Délelőtt fél 10 magasságában ébredek fel. Tom még édesen szuszog mellettem, az oldalán fekszik, egyik keze keresztben a hasamon pihen. Óvatosan kibújok karja alól, mire ő aranyos morgással fejezi ki elégedetlenségét. Elmosolyodva adok egy puszit az arcára, aztán kilopakodom a konyhába, hogy még alhasson egy kicsit.

Fél órával később két bögre kávéval a kezemben megyek vissza a hálószobába. A poharakat leteszem az éjjeliszekrényre, aztán Tom mellé ülök az ágyra. Simogatni kezdem arcát, ő pedig nem sokkal később álmosan pislogva nyitja ki szemeit.

- Jó reggelt, álomszuszék – mosolygok rá.

- Jól indul – mosolyodik el ő is.

A karomnál fogva húz le magához egy csókra. Megsimogatom az arcát, majd az éjjeliszekrény felé intek fejemmel.

- Az ébresztőd már előállt.

- Elkényeztetsz – puszil meg.

- De le sem tagadhatnád, hogy élvezed – nevetem el magam.

- Az biztos! – vigyorog.

Felül az ágyban, engem pedig az ölébe húz, aztán mindketten magunkhoz vesszük a bögrénket. Reggeli lustálkodós hangulatban kortyolgatjuk a kávét, majd néhány perc múlva Tom megszólal.

- És hova is megyünk és mikor?

- Hogy hova, azt majd meglátod. Egy órára oda kell érnünk, úgyhogy fél egykor el kell indulnunk.

- Nagyon titokzatos vagy – puszilja meg az arcom, amire én csak egy mosollyal válaszolok.

***

Fél egykor már teljes készenlétben lépünk ki a ház ajtaján. Kint szerencsére a tavasz végi szellős, napsütéses időjárás uralkodik, így mindketten farmerben és pólóban lehetünk. Az Audiba beülve lediktálom Tomnak a címet, aztán már indulunk is.

Néhány perccel egy óra előtt érkezünk meg, és az autóból kiszállva Tom rögtön szemügyre veszi az épületet. Amikor meglátja a hely nevét, összeráncolt szemöldökkel, gyanakodva néz rám.

- Nyugi, nem az lesz, amire gondolsz.

Megfogom a kezét, és elindulunk a bejárat felé. Érzem rajta a frusztrációt, de nem hibáztatom érte, engem is kiakasztana a lehetőség, amire most ő gondol. Az épület modern, tiszta és takaros, mint mindig. A bejárattal szemben lévő pult mögött egy mosolygós, szőke lány ül, aki csak addig tűnik kedvesnek, amíg ránk nem néz. Szemtelen pillantással méregeti Tomot, amivel engem gyorsan fel is tud húzni. Egy egyértelmű üzenetet sugalló mozdulattal átölelem Tom derekát, és küldök a lány felé egy jeges, figyelmeztető mosolyt.

- Imádom, hogy féltékeny vagy – súgja a fülembe Tom.

- Nem vagyok az – nézek rá felháborodva.

Ő erre csak nevetve megcsókol. A sors szerencsére engem pártol, mert egy kedves hang megment attól, hogy vészesebben a szöszi közelébe engedjem Tomot.

- Svenja!

Mindketten a hang irányába fordulunk. Egy kedves mosolyú, őszülő hajú asszony siet felénk.

- Frau Lang, örülök, hogy újra látom – mosolyodom el. Ő a legkedvesebb ember az intézményben, és ő is kedvel engem. Kedvesen átölel, aztán érdeklődő mosollyal pillant Tomra. – Hadd mutassam be a barátomat, Tomot.

- Tom Kaulitz – nyújt kezet kedvesen mosolyogva.

- Bertha Lang – ráz vele kezet Frau Lang, viszonozva a mosolyt. – Remélem vigyáz erre az értékes kislányra, fiatalember.

- Mindennél jobban – pillant rám Tom gyengéd mosollyal.

- Helyes – kuncog Frau Lang. – Menjetek csak, kedveskéim, már nagyon be van sózva!

Elbúcsúzunk egymástól, aztán Tomot végigvezetem a már jól ismert úton. Az épület jobb oldali szárnyában, egy sötétbarna ajtó előtt állunk meg. Még alig nyitok be, amikor a kis kincs már robbanásszerűen ugrik le az ágyról. Leguggolok, ő pedig a nyakamba vetődik.

- Svenja néni! Svenja néni, annyira hiányoztál! – öleli át a nyakam szorosan kis karjaival.

- Te is nekem, kicsikém – csókolom arcon. – De ma nem egyedül jöttem ám, szeretnék neked bemutatni valakit.

Karjaimban vele állok föl, és Tom felé fordulok. Nem nehéz elképzelnem megkönnyebbült arcát, amikor a csöppség nem anyának, hanem Svenja néninek szólított.

- Tom, hadd mutassam be az én kedvenc unokahúgomat. Ő Nadja Schmidt. Nadja, ő itt Tom.

- Ő a nagybácsim? – pislog hatalmas kék szemeivel Tomra.

Tom ajkai édes mosolyra húzódnak, ujjával megsimogatja Nadja selymes bőrű arcát.

- Igen, ha szeretnéd, én leszek a nagybácsid.

- Szeretném! – vágja rá Nadja azonnal, széles vigyorral.

