-7-

 

Előbb a mosdóban, majd a helység egész területén alaposan körbenéztem. Minden apró zugot, részletet megvizsgáltam, hátha találok valamit. Hogy mit? Fogalmam sincs, de nem bírok tétlenül ülni.

Az időérzék elvesztése borzasztó. Nem tudom nappal van-e vagy éjszaka, nem tudom, mennyi ideje vagyok itt. Érzem, hogy egyre csak fáradok, fizikailag gyengülök.

Kedvem lett volna letusolni és bebújni az ágyba, de hogy tudtam volna ezt nyugodt szívvel megtenni?

Eszembe jutott egy körülmény, ami görcsbe rántotta a gyomromat és egész lényemen felülkerekedett újra a kilátástalan félelem… egyedül vagyok. Magamra maradtam és valahol a házban, itt van az a magát humorosan mumusnak nevező vadállat, aki nem rég le akart teperni… mi van, ha kihasználva az alkalmat, behatja, ami szerinte neki jár?

Az ágyon ülve bámultam szüntelen az ajtót és hevesen dobogó szívvel imádkoztam, ne lépjen be rajta. Soha senki nem erőszakoskodott még velem ezelőtt. Persze, előfordult, hogy az utcán gusztustalan megjegyzéseket tettek nekem útépítő munkások, megesett, hogy egy-egy átmulatott éjszaka alatt rám akadt pár nyomulós fazon, akik azt hiszik, ha megmarkolják a hátsóm, és hozzám dörgölik csípőjüket, én azonnal elhajítom a bugyimat. De soha nem jutottam még el odáig, hogy valakinek nemet mondok, ő pedig nem hogy elengedi a füle mellett, még be is indítja a gondolat, hogy erőszakkal kell hozzám érnie.

Felőrölt az a rövidnek nem mondható idő, míg egyedül voltam. Mikor nyílt az ajtó, azonnal felálltam és reméltem, hogy Billt látom meg.

Így esett. De gyönyörű arcának szimmetriáját egy újonnan szerzett, jobb oldalt éktelenkedő, vörös folt törte meg. Ajka felrepedt, és fehér pólóján az onnan fakadó vércseppek hagytak nyomot.

Odasiettem hozzá, megfogtam az arcát, amitől felszisszent. Sürgős megoldást találva, felvettem blúzomat a földről, ahová ő dobta le, mikor levette rólam, a mosdóba siettem, ahol jéghideg csapvízzel áztattam át, kicsavartam és már mentem is vissza megsérült… társamhoz. Az ágyon ült, én pedig leülve mellé, óvatosan nyomtam arcára kreált hűsítőmet.

-         Nagyon fáj?

-         Csak egy pofon. Semmiség. – próbálta tartani magát, de láttam rajta, legszívesebben ordítana a fájdalomtól.

-         Mi történt?

-         Nem hitték el, hogy nem tudom ki vagy te. – felelt röviden. – És nem tetszett annak a seggfejnek, hogy nem hagyom, hogy hozzád érjen. – tette hozzá, látszólag újra feldühödve az ott zajló párbeszéden.

-         Ne veresd össze magad miattam.

-         Ki kell téged juttassalak innen. – tette arcát borogató kezemre kezét.

-         És veled mi lesz?

-         Nem tudom. Nem érdekel. El kell innen menned. – nézett szinte könyörögve szemeimbe.

-         Biztos lehetsz benne, hogy nem hagynám el ezt a helyet nélküled.

-         Miért csinálod ezt?

-         Szerinted hogy élhetném nyugodtan az életemet tovább azzal a tudattal, hogy itt hagytalak, és nem tudom, mi van veled? Ez itt kettőnkkel történik Bill, nem csak velem.

-         Ha azt mondják, nem bántanak és elmehetsz…

-         Akkor én azt mondom, jössz te is, vagy maradok. – vágtam szavába, hogy végre lebeszéljem arról az őrült, fejében kibontakozni látszó merényletről.

-         Ha itt maradsz… - hangja elcsuklott, még mielőtt befejezhette volna.

Láttam, ahogy szemei könnyel telnek meg, és igazán megrémültem ettől a látványtól. Fájt, ahogy nézem fájdalmát.

-         Mi lesz, ha itt maradok, Bill?

-         Bántani fognak. – szakította meg szemkontaktusunkat, és arcán két vastag sávban futottak végig könnyei.

Megijedtem. Ő tudja, mi vár ránk… mi vár rám. És ez a jövő nem túl bíztató számomra.

-         Tudod már, hogy miért vagyunk itt?

Csak bólogatott. Nemet… majd megtörölte arcát, elüldözve kezem a közeléből.

-         Na jó, nem fogsz nekem mártírkodni. – dobtam ölébe vizes blúzomat.

-         Miért? Miért csinálod ezt? Nem is ismersz!

-         Szerinted, ha szépen megkéred őket, majd elengednek engem? Bill, mit tudsz, amit én nem?! Mit nem mondasz el nekem? Mit akarnak tőlünk? Mit mondtak neked?

-         Rengeteg pénzem van. – fogta meg mindkét kezemet, hogy összpontosítsak rá. – Akármennyit is akarnak, én kifizetem, ha legalább te elmehetsz innen. Csak kisétálsz azon az ajtón, és soha többé nem nézel vissza.

-         Nem. – vágtam rá egyszerűen.

-         Istenem, hát nem érted? Szerinted az az állat elviseli, hogy nem kapott meg téged? Szerinted nem állíthat ide bármelyik percben, hogy elvegye, amit akar? Úgy gondolod, hogy én meg foglak tudni védeni majd tőle?

-         Na jó, mi lenne, ha nem rémítenél halálra?

-         Te komolyan nem hagynál itt?

-         Komolyan.

-         Nem hiszem el. Melyik bolygóról jöttél?

-         Ezt te kérdezed? Beáldoznád magad, hogy én leléphessek. Úgyhogy felejtsd is el ezt az egészet. Majd meg tudjuk, mit akarnak, és akkor elgondolkodunk, mi legyen. Mindent megteszünk majd azért, hogy mind a ketten, együtt hagyhassuk el ezt a helyet és pont. Sehogy máshogy Bill, megértettél? – vettem kezeim közé arcát.

-         Sosem találkoztam még hozzád hasonló nővel.

-         Ha megismersz, rájössz, olyan vagyok, mint a többi. – próbáltam elviccelni a kelleténél meghittebbé vált helyzetet.