9. rész. Az új asszisztens

Feldobott a tény, hogy Bill itt lesz velünk. Mióta ismerem őket, jóban vagyunk és az évek alatt nagyon jó barátság, szinte már testvéri viszony alakult ki köztünk. Sosem célom őket kettéválasztani, tudom jól, hogy ő Tomhoz tartozik, és mellé kell állnia, de ezt valahogy mindig jól kezeltük mind a hárman. Tom is mindent megbeszél vele és én is. Ő nem kavar, nem avatkozik bele, csak hallgat és próbál segíteni, ha mással nem is, legalább feltétel nélküli támogatással.

Tomnak nagyon hiányzik, hogy nincs mindig a közelében. Azelőtt együtt laktunk, de Billt felfedezte egy nívós modellügynökség, és azóta utazgat a világban. Milánóban lakik úgy egy éve már, és nagyon ritkán tud pár napra hazautazni. Ilyenkor hagyom őket kibontakozni és kivárom, hogy Billnek rám is legyen egy kis ideje. Tom az első és ezzel mindig is tisztában voltam.

Megittam a kávémat, megmostam a fogam, felvettem egy kényelmes ruhát és kocsiba pattantam.  Ha Bill itt tölt egy pár napot, arra fel kell készülni. Persze, hogy csak olyan üdítőt és italt iszik, amit mi nem tartunk itthon, naná, hogy a kedvencét kell főznöm ma, amihez be kell szereznem ezt-azt és vennem kell neki koffeinmentes kávét, amit zsírszegény tejjel fogyaszt majd.

Lefoglaltam magam legalább, míg mindent megkerestem és megvettem.

Fel akartam hívni anyut, hogy az egyik hiányzó fűszert tudom-e helyettesíteni egy másikkal, de észrevettem, hogy a mobilomat otthon hagytam. Ami otthon a nyugágyon csörögni is kezdett…

-          Szia, én vagyok. – szólt bele egy Tom számára ismeretlen hang.

-          Igen, és ki az az én?

-          Josh. – felelt kisebb hallgatás után.

-          Így nekem még mindig nem tiszta.

-          Viki asszisztense vagyok. – vágta rá némi hallgatás után.

-          Értem. Nos, ő épp nincs telefonközelben, üzensz neki valamit?

-          Mindegy, nem fontos, majd később hívom még.

-          Rendben. Hello. – nyomta is ki gyanakodva a telefont.

Mivel átmentem egy másik boltba azt a bizonyos fűszert felkutatni, tíz óra is elmúlt már, mire hazaértem.

-          Szia. – köszöntem belépve a házba Tomnak, aki épp a nappaliban szedte össze tegnap szétdobált ruháinkat.

-          Szia. Ezzel mi legyen? – mutatott a bőröndömre.

-          Mindjárt elrakom.

-          Kéne mosni egy színeset és egy fehéret.

-          Rendben. Arra is kerítek időt.

Soha sem volt hajlandó megtanulni a mosógép roppant bonyolult működését, így jellemzően csak bedobálja a szennyest a mosókonyhába és megemlíti, hogy ott van. Persze régen még egy puszival egybekötve közölte, hogy „sok a szennyes, asszony”… és akkor ez még csak nem is bántott. Sosem úgy mondta, hogy bántson.

A konyha felé vettem az irányt, ahol kipakoltam a zacskókból és nekiláttam előkészíteni az ebédet. Onnan egyenesen a mosókonyhába mentem, és beraktam egy adag színes ruhát. Eközben Tom a hátsókertben telefonálgatott és csak akkor tette le a telefont, mikor Bill megjött.

Szorosan ölelt magához, és mikor közöltem, hogy hamarosan kész az ebéd, már ment is ki a bátyjához.

-          Szevasz öcsi.

-          Ti egy légtérben sem tartózkodtok már?

-          El kellett intéznem pár telefont.

-          És mi ez a virágzó jókedv?

-          Valami nem hagy nyugodni.

-          Mesélj.

-          Felvettem reggel Viki telefonját és egy srác hívta. Mikor rákérdeztem megilletődve válaszolt egy nyilvánvalóan kamu kifogással, miszerint ő Viki új asszisztense. Baromi fontos lehet, amiért hétvégén felhívja, de üzenetet nem akart hagyni és azt mondta, nem számít annyira.

