14. rész. Szereted vagy megszokás?

-          Húzzuk még? – kérdezett rá mosolyogva.

-          Félek belemenni ebbe a beszélgetésbe.

-          Akkor tudod, mit akart mondani Tom.

-          Igen.

-          És igaz? Van valakid?

-          Bill, én…

-          Ne. Kérlek. Velem lehetsz őszinte.

-          Nem tudom, mennyire lehetek veled őszinte és mennyire vagy hajlandó meghallgatni és megpróbálni megérteni engem.

-          Azon leszek. Ígérem.

Nagy levegőt vettem és elszégyellve magam belekezdtem a magyarázkodásba.

-          Josh a felettesem fia. Ismerkedtünk, megtetszettem neki és valahogy egyszer csak beleéltem magam, hogy valaki rajong értem, hogy valakinek még érdekes vagyok, valaki nőként, szexi, gyönyörű nőként kezel. Lefeküdtem vele úgy egy hónappal ezelőtt hirtelen felindulásból. Össze voltam zavarodva és…

-          Nekem nem kell magyarázkodnod. Tudom, hogy mi zajlik közted és Tom között.

-          Csak szeretném, ha tudnád, hogy én nem vagyok ilyen. Nem vagyok büszke rá, megöl a lelkiismeretem, de nem tudom semmissé tenni azt, ami megtörtént. Nem tudom megbocsátani Tomnak, amiért akkor megcsalt, de közben én is megcsaltam őt.

-          Sosem beszélnék a testvérem ellen, de nem összehasonlítható a kettő.

-          Nem akarok kifogásokat keresni, de Bill én feladom. Nekem nem megy ez így tovább. Nincs őszinteség, nincs tisztelet, nincs szeretet már köztünk. Vagy legalábbis már nem fáradunk vele, hogy kimutassuk. Megcsaltuk egymást, hazudozunk egymásnak és ez nem vezet semerre.

-          El akarsz válni?

-          Nem látok más kiutat, nem tudok így élni tovább, mert egyszerűen felőröl ez az egész szépen lassan és már nem érzem magam teljes értékű embernek, nem érzem magam értékes nőnek.

-          És emellett a Josh mellett?

-          Az más. Ő még szinte gyerek, ragaszkodik hozzám, felnéz rám és tényleg rajong értem. De nem folytatom vele, nincs értelme. Lezárom azt a valamit, ami köztünk volt.

-          Fogalmam sincs, mivel segíthetnék rajtatok. Nem akarom, hogy elváljatok. – fogta meg a kezem szomorúan a szemembe nézve.

-          Soha nem hittem, hogy eljutunk idáig. Én már nem hiszem, hogy valaha jobb lesz.

-          És nem akarod megvárni, míg ő mondja ki, hogy vége.

-          Nem tudom, hogy fogom túlélni ezt az egészet Bill. – töröltem le egy arcomon végigfolyó könnycseppet.

-          Tom nem fog belemenni. És nem csak az egója miatt. Szeret téged.

-          Szeret vagy már megszokta, hogy én mindig ott vagyok neki?

-          El kéne utaznotok valahova kettesben egy kis időre, ahol újra egymásra találhattok. Ti annyira összeilletek, én nem hiszem el, hogy ez elmúlt volna.

-          Nem vagyok képes elviselni több csalódást.

-          Kérlek, ne add fel! Én tudom, hogy helyre jön, hisz képtelenség, hogy ne jöjjön helyre az, ami köztetek volt.

-          Nem akarlak elveszíteni. – szorítottam meg a kezét.

-          Nem fogsz.

-          De igen. Meg fog történni, mert máshogy nem lehet.

-          Nem hagyom.

Billnek üzenete jött és azonnal el is olvasta.

„Végeztem, ti hol vagytok? Megtudtál valamit?”

-          Ő az?

-          Igen. Most végzett, azt kérdi, hol vagyunk.

-          Ugye nem mondasz neki semmit?

-          Szerintem ez nem kérdés. De én azon leszek, hogy ne kelljen meglépned azt, amire készülsz.

-          Te jobban ragaszkodsz ehhez a kapcsolathoz, mint a saját férjem.

-          Ha tudná, hogy idáig eljutottál, ő sem hagyná.

-          Nem akarom, hogy befolyásoljam őt vele.

-          Kész tények elé akarod állítani?

-          Amint rászánom magam, elmegyek az ügyvédemhez. Addig semmiképp sem szeretnék Tomnak beszélni erről.

-          Mit csinálsz, ha nem akar belemenni?

-          Nem tudom. Fogalmam sincs, mi lesz. Már magától a gondolattól is megszakad a szívem. De kérlek érts meg, nincs más választásom. Már nincs. Én már nem látom a közös jövőt, már elveszett belőlem minden, ami eddig reményt adott.

-          Annyira haragszom magamra, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen. Elmentem és nem voltam itt mellettetek.

