" Egy napon megkaphatod, amire vágytál, és akkor kiderülhet róla, hogy még csak nem is hasonlít arra, amiről álmodtál. " /Alex Kava/

- Nem akarok vele beszélni. - néztem rémülten Lydiára
- Kivel? - értetlenkedett
- Ott! - mutattam a távolba - Az ott Bill.
- Az ott egy autó. - forgatta szemeit
- És Bill száll ki belőle.
Újra oda pillantott. S tényleg. Bill épp beriasztotta az autót, majd megindult a kávézó felé.
- Most mi lesz?
- Én mondtam, hogy maradjunk még a Mc Donald's-ba.
- Ezzel nem segítesz. - morogtam dühösen
- És mégis mit akarsz, mit csináljak? Álljak eléd és takarjalak ki? Vagy dobjalak be gyorsan egy bokorba.
- Ide jön. - suttogtam csalódottan
- Nyilán, mert zárva vagyunk, és észrevette, hogy percek óta itt állunk.
Szédülök. A lábam megremeg. Lydia erősen megfogja karomat, majd valamit a fülembe súg. De nem fogom fel.
- Sziasztok.
- Szia, Bill. - köszönt unottan Lydia
- Szia. - nyögtem ki erőtlenül
- Beszélhetünk? - kérdezte
Némán bólintottam. Lydia rémnézett 'biztos ezt akarod?'. S én halványan rámosolyogtam biztatásul.
- Akkor a kávézóban találkozunk. Ne késs. - adott egy puszit az arcomra Lydia
- Jó.
Még egy lekezelő pillantást vetett Billre, majd elment.
Csak bámultam gyönyörű barna szemeit, melyekben újra s újra elvesztem. Néha szólásra nyitotta ajkait, így olyankor oda tévedt pillantásom.
Láttam, hogy szavakat keres, s magában őrlődik. De nem tudtam mit kéne tennem...
- Sajnálom.
Éreztem, hogy nem ezen az egy szón gondolkodott percekig. Valamit titkol.
- Mit mondhatnék erre? - kérdeztem
- Szeretsz?
- Nemtudom.
Magamat is meglepő őszinteséggel válaszoltam. Hisz nyitva hagytam a kérdést. Nem adtam konkrét választ. Ebből akár rá is jöhet, hogy hamarosan tényleg rajongásig fogom imádni. Vagy gyűlölni, amiért ő nem így érez majd irántam.
- Ezen mit nem lehet tudni? - kérdezte mézédes hangon
- Alig ismerlek... - suttogtam
Ekkor közelebb lépett hozzám. Kezeit az arcomra csúsztatta, majd egy gyengéd csókod lehelt felső s azután alsó ajkamra. Szemeimet lehunyva nyitottam résnyire számat, majd átkaroltam a nyakát.
- Mostmár tudod? - tapasztotta homlokát az enyémhez
- Nem. De ha így folytatod, tudni fogom...
Elmosolyodott, majd egy apró puszit nyomott még utoljára ajkamra.
- Menned kell. Elkésel.
- Nem késem. Előbb indultunk vissza Lydiával.
- Én tényleg sajnálom. - hajolt el arcomtól - Nem akartalak megbántani. Csak olyan hitelen történt ez az egész.
- Nem baj. - mondtam biztatóan
- Jólvan akkor. - mondta kedvesen - Induljunk azért vissza. Rendben?
- Rendben.
Kezeit összekulcsolta az enyémmel. Akkor ez most azt jelenti, hogy... mi egy párt alkotunk?!
Azt a pár métert még a kávézóhoz értünk némán tettük meg.
- Nem jössz be?
- Nem. Még van pár elintézni valóm.
- Értem. - szomorodtam el
- De este elmehetnénk valahová. Persze csak ha van kedved.
- Van, persze. Hová? - vigyorogtam
- Mondjuk vacsorázni?
- Oké.
- Nyolckor végzel?
- El tudok menni előbb.
- Rendben. Akkor fél kilencre érted megyek.
- Várlak.
Búcsúzóul még megcsókolt, majd mosolyogva szállt be autójába. Én pedig a fellegek közt jártam a boldogságtól.

- Na, itt van csipkerózsika. Úgy látom a herceg megérkezett, elvarázsolt, majd elhajtott az Audival, ami a fehér ló célját helyettesíti.
- Megcsókolt, és este randizunk.
- Libby... - kezdte anyáskodó hangon
- Örülj velem. - kérleltem
- Én próbálok, de ennek a Bill gyereknek, még a szeme sem áll jól.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem rémülten
- Vigyázz vele. És várd meg még ő mondja ki, hogy 'szeretlek'. - vonult be az öltözőbe, magamra hagyva a gondolataimmal