17.rész - Jost család

Nem voltam olyan sokáig Rolinál fél 4kor már otthon voltam. Lecuccoltam az előszobába majd lementem a studióba ahol a srácok voltak és egy nem kívánatos személy aki nem volt más mint Kim.

-Sziasztok. - köszöntem a bentieknek

-Szia. - néztek rám a srácok mosolyogva

Kim nem köszönt de azt hiszem túl tudom tenni magam ezzen a dolgon.

-Na mit csináltattok míg távol voltam. - ütem bele szokásos székembe

-Láthatolag fel vagy dobva. - mosolygott rám Georg

-Biztos átmentek rajta párszor. - mondta Kim roppant kedvesen

-Rendesek voltak a szülei és jól éreztem magam. - mosolyogtam Georgra figyelembe sem véve Kim beszolását

-Amúgy meg gyakoroltunk míg távol voltunk. - Tom

-Helyes. De azt hiszem mára már nem csináltattok veletek több dolgot. Ki tettetek magatokért ma. Szóval pihenjetek. - álltam fel

-Köszi. - mondták egyszerre Bill kivételével mert ő idő közben bele merült Kim szájába

Elengedtem egy fintort majd ott hagyva a srácokat felmentem a szobámba. Idegesített a Bill és Kim páros. Szét tudtam volna helyben törni valamit de le kell állnom nem fordulhat elő hogy rosszul legyek megint.

És ha jobban bele gondolok azt hiszem Billtől vissza kell lépnem két nagy lépést. Jól el vannak Kimmel bár nem tudom hogy lehet ilyen ízlése vagy miért van egyáltalán vele de nem fogok játék lenni miközben ott van Roli aki meg adna nekem mindent. Nem azt hiszem ez lesz a helyes hogy kiszállok a képből.

Az elmélkedésemből Tom zavart mert.

-Zavarok? - állt meg az ajtóban

-Nem dehogy. Gyere csak. - ültem fel az ágyban és rá néztem mosolyogva

-Nem akartam a fiúk előtt megkérdezni. - csukta be maga mögött az ajtót- De volna valami.

-Megijesztesz. - én

-Nyugi semmi ilyenre nem vetemedek. Délután itt volt egy lány Davidet kereste... - Tom

-Mit akart apámtól? - vágtam a szavába

-Nem mondta hogy miért keresi de azt hiszem van egy tippem rá. Nyky te gondoltál arra hogy nincs e testvéred? - Tom

-Nincs testvérem. Apu arról tájékoztatott volna. De nem értem mért hoztad fel ezt. És miköze van ennek az egésznek annak a lányhoz. - én

-A kiköpött másod volt. Azt hittem te állsz ott az ajtóban mikor kinyítottam de még sem te voltál. - Tom

-Mi van? - mondtam magas hangon

-Nyugi lehet félre értés az egész.- nyugtatott le Tom

-Mi a neve? - én

-Csak annyit tudok h Victoria. - Tom

-Victoria... - mondtam el gondolkodva

Majd hirtelen fel ugrottam az ágyról és ki siettem a szobából.

-Most hova mész? - jött utánam Tom

-Ha apámnak köze van ehhez a Viktoriához a szobájában megtalálom. - mondtam apu szobája előtt

-Kutakodni akarsz? - nézett rám kétségbe esve Tom

-Figyelj ha apám tudott róla és ő valójában az én testvérem akkor elmondaná? Ha edig elhallgatta biztos nem mondaná el. - mondtam belépve a szobába

-Lehet jót akart neked. - lépett be Tom is majd becsukta maga után az ajtót

Nem mondtam semmit minél hamarább akartam találni valamit. Bár igaz még magam sem tudom mit keresek és félek ha beigazolodik akkor nagyot fogok apuba csalódni. Pedig kezdett helyre jönni a kapcsolatunk és akkor kiderül ilyen dolog.

Siettősen kutattam fel a fiókjait de egyikben sem találtam semmi érdekeset. Tom csak állt a szoba közepén úgy érezte magát mintha hamarosan belépne apu az ajtón. Miután a fiókokba nem találtam semmit a ruhás szekrényében kezdtem el kotorászni mikor kezembe akadt egy doboz amibe egy csomó levél és képek voltak. Leülltem a földre ölembe vettem a dobozt és nézni kezdtem. A leveleken apu és egy nő neve állt egy bizonyos Maci Smith.

