8. rész. Kudarcot vallottam…

Azonnal a gardróbom felé vettem az irányt, és nagy nehezen leharcoltam az egyik polcról rég nem használt bőröndömet. Dobáltam bele a fontosabb ruháimat, ékszereimet.

Tom a konyhapultnál ült az egyik bárszéken, mikor kifelé hurcoltam a holmim a nappalin át, és visszaköpte az épp kortyolt kávéját, mikor meglátott.

-          Te mit csinálsz?!

-          Elmegyek.

-          Mégis hová? – állt fel és felém sétált.

-          Nem tudom. Anyuékhoz, szállodába, majd kitalálom.

-          De mégis miért, most mi bajod? – vette ki bőröndöm fogódzkodóját a kezemből.

-          Add vissza Tom, tényleg elmegyek.

-          Nem foglak elengedni.

-          Miért nem? Neked jó ez így? Vezet ez valamerre? Én nem akarom megvárni, míg meggyűlöljük egymást.

-          Ugyan már, sosem tudnálak gyűlölni. – vette kezébe óvatosan arcomat.

-          Kérlek Tom, nekem ez így nem megy. Lassan beleőrülök ebbe az egészbe, nem tudok így élni.

-          Nem hagyhatsz itt. – suttogta, majd óvatosan közelített arcával az enyém felé, és birtokba vette ajkaimat.

Nem emlékszem, mikor nézett így rám, mikor volt ennyire őszinte.

Nem tudtam ellenállni… igenis kívántam őt, nem akartam befejezni, nem akartam véget vetni ennek a csóknak, amit már hónapok óta hiányolok az életemből, és ami annyira tökéletes, mióta csak az eszemet tudom.

Ahogy megérezte, visszacsókolok, elengedte a bőröndömet, és mindkét kezét az arcomra tette. Beindult. Ízlelgette ajkaimat, finom, puha ajkaival, és éreztem hozzám simuló testén, hogy mellkasában egyre jobban tombol a szíve.

Elvesztettem a fejem egy percre, de akkor sem ment… nem tudtam felülkerekedni azon a rengeteg dolgon, ami fájt és lassan emészt fel már hosszú ideje.

Megszakítottam a csókot, és mély levegők gyors egymásutánjával hadakozva, lehunyt szemmel tapasztottam arcom az övéhez.

-          Nem megy. – súgtam.

-          Téged akarlak. – lihegte. – Ne mond, hogy nem megy. Csak kapcsolj ki és hagyd, hogy megtörténjen.

Hirtelen forró ajkának érintését éreztem a nyakamon, ujjait gyengéden vezette végig gerincemen.

Olyan vad és szenvedélyes éjszakánk volt, mint azelőtt. Mindenféle gondolat és jövőbeni tervezgetés nélkül szabadon szexeltünk a konyhapulton, az étkező asztalon, míg ki nem kötöttünk a bőrkanapén. A ruháink szanaszét hevertek, a sminkem elkenődött, a hajam összevissza állt, Tom mellkasán gyöngyöződött az izzadtság és a lakásban a hőmérséklet legalább tizenöt fokkal feljebb kúszott. Miután elélvezett, még egy-egy utolsó puszit adott melleimre, és ledőlt mellém.

Kezemmel sokadik találatra fogtam meg az asztalon lévő klíma távirányítót és azonnal lenyomtam tizenöt fokos hűtésre.

-          Gondolatolvasó vagy. – suttogta kifulladva.

Hónapok óta nem voltunk együtt, és most ez az eufórikus érzés keveredett az újra és újra rám törő csalódottság érzésével. Oldalra fordulva megláttam a földön a bőröndömet, és eszembe jutott, miért is csomagoltam össze. Nem változott semmi, csupán kikapcsoltunk egy rövid időre. Próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy ez majd megváltást hoz, de nem…

-          Mi az? – kérdezte.

-          Úgy érzem, sosem fogjuk ezt helyrehozni. Annyira kilátástalan minden.

-          Na ne csináld. – ült fel sértődötten. – Most komolyan ezen agyalsz megint?

