70.rész - Pánikroham

A szobámban pihentem mikor hallottam h egy kocsi áll meg a ház előtt. Fel keltem és oda sétáltam az ablakhoz. Elmosolyodtam mikor megláttam Ricket kiszállni az autóból majd besétált a házba. Megfordultam és elindultam h elébe vágjak. De ahogy ki tettem a lábam a szobából már ott is állt előttem.

-Szia. - csókolt meg

-Szia. Jó h itt vagy. - bújtam karjaiba

-Hogy vagytok ma? - simitott végig a hasamon

-Remekül. - néztem fel rá

-Találkoztam apuddal. - sétáltunk be a szobába

-Mivel egy helyen dolgoztok nem csodálom. - mosolyogtam rá

-Nem erre gondoltam. - Rick

-Hát akkor? - néztem rá kíváncsian miközben ki vett ruhát a szekrényből

-Azt kérdezte mikorra tervezzük az esküvőnket. - Rick

-Ahj még mindig itt tart? - forgattam meg a szemem

-Összekéne házasodnunk mielőtt megszületik. - lépett oda elém és a kezét a hasamra tette

-De nem akarok így férjhez menni. - én

-Nem szerettem mikor makacs. - Rick

-nem érdekel mit szeretsz. Nem fogok csak ezért hozzád menni. Leszarom apám mit akar. 18 vagyok. - álltam fel idegesen

-Kicsim kérlek. - Rick

-Ne becézgess utálom. Meg abból is elegen van már h minden egyes nap mikor haza jösz mindig valamit kitalálsz. - én

-És minden este vitázunk valamin. - forgatta meg a szemét

-Oh tényleg? Senki sem mondta h itt kell lenned. - én

-Te is csak azért vagy itt mert a szüleid eltartanak. - Rick

-Fogd be Rick. Te itt egy senki vagy. - ordítottam rá

-Ha senki vagyok akkor miért vagyunk már együtt 3 éve? - Rick

-Magam sem tudom. - én

-Remek. Csak nem tudom ki az aki össze állna egy 5 hónapos terhes kis csajjal. - Rick

-Könnyű szerrel találnák mást magamnak. - én

-Na persze. - Rick

-Menj a francba. - vágtam hozzá az egyik vázát ami elől kitérve a földön tört darabokra

Majd dühőngve kimentem a szobából le a földszintre.

-Most meg hova mész? - jött utánam

-El innen tőled távol. - vágtam be a bejárati ajtót

-Gyere vissza. - jött ki Rick

-De hogy megyek. Hagyál békén. - ültem be a kocsimba

-Ne csinálj már butaságot. Szállj ki. - rángatta idegesen a kocsi ajtót

-Nem. - indítottam be a motort

-Nyky. - szólt rám idegesebben

-Szia Rick. - tolattam hátra fele

Megfordultam és kivezettem a kapun. Rick idegesen ordított uránam és futott utánam de nem ért utol, gyorsabb voltam nála. Könnyes szemmekel probáltam eltalálni az én kis rejtek helyemhez ami egy kis faluban volt. Egyedül akartam lenni senkit se akartam látni. A hasamban görcsöt éreztem mire probáltam megnyugodni. Mély levegőket szedtem közben mondogattam magamnak h nincs semmi baj. A görcs lasacskán kezdett elmúlni. Hirtelen körbe néztem és feltünt h a hídnál vagyok de nekem nem erre kellett volna jönnöm. Úgy döntöttem végig megyek a hídon és majd vissza jövök. Ahogy jobban haladtam az autó fura hangokat kezdett ki adni magából, majd egy kisebb robanást hallotam mire ijjedtemben elkaptam a kormányt és az autó a híd oldalának csapodott.

-Ne.. - riadtam fel miközben levegő után kezdtem el kapkodni

-Nyky. - nézett rám ijjedten Carly

-Segíts nem kapok levegőt. - néztem rá könnyes szemekkel kétségbe esve

-Nyugodj meg. - nyugtatgatott Carly

-Nem megy. - fakkadtam sírva miközben kezemet a torkomra tettem

-Van itt egy orvos? - állt fel idegesen helyéről Josh és elkiáltotta magát

-Mi történt? - jött oda az egyik utaskisérő

-A barátunk nem kap levegőt. Segítségre van szüksége. - hadarta el Josh

-Azt hiszem van egy orvos a gépen. Mindjárt szólok neki. - mondta a nő

-Csak siessen. - Josh

-Nyky tarts ki mindjárt itt van a segítség. - fogta meg a kezem Carly

Nem bírtam meg szólalni csak levegő után kapkodtam. A könnyeim fojtak akaratlanul is és csak arra bírtam gondolni h nem sokára itt a vég h soha többé nem láttom Billt és Hayleyt. Carly folyamatosan beszélt hozzám de egyre jobban kezdett tompulni a hangja és hamarosan elsötétült minden előttem.

Mikor kinyítottam a szemem azt hittem káprázik a szemem Bill állt előttem és mosolygott rám avval az édes mosolyával.