Kíváncsi természetem volt és ezért felnyítottam az első boritékot ami a kezembe akadt és olvasni kezdtem.

"Drága David!

Egy újabb hét telt el nélküled. A lányok nagyon izgatottak és nagyon várnak haza még ha a pocakomban vannak így is nagyon szeretnek téged. Már nagyon várom hogy végre haza térj közénk és újra együtt legyen a mi kis családunk. Mind a hárman jól vagyunk a lányok is éppek és egészségesek. A levelem mellé küldök egy képet hogy tud milyen nagyok már a lányok.

Várunk haza és siess nagyon vissza hozzánk.

Csókol és ölel Maci!"

Majd kivettem a ketté hajtott lapot amin Maci volt nagy hassal az arcán egy boldog mosoly. Bekönyeztem ő az édesanyám aki kiskoromba eldobott magától. De ha ennyire szerette aput és engem vagyis minket akkor miért dobott el engem? Nem szeretett? Mit tettem az ellen hogy eldobjon magától? Mivel volt jobb Victoria mint én? Mivel? Az első könnycseppek jelentek meg az arcomon amit több és több követett. Remegtem a sírástól már az sem tűnt fel hogy nem vagyok egyedül csak akkor került ismét képbe Tom mikor leguggolt mellém és szorosan a karjaiba zárt.

-Mért? - bújt ki belőlem ez a kérdés

-Nem tudom valaminek kell itt lennie. Egy anya nem dobja csak így el a saját gyerekét. - törölgette szorogosan Tom a könnyeket az arcomról

-Nézd ő itt az a nő akit már nem neveznék az anyámnak. - adtam kezébe a képet

-Most mit fogsz csinálni? Elárulod apudnak hogy tudsz róla? - Tom

-Nem nem fogom. Túl fogom tenni magam rajta és úgy teszek mint ha ez meg se történt volna. - én

-És mi lesz ha Victoria többet akar? - Tom

-Nem fogom engedni hogy közém és az apám álljon. Nekem nincs testvérem és nem is lesz. - csuktam vissza a dobozt és vissza raktam a helyére

-De ő a testvéred. - Tom

-Nem Tom ő nem az. Ő csak egy személy aki be akar furakodni a Jost családba. Csak én és apu vagyunk nem kell ide még valaki. Ha 20 évig nem tudtam róla akkor továbbra se fogok nagy igényt arra tartani hogy megismerjem. - én - És most fejezzük be ezt a témát. Nem akarok többet ezzel foglalkozni. És nem szólhatsz apunak kinyírlak ha megtudom elszóltad magad neki.

-Tartom a szám. - tette fel kezeit Tom

-Rendben. Menjünk innen. - álltam fel a földről

Majd Tom is feltápászkodott a földről majd kimentünk a szobából. Lementünk a nappaliba de mivel semmi nem jutott eszünkbe Tomnak eszébe jutott valami.

-Majdnem elfelejtettem a kutyákat. - állt fel mellőlem

-Kutyák? - néztem rá értetlenül

-Tudod nekem és Billnek van két kutyánk Lizzie és Scotty de ma teljesen kiment a fejemből. - Tom

-És ők hol vannak? - fordultam vele szembe

-Az otthonunkban. Nem akartuk ide hozni őket. Tapintatosak akartunk lenni veled szembe. De most elszaladok és megnézzem őket. - Tom

-Mehetek én is? - néztem rá nagy szemekkel

-Tényleg akarsz jönni? - Tom

-Persze legalább adig se unatkozom. - mosolyogtam rá

-Rendben. - bolintott mosolyogva

-Ez az.- ugrottam le a kanapéról - De várj előtte át öltözöm.

-Miért? Jól nézzel ki így is. - Tom

-Nem fogok az egyik legjobb ruhámban kutyázni. - néztem rá karba tett kézzel

-Jó jó nem szóltam. - tette fel a kezeit védekezően

-Siettek. - mondtam

Majd felrohantam a szobámba elő vadásztam egy sortott és egy pólót majd elkezdtem átöltözni.

