29.rész - A meglepetés

Reggel mikor felkeltem Bill mosolygott rám.

-Jó reggelt. - csókoltam meg

-Ennél csodásabb reggelem már nem is lehetne. - húzott magához

-Ez a második közös reggelünk. - mosolyogtam rá

-De az első úgy hogy egy párt alkottunk. - puszilt meg

-Ez így van. - bólintottam

Felkeltünk a kanapéról majd miután felöltöztünk felmentünk a konyhába ahol még senki sem volt ami a javunkra szolgált mert addig is kettesben lehetünk. Neki fogtam reggelit csinálni közben Bill folyamatosan beszélt hozzám de én nem tudtam rá figyelni. A fejem szörnyen hasogatott de emellett izgultam és féltem a délben való találkozástól. Nem tudtam hogy hogyan fogok viselkedni velük vagy velem hogy fognak és a legfontosabb apu hogyan fogja fogadni az én kis meglepetésemet.

-Min gondolkoztál el így? - karolt át a derekamnál

-Csak apu meglepetésén. - néztem rá

-Mivel leped meg? - nézett rám kíváncsi szemekkel

-Felhívtam tegnap Macit aki az édesanyám és megbeszéltem vele egy találkozót. - én

-Megakarod ismerni őt? - támaszkodott neki a konyhapultnak

-Nem igazán de úgy érzem ideje rendbe szedni a családot. - én

-Ha nem akarod megismerni akkor mért találkozol vele. Nem értem. - Bill

-Apuért csinálom. - én

-Nincs köze ahhoz hogy apud olyan zaklatottan jött haza a kórházból? Tényleg nincs semmi komoly bajod? Mert Tom is nagyon fura volt tegnap. Semmilyen kedvű és semmire se figyelt oda rendesen és ő nem szokott ilyen lenni. - Bill

-Nincs semmi gond. - léptem az asztalhoz

-Nyky tudni szeretném ha nem vagy jól.- fordított maga felé szembe

-Ne rontsuk el azt ami jó. - néztem rá könnyes szemekkel

-Meg fogsz halni? - nézett rám kétségbe esve

-Agydaganatom van. - folyt ki az első könnycsepp a szememből ami több és több követett

Bill megdermedve állt a konyha közepén és nézett maga elé. Tudtam hogy miért nem kell elmondanom neki. A könnyeimet nyeltem és próbáltam valami megnyugtatót mondani Billnek hogy nem lesz semmi gond de nem jött ki egy hang sem a számon.

-Jó reggelt. - jött be a konyhába apu de mikor rám nézett lefagyott az arcáról a mosoly - Mi történt?

Bill megrázta fejét és kirohant a konyhából amitől jobban zokogni kezdtem. Apu oda sétált hozzám és szorosan a karjaiba zárva próbált megnyugtatni. Jó pár percbe bele telt míg helyre rázódtam és sikerült megnyugodnom.

-Tessék. - tett elém apu egy pohár vizet

-Köszi. - néztem fel rá majd belekortyoltam a vízbe

-Szóval elmondod mi történt? Össze kaptattok Billel? - apu

-Nem dehogy. Billnek feltűnt Tomon hogy valami nagyon nincs rendbe és rá kérdezett hogy nincs e még is valami baj velem. Nem akartam neki elmondani mert így is elég hogy te és Tom tudja de sejtette hogy valami nem oké és rá kérdezett ugyan úgy mint Tom és elmondtam neki hogy agydaganatom van és ő ledermedve állt ott és nézett maga elé. - mondtam a poharamat nézegetve

-Akkor már értem hogy miért volt ennyire lesokkolva Bill. De még mindig azért fúrja az oldalamat hisz nem voltatok puszi pajtások. - apu

-Összekovácsolódtunk és jól kijövünk egymással. De szerintem senki se örülne egy ilyen hírnek. - én

-Nem hát. - rázta meg a fejét erőszakosan

-De nem akarok többet erről beszélni. Inkább megyek és beszélek Billel. - álltam fel a székről

-Jól van. - bólintott

Mielőtt felmentem volna megöleltem aput majd felmentem az emeltre de még előtte beadtam az injekciómat hogy elmúljon végre a fej fájás.

Míg lent apu engem vigasztalt eközben Bill a szobájában járkált fel s alá és kiabált magában és nem akarta el hinni hogy elveszítheti azt aki teljes szívéből szeret. Ideges és feszült volt. Tudja hogy mellette kell lennie minden percben és éreztetni kell vele hogy ott van vele és kitart mellette minden fájdalmas percben de hiába próbált nem arra gondolni hogy nem fog meghalni és nem lesz semmi baj rettegett attól hogy nem így lesz. Hogy elfogja veszíteni. És most csak egyetlen dolog tudta elfeledtetni vele ezt az egészet és neki tud vágni a hosszú kínzó heteknek. Oda lépett az éjjeli szekrényhez majd a belülről kivette a kis zacskót. Egy pillanatra elgondolkodott hogy még sem kellene evvel de nem tudott mást tenni késztetést érzett arra hogy azt a kis fehér port a szervezetébe juttassa. Kiszórta a megfelelő mennyiséget majd neki iramodott és felszívta. Az anyag ahogy lassan szét áradt a testébe nyugalmat és önbizalmat adott neki hogy megtudja csinálni, Nyky mellett tud lenni a nehéz napokban.

