27.rész Az igazi Tom Kaulitz
2010.08.22. 12:32
27.rész - Az igazi Tom Kaulitz
Csöndben sétált az orvos után miközben gondolataiba merengve remélte hogy lányával semmi nagy baj nincsen. Mikor beértek a doki irodájába feleszmélt gondolataiból.
-Mi baja a lányomnak? - ült le apu az dokival szembe
-Nem vette észre hogy Nicol mostanában különösen viselkedik? Panaszkodik fejfájásra? - doki
-Most értem haza New Yorkból. Telefonon keresztül nem igazán tudtam észre venni rajta hogy bármi gond lenne vele. Egyszer lett rosszul de akkor is a betegsége miatt mert cukorbeteg. De mért kérdezi és mi köze van ehhez Nykynek? - apu
-Nicol elmondta hogy több hete fáj a feje és az elmúlt hétben már egész naposra kiterjedt ez a fájdalom. Kivizsgáltuk most ezért húzódott el ennyire. - doki
-És találtak valamit? - vágott apu a doki szavába
-Igen és nem jó hírrel szolgálhatok. A lányának agydaganata van. - doki
-Mi? - állt fel apu a székéből
-Kérem nyugodjon meg. - állította meg a doki apu folyamatos járkálását
-Nekem ne mondja meg hogy nyugodjak meg. Maga hogy viselné el ha kiderülne a lányáról hogy agydaganata van? Az istenért még csak 20 éves. - vágott ököllel a falba - Előtte egy csodálatos ruhatervezői karrier. Nem veszthettem el most nem az kizárt dolog.
-Ne adhatja fel a reményt. Most van a legjobban szüksége magára. - tette kezét a doki apu vállára
-Mondja hogy megfog gyógyulni. - apu
-Megfogjuk műteni amire 3 hét múlva fog sor kerülni előbb nem tudjuk mert nincs szabad műtőnk. A műtét után többet fogok tudni mondani a gyógyulásával kapcsolatba. - doki
-De ugye addig nem lesz semmi baja a lányomnak? - apu
-Kapni fog gyógyszereket amik megakadályozzák a daganat fejődését. Bírja az injekciókat? - doki
-Igen az inzulint is magának adja be. - apu
-Rendben akkor felírok még egy injekciót is ami majd enyhíti a fejfájását. Nem fog teljesen elmúlni de sokkal jobban fogja érezni magát. - doki
-Rendben. - bólintott apu
Majd miután a doki megírta a recepteket oda adta apunak, elköszöntek egymástól megbeszélve a műtét időpontját. Visszasétált a fiúkhoz közben azon gondolkodott mért pont velük történik ez? Nem volt elég neki hogy gyermek korában annyi betegségen ment át és most 20 éves korára egy ilyen betegségre derül fény? Az élet ilyen csúnya játékot játszik vele. Ha így akarják az égiek büntetni az elmúlt hetek, hónapokért azt ne a lányán töltsék ki. Ő a felelős azért hogy a srácokat előrébb hozta mint a saját lányát. Ő a felelős mindenért ha talán oda figyelt volna rá jobban meg lehetett volna előzni ezt az egészet.
-Mit mondott a doki? - támadta le Tom aput
-Ti tudtatok arról hogy Nyky milyen fejfájással küszködött? - apu
-Én többször kiszúrtam hogy valami nincs rendbe vele. Rá kérdeztem nála és először hajtogatta hogy nincs semmi baja jól van de aztán ki mondta hogy szörnyen fáj neki a feje. És mindig hajtogattam neki hogy menjen el orvoshoz mert az nem normális hogy ennyit fáj a feje de nem hallgatott rám csak azt mondogatta hogy biztos az új gyógyszerre miatt van. - Tom
-Gondoltam hogy valami ilyesmi van a dologba. - sóhajtott fel apu
-Mi a baja Nykynek? - Tom
-Be megyek hozzá menjetek haza. - mondta apu eltekintve Tom előbbi kérdésétől
-David! Mi baja Nykynek? A legjobb barátom és tudnom kell hogy mi van vele. - állt apu elé Tom miközben a többiek már elindultak kifele
-Tom kérlek ez most nagyon nehéz nekem. - nézett rá könnybe úszó szemekkel
-Meg fog halni? - Tom
-Rendbe fog jönni. De most szüksége van ránk. - apu
-Én mellette leszek. Be lehet menni hozzá? - Tom
-Először hadd mehessek én be. - apu
-Persze. - Tom
Majd apu ott hagyta Tomot a folyosón és bejött hozzám.
Mikor apu belépett a szobába és megláttam a fájdalmas arcát tudtam hogy nem akarom többet ezt az arcot látni rajta még ez az a dolog sem foghat ki azon hogy aput szomorúnak láthassam. Még én sem engedhettem meg hogy ilyennek lássam.
