33. rész. Pont most…

A vizsgálat nem vett sok időt igénybe, már elég rutinosnak is számítok. Próbáltam minden gondolatot kizárni a fejemből, és míg én az ágyon feküdtem, Tom egy fotelben ült kezeit térdein támasztva mereven maga elé bámulva. Szeretnék néha olvasni a gondolataiban.

-         Hát hagy gratuláljak. – mosolyodta el magát az orvosom.

-         Mégis mihez? – kérdeztem vissza, remélve, hogy rosszul hallottam.

-         Terhes vagy.

-         Terhes? – pattant fel Tom.

-         Az nem lehet. Én nem… vagyis igen, de…

-         Magatokra hagylak titeket. – tette bíztatva kezét kezemre, majd elhagyta a szobát.

Nem mertem Tomra nézni, nem mertem megszólalni sem. Szemeimbe könny gyűlt és életemben először azt gondoltam, bár ez ne velem történne.

-         Terhes vagy. – lépett az ágyamhoz Tom.

Nem tudnám szavakban leírni azt a zűrzavart, ami a fejemben támadt. Csupa negatív dolog pörgött le előttem és menekülni akartam. Felkeltem és felvettem a pólómat.

-         Hova mész?

-         El.

-         Várj már! – kapta el a kezemet.

-         Ez most nekem sok. Én ma válni készültem, nem gyereket vállalni.

-         Meg kéne beszélnünk, nem?

-         Nem! – vágtam rá. – Nincs mit megbeszélnünk! – emeltem fel hangomat, és ahogy kiszabadítottam kezemet a kezéből, már csaptam is be magam mögött a szoba ajtaját.

Terhes vagyok… ez a két szó nem hagy nyugodni. Hányszor átéltem ezt már… de akkor terveztem. Terveztük… most nem. Most válni készültem és új életet kezdeni. Nem akartam gyereket vállalni, nem fér bele az életembe. Képtelen vagyok rá. Nem lehetek csak emiatt Tommal, nem hihetem, hogy ez a baba helyre hozhat mindent. És még mindig ott van az a ha… ha Josh gyereke. Tom nem nevelné fel velem. És én sem tőle akartam gyereket.

Fogalmam sincs, mit tegyek. El kéne vetetnem? Azt nem tehetem. Évek óta álmodozom egy babáról. Egyről, aki tényleg megszületik, akit majd felnevelhetek. Nem dobhatom el a lehetőséget. Mert mi van, ha többé nem lesz rá esélyem? Talán ez sem marad meg, ki tudja meddig hordhatom. Egyszerűen nem válhatok meg tőle, még akkor sem, ha minden egyes nap attól rettegek majd, mi van, ha őt is elveszítem.

-         Szia! – ugrott fel azonnal Bill a kanapéról, amint bátyja belépett az ajtón.

-         Hello.

-         Na mi volt?

Tom nem felelt, egyenesen a konyha felé vette az irányt. Kivett egy sört a hűtőből és lerakta a konyhapultra, míg sörnyitó után kutatott idegesen az evőeszközök között. Amint kinyitotta, még bele sem ivott, már öntötte is ki a csapba.

-         Mi történt? – ment oda hozzá Bill.

-         Terhes.

-         Mi?

-         Terhes bassza meg és ott hagyott! Azt mondta nincs miről beszélnünk.

-         De hát a teszt…

-         Ja igen. Hát igazán kössz, hogy szóltál róla.

-         Negatív lett, gondoltam felesleges megemlítenem.

-         Elegem van a közös kis titkaitokból! Mellettem a helyed Bill, nem mellette! Ha azt hiszed, gyereket vár, kötelességed szólni nekem! Kötelességed elárulni nekem mindent, mert az én testvérem vagy!

-         Jobb, ha nekem esel? Mert akkor hajrá, vezesd le rajtam a feszültséget!

-         Nem hiszem el, hogy terhes. Pont most, mikor… Tudod mi volt az első gondolatom? Hogy végre összejött úgy, hogy nem stresszeltünk rá. És most? Most úgy érzem, elveszítem a családomat. Egy pillantásával lealázott, nincs rám szüksége.

-         Csak megijedt. Összezavarodott. Adj neki egy kis időt. És habár utólag nem sokra mész egy tanáccsal, de egy válási megbeszélésen ne rúzsfoltos ingben jelenj meg.

-         Ne. – bújt ki azonnal ingéből és magában szentségelt, mikor meglátta azt a bizonyos foltot.

-         Ha én kiszúrtam, biztosan ő is.