Megrezzent mikor kopogtak az ajtón. Amilyen gyorsan tudta össze csukta a zacskót és vissza helyezte a rejtek helyére és miután úgy érezte ki tudja nyitni az ajtót oda sétált majd elfordította a kulcsot a zárban és kinyitotta.

-Beszélhetünk? - néztem fel rá

-Sajnálom hogy elrohantam csak fel kellett dolgoznom hogy elveszíthetlek. - Bill

-Nem fogsz Bill. - bújtam karjaiba

-És ha igen? Mi lesz ha nem fogják tudni megmenteni az életed? Nem fogom tudni feldolgozni ha elvesztelek miután végre tudom hogy együtt vagyunk. - motyogta a hajamba fúrva fejét

-Küzdeni fogok hogy életben lehessek. Hogy örökre veled maradhassak. Hogy szeresselek. Hogy minden este veled feküdjek le és minden reggel melletted ébredjek. - húzódtam el tőle hogy rá nézzek

-Melletted leszek és mindent megteszek hogy ne gondolj arra mi lesz. - Bill

-Szeretlek. - mosolyogtam rá majd lábujj hegyre álltam és megcsókoltam

Bill becsukta mögöttem az ajtót majd neki döntött és úgy csókolt tovább. Nem mentünk tovább de nem is kellett több annál hogy vele lehetek.

Mikor elengedett egy utolsó csókot adott majd vissza mentünk  a konyhába immár mind ketten mosolyogva. Apu ránk nézett és megnyugodott hogy minden rendbe van velem és Billel.

A délelőtt folyamán apunak megmutattuk a közös számunkat és nagyon tetszett neki de emellett nagyon örült hogy ennyi mindent megtudtunk csinálni. Mikor eljött az ideje hogy elinduljunk apuval az én kis meglepetésemhez. Ahogy közeledtünk kezdtem nagyon feszült lenni és idegesen kopogtattam az ujjaim de vissza kellett fognom magam ha nem akartam hogy apu gyanút fogjon bár így is féltem hogy lekiabálja fejemet hogy mit csináltam de úgy éreztem nem fogja megtenni.

Mikor leparkolt apu az étterem parkolójába és kiszálltunk az autóból apu mellém lépett rá mosolyogtam és besétáltunk ahol egy pincér lépett oda hozzánk.

-Szép jó napot. Foglaltattak asztalt? - kérdezte miközben végig nézett rajtam amit apu nem nézett jó szemmel

-Igen. Jost névre. - mondtam

-Oh igen már érkeztek ahhoz az asztalhoz. Jöjjenek oda vezettem őket. - indult meg

-Kik mentek az asztalunkhoz? Azt hittem hogy csak mi ketten leszünk. - nézett rám apu

-Mindjárt meglátod kik azok. Emlékezz csak a meglepetésemre. - mosolyogtam rá

-Ez már ki ment a fejemből. - apu

Nem mondtam rá semmit csak felkuncogtam apu fújtatásán. Sosem szerette a meglepetéseket de én mindig erő szeretettel igyekeztem több meglepetést okozni mint bármi mást. Mikor elértünk az asztalhoz egy szőke lány ült háttal nekünk vele szembe pedig egy nő akinek szintén szőke volt a haja. Ez azt jelenti hogy tőle örököltem a szőke hajam. Apu egy pillanatra megtorpant mikor Maci észre véve őt mosolyogva állt fel amikor Victroia is hátra nézett és meglepően hasonlított rám. Én is megtorpantam sok volt ez egy kicsit de észbe kaptam és lepleztem meglepődésemet én nem ezért vagyok itt.

-Ők a meglepetés? - nézett rám apu

-Igen. Felhívtam Maci-t tegnap hogy találkozzunk itt. - én

-Mért csinálod ezt? - suttogta hogy csak én halljam

-Adj neki egy esélyt. Próbáljuk meg összehozni újra a családunkat. - én

-Ezt ugye nem azért csinálod mert beteg vagy? - apu

-Nem. - ráztam meg a fejem - Szeretném ha boldog lennél és ez csak úgy lehetséges ha együtt van a család.

-De te nem is akartál velük találkozni. - apu

-Azt hiszem meg kell szabadulnom a gátlásomtól irántuk és adni egy esélyt de ne várd el tőlem hogy rögtön a nyakukba ugorjak. - én

-Annyira szeretlek. - ölelt meg apu

-Na jó elég volt. - húzódtam el tőle majd az asztalhoz léptünk

-Sziasztok. - köszönt apu - Ő itt Nicol. - húzott maga mellé apu

-Hello. - intettem egyet mikor apu megbökött - Vagyis sziasztok.

