30. rész. Meg tudlak érteni.

-                     Mikor akartál szólni, hogy itthon vagy? – lépett be Lya az ajtón.

-                     Ne haragudj, belekezdtem valamibe és eléggé lefoglalt. – mutattam a nappali közepén tornyosuló dobozokra.

-                     Jézus te nő, ezt mind egyedül?

-                     Két napja mást se csinálok.

-                     Ezek szerint te lépsz le.

-                     Így látom jónak.

-                     Mert lelkifurdalásod van?

-                     Mert ő jobban ragaszkodik ehhez a házhoz, mint én. Én minden emléket hátra akarok hagyni.

-                     Billt is?

-                     Vele töltöttem egy egész hetet a nyaralóban.

-                     Hát tényleg elment. Remélem nem baj, hogy elárultam, hol vagy.

-                     Dehogy. Kicsit kirángatott az önsajnálatból.

-                     Egyébként összefutottam egy régi baráttal. – közölte, miután kiszolgálva magát, kivett egy mentes ásványvizet a hűtőből.

-                     Kíváncsi vagyok rá, melyikkel?

-                     Andreasszal. Esküszöm nagyobb seggfej, mint volt.

-                     Az lehetséges? – mosolyodtam el magam miközben megpróbáltam egy újabb dobozt lezárni egy hatalmas ragasztószalag segítségével.

-                     Kéne venned olyan speckó tépőt. Megkönnyítené a helyzeted. – ült le mellém.

-                     Az is, ha mondjuk, segítenél.

-                     Igenis. – mászott hozzám térdein és tartotta nekem a doboz tetejét.

-                     És mi volt?

-                     Kivel?

-                     Andreasszal. – forgattam szemeimet feledékeny barátnőm felé.

-                     Ja igen. Egyből azzal nyitott, hogy megnyerte a fogadásunkat.

-                     Fogadás?

-                     Nem lényeg.

-                     Lya.

-                     Oké, jól van. Az esküvőtök napján fogadtunk rá, hogy mennyire lesz tartós a halál el nem választ szöveg.

-                     Te arra fogadtál, hogy együtt maradunk?

-                     Ő max öt éved adott nektek, én tízet. – pislogott enyhülést kérve számítható haragomra.

-                     Mond, hogy nem téged nyert meg vele.

-                     A mai eszemmel már nem megyek bele. – nyugtatott meg. – Na mindegy. Te tudtad, hogy Billel már nincsenek jóban?

-                     Már vagy két éve nem beszélnek.

-                     Hát Tommal azért még tartja a kapcsolatot.

-                     És én most rákérdezek, hogy mire akarsz utalni ezzel.

-                     Azt mondta Tom nagyon ki van bukva. Konkrétan úgy hangzott, hogy a szerencsétlen barátnőd padlóra küldte a legjobb haveromat. – mormogta utánozni próbálva Andreas hangját.

Csengetést majd kopogást hallottunk.

-                     Ez meg ki lehet? – néztem barátnőmre.

-                     Engem kérdezel? – pattant fel és kinézett a kulcslyukon. – Simone. – suttogta felém fordulva.

-                     Mi? Mit akar? Nem vagyok itt. – álltam én is fel, és gyorsan az ajtóhoz siettem, hogy mikor ő kinyitja, én elbújhassak mögé.

-                     Simone! Szia! – üdvözölte őt vigyorogva Lya.

-                     Szia Lya. Vikit keresem.

-                     Nincs itt sajnos.

-                     Értem. – felelt csalódottan lereagálva hazugságát.

-                     Üzensz neki valamit?

-                     Szeretnék beszélni vele. – nézett az ajtó felé, mintha átlátna rajta, egyenesen nekem szegezve mondandóját. – Hívjon fel, vagy üzenjen, én mikor hívhatom.

-                     Átadom.

-                     Pakol? – vetett egy pillantást a nappalira.

-                     Igen.

-                     Na jó. Köszönöm Lya.

-                     Igazán nincs mit. Szia.

-                     Szia. – köszönt el Simone is és végre becsukódott az ajtó.

