"Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem. " /Gustave Flaubert/

- Halott vagy! - szóltam bele telefonomba

- Libby! Megint el fogsz késni, úgyhogy inkább örülj nekem, és ne fenyegess, ha kérhetlek. Hiszen te mondtad, ha jól emlékszem, hogy hívjalak, ha nem vagy itt háromnegyedre.

- A főnök kicsinál. - szuszogtam

- Ki. De még van negyed órád ideérni.

- Lydia. Ezt ugye te se gondolod komolyan. Negyed óra alatt maximum sikerül kikelni az ágyból. - morogtam

- Akkor gyorsítsd az eseményeket. Na szia. - mondta dühösen

Fájdalmasan vettem tudomásul, hogy nevetségesen kevés idő alatt kell elkészülnöm és odaérnem. Persze ezt leginkább magamnak köszönhetem, de az ágy valahogy sokkal hívogatóbb mit idegen emberek rendelését írogatni, és tűrni az ostoba megjegyzéseiket.

Csapzottan, és lihegve léptem be a kávézó ajtaján. Egyenesen a személyzeti öltöző felé vettem az irányt. Holmimat bedobáltam a szekrénybe, magamra kaptam a pincérruhát, majd rohantam is ki Lydiához.

- Késtél. - állapította meg, kávékészítés közben

- Tíz percet. - fogtam a kezembe a kis noteszt - Rohantam, ahogy tudtam.

- Jó. Bár a főnök ma nem jön be.

- Mi? Ezért ugrasztottál ki az ágyból?

- Libby. Ugye te se gondolod komolyan, hogy én viszem majd a kávézót egyedül, csak mert te képtelen vagy lefeküdni időben?! - rivallt rám - Ezt pedig vidd ki a hatos asztalhoz. - nyomta a kezembe az imént készített kávét tálcástul

Dühös voltam rá, de persze tudtam, hogy igaza van. Ha nem tévéznék éjfélig, akkor fel tudnék kelni időben, így nem késnék el.

Kivittem a kávét, majd visszasétáltam Lydiához.

- Bejött egy srác, és valószínűleg rendelne. - mondta fapofával

- Most utálsz? - néztem rá

- Ne várakoztasd meg.

Gyűlölöm mikor ilyen. Persze majd megbékél, de addig ilyen fagyos a hangulat. Csodás.

- Jónapot. - értem oda a vendéghez - Mit hozhatok?

Az ablakon bámult kifelé. Valószínűleg megrémiszthettem, mert hangomra összerezzent.

Felém fordította tekintetét, hatalmasat sóhajtott, majd édes hangon beszélni kezdett.

- Csak egy jó erős kávét.

Gyönyörű volt. Erre a srácra nem lehetett mást mondani... gyönyörű.

- Tejet vagy cukrot? - kérdeztem

Pofátlanul bámultam közben, de nem szólt rám.

- Két cukor.

- Máris hozom. - pislogtam párat, majd sietősen távoztam is a közeléből

Megbabonázott.

- Egy kávé, két cukorral. - suttogtam magamnak

- Hé. Minden rendben? - meredt rám Lydia

- Nézd azt a srácot. - mutattam óvatosan rá

- Mi van vele? - értetlenkedett

- Gyönyörű. - bámultam

- Jaj nemár. Most megint szerelmes leszel? Ez már a negyedik mindent elsöprő szerelem ebben a hónapban... - forgatta szemit

Nem reagáltam gúnyolódására. Csak figyeltem.

- Libby. - legyezgetett szemeim előtt - Ne bámuld, mert észreveszi a végén. Inkább csináld azt a kávét, mielőtt kisétál innen.

Láttam amint felveszi a telefont. Beszél, majd pillanatokon belül leteszi. Dühös lett. Felém nézett, s én fülig pirulva kaptam el róla tekintetemet.

- Ne haragudj. Rendeltem egy kávét. - jött oda a pulthoz

- T..Tudom. - dadogtam - M... Mindjárt kész.

- Nem kell már.

- Mi? - kérdeztem rémülten

- Nincs időm megvárni. De kifizetem.

- Nemkell. - mondtam mérgesen - Viszlát. - fordultam el tőle

- Mi ütött beléd? - kérdezte ebédszünetben Lydia

- Mikor?

- Mikor az új meteroszexuális barátod odament hozzád.

- Először is nem a barátom. Másodszor... pedig... nincs másodszor. - dühöngtem

- Zavar, hogy nem kellett neki a kávé? Vagy az, hogy nem ugrott a nyakadba?

Némán nemet bólintottam.

- Az zavar - néztem rá -, hogy ennyire elkápráztatott.