-          Sajnálom, nehéz másra gondolnom.

-          Próbálkozhatnál kicsit jobban.

-          Hagyjuk. – keltem fel.

-          Most hova mész?

-          Letusolok.

-          És utána?

-          Nem tudom, mit akarok Tom, de nem is vagy nagy segítség.

-          Megőrülök ettől a lekezelő Tomozásodtól.

-          A szerelmem valahogy nem jön a számra, ne haragudj.

-          Komolyan, mi a frászt vársz még tőlem? – húzta fel magát. – Mi a faszt csináljak, hogy végre normálisan viselkedj?

-          Tekerd vissza az időt és ne szopasd le magad az első ribanccal, aki az utadba áll? – kérdeztem vissza már én is kiabálva.

-          Na végre! Végre mondasz valamit!

-          Mondjak még valamit? Arra vársz, hogy ecseteljem, mit érzek, mikor arra gondolok? Az neked kielégítő lenne? Hát akkor tessék! Undorodom a gondolattól, hogy egy másik nővel voltál, és gyűlöllek, amiért akkor tetted, mikor szükségem volt rád! Kudarcot vallottam, mint nő és mint feleség is, és úgy érzem, mindenki rajtam nevet, mindenki rám mutogat!

Kisimult az arca, a harag együttérzéssé alakult és tehetetlenül figyelte, ahogy arcomon patakokban indulnak meg könnyeim.

-          Nem tudok veled élni, de belehalnék, ha nélküled kéne. – fejeztem be némileg halkabban, levegő után kapkodva.

Felállt és felém közeledett lassan.

-          Ne. – tettem ki magam elé kezeimet. – Ne sajnálj le.

-          Nem tudom meg nem történtté tenni.

-          Nem tudom felfogni, hogy minden elromlott, mikor minden annyira tökéletes volt.

-          Nézd, én tudom, hogy nem teszek meg mindent, ami elvárható lenne, pedig én szúrtam el. De én nem vagyok ilyen, nálad jobban senki nem ismer, tudnod kell. Életemben idáig kétszer hagytam magam érzelgősnek lenni. Mikor megkértem a kezed, és mikor elvesztettük őt.

-          Lefekszem. – töröltem meg arcomat mindkét kezemmel. – Ez a nap sok volt mára.

Tom nem mondott semmit, vártam egy pár másodpercet, végig a szemébe nézve majd otthagytam a nappali közepén. Gyorsan, pár perc alatt letusoltam, belebújtam az alvó ruhámba és már bújtam is be a puha takaróm alá, hogy végre véget érhessen ez a nap.

Még ébren voltam, mikor Tom bebújt mellém. Hangtalanul figyelt, majd hátat fordított és ő is elkényelmesedett.

Nehezen jött álom a szememre, pörögtek a gondolataim és nem hagytak nyugodni. Nem tudtam meddig bírom még ezt az életet.

Reggel már korán felébredtem és egy üzenet várt a mobilomon.

„Szia! Remélem minden rendben! Georgtól hallottam, hogy hol kötöttél ki este… hívj fel, ha megkaptad! puszi”

Halkan másztam ki az ágyból, és csuktam Tomra a szoba ajtaját. Főztem egy kávét, kimentem a kertbe, leültem a hintaágyba és felhívtam Billt.

-          Szia. – szólt bele rekedtes hangon.

-          Felkeltettelek?

-          Alig pár órája feküdtem le. Sokáig buliztunk.

-          Ne haragudj, visszahívlak később.

-          Megyek hozzátok, csak még összeszedem magam.

-          Tényleg?

-          Bizony. Egy pár napot nálatok leszek, míg nem kell visszamennem. Persze, ha nem baj.

-          Baj? Bár már most itt lennél.

-          Nem szeretem, mikor szomorú vagy. Mi történt este?

-          Hosszú. Majd elmondom, ha itt leszel. Főzök valami finomat.

-          Tom?

-          Még alszik.

-          Dél körül ott leszek, addig szedje össze magát.

-          Várlak.

-          Szia szépségem.

-          Szia. – búcsúztam, küldtem még egy apró puszit és letettem.