6. rész. Pontosan Tom. Azelőtt.

Nem feleltem, kezemet a kezébe csúsztattam és hagytam, hogy a tánctér felé vezessen, ahol azonnal magához rántott, szorosan átkarolta derekamat és – mivel nem igazán tud táncolni, főleg gyengén ittas állapotban – próbált lassan, ütemre lépkedni.

Éreztem a ránk nehezedő tekinteteket, de annyira rég volt hozzám ilyen közel, hogy most semmi más nem érdekelt hirtelen.

-          Látod, megy ez. – mosolygott.

Egy pillanat alatt elcsábultam, ahogy puha tenyerével derekamat simogatta, ahogy alkoholtól csillogó szemeivel fürkészte a tekintetem. Nem emlékszem, mikor csókolóztunk utoljára. Fogalmam sincs, mikor éreztem legutóbb azokat a mámorítóan finom ajkakat.

-          Baj lesz. – közölte Bill Georg felé fordulva, miközben mind a ketten bennünket figyeltek.

-          Tom be van indulva. – osztotta véleményét Georg.

Csendben adtam át magam az érzésnek, mialatt csókjaival felfedezte szabadon hagyott vállamat.

-          Kívánlak. – súgta fülembe.

Forró leheletétől kirázott a hideg, de azonnal észbe kaptam, amint megéreztem merevedő férfiasságát.

-          Nem.

-          Mit nem?

-          Én ezt így nem akarom. – ellenkeztem elengedve őt.

-          Ugyan már baba, neked nem hiányzik?

-          Nem erről van szó, tudod jól.

-          Megoldod mással? – célozta felém kérdését, és akármennyire is igaza volt, kedvem lett volna felpofozni őt.

-          Engedj el! – toltam le magamról karjait.

-          Azelőtt szexeltünk éjjel nappal, most meg már két hónapja hozzád sem érhetek.

-          Pontosan Tom. Azelőtt. – mélyen belefúrtam tekintetem az övébe, hogy érzékeltessem, ezennel a téma részemről lezárva. – Menj, dugj meg valakit, ha annyira nem bírsz magaddal.

Faképnél hagytam, és újra inkább a magányt választva kisétáltam a sátorból.

-          Mi történt? – sietett oda bátyjához Bill.

-          Nem szexelhetek a saját feleségemmel?

-          Tudod jól, hogy nem erről van szó. És nem kéne többet innod.

-          Valahogy ki kell ütnöm magam.

-          Ne szexelni, hanem beszélgetni akarj vele. Hidd el, többre mennétek.

-          Szerinted nem próbáltam? Szerinted ölbe tett kézzel ülök a seggemen és várom mi lesz a vége? Nem te élsz vele, fogalmad sincs, mi történik.

-          Ne húzd fel magad.

-          Most igenis jól fogom érezni magam. Szarok az egészre!

-          Gyere, dumáljunk kint a friss levegőn.

-          Nem táncoltok? – jött oda hozzájuk egy ismerős, de rég látott leányzó.

-          Hát hogy a fenébe ne táncolnék? – karolta át Tom a lány vállát.

-          Ne csinálj hülyeséget. – intette óvva bátyját Bill, és otthagyta őket, hogy utánam jöjjön.

Nem jutottam túlságosan messze. Cipőimet kezeimben lóbálva rugdaltam a homokot úgy húsz méterrel arrébb, mikor Bill utolért.

-          Én nem tudom kiütni magamból, nem tudom félretenni egy szex erejéig a történteket, akármennyire is szeretném.

-          Tudom.

-          Neki miért olyan rohadt fekete és fehér minden?

-          Az alkoholtól. – mosolyodta el magát magyarázatra találva Bill.

-          Dehogy. Józanon is ilyen.  Vagy ki van bukva és magába fordulva éri el, hogy még őt sajnáljam, vagy szarik az egészre és úgy csinál, mintha semmi nem történt volna.

-          A fene nagy egó átka. Én csak tudom. – próbált én arcomra is mosolyt csalni.

