35. r�sz. Hogy tehetted ezt?

-         Micsoda illatok. – jelent meg hirtelen a konyh�ban m�g�ttem Tom, �n pedig azzal a lend�lettel ki is ejtettem a kezemb�l az �pp elk�sz�lt forr� csokis muffinokat.

-         Basszus!

-         Hagyd, majd �n felszedem. – guggolt is le �rt�k megel�zve engem.

-         Ne f�lts! – sz�ltam r� �s �n is leguggoltam.

-         Az�rt haragszol most r�m, mert terhes vagy, vagy amiatt a r�zsfolt miatt, amit egy�bk�nt meg tudok magyar�zni?

-         Nem �rdekel! – haj�tottam d�h�sen a kuk�ba a kezemben l�v� s�tiket �s fel�lltam.

-         Tudtam, hogy s�tni fogsz. – mosolyodta el mag�t.

-         Hogy j�tt�l be?

-         M�g mindig van kulcsom.

-         A lehet� leghamarabb elk�lt�z�m innen.

-         Sz� sem lehet r�la. – �llt fel v�gre � is �s bedobta a t�lc�t a mosogat�ba. – Itt maradsz. Itt maradtok.

-         M�r hogy maradn�k?

-         Eg�sz egyszer�en. Nem hagyom, hogy a gyerekem anyja alb�rletben lakjon egy zs�folt lak�parkban.

-         Tom, �n…

-         Nem. – v�gott k�zbe �s �tkarolta derekamat. – Hazaj�v�k, �s rendbe rakjuk, amit elcseszt�nk.

-         K�rlek, ne csin�ld ezt. – suttogtam karjai k�zt elgyeng�lve.

-         De mi�rt? H�t nem ezt akartuk?

-         Ett�l nem j�n rendbe semmi. – bontakoztam ki, er�t v�ve magamon. – �n vigy�zni akarok r�, �s �gy nem megy, hogy veled harcolok nap mint nap.

-         �n pedig vigy�zni akarok r�tok. Nem z�rhatsz ki.

-         Tom, tegnap m�g v�lni akartunk.

-         Gondolom az m�r lef�jva.

-         Nem �rtelek. T�nyleg azt hiszed, hogy elfelejt�nk mindent a baba miatt?

-         Azon lesz�nk. Nem akarlak elvesz�teni. Soha nem is akartalak. Belek�nyszer�tett�l ebbe a helyzetbe, �s csakis az�rt mentem bele, mert �gy l�ttam, hogy neked t�nyleg jobb lesz.

-         �s mi v�ltozott?

-         H�lye k�rd�s kicsim. – k�z�lte ism�t mosolyogva �s tenyer�t �vatosan a hasamra tette. – Ez a mi gyerek�nk �s nincs az az isten, hogy elvesz�ts�k �t is.

Ez a mi gyerek�nk… ahogy ezt kimondta, g�rcsbe r�ndult a gyomrom. Annyira k�zd�tt, annyira harcolt, annyira �szinte volt. Nem t�rhetem �ssze, nem vagyok el�g er�s hozz�, hogy kimondjam az igazs�got.

-         Nem tudom, hogy ez nekem menni fog-e.

-         Egy pr�b�t ne mond, hogy nem �r meg. Hi�nyozt�l. Fogalmad sincs mennyire. – tett �szinte vallom�st �s kez�t gyeng�den �llam al� t�ve ir�ny�totta arcomat az �v� fel�.

A szemembe n�zett, tekintet�vel bizonygatva, mennyire komolyan akarja ezt, �s csak ut�na cs�kolt meg.

K�nny gy�lt a szemembe, mik�zben � ajkaimat �zlelgette, �s amint az els� kis k�nnycsepp kibuggyant, utat t�rve mag�nak szempill�imon, v�gigfolyt arcomon… elvesztem. Elvesztem abban a cs�kban, �n is csatlakoztam, viszonoztam.

-         Na ugye. – k�z�lte, ahogy elv�ltak ajkaink. – Menni fog ez.

Nem voltam k�pes vallom�sra. Felt�r� eml�keim �jra �sszezavart�k a fejemben l�v� gondolataim kavalk�dj�t.

Tom dolgozik, �n pedig ism�t nem b�rtam magammal. Ak�rmennyire is ellenkezik �s pr�b�l lebesz�lni r�la, �n minden egyes nap tal�lok valami �jat Bianca szob�j�ba. �gy esett, hogy ma reggeli nagybev�s�rl�som alatt r�bukkantam a leggy�ny�r�bb, legt�k�letesebb d�szre.

Haza�rve, azonnal leraktam a szatyraimat, el�vettem a kis j�t�kot �s egyenesen a gyerek szoba fel� vettem az ir�nyt. Tudom, hogy Tom rossz el�jelnek veszi �s t�lzott el�rehalad�snak, de �t is elkapta a h�v. A szoba m�r teljesen berendezve v�rja a kisl�nyunkat �s nem egy b�tort maga Tom n�zett ki �s hozott haza.

A kis�gy f�l� akasztottam fel a kis sz�nes, altat�dalt zeng� d�szt. Erre fog majd �des �lomba mer�lni az �n kicsi l�nyom.

B�r m�r itt lenne. Rettegek a sz�l�st�l, a f�jdalomt�l, de azt m�r h�napok �ta tudom, hogy mindent meg�r az, ha majd v�gre a karjaim k�zt tarthatom �t. Annyira szeretem m�r most. Tudni akarom m�r, hogy fog kin�zni, milyen lesz az els� mosolya, a haja �s a szeme sz�ne. Melyik�nkre miben fog majd hasonl�tani, mi lesz az els� szava. Ezek�rt az apr� dolgok�rt �rdemes �lni.