-                     Hát ez nem jött össze.

-                     Tudta, hogy itt vagyok ugye?

-                     Persze.

-                     Nem tudom, miről beszélhetnénk még. Egyértelműen kinyilvánította, hogy nincs helyem többé a családban.

-                     És jól is van ez így. Elég, hogy Billel nem tudtok kibújni egymás seggéből.

-                     Ezt igazán kedvesen fogalmaztad meg.

-                     Na és ha már Billnél tartunk. Milyen volt a kis nyaralásotok?

-                     Tartalmas.

-                     Ezt hogy kell érteni?

-                     Elég legyen annyi, hogy kerek két napig azt hittem, terhes vagyok.

-                     Ennyi nem elég.

-                     Szarul voltam, émelyegtem és azonnal azonosítottam azzal az érzéssel, mikor terhes voltam. Van rutinom az ilyenben. Legalábbis azt hittem.

-                     Csináltatok tesztet?

-                     Bill rám erőltette. De negatív lett.

-                     Aminek te örülsz.

-                     Igen. Akármennyire is vágyom egy babára, nem ilyen körülmények között szeretném megélni a terhességet.

-                     Meg tudlak érteni.

-                     Tudod, ha a válás lezajlott és találok egy lakást, ahova beköltözöm, és végre otthonosan érzem ott majd magam, akkor talán örökbe fogadok egy babát.

-                     Komolyan? Nem úgy volt, hogy az szóba se jöhet?

-                     Tom ellenezte nagyon. Én végső megoldásként abban is benne lettem volna.

-                     Végigcsinálnád egyedül?

-                     Zokszó nélkül. Stressz mentesen, egyedül még talán könnyebb is lenne.

-                     Jól látom, hogy te egyre jobban vagy?

-                     Nem érzem kilátástalannak az életemet. Szeretném azt hinni, hogy innen már minden csak jobb lehet.

-                     Ha megegyeztek mindenben marakodás nélkül, akkor hamar lezárul a válás és onnantól új életet kezdhetsz.

-                     Szerinted ilyen egyszerű lesz? Örökre megválhatok Tomtól? Mert máshogy nem biztos, hogy egykönnyen átvészelem.

-                     Ez tudod, hogy lehetne elkerülni.

-                     Nem akarok megválni Billtől is. Egyszerűen nem megy.

-                     És ő úgysem hagyná.

-                     Azt hiszem nem.

-                     Tudod sokáig azt hittem, hogy ti végül összejöttök.

-                     Én jobban örülök, hogy a barátom lett. Ez több, mint bármi más, amit adhatna nekem.

-                     Pedig ő adna neked mást még ma is.

-                     Ugyan, dehogy.

-                     Ez a vonzódás az ő részéről sosem fog elmúlni. Tíz év alatt nem múlt el.

-                     Sosem kezdene ki velem és én sem vele. Ha más nem is, Tom miatt.

-                     Tudom. És nem is akarom beléd dumálni. De Bill jó pasi. Ő a jobbik iker.

-                     Miért nem szerzed meg magadnak, ha ennyire el vagy ájulva tőle?

-                     Ugyanolyan hibbant tyúknak tart, mint a bátyja. És amúgy is. Én nem tudnám elviselni a természetét. Na jó, talán egy…

-                     Sziasztok! – lépett be előzetes jelzés nélkül Bill az ajtón Lyába fojtva a szót. – Szia. – puszilt arcon.

-                     Szia. Hát te?

-                     Gondoltam megnézlek, de látom nem vagy egyedül.

-                     El is mehetek. – vágta rá barátnőm.

-                     Lya le akar feküdni veled. – közöltem szemrebbenés nélkül és magukra hagyva őket az előszobában, visszamentem a nappaliba folytatni a dobozolást.

-                     Ez hülye. – mentegetőzött hevesen Lya.

-                     Most nem tudom, hogy tőled ezt bóknak vegyem-e vagy konkrét felajánlkozásnak.

-                     Aminek akarod.

-                     Megfontolom. – kacérkodott nevetve Bill és utánam jött.