-          Nem tudom, mit kezdenék, ha nem lennél itt. – döntöttem mellkasára fejemet.

-          Gyere, táncolj velem egyet. Attól biztos, hogy jobb kedved lesz.

-          Elég csak gondolnom rá, hogy táncolsz, és máris jobb kedvem lesz.

-          Mondanám, hogy akkor gondolj mindig erre, de ez így is elég megalázó számomra.

-          Szeretlek. – pusziltam meg, összeszedve magam.

-          Én is téged. – viszonozta puszimat, egy gyengéd cuppantással a homlokomra, kézen fogott és visszasétáltunk újra a sátorba.

Tündéri, ahogy az ütemet véletlenül sem eltalálva mozgatja karjait, lábait. Mindenki minket néz körülöttünk, és én végig arra gondolok, Tom miatt néznek. Azért néznek, mert várják a nyilvános kiborulást, azon csámcsognak, miért nem látnak Tommal, miért hagytam a parkett közepén faképnél, és meddig bírom még tartani magam.

Pár szám után Bill is belefáradt a bohóckodásba, és ötször is megkérdezett biztos magamra hagyhat-e, amíg elmegy Georgékkal beszélgetni kicsit. Ahogy egy erőltetett mosollyal bebizonyítottam, meg vagyok egyedül is, már ment is az ifjú pár asztalához, ahová most semmi kedvem nem volt vele tartani.

A mosdó felé vettem az irányt, hogy kicsit felfrissítsem magam, és akkor láttam meg Tomot az egyik asztalnál három vihorászó nő társaságában, akik testbeszédükkel egyértelműen közölték, bármelyiküket gerincre vághatná akár itt a helyszínen.

Tom rám nézett, lefagyott a vigyor az arcáról, de én adtam fel előbb a farkasszemezést. Elfordultam, és tovább haladtam célom felé.

Bár ne tettem volna…

Ahogy beléptem, meghallottam Tom nevét. Két nő volt két külön fülkében, és rólunk beszéltek.

-          Á, már többször megcsalta. Fogalmam sincs, hogy bír Viki így emberek közé jönni.

-          Alex mondta, hogy külön autóval érkeztek. Állítólag már nem is élnek együtt, csak Viki miatt tartják fent a látszatot.

-          Én mindig mondtam. Tom sokkal jobb pasi annál, hogy egy nőre pazarolja az életét.

-          Elhamarkodták az esküvőt, ezt mindenki tudja.

-          Nicolette ma estére stoppolta őt.

-          Tomot?

-          Naná! Le se száll róla, mióta megjött, és ahogy elnézem, nem kell sokat pedáloznia.

Lehúzódott az egyik wc, de én nem mozdultam. Földbegyökerezett lábakkal álltam és néztem magam elé.

-          Tudod mit? Szerintem… - kezdett volna újabb elmés megjegyzésbe a másik lány, de az iménti, ahogy meglátott megdermedve félbeszakította.

-          Viki! Szia!

Erőt vettem magamon, és otthagytam őket. Bevágtam magam után az ajtót és elindultam egyenesen a kijárat felé. Egy útba eső pincér tálcájáról levettem egy pohár pezsgőt, amit azonnal ki is ittam, visszaraktam a poharat és mentem is tovább. Felhúztam szoknyám alját, hogy gyorsabban tudjak közlekedni, és futólépésben közelítettem meg az autómat.

Ahogy bepattantam, tudtam, hogy eltűnök innen a lehető legmesszebb. Hazamegyek, összepakolom a holmim és vissza se nézek.

Csak nyomtam a gázt, nyeltem a könnyeim és folyamatosan visszahallottam, amiket azok a nők mondtak rólam… rólunk.

Az autós telefonom egyfolytában csörgött, de eszem ágában nem volt most beszélni senkivel sem.

Már úgy húsz perce kerülgettem nagy sebességgel a pályán az autókat, mikor megláttam a visszapillantóban egy rendőrautót, aki épp felkapcsolta a szirénáját.

-          Francba! – szentségeltem, és alaposan körbenézve, óvatosan lassítva álltam félre a következő pihenőnél.