Evés után segítek Billnek az asztal leszedésében, aztán mindhárman a nappaliba megyünk. Tom mellém ül, és átöleli a vállamat, Bill pedig velünk szemben helyezkedik el egy egyszemélyes fotelben.

- És… Na jó, ezt inkább nem kérdezem meg.

- Csak nyugodtan, Bill – mosolygok rá. – Erős a páncélom.

- A baleset előtt… milyen volt a kapcsolatotok a nővéreddel?

- A lehető legjobb. Nagyon közel álltunk egymáshoz, ő volt a legjobb barátnőm anya mellett. Mindent együtt csináltunk, mindent meg tudtam vele beszélni, és ő is velem. Nem voltak titkaink egymás előtt. Mindig kihúztuk a másikat a szerelmi bánatából, aztán együtt átkoztuk a férfi nemet egy doboz fagyi mellett – Az emlék mosolyt csal az arcomra, ahogy Tomnak és Billnek is. – Két tipikus szerelemvadász tinilány voltunk, szoros kapcsolatban. Persze nem volt olyan szoros, mint a tiétek, de azért sok testvérpár megirigyelte volna.

- És gondolod, hogy valamikor lehet minden olyan, mint régen?

Szomorúan megrázom a fejem.

- Ez sajnos lehetetlen. Ha valaha is kikerül Günther keze alól, hátralévő életét egy kórházban kellene töltenie. És attól félek, az nem is lenne olyan hosszú… Az a gazember azóta is drogokon élteti, napi rendszerességgel adagolja neki az erős szereket, nem engedi leszokni. Nem lennék képes végignézni, ahogy meghal… – Tom megsimogatja a vállam, és ad egy puszit a homlokomra. – És nem tudom, megtudnék-e bocsátani neki.

- Megbocsátani? – lepődik meg Bill.

- Amiért ezt tette magával, aztán velem. Miatta kerültem Günther kezei közé. Günther mondta el, hogy igazából semmi jelentősége nem lett volna annak, ha nem megyek el Lotte-val akkor. A nővéremnek akkor is ugyanilyen lenne az élete, függetlenül attól, hogy elmegyek vagy sem. Günther egyszerűen csak egy szex- és pénzéhes disznó, akinek tetszett a nővérem, és a farka azt parancsolta neki, hogy akkor miért ne vessen egy pillantást a húgára is. Lotte rájátszott egy kicsit, rajtam meg eluralkodott a testvéri féltés… és tessék. Ez lett belőle – mutatok magamra.

- Ugyan már, nincs semmi baj – emeli fel a fejem Tom. – Egyszerűen csak táncolsz. Szexisebben és kevesebb ruhában, és akkor mi van?

- Így van – pattan fel Bill, és átülve a másik oldalamra ragyogó mosollyal megfogja az egyik kezem. – Ettől az én szememben sem vagy kevesebb, sőt, irigyellek, amiért te nem vagy falábú.

Elnevetem magam, és mindkettőjüket átölelem.

- Köszönöm.

Ekkor Tomnak csörögni kezd a telefonja. Előveszi a zsebéből, és ránéz a kijelzőre.

- Ez David, muszáj fölvennem.

- Persze, nyugodtan – mosolygok rá.

Tom föláll, és félrevonul telefonálni, én pedig kettesben maradok Billel. Legszívesebben megkérdezném tőle, hogy őszintén mi a véleménye rólam, hogy szeretné-e, ha eltakarodnék a bátyja közeléből, de azt hiszem érdekesen venné ki magát, ha így nekiszegezném a kérdéseimet.

- Látom, hogy furdal a kíváncsiság – szólal meg Bill mindentudó mosollyal.

- Te gondolatolvasó vagy? – nevetem el magam.

- Megesik – vigyorodik el. – Szóval, szeretnéd tudni, milyennek látlak, mi?

- Hát, nem ártana tudni, el tudsz-e viselni a bátyád közvetlen közelében vagy sem.

- Szerintem nagyon aranyos lány vagy, ritkán tudok rögtön oldott lenni új emberek közelében, de a te társaságodban határozottan sikerült. Őszinte leszek, először megijesztett ez a kapcsolatosdi, amikor Tom rendszeresen kimaradt éjszakánként. Már akkor sejtettem, hogy női ügyekről lehet szó, de nem szoktam hozzá, hogy a bátyám közelében normális lányok lebzseljenek. Akkor változott meg minden, amikor Andreas elvitte abba a klubba… Imádom Andreast, a legjobb barátaim közé tartozik, de igazából ő vitte bele Tomot az ilyen dolgokba mindig is – éjszakázás, nők, alkohol, drog…

- Drog? – döbbenek meg.

- Hopp – teszi a szájára a kezét ijedten. – Na jó, én semmi ilyesmit nem mondtam, oké? Majd kiszeded belőle, ha akarod.

- Rendben – nevetem el magam aranyos rémültségén.

- Szóval, elvitte ugye abba a… ööö…

- Black Kiss.

- Na, oda. Mikor hazaért, rá sem ismertem. Dühös volt, ideges, és a szemében csalódást láttam. Letámadta a bárszekrényt, cigizett, amit már csak akkor szokott, ha nagyon ideges, de továbbra sem volt hajlandó mondani semmit. Aztán másnap újra elment, de jóval korábban jött haza. És akkor már más volt. Még mindig csalódott, de félt és lelkiismeret furdalása volt valami miatt. Megesketett, hogy bárhova is akarna menni éjszaka, ne engedjem. Mikor már az ötödik napon kellett visszatartanom attól, hogy kimenjen, elegem lett, leültettem a kanapéra és megmondtam neki, hogy addig nem mozdulhat el onnan, míg el nem meséli, mi történt, elejétől a végéig. Akkor mondta el. Soha nem láttam még olyan összetörtnek, hiányoztál neki és aggódott. Soha nem akart magadra hagyni, de nem tudta eldönteni, hihet-e neked.

