19.rész - Ki mondhattom végre?

A reggeli ébredés nem volt  a legjobb. A fejem majd kiszakadt a helyéről úgy lüktetett. Másnaposnak nem mondhatom magam hisz nem igazán ittam csak annyit ittam amit Roli először a kezembe adott. Lehámoztam Roli kezeit magamról majd magamra kaptam valami ruhát és levánszorogtam a konyhába.

-Jó reggelt. - köszöntem Gustavnak és Billnek akik lent ültek és reggeliztek

-Jó reggelt. - mosolygott rám Gustav

De Bill nem csak hogy nem köszönt de rám sem nézett. Ami eléggé zavart és rosszul is esett. De még ez a dolog se terelte el a gondolatomat hogy mennyire fáj a fejem. Az egyik konyhaszekrényhez léptem majd elővettem a gyógyszeres dobozt majd kivettem két szem fájdalomcsillapított amit be is vettem. Majd szembe fordultam a srácokkal és meglepődtem mikor Bill hatalmas tágra nyílt szemmekkel nézett rám. Nem tudtam hirtelen eldönteni miért nézz rám ilyen rémülten talán a gyógyszer miatt? A telefonom zökentett ki a gondolat menetemből ami a pulton pihent már tegnap este óta.

-Jó reggelt apu. - szóltam bele

-Jó reggelt kicsim. Hogy vagy? - apu

-Minden rendbe van. De olyan fura a hangod. Történt valami? - kérdeztem aggódva

-Nem tudom hogy ez gond vagy sem. - apu

-Apu megrémísztesz. - mondtam miközben Gustav és Bill egyszerre néztek rám

-Megkeresett az édesanyád. - mondta halkan amitől nagyon fülelnem kellett hogy meghaljam de még így is sokként értek a szavak

-És ennek köze van annak hogy megkereset téged egy bizonyos Victoria. - én

-Szóval volt már ott. - apu

-Még is mikor akartad elmondani? Ennyit érek neked? - lábadt könnybe a szemeim

-Kicsim kérlek ez nem ellened szólt. - apu

-Oh tényleg pedig azt hittem jó érzés hülyének nézni engem. - én

-Kérlek ne csináld ezt. Ne utálj emiatt, a te érdekedben volt. - apu

-Persze könnyű mindig ezt mondani. - mondtam miközben kibújt a szememből egy könnycsepp

-Haza megyek és ezt megbeszéljük. - apu

-Nem fogok erről beszélni. Mire haza érsz én nem leszek itt. - én

-Mi? Most ugye csak ugratsz? - apu

-Halál komolyan mondtam. Elköltözöm. - én

-Hadd beszéljük meg ezt a dolgot meg és utána utadra engedlek de kérlek. - apu

-Nincs mit megbeszélni ezzen. - mondtam majd leraktam a telefont

Miután leraktam a telefont ki is kapcsoltam egy mozdulattal. Aztán csak bámultam magam elé és azzon gondolkodtam el kell innen mennem hogy kiszelőztesem a fejem.

-Minden rendbe? - fogta meg a kezem Gustav

-Nem. - ráztam meg a fejem miközben folytogatott a sírás

-Akarsz beszélni róla? - Gustav

-Egyedül akarok most lenni. - álltam fel

Halványan rá mosolyogtam majd ott hagytam őket de Bill utánam szaladt.

-Hadd menjek veled. - nézett rám Bill

-Nem kell most nincs szükségem társaságra. - én

-Kérlek Nyky. Meg se szólalok csak hadd legyek ott veled. Nem bocsáltanám meg ha valami bajod lenne. - lépett elém

-Jó rendben. - sóhajtottam fel

Majd felkaptuk a cípőinket és elindultunk. Nem volt célirányunk egyikünknek sem csak mentünk a fejünk után vagyis csak én Bill csak jött utánam. Mikor beléptünk a parkba és leülltünk a padra nem bírtam tovább szó nélkül.

