Nem tudom mit mondjak, ezért inkább odasietek és sietősen visszagyömöszölöm őket a fekete zsák rejtekébe.

- Ki akartam már dobni mindet, csak mindig el…

Nem tudom befejezni a mondatot, mert Tom szembefordít magával, és egy szó nélkül szorosan magához ölel.

- Én annyira… Nem akartam, hogy ez történjen, annyira sajnálom, kicsim…

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Itt áll előttem Tom Kaulitz, a macsó világsztár, teljesen kivetkőzve önmagából. Láttatni engedi számomra az érző oldalát, összetöri a tudat, hogy ez valamilyen szinten miatta történt.

De én nem hibáztatom őt, és nem akarom, hogy emiatt eméssze magát. Magamhoz szorítom, arcomat a mellkasába fúrom.

- Nincs semmi baj. Ami megtörtént megtörtént, nem tudhattad – suttogom megnyugtatóan.

- De igen – enged el hirtelen, és elfordul. – Sírtál, könyörögtél, próbáltál figyelmeztetni, de én… Elvakított a féltékenység és a csalódottság, a tökéletességem képzete. Hogy én mindent megtehetek következmények nélkül, átgázolhatok bárkin, még rajtad is… pedig nem. Egy hülye barom vagyok.

Utána nyúlok, tenyerem vállára simítom.

- Tom, édesem… Figyelj ide, baba – fordítom magam felé, mikor nem reagál. Gyönyörű szemeiben bánat ül, de én nem akarom ezt látni, nem így… – Nincs értelme ezen rágódni. Mindenki követ el hibákat, de az időt nem lehet visszapörgetni. Igen, így történt, megtörtént, de én nem haragszom rád. Soha nem is haragudtam, nem is tudnék. Nem hibáztatlak érte, és kérlek te se hibáztasd magad, mert nekem az fáj, ha szomorúnak látlak.

- Nem akarok neked több fájdalmat okozni.

- Akkor fordíts hátat a múltnak! Törődj azzal, ami most van. Te vagy Tom Kaulitz, a spontán, a laza, a pillanatnak élő, ne változtass ezen. Az legyen a szemed előtt, hogy most itt vagyunk, együtt, és nem számít semmi más. Főleg nem Günther.

- Te tényleg egy angyal vagy – ölel át újra.

- De a szárnyaim addig le vannak törve, amíg rám nem mosolyogsz – biggyesztem le az alsóajkam.

Erre végre elneveti magát. Őszintén és boldogan, a szemei is nevetnek, csillognak. Így szeretem. Két keze közé fogja az arcom, és megcsókol. Én ennyivel nem elégszem meg, még jó pár rövid, de annál finomabb csókot bezsebelek tőle, majd a hálószobába megyek, hogy összepakoljak. Bedobálok egy táskába pár ruhát, a fürdőszobából néhány piperecuccot, és kész is.

- Mehetünk – toppanok a nappaliba, ahol Tom egy fotelben ül.

- Oké – áll föl.

Úriember módra átveszi tőlem a táskát, és egy puszi után elhagyjuk a lakást – az ő kulcsa segítségével, ismét. Beszállunk az Audiba, aztán már megyünk is a lakás felé, ami most leginkább a mi szerelmi fészkünk helyét tölti be.

***

A lakásba érve lepakolok, aztán összeütök egy kis finomságot az én kis haspókomnak, aki természetesen már megint éhes. Sosem fogom megérteni, hogyan képesek ennyit enni… Mikor visszatérve a konyhába nekiállok mosogatni, Tom is követ. Hátulról hozzám simul egész testével, puha ajkaival forró csókokkal borítja be a nyakam, majd a pólót félrehúzva a vállamat is. Egyértelműen a másik típusú éhsége is feltámadt.

Még jó hosszú ideig nem is jövünk ki a konyhából, bár a konyhapult nem köszöni meg a rajta hagyott rendetlenséget…

Egy közös zuhanyzást követően aztán fáradtan nyúlunk el egymás mellett az ágyban. Szokásosan az ő pólóját eltulajdonítva hengeredek közelebb szexi görög istenemhez.

- Mondtam már, hogy holnap nem kell dolgoznom?

- Nem? – kapja föl a fejét.

- A-a. Günther valami új lányért megy, vagy mi.

- Elmegyünk vacsorázni – jelenti ki széles mosollyal.

- Ó – nevetek fel boldogan –, előtört belőled a romantikus szívtipró?

- Néha előjön a szőke herceg fehér lovon – kacsint rám.

- Imádlak – csókolom meg.

- Az én imádatomat úgysem tudod überelni.

- Önmagad iránt? – vigyorgok rá gonoszan.

- Még szép!

Egyszerre nevetünk fel, aztán néhány jóéjt-csók után egymáshoz bújva alszunk el.

***

Finom simogatás ébreszt föl, néhány apró csókkal vegyítve.

- Mm – nyöszörgöm, és a hátamra fordulok az ágyban. Tom mosolyog rám az ágy mellett guggolva, frissen, teljes harci díszben. Az órára pillantok, és újra felnyögök. – Már mész is? Még csak nyolc óra van.

