11. rész. Külön is egész ember vagy.

Áttipegtem a nappalin a gardróbom felé, ügyet sem vetve az engem figyelő srácokra, gyorsan kiválasztottam Lya egyik kedvenc ruciját, amibe belebújtam, elővettem a hozzá legjobban passzoló magas sarkúmat, színben illő kistáska, bele a cigim, az öngyújtóm, a telefonom és már készen is álltam.

Lya mindig gyors. Hihetetlen, hogy olyan kevés idő alatt is képes úgy kirittyentenie magát, hogy magára vonzza az összes tekintetet. Imádok vele lenni. Nagyszájú, belevaló és megnevettet. Gyerekkori barátnőm és kisebb megszakításokkal végig jelen volt a Tommal való közös életemben.

Bill egy füttyentéssel nyugtázta véleményét, mikor teljes menetfelszerelésben tipegtem az előszoba felé. Tom is alaposan végig mért, de már nem láttam azt a szenvedélyt a szemeiben, amit régen.

Ahogy meghallottam a megszokott dudaszót, felkaptam a kulcsom, elköszöntem a srácoktól és mentem is.

-          Szia! – pattant ki Lya a kocsiból és átölelt.

-          Szia! – szorítottam magamhoz.

-          A kedvenc rucim. – forgatott körbe, amint elengedtük egymást.

-          Neked tartogattam.

-          Na menjünk is, ki vagyok száradva.

Beszálltunk a kocsijába és indultunk is az általa választott szórakozó helyre.

-          És milyen volt Amsterdam?

-          Unalmas. A holland pasik nem túl vonzóak, még akkor sem, ha alaposan ki vagy éhezve. Még egy hét és eret vágok.

-          El sem hiszem, hogy eltelt az egy hónap. Baromira hiányoztál már.

-          Te is nekem. De most jó ideig nem megyek sehova.

-          Tom örülni fog. – jegyeztem meg fintorogva.

-          Gondolom kitörő örömmel vette a jó hírt.

-          Csak a szokásos.

-          Hát én nem könnyítem meg a helyzetét.

-          Tudod nem olyan rossz ám, hogy van kivel utálnom őt.

-          Ne mondj semmit. Leülünk, kikérjük az első kört és mindent tudni akarok.

Engedelmeskedtem. Lakatot tettem a számra és képletesen hozzávágtam a kulcsát.

-          Nos. – emelte poharát. – Akkor kezdj bele.

-          Hosszú este lesz.

-          Hamar lezavarjuk, aztán kicsit jól is érezzük magunkat.

-          Járunk a tanácsadásra totál feleslegesen, a legutóbbin faképnél hagyott. Lebuktam, hogy rendelt kaját raktam elé, mintha én főztem volna. Georgék esküvőjéről leléptem és Tom hozott ki a fogdából. Szexeltünk, mint régen, de persze nem változtatott semmin.

-          És úgy érzem, van itt még valami. A telefonban is utaltál rá, hogy akad egy új információ.

-          Lya soha, de soha, még dühödben sem szólhatod el magad, ígérd meg!

-          Lefeküdtél valakivel! – csillant fel a szeme. – Még két kör ilyet. – kapta el az épp az asztalunk mellett elsétáló pincérfiút.

-          Halkabban. – szóltam rá.

-          Na végre!

-          Ne már! Kicsinál a bűntudat.

-          Ki ő? Hogy néz ki? Milyen volt?

-          Nem egyszer történt meg.

-          Neked szeretőd van! – nézett rám tátott szájjal, hatalmasra kerekedett szemekkel.

-          Azt hiszem. De véget akarok vetni neki.

-          Mindent tudni akarok.

-          Na jó. Joshnak hívják. Az apja a főnököm. Néha bejár hozzá, és így futottunk össze. Aztán valahogy mindig úgy rendezte, hogy összefussunk. Bókolt, kedves volt…

-          Mindent megadott, ami Tomból hiányzott. – fejezte be helyettem.

-          Igen. Én esküszöm minden erőmmel ellenkeztem, de egyik este nagyon összevesztünk Tommal, én pedig reggel felhívtam Josht és találkoztam vele. Ennek már három hete. Párszor együtt voltunk, de ő most szerelmet vallott és én be akarom fejezni. Én ezt nem akartam. Nem csinálom tovább.

-          Nem hiszem el. – hitetlenkedett még mindig.

-          Én sem. De ő annyira aranyos. Kényeztet és levesz a lábamról. Ragaszkodó és rajong értem.