-Mért vagyok én ilyen szerencsétlen? - néztem rá Billre

-Dehogy vagy az. - fogta meg a kezem - Csak most sok minden összejött neked.

-Nem értem apu mért titkolta el azt hogy van egy testvérem. Ennyire nem bízik meg bennem vagy mi? Már nem tart a lányának? - én

-Te vagy a lánya. Lehet hogy van még egy lánya de te vagy az egyetlen akit hihetetlenül szeret. Egész edigi életében melletted volt. Rá bízhattál mindent, megbízhattál benne. Ő az édesapád és ha attól tartasz hogy Victoriát jobban fogja szeretni mint téged akkor teljesen rosszul gondolod. Sosem beszélt rólad David de miután bemutatott minket neked megnyílt előttünk és elmondta ha te nem lennél neki nem lenne teljes az élete. Te miattad kell fel minden reggel és biztos vagyok benne hogy nem bocsáltaná meg magának ha bármi bajod esne. - Bill

-Mindig jó kapcsolatunk volt egymással. Ott csillapodott a kapcsolatunk mikor veletek beindult ez a bandás dolog. De sosem gondoltam hogy nem szeret mert azt mindig tudatta velem ha még úgy is hogy keveset beszéltünk vagy törödött velem. De mindig is én voltam az aki eltúlozta a dolgokat. Sosem gondoltam abba hogy apunak milyen nehéz az hogy nem tud annyit velem törödni mint a normális apák. És azt hiszem ezt az egészet megint csak felfújtam. - töröltem meg az arcomon lefolyó könnyeket

-Hivd fel és mond el neki mennyire sajnálod és hogy szeretted. Hidd el boldoggá tennéd őt evvel az apró szóval ami másoknak csak egy átlagos de egy apának a boldogságának a kulcsa. - Bill

-Mióta vagy ilyen... ilyen bölcs? - néztem rá vörös szemekkel

-Azóta mióta valaki megérdemli ezeket a szavakat. - mosolygott rám miközben szorgosan törölgette az arcomon végig folyó könnyeket

-Köszönöm hogy ennyire törödsz velem. - tettem kezem az arcomon pihennő kezeire

-Nem kell semmit sem megköszönöd. -  puszilt bele tenyerembe

-Ez nem így mükődik. - ráztam meg  fejem

-Ne kezdjünk el ezzen vitázni most édesapád sokkal fontosabb. Tessék itt van a telefonom hívd fel. - nyomta kezembe a telefonját

-És ha kiabálni fog velem? - néztem merengően a telefonra

-Nem fog higgy nekem. - mosolygott rám

Felsóhajtottam majd remegő ujjakal kerestem ki apu számát Bill telefonjába. Mikor megtaláltam sokáig csak néztem majd Bill megnyomta helyettem a hívó gombot és a fülemhez emelte a készüléket. Hosszú várakozás után apu beleszólt a telefonba.

-Bill most nem érek rád. Szörnyen aggódom Nyky miatt már vagy 1000szer hívtam de csak folyamatosan ki van kapcsolva. - szólt bele elgyötört hangon

-Apu. - szóltam bele elcsukló hanggal

-Kicsim? Úgy aggódtam érted. - apu

-Annyira sajnálom már megint túlságosan elvettetem a sulykot és nem gondolkodtam. Nem kellett volna megint mindent a fejedhez vágnom. - én

-Csak azt mondtad ki amit gondoltál. Mindig is ilyen voltál. Ami a szíveden az a szádon. És ne haragudj magadra nem történt semmi csak azt az egyet kérem hogy soha többé ne csinálj olyat hogy rám csapod a telefont és utána nem lehet téged elérni. Tudod hogy mennyire féltelek a betegséged óta nem élném túl ha bármi bajod lenne hisz te agy az egyetlen lányom. - apu

-És Victoria? - én

-Victoria nem a lányom. Nem szeretném ezt telefonba el mondani nem tartanám igaszságosnak. - apu

