" Mond ki amit érzel, csináld amit szeretsz. Tökéletes nem, de igazi még lehetsz.." /ismeretlen/

Tekintetében újra és újra elvesztem. Ő mindeközben csak édesen mosolygott, és néha mesélt pár dolgot magáról. Sosem szólt rám, hogy tapintatlanul méregetem végig őt, bármit is csinál. Közvetlen volt és kedves.

- És te? Mióta laksz Berlinben? - kérdezte

- Egy éve. Érettségi után döntöttem úgy, hogy ideje a saját lábamra állnom. - mondtam, miközben egy rendelést készítettem el

- Tizenkilenc éves vagy? - kérdezte döbbenten

- Igen. - néztem rá, kiérezve hangjából a meglepettséget - Te talán már harminc is elmúltál? - ráncoltam a homlokom

- Dehogy is. - nevetett fel - Huszonnégy vagyok.

- Hű. Nem hittem volna. - indultam meg az asztal felé

Pillanatok múlva azonban megint szemben ültem vele. Szerencsére nem volt nagy forgalom, így viszonylag nyugodtan tudtunk beszélgetni.

- ... és amikor megláttuk a lányt egy másik fiúval rögtön tudtuk, hogy átvágott minket....

Bill megállás nélkül beszélt. Igazából cseppet sem zavart. Iszonyúan édesen formálta ajkával a szavakat, és olyan átéléssel magyarázott, hogy bármiről is beszélt, elhittem... Nem hinném, hogy szerelem volt első látásra. Egyszerűen csak kedveltem. Egy olyan személyiséggel rendelkezik, ami akaratlanul is megragadja az ember figyelmét. Mellette egy szürke kisegérnek tűnök. Persze tudom, hogy nem szándékosan tesz egérré. Ő ezt észre sem veszi. Nem hinném, hogy tisztában lenne adottságaival...

- Hé. Figyelsz? - kérdezte mosolyogva

- Ja, izé, persze. - habogtam

- Akkor mit mondtam? - döntötte oldalra a fejét egy féloldalas mosoly kíséretében

Válaszkép csak lehajtottam a fejemet.

- Sejtettem. De szólj, ha untatlak. - váltott komolyra

- Nem, nem. Dehogy is untatsz. Csak elgondolkodtam. Sajnálom.

- Semmi baj. - mosolygott újra - Most mesélj te.

- Öhm. Van egy huszonegy éves nővérem és egy undorító vőlegénye. Szerintem nem hozzá való...

- Miért?

- Tudom mire gondolsz... Mindenki azt hiszi, hogy azért nem kedvelem, mert féltékeny vagyok a nővérem boldogságára. Pedig ez nem igaz. Lehet, hogy még sose volt olyan mindent elsöprő szerelemben részem, de látom milyen boldog. Nem állnék közéjük soha...

- Akkor?

- Peter megcsalta Fridericát. Én persze rajtakaptam őket, de nem mondtam el a testvéremnek. Mert boldog... Viszont amint megbántja őt valamivel Peter, ami miatt szomorú, mindent elmondok majd neki.

- Haragudni fog rád.

- Tudom... - szomorodtam el

- Hé. Mosolyogj. - kezeit az állam alá csúsztatta, úgy emelte fel a fejemet

- Próbálok...

- Mikor zár a kávéház?

A falon lévő, nagy faliórára néztem, majd újra Billre.

- Fél óra múlva. Nyolckor.

- Mit szólnál, ha utána elmennénk valahova?

- Rendben.

Túl gyorsan vághattam rá, hiszen Bill arcára egy pillanatra kiült a döbbenet... Bizonyára nem gondolja milyen hatást gyakorol rám... Kissé el is szégyelltem magamat gyermeki rajongásom miatt, de amikor mosolyogva a szemembe nézett, el is felejtettem, ami történt.

Fél óra. Ez a kevéske idő óráknak tűnt... Ráadásul a vendégek is elkezdtek özönleni, pedig már inkább fogyniuk kellett volna. Billt persze nem zavarta, hogy dolgozom, de én csak vele akartam lenni.

S amikor a nagy falióra nyolcat ütött, azonnal szaladtam is az öltözőbe. Felkaptam a ruhámat, a hajamat gyorsan megigazítottam, majd elkeseredve nyugtáztam, hogy iszonyatosan nézek ki...

- Hová szeretnél menni? - kérdezte, amint bezártam a kávézót

- Nekem igazából mindegy.

- Akkor mit szólnál egy parki sétához?

- Jó. Szeretem a parkot.

- Igen. Én is. Főleg ősszel.

Mosolyogtam. Megállás nélkül. Az álkapcsom már kiakadt, de nem voltam képes levakarni a képemről a vigyort...

Még a parkhoz vezető úton sétáltunk, nem igazán beszéltünk. Mindketten csak bambultunk. Számomra nem volt kínos a csend, s úgy éreztem neki sem.

Telefonom csörgése zavarta meg az idillt.

- Bocsi. - néztem Billre, majd felvettem - Mond Lydia.

- Szia. Most hívott Marcus. Sajnálom, hogy a szabadnapodon berángatott.

- Semmi gond. Őszintén mondom.

- Tényleg?

- Igen. Majd holnap beszélünk. Rendben?

- Nem vagy egyedül? Zavarlak? - kíváncsiskodott

- Majd hívlak. Szia. - zártam le a beszélgetést

Billre néztem. S csak ekkor vettem észre, hogy a park közepén vagyunk már.

- Leülünk? - kérdezte

Némán bólintottam.