-          Ha Tom csinálhatja, akkor te is.

-          Nem. Én nem akarok visszavágni, nem akarom bántani őt. Rosszul vagyok attól, amit tettem. Gyenge voltam és szánalmas. Férjnél vagyok, az isten szerelmére! – húztam le az italt, amint a pincér letette az asztalunkra.

-          Várj csak. – nézett rám pont úgy, mint akinek az a bizonyos kislámpa felvillan az agyában.

-          Igen?

-          Azt mondtad, az apja a főnököd.

-          Aham… – bólogattam alsó ajkamba harapva.

-          Hány éves ez a Josh?

-          Idén lesz húsz. – mondtam ki félve.

-          Az igen! – jött a kiszámítható reakció hatalmas vigyorral kísérve. – Miért nem fogadjátok örökbe?

-          Hülye! – vágtam hozzá egy poháralátétet. – Nem kellett volna elmondanom.

-          Dehogy nem. Fogalmad sincs, milyen büszke vagyok.

-          Lya én ezt nem bírom tovább. – fakadtam ki. – Nem megy. Egyszerűen széthullok, úgy érzem mindent elvesztettem, magányos vagyok és minden reménytelen. Nem fog ez már helyre jönni és ezt be kell látnom. Ki kell mondanom, hogy vége a házasságomnak.

-          Jaj édesem, ne csináld. – fogta meg a kezem az asztal fölött.

-          Nem álltathatom tovább magam. Nem dolgozunk rajta, hogy jobb legyen, és őszintén szólva nem is tudom, hogy akarok-e.

-          Szereted őt.

-          Az életemnél is jobban szeretem. – suttogtam és szemeim azonnal megteltek könnyel. – De kevésbé fog fájni elengedni, mint így vele lenni.

-          El akarsz válni?

-          Nem látok más kiutat. Ő sem boldog. Belehalnék, ha ő állna elém ezzel.

-          Ezért megelőzöd? Nem fog bele menni, ezt te is tudod.

-          Talán igen. Nem tudod, hogy néz rám. Nem tudod, hogy beszél velem.

-          Tudod, hogy nem rajongok érte, mióta először megcsalt, és akkor is megmondtam, ha egyszer megteszi, meg fogja máskor is. És a legutóbbinál mit mondtam? Hogy két lehetőséged van a túlélésre. Vagy azonnal kilépsz és vissza se nézel, vagy megbocsátasz és befogod a szád. Nem lehet maradni, ha a megbocsátás nem megy.

-          Fogalmam sincs, tudok-e nélküle élni.

-          Te külön is egész ember vagy. Fiatal vagy, gyönyörű és sikeres.

-          Nem akarok mást találni. – szakítottam meg a gondolatmenetét. – De nem maradhatok vele. Nem akarom őt gyűlölni.

-          Most jön az, hogy ő jobb nőt érdemel?

-          Egy olyan nőt, aki boldoggá tudja tenni. Aki tud neki szül…

-          Na nem! – tette számra a kezét. – Ezt ki ne merd mondani! Nem a te hibád!

Némán bólogattam, kövér könnycseppjeim végig folytak karján.

-          Megígérted! Ne hagyd el magad! Leveszem a kezem a szádról és nem akarok semmi olyat hallani, amivel a barátnőm önbecsülését húzod le.

-          Sajnálom, hogy megint elcsesztem a közös esténket.

-          Dehogy cseszted el! Csak ezt a baromságot hagyd abba, rendben? Egy baj van veled. Az, hogy vakon bíztál ebben a kapcsolatban már tizenöt évesen, és azóta ragaszkodsz is ahhoz, ami nincs is. Válj el, ha nincs más kiút, de legyen tartásod, mert máshogy nem fog menni.

-          Nem mehetsz el többet a közelemből. – mosolyodtam el magam.

-          Nem fogok. Már most bánom, hogy itt hagytalak annyi időre. Nézd meg, mit lett belőle.

A zene hirtelen elhalkult és egy lány állt a keverő pult mellett mikrofont ragadva.

-          A következő dalt a legjobb barátnőmnek kérem. Holnap férjhez megy a világ legaranyosabb pasijához, és ezt az estét bizony feledhetetlenné tesszük csajszi! Szeretlek!

Tekintete irányába néztem, ahol egy csapat viháncoló ittas nő vette körbe a menyasszonyt. Egy üveg pezsgővel a kezében, fátyollal a fején, kiabált vissza barátnőjének:

-          Szeretlek!