9.fejezet- Padláson ragadva

 

Oké, ne essünk pánikba! Csak lehet valahogy szólni a többieknek. De hogy? Ez az! Felhívom Rékát a mobilomon! Már nyúltam volna a zsebemhez, amikor eszembe jutott, hogy a szobámban feltettem töltőre. Csodás! A szívatás folytatódik! Ha csak…

- Bill! Nálad van a mobilod?

- Szerinted akkor még itt lennék?- flegmázott Bill.

- Jó, bocsi. De valahogy biztos ki tudunk innen jutni.

- Persze! Megvárjuk a többieket. - mondta nem törődően.

- Egy óra van! Este nyolcig tuti nem jönnek meg. –közöltem vele a tényt.

- Mért ne jönnének? Négy-öt óra felé már itthon szoktunk lenni.

- Az lehet! De az én drága húgomnál csak a fülbevalló vásárlás 2 óra…hát ha még Rékával együtt vannak!

- Ez most komoly?

- Szerinted abban a helyzetben vagyunk, hogy vicceljek?

- Összefoglalva minimum hét órát tuti be leszünk zárva a padlásra. Hát ez remek!- morgott Bill.

- Amúgy az ajtó mért csak kívülről nyílik?

- Már így vettük a házat. Akartunk hívni szerelőt, de valahogy mindig elfelejtődött. De eddig még senki nem zárta be magát- vont vállat az énekes.

Jellemző! Nekem bezzeg elég idejönnöm, és rögtön bezárom magam. Illetve magunkat. Ráadásul ez a csend kezd egyre kínosabb lenni. Viszont ő zárta be magát előbb! Lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen béna ebben a házban?

- Egyébként mit csináltál itt fenn?

- Hát, szeretek itt lenni, olyan jó kis elmélkedős hely. - morogta.

- Értem. Szóval, ha valami bajod van, vagy csak szimplán gondolkodni szeretnél, idejössz. –vontam le a következtetést.

- Igen, így is lehet mondani. És te mért jöttél fel?- váltott témát.

- A fúrógépet kerestem. Réka mondta még tegnap, hogy az ilyen dolgokat itt keressem.

- A fúrógépet? Minek az neked?- húzta fel a szemöldökét Bill.

- Felfúrni a polcot.

- Ne haragudj, de mintha úgy emlékeznék, hogy már van polc a szobádban. –gúnyolódott

Most mi baja van? Ekkora felfújt hólyagot! Életemben először beszélek vele, még is konkrétan elfog a gyilkolási hajlam, pedig nekem azt szokták mondani, hogy türelmes vagyok. De ettől a sráctól viszket a tenyerem.

- Volt is. Csak sikerült leszakadnia. Nem lehetett túl stabil.

- Annak kellett lennie. Mégis hogy sikerült leszakadnia?

- Egyszerű. Kipakoltam a könyveimet.

- És komolyan TE akartad visszafúrni a polcot?- kezdett el nevetni Bill.

- Igen, ÉN. Ezen mi olyan vicces? –kezdtem felkapni a vizet.

- Nem nézném ki belőled, hogy sikerülne. Egyszerűen nem tűnsz olyan típusnak.

- Milyen típusnak? – néztem rá nyugodtan, de magamban már a temetését kezdtem szervezni.

- Hát olyannak, aki maga oldja meg a problémáit. Inkább azt nézném ki belőled, hogy mindenkit ugráltatsz, nem csinálsz semmit, meg hasonlók.

Mondjuk már avval is megleptél, hogy nem szeretsz vásárolni.

- És ezt úgy még is mire alapoztad? Már ha szabad érdeklődnöm.

- Nem tudom, úgy a megjelenésed alapján.

- Örülök neki, hogy sikerült konkrétan az egész személyiségemet megállapítani kb. 15 mondat, és a külsőm alapján. – mondtam ridegen.

Nem ér az egész annyit, hogy kiabáljak vele. Nem beszéltem vele sokat, de nem is akarok innentől kezdve. Mégis mit képzel magáról?

- Figyelj, nincs veled bajom, egyszerűen csak meg kell emésztenem. Furcsa nekem, hogy itt vagytok az ikreddel. Hisz végül is Rékán kívül mindenkinek idegenek vagytok, és ez zavar. Rékát is nehéz volt megszoknom. Ráadásul Amerikában van valami furcsaság.

- Szóval, csak azért mert idegen vagyok, és egy szőke vagyok Amerikából, egy elkényeztetett plázapicsa vagyok. Egyértelmű! Ja, egyébként csak szólók, hogy először is német vagyok, ugyan úgy, mint te. Csak 14 évesen kiköltöztünk az apánk új állása, és az unokatesónk miatt, aki történetesen Georg.- nem vagyok ideges, á, kicsit se.

- Hogy mi van?- akadt ki Mr. Én mindent nagyon vágok Kaulitz

- Gondolom elsőre is sikerült felfogni, feltéve, ha nem vagy olyan sötét, mint a hajad.

- Igazán szellemes. De most komolyan ti vagytok Georg unokatesói? Soha nem mesélt rólatok!

- Talán azért, mert mióta ismer titeket nem is igazán beszéltünk.

- Miért?- Hogy ez a gyerek milyen kíváncsi.

- Egyszerűen más lett az értékrendje. Ennyi.

- Értem.

- Nagyszerű! Ha kijutunk innen pezsgőt bontunk!

- Te mindig ilyen kedves vagy?

- Csak azokkal az emberekkel, akik ilyen jó véleménnyel vannak a húgomról meg rólam, mint neked. Anélkül, hogy ismernének.

- Honnan tudod, hogy a húgodról mi a véleményem?

- Megérzés. Nézd, oké, nem bízol az emberekben. Bizonyos szempontból ez még érthető is. De nem gondolod, hogy nem kéne másokat elítélni ettől függetlenül? Ugyanazt csinálod, mint azok, akik téged ítélnek el csak úgy, mert ránézésre nem vagy szimpatikus. Ráadásul te vagy az eddigi legbeképzeltebb ember, akivel valaha is találkoztam!

Jó, lehet kicsit eltúloztam, de megérdemelte! Olyan kedvesen néz rám! Komolyan, mintha valami terrorista lennék, akit azonnal ki kell nyírni. Tehát nem bírja elviselni az igazságot. Vajon mért is csodálkozom? Épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor valami zajt hallottam, így gyorsan a szájára tettem a kezem, és elkezdtem fülelni…