-Bill. - suttogtam

-Jól vagy? - nyúlt felém de a hangja Joshé volt

-Mér olyan a hangod mint Joshnak? - nézte rá értetlenül

-Josh vagyok. - mondta

-Nem te Bill vagy. - könnyeztem be de aztán kitisztult a fejem és tényleg Josh volt

-Nyugodjon meg. Pánik romaha volt de most már rendben lesz minden. - nézett rám egy idegen férfi

-A baba? - jutott eszembe

-Ő is jól van. Egészséges mint a makk. - mondta

-Köszönjük a segítséget. - Josh

-Szívesen. Vigyázzanak rá. - férfi

-Vigyázunk. - Josh

-Nagyon ránk ijesztettél. - Carly

-Sajnálom. Sosem éreztem még ilyet. - én

-Rick miatt lehetett. Nem emlékszel mit álmodtál? - Carly

-Azt hiszem azt az estét mikor össze vesztem vele, mikor elvesztettem a gyerekünket. Most már teljesen emlékszem mi történt az nap este velem a kocsiba. Edig csak foszlányokra emlékszem. Rá kellett volna jönnöm h nincs rendbe valami a kocsival. - én

-Ne errőltesd ezt a dolgot. Csak felzaklatod magad. Épségben akarlak vissza adni Billnek. - Josh

-Mikor érünk oda? - én

-Még egy óra. - Josh

-Egy óra és újra láthatom őket. - mosolyodtam el

-Erre gondolj. - Josh

-Körül belül mennyi lesz az idő mikor földet érünk? - én

-Olyan délután 4 óra. Miért? - Carly

-A srácoknak akkor egy interjújuk lesz. Oda kell majd mennünk. - én

-Nem akarsz előtte lepihenni? - Josh

-Nem. Két hónapot kellett várnom h újra láthassam Billt. Túl akarok lenni a találkozáson. Utána lesz időm pihenni. - én

-Jól van. - Josh

Carly probált szóval tartani és elterelni a figyelmemet a történtekről. Sikerült is neki. Ki tudta tapasztalni h hogyan kell elterelni a gondolataimat más irányba. Az az egy óra nagyon lassan telt el és mikor a gép leszállt Belgrádban ahol a srácok következő koncertjük lesz a szívem végig a torkomban dobogott.

A reptér előtt fogtunk egy taxit beülltünk és rögtön arra a helyszínre mentünk ahol a fiúk épp interjút adnak.

A négy srác helyet foglalt a nekik szánt négy székre majd helyet foglalt a fiatal nő is aki meginterjúvolja őket.

-Sziasztok. - köszöntötte őket mosolyogva

-Hello. - válaszoltak egy hangúan

-A turnétok közepén jártok. Melyik koncert volt edig a legemlékezetesebb számotokra? - rp

-Minden koncertünk különleges volt. Nem igazán tudnánk egyet is kijelölni ami bármelyiknél is jobb volt. - Bill

-A mostani koncerteknél az egyik számnál felviszed a szinpadra Nyky lányát, nem aggódik emiatt? - rp

-Nem dehogy. Az h Hayley velem van annál a számnál egy ajándék neki h lássa mennyire szeretjük őt. - Bill

-Mostanában nem látunk titeket együtt. Sőt Nykyt nem igazán látjuk veletek. Történt valami esetleg vele? - rp

-Nem dehogy. Rendben van. Kicsit lebetegedet ezért nem láthaták velünk. - Tom

-De most már jól van? - rp

-Persze hisz itt vagyok. - szólaltam meg hirtelen mire mindenki felém kapta a fejét

Az összes srác meglepődve néztek rám de én csak Billre tudtam koncentrálni. Nem bírtam leolvasni az arcáról h mit érezhett most h látt két hónap után.

-Folytassák csak mintha itt sem lennék. - mondtam vissza térve elmélkedésemből

A nő vissza fordult a fiúk felé és további kérdéseket tett fel. Billel folyamatos szemkotaktust tartottunk egymással de inkább úgy döntöttem vissza megyek Davidhez és Carlyékhoz.

-Na? - támadott le Carly

-Mindanyiuknak leesett az álluk de Bill nem tudom mit gondolhat. - néztem rá

-Minden rendbe fog jönni. - David

-Félek ha kijön elmegy mellettem. - én

-Nem fogja ezt tenni. Biztos h sokkolta a dolog de szeret téged. - David

-Nem akarok zavarni de ideje mennem. - lépett oda Josh

-Tényleg a családod vár. Köszönök mindent. - öleltem meg könnyezve

-Ne h sírj nekem. - törölte meg az arcom

-Vigyázz magadra. És ne felejts el. - mosolyogtam rá

-Sosem foglak ha esetleg Bécsben jártok látogassatok meg. - puszilt meg

-Mindenkép. - öleltem magamhoz

-Sok sikert mindenhez. És csak okosan. - súgta fülembe

Majd elhúzodott tőlem. Adott egy puszit a homlokomra és kiment az ajtón. Mosolyogtam de folytak a könnyeim. Sokat köszönhettem Joshnak hisz ha ő nem lett volna tuti h még Ricknél lettem volna.

-Tessék. - adott a kezembe Carly egy zsepit

-Köszi. - vettem el tőle - Te mikor mész?

-Először azt kéne kitalálnom hova menjek. - Carly

-Nincs hova menned? - David

-Nem igazán. - Carly

-Akkor maradj velünk. Lehetnél az aszisztensem. A hónapok alatt úgy is sokat segítettél. - én

-Nem is tudom. - Carly

-Na légyszi. - én

-Na jó rendben. - mosolygott rám

-Ez az. - öleltem meg

Mikor ellengedtünk egymást és megfordultam a négy srác ott sorakozott mögöttem egytől egyig...