-Én szeretném hallani és elfelejteni ezt az egész ügyet. - én

-Jól van. Mikor megismertem édesanyádat akkoriban egy munkahelyen dolgoztunk és első látásra bele szerettem. Akoriban nagyon gyönyörű volt sok mindent örököltél tőle. Sokat voltunk együtt és nagyon hamar arra került a sor hogy összeköltöztünk. Aztán ahogy teltek a hónapok bejelntette hogy terhes de nem egy baba lesz hanem kettő. Nem igazán hittem el de mikor elmentem vele az első ultrahangra és megláttalak titeket nem hittem a szememnek de nagyon boldog voltam. A hónapok teltek és mi egyre jobban vártuk hogy megszülessetek. Épp egy fontos utazáson vettem részt mikor felhívott édesanyád hogy útban vagytok. Az első repülőve repültem haza hogy vele lehessek. Mikor megszülettél nem sírtál fel ahogy a többi baba szokott ilyenkor. Azzon az estén kétszer hoztak vissza az életbe. Victoria épp és egészséges volt. Az orvosok azt mondták nem biztos hogy megfogod élni a másnapot de én kitartóan bizonyítottam neki hogy ő az én kislányom aki küzdeni fog az életéért és így is lett. Túl élted a nehéz napokat de még mindig nagyon gyenge volt a szervezetted és sokat betegeskedtél. A végén haza vihettünk téged is Victoria mellé. Többet törödnem veled mint Victoriával akkor kellett volna észre vennem valami nincs rendben az anyád és köztem. De nem vettem észre csak azt reméltem nem foglak elveszíteni. Mikor egyik nap felkeltem ott feküdtél mellettem Victoria és az anyád sehol nem voltak csak egy levél volt amiben leírta hogy nem tudja tovább elviselni hogy reménytelenül keljen fel minden reggel és azt várja hogy mikor jön el az az állapot hogy te meghalsz. Szörnyen mérges és csalódott voltam hogy el dobott magától és nem hitt abban hogy túl leszünk ezzen az egészen. Ettől a pillanattól kezdve nem tartottam őket az édesanyádnak és a testvérednek. Akármilyen rosszul hangzik nem tudtam túl lépni ezzen a dolgon. - mondta apu de a végére elcsuklott a hangja és nem tudott továbbá megszólalni

Még magamnak sem voltam képes felfogni a hallotakat. Természetesen Bill is hallotta és végig szorossan fogta a kezemet. Nem tudtam mit válaszolni de ahogy apám keservesen zokogott a telefonba erőtt kellett vennem magamon hogy megszólaljak.

-Apu kérlek nyugodj meg. Én melletted vagyok bármi is legyen. És ha Victoria szeretné veled felvenni a kapcsolatott nem bánnom nem állok az útba de én nem szeretném megismerni. Ha edig tudtam nélküle élni továbbra is fogok tudni ahogy az anyám nélkül akiről még ezután se vagyok jó véleményel. - én

-Sajnálom hogy edig nem mondtam el neked a teljes igaszságot de nem tartottam magam erősnek ehhez hogy elmondjam neked. - apu

-Ne ne sajnáld te csak jót akartál nekem és én örökké hálás leszek ezért és azért hogy kiálltál amellett hogy én igen is túl fogom élni. Ha nem lettél volna velem sosem tudtam volna meg milyen nagyszerű és fantasztikus apám van aki nem csak az én szememben hatalmas ember de a rajtam kivüli 4 srácnak is akiknek nem csak egy menedzser vagy de a másod apjuk is. - mondtam mosolyogva

-Szeretlek kicsim és mindig is te leszel az első az életemben. - apu

-Tudom apu tudom és én is nagyon szeretlek. - én

-Nem sokára haza megyek és átbeszéljük még a fontos dolgokat és a költözésedet is. - apu

-Felejtsd el ezt a dolgot. Nem fogom megtenni. - én

-Tényleg? - apu

-Igen nincs értelme amedig csak lehet szeretném eltölteni veleaűd az időt. - én

-Ha haza megyek sokáig nem foglak ellengedni csak szorosan magamhoz ölellek. - apu