Boldog mosollyal figyelem őket. Nem is tudtam, hogy Tom ennyire könnyen képes megtalálni a közös hangot egy kisgyerekkel. Nem mintha ellen lehetne állni ennek az édes kislánynak. Szerencsére csak annyit örökölt Günthertől, hogy szőke a haja, egyébként ugyanolyan gyönyörű, mint Lotte.

- Akkor mostantól én vagyok a nagybácsid – mosolyog rá Tom.

Nadja máris kapálózni kezd, kis kezeit Tom felé nyújtva.

- Te aztán tényleg elbűvölöd a nőket – nevetem el magam.

Tom lehengerlő mosollyal néz rám, aztán bólint kérdő pillantásomra, én pedig átadom neki Nadjat. A kis drága fülig érő mosollyal kapaszkodik Tom pólójába.

- Svenja néni, hol van a mami? – pislog rám Nadja szomorú kék szemeivel.

- A mami most elfoglalt, kicsim – simogatom meg az arcát. – Dolgozik.

Tom sokatmondó pillantása rögtön elárulja, hogy együtt érez velem, amiért hazudnom kell a kislánynak. De ez kegyes hazugság, ha majd elég idős lesz és megérti, megtudhatja az igazat… most azonban még semmi esetre sem.

Az egész délutánt Nadja mellett töltjük. Teljesen odavan Tomért, és ez az érzés nagyon úgy tűnik, hogy kölcsönös is. Első gondolatom az lett volna, hogy Tom nem szívesen vagy kisgyermekek közelében, de újra kellemes csalódás ért, hogy ilyen könnyen megérti magát vele, és ilyen jól érzi magát Nadja társaságában. Ez különösen pozitív – úgy tűnik Nadja most abban a korban van, ahol különösebben igényli a törődést, így valószínűleg gyakrabban kell majd látogatnom. És ha Tom ennyire megkedveli, remélhetőleg örömmel elkísér majd az ilyen alkalmakkor.

***

- Szóval ő a nővéred és Günther lánya – szólal meg Tom, amikor nem sokkal öt óra után már a kocsi felé sétálunk kézen fogva.

- Igen, ő.

- Még szerencse, hogy csak a hajszínét örökölte attól a gennyládától… De ki vele, hogyan került ide? Elég valószínűtlennek tartom, hogy Günther adta be.

- Valóban nem ő volt – mosolyodom el. – Én tehetek róla. Millió évig kutattam titokban a közeli nevelőintézetekről, míg végül megtaláltam ezt. Első látásra szerelem volt: külvárosi, a rossz környéktől elszigetelt, ráadásul magánintézmény.

- Magánintézmény? Akkor nem lehet valami olcsó – vonja össze a szemöldökét.

- A fizetésem felét az ő ellátására költöm minden hónapban. Ne! – teszem ujjam az ajkaira, mikor meg akar szólalni. – Ne légy nagylelkű, nem akarok még elvakultabb szerelmes lenni.

Felnevet, és magához húz.

- Imádlak – csókol meg. – De előbb-utóbb úgyis meggyőzlek.

- Csak hiszed – öltöm rá a nyelvem.

- Tudom! – jelenti ki magabiztosan.

A kocsihoz érve beszállunk, de Tom nem hagyja abba a faggatást azután sem, hogy elindulunk.

- És hogyan sikerült elvenned tőlük?

- Nehezen, elhiheted. Összehaverkodtam pár rendőrrel, akik segítettek előidézni egy kis incidenst. Bírósági ügy lett a dologból, Nadjat pedig természetesen elvették tőlük, gondatlan szülő voltuk miatt. Aztán egy meggyőző mosoly, pár kedves szó, és a bíró már be is adta a derekát, hogy szigorú felügyelet mellett, de én intézzem, hova kerül. Ennyi a történet.

- Nem ennyi. Lehetetlen, hogy Günther ennyiben hagyta a dolgot.

- Muszáj volt neki. Tudom mire akarsz kilyukadni – teszem hozzá pillantását látva, és kényszeredetten elmosolyodom. – Ugyan, baba, láttál már Günther dühkitörései után.

- Soha nem is fogom elfelejteni – szorítja erősebben a kormányt.

- Hé, nyugi édesem – hajolok oda hozzá. Még szerencse, hogy a sportautóban kényelmesebben hozzáférek arcához és szájához, apró puszikkal és simogatással. – Ez már csak a múlt, hála neked.

- És ha rajtam múlik, nem lesz belőle újra jelen soha – nyom egy finom csókot ajkaimra.

- Azt hiszem szerencsés vagyok – mosolyodom el.

- Azt hiszed szerencsés vagy? – színlel felháborodást. – Inkább tudnod kellene, hogy te vagy a legszerencsésebb lány a földön, amiért ilyen kedves, jószívű, önzetlen, imádnivaló, nagylelkű…

- Szerény – szúrom közbe.

- …szexi, ellenállhatatlan, jóképű, tökéletes pasid van.

- Kihagytad, hogy végtelenül szerelmes önmagába – mondom nevetve.

- Látod? Még hű és szerető is!

- Imádlak – puszilom meg mosolyogva.

- Meg tudlak érteni – vigyorog beképzelten.

Nevetve helyezkedem vissza az ülésembe. Őrjítő ez a srác.