- És később találkoztunk a bevásárló központban…

- Igen. Én akkor már sokkal másképpen láttalak magam előtt, de amikor délután totál kétségbeesve esett haza, akkor már végleg megszerettelek lélekben. Elképesztő aggodalommal mesélte, hogy milyen sérülések voltak az arcodon, és én őszintén csodálatalak, amiért ennyi mindent kiálltál.

- Mindig rá gondoltam. Ahányszor Günther ökle az arcomba csapódott, minduntalan az ő arcát láttam magam előtt, és csak arra tudtam gondolni, hogy előbb halok meg ott helyben, minthogy őt bajba keverjem. Ha elmondtam volna Günthernek, hogy Tommal nem akkor találkoztunk először, hagyott volna, de Tomot a legkevésbé sem, sőt… Én viszont soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha neki baja esik.

Bill mosolyogva hallgat végig.

- Te szereted őt.

- Az életemnél is jobban – csuklik el a hangom.

- Szó szerint – sóhajt Bill, és magához ölel.

Az ajkamba harapva próbálom visszanyelni a könnyeimet. Még soha senkinek nem beszéltem ilyen őszintén erről az egészről. Nem csoda, hogy Tom imádja a testvérét.

- Na, itt is… Hé, én kimaradok a nagy ölelésből? – hallom meg Tom hangját.

Billel elengedjük egymást, és szomorú-boldog mosollyal rázom meg a fejem. Tom összeráncolja a szemöldökét, és közelebb jön, majd elém guggol.

- Hé, mi a baj… Kicsim, te sírsz? – ijed meg.

- Nem. Csak boldog vagyok – ölelem magamhoz szorosan.

Viszonozza az ölelésemet, vállam felett kérdő pillantással néz Billre, de ő csak mosolyogva megrázza a fejét. Tom eltol magától, és két keze közé véve az arcomat megcsókol.

- Soha többé nem akarok könnyeket látni ezekben a gyönyörű kék szemekben, rendben?

Boldog mosollyal bólogatok hevesen, és újra megcsókolom. Tom visszaül mellém.

- Na, mit akart David? – kérdezi Bill.

- Ja, igen. Az MTV kitalálta, hogy a „kissé felejtésben lévő” bandákról fel akarják frissíteni az információikat, és David persze azonnal jelentkezett a nevünkben.

- Ah – sóhajt fel Bill fáradtan. – Remek. Legalább holnap?

- Ahogy mondod, öcskös. Úgyhogy még gyorsan szóltam Georgnak és Gustavnak is.

- Élő adás lesz?

- Az hát.

- Akkor a millió egyedik nézőtök megvan – vigyorodom el.

- Hajaj, akkor vigyázok a számra – vigyorog rám Tom szemtelenül.

- Miért is? – kapaszkodok bele angyali mosollyal egyik fonatába.

- Adj neki! – szurkol Bill nevetve.

- Semmi, semmi – védekezik Tom ártatlanul pislogva.

Csak azért könyörülök meg rajta, mert lekenyerez egy csókkal.

***

Az egész nap átbeszélése után este búcsút veszünk Billtől, mert nekem még dolgoznom is kell. Szívesebben maradnék persze ott, de a munka kötelez…

- Remélem hamarosan újra látlak – ölel magához mosolyogva.

- Biztos lehetsz benne – puszilom meg az arcát.

- Holnap találkozunk – öleli át Tom is. – Jó éjt, öcsi.

- Nektek is.

Bill bezárja az ajtót, mi pedig kézen fogva indulunk a parkoló felé.

- Most pedig itt a változatosság ideje. Megadom a módját a bombázó barátnőm érkezésének – vigyorog rám Tom édesen.

Kérdőn pillantok rá, ő pedig nem a Cadillac felé indul, hanem…

- Úristen. Nem mondod, hogy ez a tiéd?! – ámulok el.

Közvetlenül egy sötétszürke Audi R8-as mellett áll meg. Csodás járgány.

- De igen – büszkélkedik.

Előkapja a kulcsát a zsebéből, és kinyitja az autót. Aztán kissé lehajolva az ajtót is kinyitja, kezét felém nyújtja.

- Hölgyem?

- Köszönöm, uram.

Nevetve csúsztatom kézfejem tenyerébe, ő pedig besegít az autóba. Becsukja az ajtót, majd a másik oldalra sétálva ő is beszáll.

- Na, készen állsz? – vonja föl a szemöldökét.

- Mi az hogy! Mutasd, mid van.

- Hát, ha akarod…

A farmerja sliccéhez nyúl, mire nevetve elkapom a kezét.

- Mocskos a fantáziád.

- Te mondtad, hogy mutassam meg – vigyorog.

- Mintha még nem láttam volna – mosolygok rá kacéran.

- Ne kísértsd a sorsod, bébi – csókol meg vadul.

Hosszú percekig csókoljuk egymást, ujjaim a nyakát simogatják.

- Szívesen folytatnám, de itt elég kicsi a hely – suttogom ajkaira.

- Miénk az éjszaka – mosolyog magabiztosan.

- Úgy legyen – puszilom meg.

Elhúzódunk egymástól, Tom pedig beindítja az autót, és elindulunk a klub felé.