�reztem m�r hasonl� f�jdalmakat az ut�bbi p�r h�tben, �s ez�ttal is lefekv�sre k�nyszer�ttet. A hasamba nyilal v�ratlan helyzetekben, minden el�jel n�lk�l egy hossz� ideig sz�nni nem akar� f�jdalom. Nem besz�ltem m�g err�l senkinek, �gy tekintek r�, hogy norm�lis dolog lehet ekkora hassal, alig egy h�nappal a sz�l�s el�tt. Biztosan csak mocorog t�relmetlen�l odabent.

Ez most m�s volt. �reztem az els� p�r perc ut�n. Sorra �reztem egym�s ut�n t�bb pontb�l is azt a rettent� f�jdalmat. Seperc alatt bel�zasodtam �s borzaszt� �melyg�s j�tt r�m.

Fel�ltem �s a telefonom�rt ny�ltam. Azonnal a n�gy�gy�szom sz�m�t t�rcs�ztam, �s amint elmondtam neki pontosan mit is �rzek, egy ment�t k�ld�tt �rtem.

A hangj�b�l ki�reztem azt az ijedts�get, amire most egy�ltal�n nem volt sz�ks�gem. Mi t�rt�nik velem? Mi ez az eg�sz? �des kicsi l�nyom, nem lesz semmi baj…

-         Szia kicsim. – vette fel f�rjem a telefonj�t.

-         Valami baj van. – s�rtam el magam.

-         Hogy �rted, hogy valami baj van, mi t�rt�nt? – k�rdezte azonnal, �n pedig csak s�rtam. – Sz�lalj m�r meg!

-         Nagyon f�j �s dr. Schulz most k�ld�tt �rtem egy ment�t.

-         De mit csin�lt�l? Mi t�rt�nt?

-         �n… �n semmit.

-         Na j�. Azonnal indulok, ott leszek a k�rh�zban. Tarts ki kicsim, nem lesz baj! – b�ztatott p�nikkal a hangj�ban. – Itt vagy?

-         Igen. – feleltem b�logatva.

-         Csak l�legezz m�lyeket �s pr�b�lj megnyugodni.

A ment� hamar meg�rkezett. Mag�nklinik�r�l van sz�, �s �k nem j�tszanak az id�vel. A ment�s�k azonnal hord�gyra seg�tettek �s amint beraktak az aut�ba, maszkot tettek az arcomra, hogy azon kereszt�l l�legezzek.

Dr. Schulz k�rdezgetett, mik�zben az ultrahang fel� toltak… milyen f�jdalmat �rzek, pontosan hol �rzem, mi�ta jelentkeznek hasonl� f�jdalmak. Neh�zkesen feleltem k�rd�seire, �s k�zben egyre t�volabb �reztem magam a k�lvil�gt�l. El�jultam…

Mikor fel�bredtem, karomb�l inf�zi� l�gott, mellkasomban �temesen dobog� sz�vem hangj�t egy g�p s�polva visszhangozta.

Azonnal meg�reztem azt az �ress�get… Tudtam, hogy m�r nincs bennem, nem �reztem a jelenl�t�t.

�tk�z�sig nyomtam hiszt�rikusan az �pol�n� seg�ts�g�t k�r� jelz�gombot, mire azonnal k�t �pol�n� �s az orvosom rontott be az ajt�n.

Dr. Schulz megvizsg�lta a r�m k�t�tt szerkezetet, mit sem t�r�dve k�rd�seimmel.

Mikor �gy kezdte a mondat�t, sajn�lja… �sszeomlottam. K�ts�gbeesve ord�tottam, m�g be nem adtak nekem valami nyugtat�t, ami szinte azonnal fejbe v�gott. Csendesen s�rtam tov�bb, �s semmi m�sra nem v�gytam, csakis Tomra. L�tni akartam �t, �t akartam �lelni, vele akartam lenni.

De nem j�tt. Elaludtam mag�nyosan a bennem dolgoz� nyugtat� hat�s�ra, �s mikor �r�k m�lva �jra magamhoz t�rtem, m�r ott volt mellettem. �llt �s n�zte, ahogy gyeng�n nyitogatom szemeimet.

-         Elvesztettem. – ny�ltam kez��rt �jra mardos� k�nnyeimmel k�zdve, de � elr�ntotta a kez�t.

-         Mi�rt? Mi�rt nem mondtad, hogy f�jdalmaid vannak? Mi�rt titkoltad el el�lem? Hogy hagyhattad ezt? – sorolta szemreh�ny� k�rd�seit d�h�sen.

Olyan d�h volt a tekintet�ben, amihez hasonl�t m�g nem l�ttam.

-         �n… �n azt hittem…

-         Hogy ez norm�lis? Hogy nem kell elmenni az orvoshoz? Hogy nem kell velem megosztanod? Elvesztetted a gyerek�nket! – rivallt r�m.

-         K�rlek! – k�ny�r�gtem neki elcsukl� hangon.

-         Hogy tehetted ezt? – hitetlenkedett lehajtott fejjel suttogva �s amint �jra szemeimbe n�zett, megl�ttam, ahogy egy hatalmas k�nny buggyan ki szem�b�l. – Hogy tehetted ezt? – ism�telte.

Er�tlen�l k�zd�ttem fel magam az �gyban �s v�gre el�rtem a kez�t, amit j� er�sen meg is szor�tottam.

Lassan l�pett k�zelebb hozz�m, fej�t v�llam hajlat�ba f�rta �s zokogni kezdett.

Ott s�rtunk szorosan �ssze�lelkezve �s tudtuk, ezt a f�jdalmat senki nem �rtheti meg… m�g mi sem fogtuk fel igaz�n, mit is vesztett�nk el.