36. rész. Ez az én pasim…

-         Na mit mondasz? – kérdezte még mindig karjai közt tartva engem.

-         Nem tudom. Nem tudok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.

-         Nem kell úgy tennünk.

-         Nem véletlen akartam elválni és te sem csak miattam mentél bele. Megcsókoltál, szeretkeztünk és mikor felkeltem, már nem voltál itt. Aláírtad a papírt és elmentél.

-         Mert igazad volt. Igazad volt abban, hogy ez már hónapok óta nem megy és csak bántjuk egymást. Igazad volt abban, hogy pár hónap múlva valószínűleg én indítottam volna el a válást. De ez most már más. Attól a pillanattól kezdve más, hogy megtudtam, gyerekünk lesz. Annyit próbálkoztunk, annyi mindenen átmentünk és akármit mondasz ez az, ami tönkre tette a kapcsolatunkat. Most másképp lesz. Vigyázunk rá, és újra családként foglalkozunk egymással, nem mint két elhidegült idegen.

-         Szeretsz te még engem egyáltalán? Úgy igazán?

-         Persze, hogy szeretlek. – csókolt homlokon. – Ez az utóbbi pár hét nélküled maga volt a pokol.

-         Én úgy tudom, újra éltél. És az a rúzsfolt… - toltam őt el magamtól.

-         Elvesztettelek és nem akartam gondolni sem rá. Piáltam és buliztam és igyekeztem minél kevesebb időt józanul tölteni. Igen, volt pár lány, akivel flörtöltem, de úgy sem hiszed el, hogy nem mentem tovább. Ne kezdjünk értelmetlen vitába, felejtsük el ezt a képtelen időszakot.

-         Nem veszel komolyan.

-         Nézd, én nem vagyok az a típus, aki ömleng és visszakönyörgi magát, te tudod ezt a legjobban. Elmondom, hogy szeretlek, hogy veled akarok lenni és akarom ezt a babát. Ennél többet nem tehetek, ha te ellenséges vagy.

-         Adj egy kis időt, rendben?

-         Mire?

-         Mi az, hogy mire? Gondolkodni.

-         Ki nem állhatom, amikor gondolkodsz. Mindig szarul jövök ki belőle. – mosolyodta el magát.

-         Most miért tudsz, megint ilyen lenni?

-         Milyen?

-         Mint régen. Mint az összes rossz előtt.

-         Én nem változtam. Te nem álltál szóba velem, nem tudtál normálisan viselkedni velem.

-         Én… - kezdtem volna felháborodott monológba, de ő a számra tette a kezét.

-         Amit én teljes mértékben meg tudok érteni. Félreléptem, igen. És sajnálom. De jól esett, és ezt be kell valljam. Akkor ott, úgy éreztem, hogy nem kellek már neked, nem tudlak kielégíteni, nem tudom megadni neked azt, amire szükséged van. Úgy szexeltünk, hogy te el sem élveztél! Szerinted milyen érzés volt? Csak a gyerek körül forogtak a gondolataid és én szépen lassan kiszorultam a körből. Csak egy tárgy voltam, amit használsz.

Újra meg akartam szólalni, de ő szorosabbra vette arcom fogását és folytatta pontosan tudva, mit akarok mondani.

-         Igen, én is gyereket akartam, de nem ilyen áron. Nézz ránk, bele fáradtunk az egészbe és hagytuk, hogy ez történjen. Én azt az életleélős dolgot komolyan gondoltam, és kifejezetten rosszul érintett, hogy te már nem arra koncentrálsz. Nem fogok tíz évet eldobni, csak mert nem voltunk hajlandóak kommunikálni egymással. Ha kell még ahhoz a nőhöz is elmegyek veled minden pénteken, de az kizárt, hogy nélküled éljek tovább. Szar volt szinglinek érezni magam, akármennyire is harcolok állandóan a szabadságomért. Egyszerűen az már nem megy nekem. És nem egy nő hiányzott, aki mindig kéznél van, hanem te. És most leveszem a szádról a kezem végre, de vedd figyelembe, hogy magamat meghazudtolva igyekeztem minél érzelgősebb lenni. – mosolygott lehengerlően Tomosan.

Bill azonnal felpattant a székéről, mikor Tom megérkezett a lakásukba.

-         Szia! Hol voltál?

-         Otthon. – közölte és már indult is a szobája felé.

-         Mit csinálsz? – kérdezte meglátva bátyját, amint bőröndbe dobálja holmiját.

-         Hazaköltözöm.

-         És erről Viki is tud?

Tom csak vigyorogva bólogatott hülye kérdésre választ nem adva és pakolt tovább.

-         Megpróbáljátok helyre hozni a dolgokat?

-         Úgy tűnik.

Bill egy hirtelen mozdulattal ölelte szorosan magához testvérét.

Amint Tom bepakolt, már indult is azonnal haza. Ezt a rövid időt kihasználva Bill már tárcsázta is a számomat.

-         Szia. – vettem fel.

-         Ez komoly?

-         Micsoda?

-         Te és Tom újra együtt?

-         Megpróbáljuk.

-         Ezek szerint nem mondtad el neki.

-         De igen. Elmondtam, és ő fel akarja nevelni Josh gyerekét.

-         Viki.

-         Bill, szerinted elmondtam? Nem ment. Olyan dolgokat mondott, amit mindig is hallani akartam tőle. Régóta most először éreztem azt, hogy küzdeni akar értem. Nem akarom elveszíteni őt.

-         De egyszer muszáj leszel elmondani.

-         Tudom. De nem most.

Mikor Tom hazaért, azonnal ledobta a bőröndjét a szoba közepére és megcsókolt.

-         Mi a terv mára?

-         Anyuval, apuval és Lyával is kéne találkoznom, de azt hiszem, lemondom.

-         Akkor egész délutánt betöltő bezárkózós békülős szex lesz a program. – közölte magabiztosan és belecsókolt a nyakamba.

-         Szeretlek. – öleltem magamhoz, mire ő felemelte fejét és egyenesen a szemembe nézett.

-         Már nem is emlékeztem, milyen érzés ezt tőled hallani.

-         Nem emlékeztem már, milyen érzés kimondani.

Kezével elsimított egy tincset az arcomról, amit fülem mögé is tűrt, majd megtámasztva tarkómat, magához húzott és megcsókolt.

Nem tudom, mi változott, de úgy csókolt, mint régen. Mikor beleremeg a térdem, és úgy érzem, én vagyok a legnagyobb mázlista a világon, amiért ilyen eszeveszetten jó pasim van. Annyira rámenős és határozott. Erőteljes szexuális kisugárzása van, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. És ez az én pasim…