-         Ő akarta ezt a rohadt válást és mindent én szívok meg.

-         Most az egyszer hallgass rám. Hagyd őt, hogy megeméssze ezt. Biztos kiborult és időre van szüksége, hogy felfogja, mi történik. Hidd el, én láttam őt, mikor azt hitte terhes. Nem akarta. Nem így. De nem fog csak azért veled maradni, mert gyereketek lesz. Nem így terveztétek, és nem hozza helyre a sok szart, amit csináltatok a tíz év alatt.

-         Mi van, ha elveteti? Mi van, ha meg sem kérdez engem, ha tényleg azt gondolja, semmi közöm már hozzá?

-         Azt nem fogja megtenni.

-         És mégis miért vagy ebben olyan biztos?

-         Mert anya akar lenni már hosszú évek óta, és nincs az az isten, hogy eldobja magától a lehetőségét.

-         Beszélek vele.

-         Kérlek, várj még ezzel. Most csak vitáznátok.

-         Nem vitázni akarok. Csak tisztázni a dolgokat.

-         Tisztázni?

-         Igen. Új esélyt kérni és helyre hozni a kapcsolatunkat. Van kilenc hónapunk, nem szúrhatjuk el újra. Nem hagyom, hogy egyedül csinálja végig, mellette a helyem. Az az én gyerekem is és ennél nem is kell jobb ok arra, hogy mindent megtegyek értük. Nem fogok elválni a terhes feleségemtől.

Amint kicsit összeszedtem magam, visszamentem a nőgyógyászomhoz. Csak hallgattam, amit mond nekem és bámultam magam elé. Nem érhet stressz, vigyáznom kell magamra, kellemes környezetet kell biztosítanom a testemben a babának. Mindent meg kell tennem, hogy elkerüljük a kockázatot. Nem ígérte, hogy megmarad, hisz nem ígérhet ilyet. De azt mondta, vigyázni fog rám, és nekem is csak ehhez kell tartanom magam.

Ne érjen stressz? Hát ez mégis hogy jöhet össze az én életemben? Pont most… csak ezt tudom hajtogatni. Egy hívő nő azt mondaná égi jel. De én, mint hitevesztett, számtalanszor csalódott nő, nem tudok jelként gondolni rá. Csakis egy újabb kiszúrásként.

-         Nem akarok beszélni róla. – szóltam bele végre megtalált telefonomba.

-         Szia. – köszönt kedvesen Bill.

-         Szia. Tényleg nem.

-         Muszáj.

-         Nem Bill, nem muszáj.

-         Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj csak azért, mert nem vagy hajlandó beszélni róla.

-         Nem fogok hülyeséget csinálni.

-         Megtartod?

-         Meg.

-         És elválsz?

-         El.

-         És ha Tom esélyt akar? Ha megígéri, hogy minden más lesz?

-         Akkor azt mondanám, ezt már számtalanszor hallottam tőled, de tőle még soha.

-         Akarja a babát és téged is. Ne rázd le. Kérlek!

-         Bill te tudod a legjobban, hogy ez a baba nem biztos, hogy a bátyádé. Szerinted nevelgeti majd Josh gyerekét? Mert szerintem nem.

-         Hát derítsük ki.

-         Ó, hogy ez még nekem nem jutott eszembe? – ironizáltam idegesen.

-         Na jó, ne rajtam vezesd le te is.

-         Te vállaltad.

-         Ne próbálj meg elkergetni magad mellől. Már bizonyítottam, hogy nem fog menni.

-         Apasági tesztet csak a gyerek születése után végeznek. Kicsit kevesebb, mint kilenc hónap múlva. Ha egyáltalán megszülhetem. Egyáltalán nem akarok azzal foglalkozni, hogy most mi lesz Tommal. Nem foglalkozhatok ezzel. Most nem. Egyszer az életben csak magammal törődök, mert máshogy nem fogom tudni megtartani ezt a gyereket.

Bill megnémult a vonal végén, feltehetőleg belátta, hogy igazam van és próbálta felfogni, hogy mi zajlik most bennem.

-         Nézd, én nem akarom őt kizárni ebből, ha az övé a baba. De amíg nem tudom, amíg van mitől félnem, egyszerűen nem megy. És nem akarok titkolózni sem.

-         El akarod mondani neki?

-         Joga van tudni.

-         De nem kell tudnia.

-         Igaz. Ha majd a baba nem hasonlít rá, akkor ráérek szólni, hogy bocsi a srácé, akivel megcsaltalak.