Kézen fogva sétálunk be a klubba, én pedig újra és újra rájövök, milyen jó érzés vele lenni. Mindenki megbámul minket, az alkalmazottak különösen, hiszen engem még nemigen láttak férfi oldalán – de nem érdekelnek. Tom itt van velem, és csak ez számít. És amikor fölnézek rá, és ő rám mosolyog, tudom, hogy ő is ugyanígy vélekedik.

Az öltöző előtt állunk meg,

- Jövök, amint végeztem – ölelem át a nyakát.

Lábujjhegyre állok, ő pedig lehajol, így félúton találkoznak ajkaink.

- Kápráztass el mindenkit – simogatja meg az arcom mosolyogva.

Még egyszer megpuszilom, aztán bemegyek az öltözőbe. Carla szinte azonnal a nyakamba esik.

- Na végre, itt a turbékoló szerelmespár női tagja – üdvözöl széles vigyorral.

- Itt – ölelem át szorosan.

- Olyan jó végre boldognak látni.

- Ezt nem nekem kell megköszönnöd – mosolyodom el.

- Akkor minden oké, ugye?

- Persze. Ma egész nap a testvérénél voltunk.

- Komolyan? – lepődik meg. – Láttam azt a srácot valamelyik nap a TV-ben… komolyan olyan szép, vagy csak a smink teszi?

Elnevetem magam. Nekem is ez volt az első gondolatom, mikor megláttam.

- Szép? Gyönyörű. Olyan, mint egy angyal. És aláássa mindegyik „az összes férfi hülye” elméletet. Belül legalább olyan csodálatos, mint kívül, én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki már az első találkozáskor ilyen közvetlen és kedves lett volna. És ő is kedvel engem, úgyhogy a legnagyobb probléma letudva.

- Legnagyobb?

- Igazság szerint, az ő szemében való megfelelés még fontosabbnak számít nekem, mint a szüleinél – ismerem be. – Már ha eljutunk odáig…

- Ajánlom, hogy eljussatok!

- Remélem – mosolyodom el. – De most nem ez a lényeg. Bill tulajdonképpen a másik fele… ha ő nem tudna engem elviselni, akkor lőttek az egész kapcsolatnak.

- Ez igaz. Jut eszembe, holnap nem kell bejönni.

- Hogyhogy? – lepődöm meg.

- Günther valami üzleti utazásra megy este, és csak másnap jön haza, úgyhogy zárva lesz a klub. Állítólag új táncost kapunk.

- Szegény lány…

- Épp ez az, hogy nem szegény. Magától jön, ő maga jelentkezett.

- Akkor meg azért szegény, mert nincs agya – grimaszolok, miközben a mai beosztás felé indulok.

- Hát igen… lesz is vele dolgunk.

- Dolgunk? – sandítok rá. – Na ne. Ugye nem?

- De igen, Günther szerint mi vagyunk a legjobb táncosai, nekünk kell betanítani.

- Remek – nyögök fel, aztán újra a beosztásra pillantok. – Mi a franc? Megint párosan?

- Igen. Legénybúcsú lesz – nevet fel Carla.

- Ó, uramisten. Akkor pénz fognak dugdosni a szoknyánk alá? Csak nehogy Tom vagy Eric beguruljanak – nevetek én is.

- Én szeretem, mikor Eric féltékeny, onnan tudom, hogy szeret – vigyorog. – De ugye mi megint együtt vagyunk, szívem?

- Még szép! Ha nem együtt lennénk beosztva, akkor is együtt mennénk – kacsintok rá.

A ruháinkhoz lépünk.

- Atyaúristen.

- Na, mire tippelsz? Focistának kötik be a fejét, vagy csak az egyenruhára bukik?

- Fogalmam sincs – tör ki Carlaból a nevetés.

A ruha, amit a vőlegény személyesen választott ki, a focimeccsek bíróinak ruhájára hasonlít – csak persze sokkal szexisebb változatban. (http://www.lollipoplingerie.com/Merchant2/graphics/00000001/JVC/keepingscore.jpg ) A többi táncos éppen akkor érkezik az öltözőbe, amikor mi elkezdjük felvenni a ruháinkat. Ők mindenkitől teljesen elkülönülnek, egymástól is, tőlünk is. Csak mi ketten vagyunk Carlaval barátnők.

A ruha felvétele után elkészítjük egymás sminkjét is – dögös, fekete. Ilyenkor még inkább meg kell adnunk a módját.

- Na, gyerünk, szivi – karolok Carlaba. – A színpad csak ránk vár.

- De ránk ám!

Carla és én a színpad felé indulunk.

***

Kétség sem fér ahhoz, hogy a leendő férj, az összes barátjával együtt teljesen odavan értünk. A szemük majd’ kiesik a helyéről, és csak úgy szórják a pénzt – és valóban, már nem egy kisebb köteget össze tudnánk állítani a ránk aggatott bankjegyekből. Tom a terem hátsó felében áll Eric mellett, mindketten árgus szemekkel figyelik a minket körülvevő férfiakat.