-Legyen így. - én

-De most leteszem rendbe szedem magam és nem sokára találkozunk otthon. - apu

-Rendben apu. Vigyázz magadra én is vigyázni fogok és a srácokra is. - én

-Jó van. És köszönd meg Billnek hogy beszélt veled örök hálám neki. - apu

-Már meg sem kérdezem honnan tudod. - mosolyogtam Billre aki ártatlanul mosolygott rám

-Szia kicsim. - apu

-Szia. - én

Majd letettük. Egy ideig mosolyogva néztem a telefont majd mielőtt vissza adtam volna Billnek rá néztem majd közelebb hajolva hozzá egy hosszú és mindent eldöntő csókot adtam ajkaira. Mikor ellengedtem értetlenül nézett rám.

-Szeretlek. - bújtam karjaiba

-Mi? - fogott meg a vállaimnál és eltolt magától hogy rám nézhessen

-Hihetetlenül szeretlek Bill Kaulitz. - mosolyogtam rá

-Ez ez most komoly? - dadogott meglepetten

-Ezt vártad hogy kimondjam, nem? - néztem rá felhúzott szemöldökkel

-De de... megleptél. - Bill

-A legjobb pillanatban akartam elmondani neked hogy mennyire megőrít az a tudat hogy szeretlek. Ha Rolival vagyok sosem ő rá gondolok mindig te jársz a fejembe. És kezdtem már megőrülni ettől az érzéstől muszáj volt kimondanom. - én

-De azt mondtad hogy sosem lehetünk együtt. És mi lesz Rolival? - Bill

-Szakítani fogok vele bár még magam sem tudom hogy hogyan de ha adsz egy kis időt míg elrendezem vele a dolgokat annyit leszünk együtt amennyit csak akarod de természetesen apám tudta nélkül mert ő nem repesedne az örömtől. - én

-Képes lennél szakítani Rolival miattam? - Bill

-Nem szeretnél már velem lenni? - néztem rá kétségbe esve

-De de a világ minden kicséért csak most ez olyan hirtelen jött hogy nem győzőm felfogni a dolgokat. - mosolyodott el végre

-Akkor ideje lenne már drága mert csúnyán megbüntetlek ha nem hiszed el. - mosolyogtam rá kacéran

-Hm örömmel válalom a büntetést. - vigyorodott el

-Perverz vagy. - vágtam mellkason

-Te beszélsz. - Bill

-Oké ezt megjegyeztem. - fordultam el sértödötten

Bill csak felnevetett majd ujjait az állam alá helyezte majd felé fordította és hosszan megcsókolt útatt engedve annak az érzésnek amit már nagyon régóta érzett irántam.

-Kimondhatom végre? - nézett rám nagy barna szemeivel

-Hallani szeretném. - húztam magamhoz az arcát

-Nicol Jost teljes szívemből szeretlek és teljesen elvetted az eszemet. - mosolygott miközben homlokát az enyémnek döntötte

-Bill Kaulitz mérhetelenül szerelmes vagyok beléd. - pusziltam meg a száját majd még egyszer és még egyszer

Aztán nem bírva tovább hosszú boldog és szerelmes csókba fortunk össze. Majd mikor kiélveztük egymás közelségét ideje volt haza mennünk mielőtt baj nem lesz abból hogy mi így elmentünk. A haza fele úton sokszor álltunk meg és egymás ajkait nélkülözhetetlenül csókoltuk egymást és öleltük a másikat szorosan.

Nem tudtam hogy fogom közölni Rolival a dolgokat és hogy mikor de meg fogom tenni mert minden vágyam Billel lenni aki annyi mindenben segített nekem az elmúlt napokban és annyira boldoggá tud tenni akár egy apró öleléssel hogy az ember másra se vágyna mellette csak hogy örökké ölelje és csókolja...