20. rész. Jó ötletek.

Láttam Tom arcán a meghökkenést, mikor Bill szobájából jöttem ki reggel, de nem először fordult elő, hogy Billel aludtam, így most sem okozott neki különösebb problémát.

-                     Jó reggelt. – köszöntem.

-                     Főztem kávét. – felelt. – Nem tudom, mi a terved mára, de anyuék átjönnek ebédre.

-                     Hogyhogy?

-                     Anyu szülinapja van ma. – világosított fel kissé sértődötten.

-                     Teljesen kiment a fejemből. – néztem rá rémülten.

-                     Egyiptomi nyaralást kap tőlünk, már mindent elintéztem.

-                     Köszönöm.

Már meg sem döbbentem azon, hogy nélkülem intézkedett egy árva szó nélkül. Jobban lekötött, hogy vendégül kell ma látnom Simonét és a férjét, Gordont. Nem vagyok felkészülve, takarítanom és főznöm kell.

Egy kortyra húztam le a kávét, majd előhalásztam a szekrényből a szakácskönyvemet.

-                     Mi finomat főzöl? – jelent meg egy hirtelen huppanással a konyhapultra ülve Bill.

-                     Rendeltem kaját. Itt lesz, mire anyuék is. – közölte közönyös hangon Tom.

Számon kérő tekintetem felé vetettem és közben akaratlanul is az a gondolat futott át az agyamon: meg leszel te nélkülem is…

-                     Értem. – csuktam össze a könyvet. – Akkor rám nincs is szükség ma.

A gardróbom felé vettem az irányt.

-                     Ezt meg miért csináltad? – vonta őt kérdőre Bill.

-                     Gondoltam, így egyszerűbb.

-                     Egyáltalán nem vontad be őt anyu szülinapjába, pedig tudod, hogy szeret ezzel foglalkozni.

-                     Akármilyen meglepő, nem az volt a szándékom, hogy hasznavehetetlenné tegyem. Inkább meg akartam könnyíteni a dolgát.

-                     Akkor ezt most mond meg neki is.

-                     Meddig maradsz még? – bökte meg öccsét méltatlankodva, és utánam jött.

-                     Hova mész?

-                     Átmegyek Lyához.

-                     És anyu?

-                     Majd felköszöntöm. Veszek neki valamit, és remélem megbocsát, amiért kiment a fejemből és amiért, senki nem is emlékeztetett rá.

-                     Az utazást már rég kifizettem, totál spontán, mikor a plázában elém került egy utazási iroda. A kaját meg azért rendeltem, mert gondoltam a tegnapi után, nem lesz kedved egész délelőtt főzőcskézni. Segíteni akartam, ne csak a rosszindulatot feltételezd rólam állandóan.

-                     Jól van, ne haragudj. – adtam meg magam.

-                     Azt akarom, hogy itthon maradj.

-                     Tessék?

-                     Oké, bocs. Szeretném, hogy maradj itthon. – helyesbített mosolyogva.

Az a lehengerlő mosoly ült ki az arcára, amiért élek halok, mióta először megláttam őt.

-                     Na, mit mondasz? – lépett közelebb.

-                     Maradok.

-                     Köszönöm. – puszilt arcon.

Mély sóhajom azonnal elárult.

-                     Jól vagy? – kérdezte szemembe nézve.

-                     Nem tudom leszek-e valaha jól. De hagyjuk is. – szedtem össze magam.

-                     Megyek, megkérdezem anyut, áthozzam-e őket.

-                     Rendben.

Elindult az ajtó felé, én pedig csak néztem a hátát, és tudtam, valamit mondanom kell.

-                     Tom.

-                     Igen? – fordult vissza.

-                     Ne haragudj.

-                     Miért?

-                     Hogy leléptem az esküvőről.

-                     Bocs, hogy olyan helyzetbe hoztalak. – replikázott azonnal.

-                     Ha hazajöttek a nászútról, felhívom és bocsánatot kérek.

-                     Jó ötlet. – bíztatott kedvesen. – És tudod, mi lenne még az?

-                     Mi?

-                     Ha tényleg szeretnéd, anyu biztos nagyon örülne a tiramisudnak.

-                     Ez tényleg az.

-                     Csak fogd be Billt is, mert kezd kezelhetetlenné válni.

-                     Na? – faggatta egyből őt Bill, amint újra a konyhában volt.

-                     Tudod milyen érzés, hogy meg akarom csókolni, de nem tudom, hogy megtehetem-e?

-                     Nem tudom, mit mondhatnék erre.

-                     Na, ezt is elértem végre.

-                     Barom. – adta vissza az előző oldalba bökést. – De komolyan. Miért ne tehetnéd meg?

-                     A francba is, a feleségemről beszélünk. – szedte össze magát.

Nem hallottam, hogy újra belép a szobába, megijedtem, mikor megéreztem karjait derekamon. Maga felé fordított és megcsókolt. Földbegyökerezett lábakkal álltam, ő pedig újra rám mosolygott és közölte:

-                     Ha már a jó ötleteknél tartottunk.

-                     Ez volt a legjobb.

-                     Hát nem tudom, én azért nagyon vágyom arra a tiramisura.

-                     Egy perc és nekilátok.

-                     Anyu az. – állapította meg kintről csörgő telefonját meghallva.

Egész nap éreztem annak a csóknak az ízét ajkaimon. Ott, abban a pár másodpercben, újra önmaga volt. Amit mondott, ahogyan mondta, és ahogy közben nézett rám… bár minden máshogy történt volna. Bár biztos lennék abban, hogy vele kell leélnem az életem. Bár már rég elkezdtünk volna segíteni a kapcsolatunkon ahelyett, hogy duzzogva romboltuk.

Egész hétvégén a hétfői nap körül lengtek a gondolataim. Egyrészt vártam már, hogy túl legyek rajta, másrészt rettegtem tőle. Nem mérlegeltem a hétvégén, már lezártnak tekintem a dolgokat, nem hiszem, hogy bármi is változtathatna rajtuk.

Amikor vasárnap reggel felhívtam aput, hogy ott leszek hétfőn, egyből azt kérdezte, biztos ezt akarom-e. Azt feleltem, nem látok más kiutat, ő pedig nem faggatott tovább, azt mondta máris felhívja az ügyvédjét.

Az, hogy Tom háta mögött cselekszem, és nem ülök le, megbeszélni vele, nem volt fair. És ezt nagyon jól tudtam. Mint ahogy azt is, hogy ha meg akarnám beszélni, nem jutnák semmire.

Alig aludtam valamit, Tom szüntelen horkolását hallgattam és forgolódtam, míg végül hajnalban elnyomott az álom, reggel nyolckor pedig csörgött az ébresztőm.

Lenyomtam, még mielőtt felébredt volna, halkan kikeltem mellőle, ő pedig egy halk nyögés után átfordult az én oldalamra, átvetette karját a kispárnám felett és aludt tovább. Talán hülyeség átengedni magam szentimentális gondolataimnak, de az a felismerés futott át rajtam, hogy talán most aludtunk utoljára így együtt. Ő édesen alszik, én pedig elmegyek egy ügyvédhez, hogy elindítsam a procedúrát, aminek végeredményeképp, elválasztanak minket, semmissé teszik az esküt, amit az oltárnál tettünk és hivatalossá válik a tény, miszerint tönkrement a házasságunk.