6. rész
2010.07.05. 13:27
"Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha." /Goethe/
Letusoltam, hajat mostam, majd beálltam a szekrényem elé, kiválasztani a megfelelő ruhát.
- Bill azt mondta kényelmes legyen. - tettem egy csőfarmert az ágyamra - Akkor nem öltözök túl.
Mellé választottam egy egyszerű ujjatlan rózsaszín felsőt -, és mivel március vége van - hozzátettem egy pulóvert is.
Elindítottam egy kellemes zenéket tartalmazó CD-t, és elkezdtem készülődni. Háromnegyed tízkor már teljesen útra kész voltam.
Tűkön ülve vártam a csengő rekedt hangját. Mikor azonban a telefonom szólalt meg, ijedtemben elugrottam az ajtótól, ahol kukucskáltam, vajon jön e már?!
- Mondjad. - vettem fel
- Eszembe jutott egy jó ötlet. - visított bele
- Te és a jó ötleteid... - fintorogtam
- Ez tényleg jó. - bíztatott
- Oké. Mond gyorsan. Mindjárt itt van Bill. - utasítottam nővéremet
Amint kimondtam ezeket a mondatokat megszólalt a csengő is.
- Szóval arra gondoltam...
- Le kell tennem.
Hallottam még nővérem bosszankodó hangját, mikor elemeltem fülemtől a telefont, de nem foglalkoztam vele.
Ajtót nyitottam.
- Szia. - mosolygott rám édesen
- Szia. - mértem végig égő arccal
Egy farmer és ing összeállítás volt rajta. Haja és sminkje ismét tökéletes. Kellemes illata pedig azon nyomban megcsapta orromat.
- Hűha... Ugye nem öltöztem, úgy, hogy nem illek, majd abba a környezetbe ahová viszel? - pislogtam rá
Édesen felnevetett.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. - suttogtam megilletődve
- Indulhatunk?
- Persze. Csak felveszem a cipőm és hozom a pulóverem. Addig gyere be. - invitáltam
Gyorsan felvettem a már említett ruhadarabot és cipőt, mikor megszólalt a telefonom.
Gondterheltem sóhajtottam egyet, majd Billre néztem.
- Bocsi. - mondtam, majd felvettem - Igen?
- Itt Lydia. Figyelj. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért úgy lehúztam Billt.
- Én nem haragszom, de neki nem esett jól. Vele kéne beszélned.
- Majd, ha a kávézóban látom.
- Adhatom is. Itt van mellettem.
- Dehogyis. Erre még ne vagyok kész. Meg személyesen jobb is. Le is teszem, mert csak zavarlak. Pá.
Értetlenül néztem magam elé, majd pár pillanattal később zsebre tetem a telefonomat, és indultunk is.
- Lydia volt. - néztem Billre a kocsijában - Bocsánatot kért a ma délután miatt.
- És?
- Mondtam neki, hogy tőled kell.
- Nem haragszom rá.
- Jólvan. Egyébként, hová megyünk? - kérdeztem izgatottan
- Mondtam már, meglepetés. - mosolygott rám újra
- Valami kis támpont? - próbálkoztam
- Negyed óra és ott leszünk.
Na, ezzel most igazán sokat segített. Viszont nem faggattam tovább. Semmi értelmét nem láttam. Inkább bámultam ki az ablakon, és a halk zenére koncentráltam.
Negyed óra múlva tényleg megérkeztünk. Leparkolt, kiszálltunk az autóból, majd rámnézett.
- Kilátó? - kérdeztem
Bólintott.
- Még sosem voltam fenn. - pislogtam rá
- Majd akkor most. - mosolygott rám, majd a kezemet megfogva indultunk meg fölfelé
- Ez gyönyörű. - bámultam a messzeségbe
Egész Berlint be lehetett látni. Ráadásul, ahogy a fények megvilágították... A lélegzetem is elállt tőle.
- Igen. Eléggé. De gyere. Van itt más is. - mosolygott
Csillogó tekintettel néztem rá, s nekem is mosolyra húzódtak ajkaim.
Amit eddig nem vettem észre, az egy pokróc, rajta egy csomó étellel.
- Piknik?
- Valami olyasmi. - mosolygott még mindig
- Nem kemény? Mármint a föld.
- Szivacs. De üljünk le.
Megindult a piknikünk felé, és leült. Én pár pillanatig még bámultam őt, majd sietősen mellé telepedtem.
- Pizzát hoztam. Remélem, szereted. - nézett rám
Billben az a jó, hogy totálisan magabiztos. Egy pillanatig sem gondolta azt, hogy nekem tériszonyom is lehet, így nem megyek fel vele. Vagy allergiás vagyok a paradicsomszószra így nem eszek pizzát. Na jó. Talán tériszonnyal is feljöttem volna, és mondtam volna, hogy nem vagyok éhes... csak Billel legyek.
- Kérsz inni?
Ébresztett fel merengésemből.
- Igen. Köszi.
Evés után, úgy döntöttem gyönyörködöm még a kilátásban. Bill is velem tartott. Beszélgettünk egy kicsit, majd fél órával később már a kocsijában ültem.
- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam Billre a házam előtt
Ő is mosolygott ugyan, de nem szólt.
Semmi elköszönés nem illet ide. A filmekben ugyanis a fiú ilyenkor csókolja meg a lányt. De ez most nem így van... Ez nem egy film... Ez a valóság.
Pillantásom Bill szeme és ajka között cikázott, és végül közelebb hajolva hozzá megcsókoltam.
Nem viszonozta... Csak barátkozott, én meg elszúrtam... Gratulálok Libby. Ügyes volt.
|