-4-

Hangosan korgó gyomorral tértem magamhoz, ajkaim kiszáradtak, testem erőtlenül próbált magához térni.

-         Hogy vagy? – suttogott Bill mellettem ülve.

-         Fáj a fejem.

-         Kaptunk vizet. Megkérdeztem neked, mennyi az idő. Reggel tíz óra után járunk valamennyivel.

-         Nem álmodtam.

-         Bár azt mondhatnám, hogy igen. – tartott felém egy vízzel teli poharat, én pedig felülve vettem ki kezéből és mind kiittam.

-         Óvatosan. – szólt rám kedvesen. – Jobban vagy már?

-         Ezt mikor kaptuk? És csak úgy megmondták mennyi az idő? – tértem magamhoz azonnal és faggatózásba kezdtem. – Mi történt, míg aludtam? Mit mondtak neked, mikor elvittek? Miért vagyunk itt? Mi fog történni velünk?

-         Hé hé, nyugi. – tette kezét a combomra. – Te jó ég, még mindig csurom víz a ruhád! – simította végig farmerem.

-         Nagyon fázom.

-         Vedd le és takarózz be.

Bármilyen jól is esett gondoskodása, hihetetlenül zavart higgadtsága.

-         Bill kérlek mond el, mi folyik itt!

-         Nem tudom. – vágta rá. – Azt mondták, itt leszünk egy darabig, majd reggel az egyik szimpatikus pasas behozta a vizet és a kaját. Megkérdeztem mennyi az idő, ő válaszolt és kiment.

-         Itt volt valaki, aki fogva tart minket és te annyit kérdeztél, mennyi az idő?

-         Mit tehettem volna? Neki esem? Te megnéztél már engem? – mutatott végig felsőtestén magát gúnyolva.

-         Azonnal ki kell jutnom innen! – keltem ki az ágyból és ismét nekiestem az ajtónak.

-         Ne csináld ezt. – szólt rám halkan. – Ne dühítsd fel őket.

-         Te neked mégis mi a fene bajod van? – fordultam felé. – Feltűnt, hogy nem önszántunkból vagyunk itt? Ülsz ölbe tett kézzel és vársz? – rúgtam még egy utolsót az ajtóba, mikor meghallottam, hogy valaki egy kulccsal közeledik felénk.

-         Állj el onnan. Légy szíves! – állt fel most már ő is az ágyról, de nem tudott elrántani onnan, mielőtt nyílt volna az ajtó.

-         Mi folyik itt?

-         Azonnal engedj el! – rivalltam rá fogva tartónkra.

-         Bill, állítsd le a csajodat, mielőtt nekem kéne. – szólt hozzá nyugodtan.

-         Tudni akarom, mi folyik itt!! – folytattam sikertelennek tűnő harcomat.

-         Na jó, velem jössz. – kapta el a karomat.

-         Ne! – állt közénk azonnal Bill. – Ne! Hagyd őt!

-         Na ne vicceskedjél. – tolta őt el az útból és szorosan fogva csuklómat, rángatott ki az ajtón.

Egy rövid, sötét folyosón vezetett, majd egy lépcsőhöz érve rám parancsolt, hogy menjek fel rajta.

Féltem. Rettegtem, hogy mi vár engem odafent, de az adrenalin ezerrel dolgozott bennem és tudni akartam, mi fog történni.

Egy újabb folyosó következett, majd betuszkolt egy ajtón, amit be is csapott, amint ő is bejött rajta.

Az egyik ismerős gorilla ott ült egy íróasztal mögött.

-         Mit keres itt? – kérdezte engem idehozó kollégájától.

-         Nagyon hisztis.

-         Ki maga?

-         Már mondtam. A mumus. – vette elő ugyanazt az undort keltő mosolyt, amit akkor este a parkban.

Esélyem nem volt menekülni. Egy hatalmas ablak terült el az asztal mögött, de ha még át is tudnám verekedni magam odáig, hogyan tovább? Kiugrom? Na persze…

Le kellett nyugodnom, észérvekkel talán kijuttatom magam innen.

-         Mit keresek itt? – kérdeztem.

-         Na ez a hangnem már sokkal jobban tetszik. – állt fel forgószékéből és megkerülve az asztalt felült rá.

Még ülve is jóval magasabb volt nálam.

-         Nick, elmehetsz. Itt nem lesz baj. – utasította az ezek szerint csicska titulussal bíró állatot, aki egyetlen engedelmes bólintás után el is hagyta a szobát.

-         Mióta ismered Billt? – tette fel első és egyben utolsó kérdését.

-         Nem ismerem őt.

-         Akkor még egyszer megkérdezem, és őszinte választ várok el cserébe. Hidd el, jobban jársz.

-         Nem ismerem. – ismételtem, ő pedig nagy sóhaj után bólogatva állt fel.

Hátráltam, pedig iszonyatos küzdelmet vívtam földbe gyökerezett lábaimmal.

-         Tegnap találkoztam vele életemben először. A nevén kívül semmit nem tudok róla.

-         Tudod kicsikém, egy ideig még itt leszel. Úgyhogy ha majd legközelebb én kérdezek, te azonnal válaszolsz és akkor menni fog ez a kis együttélés. – tette állam alá kezét.

-         Meddig? Meddig tartanak itt? És egyáltalán miért? Miért pont én? – soroltam kérdéseim, amivel láthatólag csak idegesítettem őt.

-         Tetszik a harciasságod. – húzta végig mutatóujját mellkasomon, egész a köldökömig.

-         Ne merj hozzámérni! – kiáltottam egyenesen a szemébe nézve és még két lépést távolodtam tőle.

-         Az a helyzet, hogy veled ellentétben én azt csinálok itt, amit csak akarok. – rántott magához és belenyalt a nyakamba.

Undorodtam tőle. Összeszorítottam fogaimat és lehunytam a szemem. Próbáltam kontrolálni tetteimet.