-Direkt hagytad nyitva az ajtót? - szólalt meg Bill

-Oh baszus a szívbajt hoztad rám. - fordultam vele szembe

-Nem szándékoztam ezt tenni. Sőt arra se számítottam hogy eljövök a szobád előtt és itt fogsz állni előttem fehérneműben. - nézett végig rajtam

-Nem érek én most erre rá. - kaptam magamra a nadrágot majd a felsőt

-Miért? Azt hittem jobb lett a kapcsolatunk. - Bill

-Felejtsd el Bill. Ami volt az úgy volt tovább nem lesz. - néztem rá

-Ezt most hogy érted? - nézett rám bambi szemekkel

-Bill kérlek gondolkodj el egy kicsit. De most megyek mert Tom vár rám. - indultam meg

-De én szer.... - kapta el a karom és magával szembe rántott

-Mondtam ne mond ki. - tettem a szájára a kezét - Ezt nem nekem kell mondanod. Ezt mond annak aki a másik szobában fekszik az ágyadban.

Bill megkövülve pillantott rám és értetlenül nézett rám. Kivettem a kezéből a kezemet majd magam mögött hagyva lementem Tomhoz aki már türelmetlenül dobolt az ujjaival.

-Meg se szólalj. - néztem rá mikor leértem

-Cipzár van a számon. - vigyorodott el

Kinyította előttem az ajtót majd a kocsijához mentünk, beültünk és elmentünk a házukhoz. Az a negyed órás autókázás nem volt vészes hisz közben beszélgetünk és Tom szórakoztatott szokása szerint amitől nehezen bírtam abba hagyni a nevetést.

Mikor elértünk a házukhoz meglepődve tudatosult bennem hogy akkora házuk van mint a mi házunk talán az övék valamenyivel kisebb de a kert hatalmas volt. Mikor Tom beállt az autóval kiszálltunk majd bementünk a házba. Először körbe nézett hogy minden rendbe van majd a kutyákhoz ment akik ahogy meghalloták gazdájukat rögtön leteperték Tomot szó szerint.

Felnevettem mikor Tom hátra esett és mind két kutya rajta lógot és nyalogatták össze vissza.

-Na jó elég volt. - tápászkodott fel a földről pár perc elteltével

-Láttod ennyire hiányoltak téged. - nevettem még mindig

-Scotty, Lizzie őt se hadjátok ki a jóból. - nézett Tom a kutyákra majd rám

Rám néztek majd megrohamoztak engem is de engem csak körbe szaglásztak majd megsimogattam buksijukat majd vissza tértek Tomhoz akit körbe ugráltak.

-Na jó most utállak. - nézett rám Tom

-Nem tehetek róla hogy ennyire szerethető vagyok. - mosolyogtam rá

-Erre inkább no komment. - vigyorgott rám immár kiszabaduva a kutyák fogságából

-Oké Tom Kaulitz ezt megjegyeztem. - fordultam el tőle és kislányosan karba tettem kezem, sértödötett játszva

Tom felnevetett majd megfogott egy üveget és valamennyi tartalmát rám öntötte. Felsíkitottam a váratlan helyzetől majd Tomra néztem aki nevetve dőlt neki az ajtónak. Megindulltam felé de mikor észre vette hogy közeledem hozzá egy üveggel vagyis kettővel rohanni kezdett az udvarron én pedig utána ahogy a kutyák is loholtak utánam. Elszórakoztunk, fetrengtünk a fűbe és szívattuk egymást úgy ahogy edig még nem. Miután meguntuk egymás szekálását elfeküdtünk a fűbe és az eget kémlelve beszégetünk. Úgy érzem Tom abban a fázisban van számomra mint Tina és ennek örültem nem hogy csak van még egy olyan jó barátom mint Tina de emellet Tom egy olyan személyiség aki mellett az ember nem unatkozik és ezért nagyon kedveltem őt de csak mint egy barátott se többért se kevesebbért. Ez a barátság már rég nem színjáték ahogy indult elejébe hisz ahogy közelebbről megismertük egymást úgy kovácsolodtunk össze barátnak. És azt hiszem ennek Tom sincs ellenében...