2. rész
2010.06.25. 09:41
"Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza. " /Sigmund Freud/
- Szia Édesanyám. - pusziltam meg, amint ajtót nyitott
- Örülök, hogy eljöttél kicsim. - mosolygott - A nővéred is itt van. Hozta a barátját is. Légy vele kedves.
- Utálom.
- Kérlek.
- Jólvan. - mondtam, majd bementem a házba
- Szia hugi! - ugrott a nyakamba azonnal nővérem
- Szia Friderica. - öleltem át
- Annyira hiányoztál. Van egy csomó mesélni valóm. Mexikó egyszerűen fantasztikus volt. Hoztam ajándékot is neked.
- Már egy hónapja hazajöttél. - emlékeztettem
- És már másfél hónapja nem láttalak. - mondta - Várj itt.
Beszaladt a szobába, majd hangos csörömpölés után, egy kis dobozzal tért vissza hozzám.
- Ez a tied. - nyújtotta felém - Anyu. Eltörtem egy vázát. - húzta el a száját.
- Ezen nem is lepődöm meg. - mosolyodott el anyu
- Sajnálom - mondta, majd újra rámnézett - Nyisd ki. - utasított mosolyogva
Amint kinyitottam egy ezüst színű nyakláncot pillantottam meg, szív alakú medállal.
- Ez gyönyörű. - néztem nővéremre csillogó szemekkel
- Nézd a hátulját. - mosolygott
"Szeretlek hugi." Édes.
- Énis szeretlek. - öleltem meg őt újra
- Helló. - lépett ki egyszercsak a konyhából Peter
Utáltam őt. Ez nem egy szimpla 'nem kedvelem' érzés volt. Nem... Mióta megcsalta Fridericát, és vigyorogva a képembe ordította, hogy egy szánalmas senki vagyok... Persze amit Frid nem tud, az nem is fáj neki. Ha megtudná, hogy beszélt velem és, hogy más ágyában hentergett, azonnal szakítana vele. Vagyis felbontaná az eljegyzést... Rossz érzés tudni, hogy a leendő sógorom egy erkölcstelen bunkó, de látom a nővéremet. Boldog. Olyannyira, mint még soha... S ha Peter miatt van ez, akkor ám legyen... De az első könnycsepp után, mely nővérem arcán miatta folyik majd végig, azonnal elmondok majd mindent. Tudom, hogy gyűlölni fog, mert titkolóztam... de meg kell értenie... muszáj..
- És milyen volt Mexikó? - kérdeztem vacsora közben
- Hát igazából nem sokat láttunk belőle. - pirult el, majd édesen Peterre pillantott
- Oké. Értem. - nevettem el magam - Majd négyszemközt elmondod.
- Holnap tarthatnánk egy tesós napot. Elmennénk vásárolgatni, fagyizni és közben beszélgetnénk. - ajánlotta fel
- Jó lenne. Csak sajnos nem állok úgy anyagilag. - erőltettem egy mosolyt
- Adok pénzt kicsim.
- Nem kell anyu. Direkt azért költöztem Berlinbe, hogy a saját lábamon álljak.
- Akkor majd én meghívlak pár ruhára. Na?
Peterre pillantottam. Láttam rajta, hogy nem örülne neki, ha menyasszonya rám költekezne... Rám, akit utál.
- Köszi, de nem. Tényleg. Persze elmehetünk kirakatokat bámulni, sőt egy fagyi is belefér, de ennyi. Rendben?
- Rendben. - egyezett bele lemondóan
- És milyen Berlin? - érdeklődött apa
- Hát olyan Berlines. - mosolyogtam
- Apa arra akart finoman utalni, hogy van e fiú a láthatáron. - suttogta fülembe Friderica, de persze mindenki hallotta
Apura néztem, majd kislányosan rá mosolyogtam.
- Nincs semmi fiú. Nyugalom.
Lefekvés előtt az egyik kedvenc könyvemet olvastam. Rómeó és Júlia.
- Zavarlak? - kukucskált be az ajtón nővérem
- Nem, dehogy is. - tettem magam mellé a könyvet - Gyere csak.
Bejött, becsukta maga után az ajtót, majd az ágyamra huppant.
- Tudom ám, hogy van valami ott Berlinben, amit nem mondasz el. - pislogott rám, nagy zöld szemeivel
- Jaj, Friderica. - sóhajtottam hatalmasat
- Tudtam. - kiáltott fel
- Csönd! - tapasztottam a szájára a kezemet
- Mmm mmmm m m
- Igen elmondom. - nevettem
- Helyes. - fészkelte be magát mellém
- Peter nem haragszik meg, hogy velem vagy?
- Nem. Már aludni készül.
- Értem. De utána te is mindent elmondasz Mexikóról.
Helyeslően bólintott.
- A minap bejött egy srác a kávézóba. Elbűvölt. Gátlástalanul bámultam, s mikor nem kérte a kávét, dühös lettem. Fogalmam sincs, látom e még valaha. - bámultam meredten a távolba
- Hogy nézett ki? - lelkesedett testvérem
- Kissé feminin...
- Meleg.. - vágott közbe
Csúnyán néztem rá.
- Bocsi, befogom. - kapott a szája elé
- Fekete haja, és barna szeme volt... azhiszem. Bár nem igazán mertem belenézni...
- Szerelem?
- Nem. Hiszen nem is ismerem...
- De szeretnéd.
- Igen... - dőltem a vállára
|