-De meg nőttél. - nézett rám Maci könnyektől csillogó szemmel

-Anyu ők kik? - kérdezte Victoria végig nézve főleg rajtam

-Vici ő itt az édesapád David. Ő pedig az ikertestvéred Nicol. - Maci

-De jó már nagyon régóta várok hogy láthassalak. - lépett oda Victoria apuhoz és megölelte mintha én ott se lettem volna

-Én is örülök hogy látlak Vici. - puszilta meg apu őt amitől nekem görcsbe rándult a gyomrom

Majd miután megvolt a nagy bemutatkozás ami főleg Victoria csevejében telt ki és apu nyakában való csimpaszkodásában leültünk és rendeltünk ebédet. A kezemen támasztottam a fejem és néztem ki a fejemből miközben Maci, Victoria és apu nagy beszélgetésbe kezdtek és lázas mesélésbe bonyolódtak rólam tudomást sem szerezve. Nagyon rossz érzés volt hogy apu át nézett rajtam és még azt sem vette volna észre hogy ha haza mennék. Elővettem a telefonomat és pötyögni kezdtem egy üzenetet Billnek.

"Nem a legjobban sült el ez az egész nagy találkozás. Apu csak velük foglalkozik és ez a Victoria se a szívem csücske. Haza akarok menni. :( "

Épp hogy elküldtem már jött is vissza rá a válasz.

"Nyugi kicsim. Hosszú volt az az idő amíg nem látták egymást. 20 év az még is 20 év. De nyugi apud téged tart a legfontosabbnak. Fel a fejjel. A te Billed! :) "

Elmosolyodtam főleg az utolsó szavain. Oké igaza volt de basszus nem fogom tudni megszokni ezt a dolgot.

-És te mivel foglalkozol? - nézett rám Maci de én nem hallottam meg a kérdést a bambulás hatása

-Tessék? - néztem körbe mikor apu megbökött

-Kérdeztek tőled valamit. - nézett rám szúrósan apu

-Bocsánat nem hallottam. - sóhajtottam fel

-Semmi baj. Azt kérdeztem mivel foglalkozol? Tanulsz még vagy esetleg dolgozol? - nézett rám mosolyogva Maci

-Tanulok még. 1 évem van még hátra a művészeti suliban. Tervező szeretnék lenni. - én

-Ez nagyon jó. Vici menedzsernek tanul nem hiába az apja sikerein felbuzdulva ő is ezt akarja csinálni. - Maci

-Ez remek. - mondtam elnyomva magamban egy fintort

-Tényleg menedzser akarsz lenni? - kérdezte apu Vicitől nagy lelkesedéssel

-Igen. És nagy kilátásban vagyok már rengeteg helyre felvennének mit gyakornok. - Vici

-Hát ez nagyszerű. Biztos hogy nagyon jó lehetsz ha ennyi helyre felkérnek. - apu

-Mindent meg is teszek hogy jó legyek. - Vici

-Hogy oda ne rohanjak meg vissza. - motyogtam magamba

Mikor kihozták az ebédjeinket és enni kezdtünk semmi mást nem lehetett hallani csak Vici csacsogását. Már szabályosan idegesített a sok beszéd az étvágyam is elment pedig a kedvenc kajámat kértem és még azt sem élvezhetem. Miután feladtam a dolgot hogy el fogyasztom valamikor is az ebédemet úgy döntöttem írok Billnek.

"Nem akarsz eljönni értem?  Jobb veled lenni mint itt ezek között. Puszi. "

"És mi lesz az ebéddel és apuddal? "

"Úgy se érdekli hogy mi van velem. Most elvan foglalva Miss Victoriával. Ha eljössz értem oda bújok hozzád és hosszú édes csókokat fogsz kapni tőlem. (: "

"Azonnal ott vagyok... "

Elvigyorodtam tudtam hogy ez hatással lesz rá. Nos már csak ki kellett találnom hogy szököm meg erről a katasztrofális ebédről.

-Mindjárt jövök. - mondtam de miután senki sem válaszolt felkaptam a táskám és kimentem az étteremből

Idegesített hogy apu rám se figyelt. Legszívesebben rá ordítottam volna hogy hahó én is itt vagyok ám nem csak ők léteznek a világon. Szó szerint kimenekültem az étteremből és vártam hogy Bill megjöjjön. Nem is kellett sokat várnom leparkolt előttem mikor oda sétáltam a kocsijához és mosolyogva ültem be mellé.

-Végre megszabadultam tőlük. - sóhajtottam fel

-Ennyire nem lehetett vészes. - indította be az autót

-Ha a saját apád annyit se vesz észre hogy elmész akkor elhihetted milyen volt. - én

-Haza vigyelek? - Bill

-Ne. Nem akarok haza menni. Menjünk valahova csak mi ketten. - mosolyogtam rá

-Mit szólnál ahhoz a kis házhoz ahova vittelek vacsorázni? - Bill

-Az nagyszerű lesz. - én

-Remek. - Bill

Majd cél irányba vettük az utat és lassan elmentünk a kis házhoz. Most senki mással nem tölteném az időt mint Billel legalább ő elfeledteti velem ezt a szörnyű ebédet...