1.rész

Kétségbe vagyok esve nem tudom mit tehetnék.Olyan egyedül érzem magam még akkor is ha lehet ez nincs így..Miért büntet engem valaki ennyire?Miért pont engem?És mégis,hogy lehetek ennyire telhetetlen?Szinte mindenem megvan amire szükségem lehet....szinte mindenem és szinte semmi.Ha belegondolok mit szólhat egy afrikai kisgyerek akinek még egy pár normális cipője sincsen,valyon ő is ennyit zaklatja az Istent,hogy miért pont vele?Nem ő megbecsüli azt ami van és segíti a családját.Nem érdelik a márkás ruhák és egyéb külsőségek.Boldogok azzal az életttel ami megadatott nekik.Mi nagyvárosi emberek miért nem tudunk megbecsülni semmit?Itt ülök egy elhagyatott New York-i utcában valami telefirkált padon és nem bírom felfogni,hogy mi történik velem és azt sem tudom mióta lehetek itt.Olyan vagyok,mint egy megkövült elmeháborodott,de az vigasztal,hogy nem vagyok egyedül.Legalábbis pár órával ezelőtt észleltem,hogy valaki leült mellém csak nem nagyon törődtem vele és még most sem érdekel.Időközben be is sötétedett és ilyenkor nagyon szépen ki van világítva minden.Bár per pillanat ez a szépség sem tudott megérinteni.Kezdtem fázni ahogy csendesen de biztosan felkerekedett a szél és gondolkodtam azon,hogy talán el kéne indulni haza.De mielőtt én erőt vettem volna magamon a mellettem lévő valaki felállt ám nem sokáig jutott el mivel belelépett egy kutyagumiba és irtózatos káromkodások között próbálta leszedni a cipőjéről.Vékony volt,magas és fekete haját a szél mindig az arcába fújta.Napszemüveg is volt rajta bár fel nem foghatom sötétben minek az.Mindenesetre édes és mégis részben szánalmas volt ahogyan ott szenvedett.Ezen kicsit el is mosolyodtam majd kerestem a farmeromban egy papírzsebkendőt és a kezébe nyomtam.
-Tessék azt hiszem erre szükséged leszJ
Először csaknézett nem szólt semmit majd halkan megköszönte és az akcentusa olyan furcsa volt.Biztos voltam benne,hogy nem amerikai és valahogy ismerősnek is tűnt de most már úgyis mindegy.Elballagtam a legközelebbi metróállomásig,út közben zenét hallgattam és bámultam ki a kocsi ablakából bár a falakon kivül mást nem nagyon láttam.
Otthon egyből csalódottan az ágyba dőltem.Apa megint nem volt itthon,biztos a legújabb csajával mulat egy jó kis bárban engem meg ismételten leszar.
A szüleim mindig veszekedtek így közös megállapodásból elváltak mikor még 11 voltam.Azóta anyával laktam Hamburgban de mivel vele sem valami fantasztikus az élet fél éve ideköltöztem.Egy hatalmas 4 szobás lakásba ahol mindig egyedül vagyok.Mire elkezdtem volna beilleszkedni a suliba  jött a nyári szünet és nem nagyon tudtam barátokat szerezni.Akiket meg régen itt hagytam a válás után már szinte fel sem ismertem.Néhányan az elvonón végezték vagy még mindig az utcán vannak a tobbieket meg már nem érdeklem.
De ez van majdcsak lesz valahogy,viszont egy valami nagyon nem hagyott nyugodni.Az a fiú...valahogy éreztem,hogy ismerem....és mi van ha ő a?áá az nem lehet.Döntöttem el majd leoltottam a lámpámat és magamra húztam a takarót.

A reggelem elég vacakul siekeredett.Arra ébredtem,hogy csörög a telefonom és ki más is lehetett volna,mint anyám.Fel nem foghatom mit akar tőlem ilyenkor és fogadjunk nem törődött azzal,hogy náluk már javában telik a nap de itt még csak hajnal van.Így hát nemis vettem fel neki,inkább aludtam tovább.A második ébredésemnél már délután kettő volt.Fogalmam sincs,hogy lehettem ilyen fáradt de most végre jól éreztem magam a bőrömben.Megmosakodtam,felvettem valami kényelmeset és beültem a tv elé szokásomhoz híven,The Hillset nézni.Imádom ezt a sorozatot valhogy igazabb,mint a többi és nem olyan nyálas ahogy a szappanoperák.Persze miért is lehetett volna egy perc nyugalmam....

-Hallo!
-Szia Viki.Estére vendéget várok mi lenne ha elmennél a kajáldába és hoznál 3 adag spagettit?

-Kit is vársz te?

-Szeretném neked bemutatni Emilyt,tudod akiről már annyit beszéltem.

-És akit annyira ki nem állhatok,igen tudom.Muszáj nekem ellátni őt ennivalóval?Elmegy és vesz magának.
-Ne légy már ilyen légyszives.Majd este találkozunk.Szia.

Szinte éreztem,hogy ezt a hívást sem kellene fogadnom.Most muszáj volt felvennem valamit amibe az utcára is kimehetek és elmenni a város másik felébe vagyis 10 perc metróval de akkor is.
Bementem arra a helyre,amit kiskoromtól imádok,vettem 3 adag spagettit és gondoltam elindulok gyalog haza mivel kéne egy kis mozgás.Ahogy ballagtam elhaladtam ott  is ahol tegnap sok időt töltöttem és ismét megpillantottam azt a fiút.Most menjek oda vagy hagyjam a fenébe?Szinte magammal veszekedtem majd döntésre jutottam.