-          Ne okold magad, könyörgöm! – vettem két kezem közé arcát. – Nem is tudod mekkora segítség vagy nekem. És biztos vagyok benne, hogy Tomnak is.

-          Nagyon szeretlek.

-          Én is téged. – öleltem magamhoz.

Mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam, ahogy éreztem egyre szorosabban körém fonódó karjait. Rettegtem a gondolattól, hogy őt is el kell veszítenem. Vele nőttem fel, mindig a támaszom volt, mindig a legjobb barátom, és sosem hittem, hogy egyszer el kell szakadnom tőle, mert ez lesz a vége.

Az egész hetemre rányomta pecsétjét ez a hétfői nap.

Kedden Bill közölte, nem megy vissza, egy ideig most itt marad velünk. Megkérdezte, keressen-e helyet, vagy lakhat itt addig, és mi természetesen mind a ketten rávágtuk, hogy az ő helye itt van nálunk. Tudtam, miért akar annyira maradni, és nagyon meghatott.

Szerdán ugyan munkába indultam, de egyszerűen nem volt lelkierőm emberek közé menni, így korán reggel már Lya házának ajtajában állva csengettem, és a napot vele is töltöttem.

Csütörtökön már muszáj volt dolgozni mennem, és rendesen el is húzódott, mivel az előző napi teendőket is be kellett pótolnom.

Josh számtalanszor keresett és én egyszer sem vettem fel a telefont, csupán egyetlen üzenetet írtam neki sokadik próbálkozása után:

„Josh, kérlek hagyj most! Kell egy kis idő… majd kereslek!”

A válasz csupán ennyi volt:

„Hiányzol! Szeretlek…”

Rossz érzés volt ezt tenni vele, sosem szerettem bántani az embereket, akik szeretnek, és akik ennyire ragaszkodnak hozzám. De meg kell értenie, hogy ez nem mehet tovább.

Este Tom és Bill leléptek valahova, otthon sem vacsoráztak, így magányosan, gondolataimba merülve töltöttem az estét.

-          Mondasz már végre valamit? – faggatta öccsét Tom.

-          Nem tudok mit mondani.

-          Ugyan. Beszéltél vele, mindketten szar kedvvel jöttetek haza, Viki ráadásul kisírt szemekkel feküdt le aludni és órákig szipogott még. Te közlöd, hogy maradsz még egy ideig nálunk és azt akarod mondani, hogy ne gondoljak semmire.

-          Nagyon szarul van.

-          Ne gyere megint ezzel. Én sem érzem magam fantasztikusan a bőrömben, hidd el. De tudok mit tenni?

-          Ha akarnál, már rég tettél volna valamit.

-          Szóval én vagyok hibáztatva mindenért ismét.

-          Én csak azt mondom, hogy valamit lépned kell, mert ez így nem vezet semmi jóra.

-          Na jó, mit mondott? Tényleg van valakije? Neked biztos elmondaná.

-          Nem tudom, hogy van-e valakije. Azt tudom, hogy szeret téged és egyáltalán nem jó taktika tőled, hogy szarsz az egészre, hátha magától megoldódik.

-          Figyelj öcsi, ezen rágódom már egy pár napja. Tudnom kell, ki az a Josh. Másképp nem tudok tovább lépni. Szerinted én el akarom veszíteni őt?

-          De miért? Mert szereted, vagy már csak a megszokás miatt kell, hogy melletted legyen?

Tom egy pár másodpercre elgondolkodott, majd újra megszólalt.

-          Azt tudom, hogy vele nőttem fel, nincsenek emlékeim, amikben ő nem szerepel és őt vettem el feleségül. Lehet, hogy félre tekintgetek, lehet, hogy néha elcsábulok az újdonságnak, de végül mindig tudom, hogy hozzá megyek haza. Tudom, hogy vele képzeltem el az életemet, és nem vagyok hajlandó erről lemondani.

Bill meghatódva pislogott testvérére, hisz ilyen mély gondolatokat nem igen hallhatott még tőle.

-          Ne nézz így rám.

-          Ilyeneket neki miért nem mondasz?

-          Az más.

-          Miért más? Neki kéne hallania, mit érzel.

-          Mikor hazajöttünk Georg esküvőjéről szexeltünk. Úgy, mint régen. Újra azt a nőt éreztem a karjaimban, akire annyira beindultam tini korom óta. De mi lett a vége? Még alig tértem magamhoz, ő már megint kezdte előröl.

-          Gondoltad, ha szexeltek egyet, majd elmúlik a sok szar, ami előtte történt? Hallottad, miért lépett le az esküvőről.

-          Az nem az én hibám.

-          A te hibád, ha a nők így beszélhetnek rólad. Te adsz olyan jeleket, amiből leveszik, hogy te kapható vagy bármire annak ellenére, hogy nős vagy.

-          Kezdek ám berágni, amiért mindig őt véded.

-          Nem védem. Nem állok senki pártján. Csak az a helyzet, hogy kettőtök közül te vagy az, aki nem akarja a dolgokat a másik szemszögéből látni.