-Hogy vagy? - ült le az ágyra
-Ne tegyél úgy mint aki utoljára lát. Felejtsd el hogy én beteg vagyok. Eddig is az voltam és túl leszek ezen. - én
-Nyky ez nem egy játék amit ha megunsz eldobsz. Ez komoly dolog amibe bele is halhatsz. - apu
-Engem nem érdekel. Ha a sors úgy akarja hogy meghaljak akkor megfogok. - én
-Miket beszélsz? Mi lesz velem nélküled? - apu
-Van még egy lányod aki sokkal egészségesebb nálam és ideje volna több időt fordítanod rá hisz 20 éves koráig felé sem néztél. Nem hiába keresett meg téged nem csak ő de anya is. - én
-Nem kérhetted ezt tőlem. Nem kérhetted azt hogy ne törődjek veled mikor a legnagyobb szükséged van rám. Nem.. Nincs szükségem rájuk nekem csak rád van szükségem. - kezdett el járkálni a szobába
-Nem babusgathatsz örökre apu. Nem tehetsz úgy mintha ők nem léteznének. Legalább miattam tedd meg. Hadd legyen ez az utolsó kérésem. - néztem rá könnyezve
-Nyky. - nézett rám
-Az utolsó. - töröltem le az arcomon végig folyó könnyeket
-Be küldöm Tomot. - mondta majd hátat fordítva nekem kiment a szobából
Mikor kilépett a szobából és becsukta maga után az ajtót neki dőlt az ajtónak és igyekezett vissza folytatni magába a felgyülemlő érzéseket amiket kiváltottak szavaim.
-David, jól vagy?- lépett oda hozzá Tom
-Nem nincs semmi rendbe. A lányomról kiderül hogy agydaganata van. Ő meg azt kéri tőlem hogy ne töltsek vele semennyi időt inkább a testvérével és az anyjával. Szerinted ez rendben van? Azt hiszi meg fog halni. Nem engedhetem hogy meghalljon. Nem. -rázta meg a fejét erősen miközben szorosan össze zárta szemeit
-Csak azt szeretné hogy ne magadat okold amiatt hogy ő beteg. Azt szeretné hogy úgy viselkedjen vele mindenki mint ha egészséges lenne. Szeretné ha a családja együtt lenne nem pedig szét esett. - Tom
-Nem tehettem ezt meg vele. Az anyja magunkra hagyott a nehéz napokban. Hogyan tudnék szembe nézni vele? Hogyan? Nem ő nézte végig ahogy előtte élesztik újra a lányát vagy 3omszor? Nem ő töltötte éberen több héten keresztül az éjszakákat hogy a lánya éle még. Nem ő volt ott velünk mikor Nyky megtette az első lépéseit. Nem ő volt ott mikor kimondta első szavát amit sosem fogok elfelejteni. Mindig is jól eső érzés lesz ahogy kimondta azt hogy apa azt ahogy rám nézett nagy szemeivel, mosolyogva. Soha. Ezt az érzést ő nem élhette át hiába van ott Victoria. - zokogott fel keserűen
-Nyugodj meg David. - ölelte meg Tom
Nem tudta hogyan tudná megvigasztalni őt de talán nem kellenek ide szavak csak egy ölelés hogy tudja van aki mellette van és nem csak ő hanem a banda össze tagja is. Sosem látta őt sírni vagy ennyire zaklatottnak de ha egyszer a lányáról kiderül hogy beteg akkor ott nem csak munka számára ez az egész hanem egy barát kell hogy legyen és támogassa mindenben amiben szüksége van.
-Rád bízhatom őt? Most nem érzem magam készen arra hogy újra rá tudjak nézni. Nem vagyok erős hozzá. - tolta el magától Tomot pár perc csend után
-Természetesen vigyázok rá. - Tom
-Köszönöm. A papírjai és a gyógyszereit kérd el utána haza jöhet. - mondta megtörölve arcát
-Rendben. De ne hívjak fel valakit hogy vigyen haza? - Tom
-Majd lent szólok Sakinak hogy vigyen haza. - apu
-Jól van. - Tom
-Otthon találkozunk. A többieknek nem mondom el Nyky milyen beteg te se mond nekik. - apu
-Persze ez természetes. Nem mondok nekik semmit. - Tom
Nem mondott több dolgot csak hátat fordított Tomnak és elindult a kijárat felé hogy haza menjen és egyedül lehessen.