Carlaval mindig is remekek voltunk együtt, és ez most is így van. Azonban az egyik legrészegebb fickó nem igazán bír magával: amikor én éppen négykézlábra ereszkedem, fölpattan, mellém ugrik, és a nyakamat megragadva ránt maga felé. Tom és Eric ugyanabban a pillanatban lökik el magukat a faltól, és indulnak felénk, mikor három biztonsági őr is elindul – de végül Carla „ment meg”. Tűsarkú csizmáját a pasas mellkasának nyomja, és lábával löki vissza a foteljébe, mielőtt még lerántana a tánctérről.

- Nincs tapi – közli vele, majd felhúz a földről.

- Köszi – puszilom arcon.

Visszafordulok a tömeg felé, pillantásommal Tomot keresem, és hamarosan meg is pillantom, amint aggódó tekintettel közeledik. Küldök felé egy megnyugtató mosolyt, és ekkor jön föl a két váltó táncos. Gondolom Günther küldte fel őket hamarabb, hogy elterelje a figyelmet a kis zavargásról. Carla és én elindulunk hátrafelé, szemem sarkából látom, hogy Tom és Eric is arra tartanak.

- Minden oké? – kérdezi Günther, mikor kiérünk a folyosóra.

- Igen, persze.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is megélem ezt, de rámosolygok Güntherre. Ekkor két kéz kap el és szorít magához, orromba ismerős illat szökik.

- Semmi baj – súgom a fülébe.

Arcához férkőzve megcsókolom, majd megsimogatom az arcát. Megfordulva látom, hogy Günther szinte döbbent képpel bámul bennünket. Azt hitte, hogy nem gondoljuk komolyan ezt az egészet, vagy mi? Mondjuk könnyen lehet…

- Összeszedem a cuccaimat, és jövök – fordulok vissza Tom felé.

- Siess – puszil meg.

Carlaval visszamegyünk az öltözőbe, hogy összepakoljuk a ruháinkat.

- Totál édes volt, ahogy aggódott érted! – lelkendezik Carla.

- De még mennyire édes – mosolyodom el, miközben felveszem a kabátomat.

- Aztán jó kislány legyél ám az este – nevet rám, mielőtt kilépünk az ajtón.

- Hát persze, hogy nem leszek az – vigyorodom el.

Kimegyünk a fiúkhoz, megfogom Tom kezét, majd elbúcsúzunk Erictől és Carlatól. Tom a kezemet elengedve átöleli a vállam, én pedig az ő derekát. Nem tudom nem észrevenni a gyilkos pillantást, amit a részeg fazon felé küld, miközben a kijárat felé tartunk.

- Csak nyugalom – pipiskedek föl az arcához egy puszit nyomva rá.

- Nehéz nem agyonvernem.

- Pedig muszáj lesz.

Szorosabban öleli a vállam, és ad egy puszit a fejem búbjára. Kimegyünk az Audihoz, és beszállunk.

- Beugrunk hozzám is? El kéne hoznom pár cuccot. Neked nem muszáj bejönnöd, ha nem akarsz a kamerák előtt díszelegni megint – teszem hozzá mosolyogva.

- Nincsenek kamerák – jelenti ki vigyorogva.

- Mi?

- Nincsenek. Günther most szólt, hogy az összeset eltávolítatta. Ja – nyúl a zsebébe, majd előhúz egy kulcsot –, és ezt is odaadta.

Pár másodpercig elképedve bámulok rá, aztán boldogan ölelem át és csókolom meg. Tom mosolyogva simogatja a hátamat.

- A kulcsot tartsd meg – kacsintok rá.

Egy puszi kíséretében teszi vissza a zsebébe, majd elindulunk a lakásom felé. Tom csodaautójával hamar oda is érünk, kiszállunk, és miután Tom bezárja az autót, kézen fogva indulunk a ház felé. Hogy ne kelljen keresgélnem a kulcsom után, Tom előrelátóan használja az újonnan kapott kulcsát, és belépünk.

- Nos, most végre te is eljutottál az én lakásomba – kapcsolom fel a villanyt.

- Így van – csókol bele a nyakamba hátulról.

- Na, én gyorsan összepakolom pár dolgot. Addig ülj le, érezd otthon magad, nézz körül, helyezd magad kényelembe. A konyhában egy vagonnyi kaja meg pia van, szóval… ha kérsz valamit, csak szólj. Tom? – fordulok meg, mikor semmi reakciót nem kapok.

Tom megkövülten áll pár lépésnyire tőlem, tekintete egyetlen pontra fókuszál. Követem a pillantását, és azt a fekete szemeteszsákot pillantom meg, amit már jó ideje szándékozom eltüntetni, de eddig mindig elfelejtettem. Néhány benne lévő véres törölköző, véres-fertőtlenítős gézdarabok kilógnak a szájából.