Igen? – vonja föl a szemöldökét.

- Igen – ülök szemből az ölébe mosolyogva.

- Na majd meglátjuk, meddig gondolod ezt így – csókol meg maga alá fordítva.

***

Másfél óra múlva már egymás karjaiban pihegünk. Én a fürdőszobai polcon ülök, Tom pedig előttem áll, fejem a vállán nyugtatom. Forró ajkai a nyakamat kezdik csókolgatni, mire elmosolyodom. Fölemelem a fejem, és hosszan megcsókolom.

- Álmaim nője itt van a karjaimban – jelenti ki vigyorogva.

- Honnan tudod? Lehet, hogy hosszú távon egy hisztigép vagyok.

- Kizárt dolog. De hogy bizonyíts, összeüthetsz nekem valami finomságot – szélesedik vigyora.

- Hogy ti férfiak álladóan enni akartok! – nevetem el magam.

- Kell az erő, hogy cipelhessem a csajomat – nevet ő is, és az ölébe emel.

Bevisz a hálószobába, ahol – jó néhány csókért cserébe – ismét kölcsönkapok tőle egy nagy pólót. Ez alá csak egy bugyit veszek föl, de ő sem túlozza el az öltözködést, mindössze egy boxeralsót vesz. Tom kényelembe helyezi magát a kanapén a TV előtt.

- És mit szeretne enni az úrfi? – kérdezem füléhez hajolva.

- Először is téged – csókol meg vigyorogva. – Egyébként nem tudom. Mindegy, valami szendvicset, ahhoz van alapanyag.

- Rendben – puszilom meg az arcát.

A konyha felé veszem az irányt. Sosem voltam egy nagy konyhatündér, de azért sok dolgot tudok készíteni, tekintve hogy három éve magamat tartom el. Csak az ultra bonyolult ételek okoznak nehézséget, de ha elém tesznek egy szakácskönyvet, bármit megcsinálok. Egy szendvics pedig végképp nem okoz fejtörést.

Amint elkészül, megterítek az étkezőasztalnál, egy tányérra teszem, és egy pohár kólát is kap mellé. Aztán kimegyek hozzá a nappaliba.

- Kész a késői vacsi, gyere – húzom fel a kezénél fogva.

Kapok egy finom puszit az arcomra, aztán mindketten leülünk.

- Neked sem ártana enni, el fogsz fogyni.

- Vigyázok a vonalaimra – utánzom a kényes kislányok hanghordozását.

Tom a szemét forgatva nevet, majd nekilát az evésnek.

- Azt hiszem, megtartalak – szólal meg az első falat után vigyorogva.

- Ennek örülök – nevetem el magam.

Mosolyogva nézem, ahogy jóízűen falatozik, és hosszú évek után végre csak felhőtlen boldogságot érzek Tom mellett.