Miután apu távozott a kórházból Tom felsóhajtott. Mielőtt belépett volna a szobába rendbe kellett szednie magát annyira hogy legjobb barátja elé álljon és erősnek mutassa magát abban hogy kiálljon azért hogy igen is meg fog gyógyulni és nem fogja elveszíteni azt az embert aki ha lány is de a legfontosabb ember számára Bill után. Még ha sokan rosszallóan néznének rá hogy egy lány nem lehet a barátja de ez a valóság és semmi hátsó szándéka nincs vele. Van egy igaz barátja akiért mindent megtenne azért hogy boldog legyen és mindig ott legyen az a boldog mosoly amikor vele beszélget. Megrázta a fejét majd lassan lenyomva a kilincset belépett a szobámba.
-Szia. - mosolyogtam az éppen belépő Tomra
-Szia. - jelent meg az arcán egy apró mosoly
-Mond hogy azért jöttél hogy haza vigyél. Már golyóznak a szemeim a fehér falaktól. - én
-Persze haza jöhetsz de előtte be kell ugranunk még a papírodért és a gyógyszereidért. - Tom
-Rendben akkor akár indulhatunk is. - keltem fel az ágyból miközben a homlokomba helyeztem a frufrum hogy ne látszódjon a Kim által okozott seb
Negyed óra múlva már a kocsiban ültünk haza felé menve. Kicsit bosszantott Tom szótlansága mert nem akarom hogy mindenki úgy viselkedjen velem mint egy halottal. Tudtam, érzem hogy nem fogok meghalni akárki akármit mond. És ezt nem is tudtam tovább magamban tartani.
-Tom. - szólaltam meg
-Tessék? - nézett rám egy pillanatra
-Lehetne egy olyan kérésem hogy ne kegyél ilyen nyomasztó. Nem fogok meghalni ez az szutyok a fejemben nem fog ki fogni rajtam. Jost vagyok és ez mit sem bizonyítja az hogy csecsemő koromban küzdöttem az életemért. Most is azt fogom tenni. Nem akarom hogy mindenki úgy nézzen rám mint akit sajnálni kell. Nem kell sajnálni. Normális vagyok attól h egy "buborék" van a fejembe amit 3 hét múlva ki fognak szedni és újult erővel fogok neki kezdeni az életemnek. - én
-Nagyon tisztellek amiért ilyen erős vagy. - mosolygott rám
-Ugyan. - legyintettem nevetve
-Túl leszünk ezen hamar és elfelejtünk mindent. - Tom
-Szeretlek Tom. - bújtam karjaiba - Te nem csak a barátom vagy nekem olyan vagy mint ha csak a bátyám lennél
-Én is szeretlek kislány. - zárt szorosan karjaiba és egy puszit nyomott a homlokomra
Pár percig így lehetünk és akaratlanul is kibújt pár könnycsepp a szememből de aztán érdekes dolgot fedeztem fel. Tom hirtelen megremegett és nedvességet éreztem a vállamon de nem tőlem származott. Rá néztem Tomra akinek könnyben úszót az arca.
-Tom te sírsz. - töröltem le az arcáról egy kósza cseppet
-Mert szörnyen félek hogy elveszítek egy nagyszerű embert az életemből. - Tom
-Megígérem neked hogy sosem szabadulsz meg tőlem. Mindig veled leszek sosem foglak magadra hagyni. - mosolyogtam rá utat engedve az én könnyeimnek is
-Most biztos furán nézel rám hogy itt ülök melletted és úgy sírok mint egy kis gyerek. - törölte meg a szemeit
-Nem dehogy. Ez vagy te valójában. És ha nem is így de örülök hogy megmutattad nekem az igazi Tom Kaulitz-ot. Mindig is tudtam hogy nem csak jó zenész, gitáros, barát vagy hanem egy igazán szeretni való srác is aki csak azért bújik nagy bő ruhákba hogy más ne tudjon át gázolni rajta. A legcsodálatosabb érzés hogy tudom van egy olyan ember az életemben akiről tudom hogy nem fél kimutatni a barátai előtt az érzéseit. - mosolyogtam rá
-Gyere ide. - húzott magához és újra szorosan ölelt óvó karjaiba - Esküszöm senki sem váltott ki ilyen érzéseket belőlem mint most te. Kívül álló csak egy ártatlan törékeny lányt látna belőled de közben egy kemény, okos és szeretni való vagy akit ha egyszer megismernek nem fogják tudni elfelejteni mert olyan könnyen bedobod magad a szívükbe és senki sem tudná onnan kiűzni, senki az ég világon. - Tom
-Na jó elég legyen a pityergésből. Nem sírunk. - húzódtam el tőle nevetve - Ideje mennünk még a végén kijönnek megnézni mit csinálunk.
-Menjünk. - engedett el
Miután össze szedtük magunkat kiszálltunk az autóból és egymásba karolva, mosolyogva léptünk be a házba...
|