-          Most úgy, hogy értsem, mit akarsz kihozni ebből.

-          Már sejtem egy ideje, hogy van valakije.

-          És gondolod, hogy ez a srác volt az?

-          Igen. Kézenfekvő.

-          Ne kombinálj.

-          Nem kombinálok, tényeket közlök. Meló után nem jön egyből haza, de úgy tesz, mintha már rég itthon lenne, ráadásul most ez a telefon is.

-          Szerintem csak bele akarsz látni valamit, ami nem is létezik.

-          Gondolod, hogy nem csalna meg?

-          Azt sem gondoltam, hogy te megcsalod.

-          Na ugye.

-          Habár rólad azért előbb feltételeztem volna.

-          Kinyírom azt a férget.

-          Ne rohanjunk azért annyira előre. Lehet, hogy nincs is senki.

-          Megkérdezem azért.

-          És mégis hogy? Te baba, megcsalsz? – utánozta bátyja hangját.

-          Nem tudom. Fogalmam sincs, de nem nyugszom, míg rá nem jövök.

-          Te zokszó nélkül félrelépsz, de ahogy sejtésed van, hogy ő is megteszi, akkor már az úgy nem működik. Hagyd őt, ne szíts újabb felesleges vitákat.

-          Talán igazad van. – zárta le a témát, de inkább azért, mert unt már további ellenérveken gondolkodni. Úgy döntött, majd ő cselekszik, nem kell más véleménye.

Fél óra múlva már asztalon volt az ebéd, és Bill nem bírta sokáig, hogy ne hozakodjon elő a tegnap estével.

-          Na mesélj, hogy kerültél te a rendőrség kezére. – faggatott mosolyogva.

-          Állítólag gyorsan hajtottam, úgy tűnt, nem kellett volna előtte pezsgőt innom, és az sem segített, hogy a parton hagytam a papírjaimat.

-          Bilincset is kaptál? – kérdezte izgatottan.

-          Igen kaptam. Megmotoztak ketten is, sőt ujjlenyomatot is vettek. Remélem kielégítő választ kaptál.

-          Ne már! Sosem kerültem még ilyen helyzetbe, kíváncsi vagyok.

-          Hát eddig én sem. És nem is tervezem megismételni.

-          Tök jól összebarátkozott két lepukkant prostival. – tette hozzá Tom teli szájjal. – Igaz, kicsilány? – gúnyolódott.

-          Megértő, pasigyűlölő fülekre találtam.

-          Azok a pasik tartják el őket, akiket annyira gyűlölnek.

-          Te nyilván otthon vagy a témában. – vágtam vissza.

-          Szóval van priuszod. – próbálta visszaterelni eredeti medrébe a témát.

-          Nincs. – válaszolt helyettem Tom. – Közúti kihágás és már kicsengettem érte a büntetést is.

-          Nem vagyok büntetett előéletű, sem számon tartott alkoholista, úgyhogy megtarthatom a jogsimat is.

-          Miért jöttél haza köszönés nélkül?

-          Erről most nem szívesen beszélnék.

-          De beszélj. Én is kíváncsi lennék rá. – fordult felém Tom.

Részemről az ebédet befejezettnek tekintettem, otthagytam az utolsó pár falatot. Felemeltem a tányérom és úgy közöltem a tényeket.

-          Két nő a vécében épp azt ecsetelte, hogy mekkora szerencsétlen nő vagyok, aki soha nem is volt való a férjéhez. Ja és nem akartam valami Nicolet akadályozni, aki akkorra már tervbe vette, hogy az én férjemmel tölti az éjszakáját. Nos, ezek után úgy voltam vele, nem állok semmi kellemes útjába. Köszönöm az ebédet. – zártam le kis beszédemet és ott hagytam őket az asztalnál.

-          Briliánsan választasz témát öcsi.

-          Gondoltam, ha itt vagyok, tudtok normálisan beszélni egymással.

-          Na jó. – állt fel az asztaltól.

-          Mi az?

-          Mindjárt jövök. – felelte és utánam jött a konyhába.

Berakta a tányérját a mosogatóba, és nekidőlt a pultnak mellettem.

-          Mi az? – néztem rá.

-          Nem is mondtad, hogy új asszisztensed van.

-          Talán, mert nincs is. Honnan veszed ezt?

-          Akkor csak félreértettem valamit, hagyjuk. – hagyott is magamra.