- Muszáj.

- Dehogy muszáj – nyúlok érte. – Gyere, bújj még vissza mellém.

- Tudod, milyen nehéz ellenállni egy ilyen kérésnek?

- Nem csak háromkor lesz az interjú? – simogatom meg az arcát.

- De igen, de előtte még az öcsémet is ki kell imádkoznom az ágyból, meg interjú előtti hercehurca… Témák egyeztetése, smink, öltöztetés, bla bla bla. És valószínűleg Georgot is meg kell egy kicsit rugdosni, mert állandóan elkésik – vigyorodik el.

- Akkor legalább ölelj meg – tárom szét a karjaimat.

Édes mosollyal ölel át és bújik a nyakamba, aztán hosszan megcsókol.

- Este jövök érted, szépségem. Addig rittyentsd ki magad – kacsint rám.

- Oké – puszilom meg mosolyogva.

Tom elmegy, én pedig a telefonomért nyúlok.

- Egy jó okot mondj, amiért ne tekerjem ki a nyakad, hogy hajnalok hajnalán zaklatsz – szól bele barátnőm álmos hangja.

- Vásárlás?

- Hogy mondtad? – élénkül fel a hangja azonnal.

- Kell valami nagyon csini ruha estére.

- Randi?

- Az ám.

- Adj fél órát és ott vagyok érted.

Szinte hallom a hangján, hogy vigyorog. Elhadarom neki a címet, aztán kikászálódom az ágyból, hogy rendbe szedjem magam.

***

Délben Carlaval együtt az egyik kávézó külső asztalánál ücsörgünk. Mellettem már ott díszeleg a két papírzacskó, benne új, gyönyörűséges szerzeményeimmel. Természetesen Carla sem bírta ki vásárlás nélkül, ő is vásárolt néhány dolgot.

- Nézzétek, ő az! – visít fel valaki fejhangon mellettünk.

Grimaszolok egyet, és oldalra fordítom a fejem, Carlaval együtt. Két fiatal, 16-18 év körüli lány áll tőlünk nem messze – és egyenesen engem bámulnak.

- Mi van? Ki vagyok én? – kérdezem roppant értelmesen.

Erre az egyik – még egy visítással megspékelve – elém dobja a Bild mai számát, aztán kacarászva elrohannak.

- Na, ez mi a fene volt? – fordul felém Carla felvont szemöldökkel.

- Fogalmam si… – Elakad a szavam, amikor az újságot megfordítva először Tommal, majd egy rólunk készült képpel nézek farkasszemet. – De, már tudom.

Carla áthuppan a mellettem lévő székre, és velem együtt, döbbenten nézi az újságot. „Tom Kaulitz a lehető legmélyebbre süllyedt?” – újságolja a főcím. Mellette egy kép Tomról, a cím alatt pedig egy apró, szenzációhajhász kép, amin Tommal éppen kiszállunk az autójából. Belelapozok az újságba, és rögtön az első két oldalt mi foglaljuk el. Itt már jóval nagyobb képek vannak, és majdnem mind akkor készült, amikor Billhez mentünk. Biztosan állandóan ott ólálkodnak a lakásuk körül… vagy csak néha, és most szerencséjük volt. Van egy kép, ahol kiszállunk az autóból, egy, amikor megcsókolt, és vagy három arról, mikor kézen fogva sétáltunk a lakásuk felé. És még egy, amin az én tegnapi táncomat örökítették meg. Carla is rajta van, de be vagyok karikázva, hogy véletlenül se tévesszen el senki.

„…Tom mindig is a csajozási szokásairól volt híres, de ezúttal talán túl messzire ment. Fotósunkat megdöbbentette, amikor egy lány társaságában látta őt…”

„…Szemfülességünk révén kiderítettük azonban, hogy a lány, akivel Tom hetyegett, egy közönséges utcalány – ugyanis a neves, és nem kevésbé felkapott szórakozóhely, a Black Kiss Club egyik táncosnője…”

„…Alig takaró ruhadarabokban táncolt, a férfiak pénzt dugdostak a falatnyi ruhadarabok alá, simogatták és tapogatták, csókolgatták…”

„…Minden bizonnyal egy újabb egyéjszakás kalandja ez a mostani. Kalandok ide vagy oda – nagyot csalódtunk benned, Tom! Prostituáltakkal kezdeni? Ennyire mélyre te sem süllyedhetsz…”

Csak részletekbe olvasok bele, de ez is bőven elég, hogy érzelmek kavalkádja induljon meg bennem. Harag az összes ilyen szánalmas firkász és lesifotós iránt. A banda már nincs jelen akkora mértékben a médiában, és még most sem hagyják őket nyugodtan élni?! Ezen kívül szégyen, hiszen egy közönséges, semmirekellő prostinak állítanak be a cikkben. És keserűség, amiért még csak rövid ideje vagyok jelen Tom életében, de máris bemocskoltam a hírnevét.