***dream with me***
Site Info
Webmiss: Ria**
Subject: fiction's & blog
Open: 2008.12.05.
Design: dóra (08.26)
Use: explorer/1280x800
mail: molly84@citromail.hu

 
Ask me


Ria^^
- facebook
- iwiw
- youtube
- blog

 
Chat
ne itt hirdess!
ne itt kérj cserét!


 

 
Navigation

 
Formspring

 
Affi\\\'s

 Free Image Hosting 

    
    
    
    
    
25/25, tartalom: Tokio Hotel
legújabb: [gustav.gp]

   
 
  
 
  
  
 
   

19/20, tartalom: bármilyen
legújabb: [helguuu]

 
Látogatók
Indulás: 2008-12-05
 
Novellák
Novellák : Szerelem az élet sötét oldalán

Szerelem az élet sötét oldalán

  2009.08.09. 10:45

 

Már nem emlékszem arra a napra. És vele együtt sok minden homályba vész. Nem emlékszem már rengeteg dologra, csupán azokra, amik igazán fontosak. Emlékszem az édesanyám arcára, édesapám mosolyára. Előttem van a kedvenc virágom gyönyörű élénk színe, mikor megérzem az illatát. Ha erősen gondolkodom és kutatok emlékeim között, látom magam előtt azt is, én hogy nézek ki.

Évek teltek el mióta elvesztettem a látásom egy szerencsétlen balesetben. Tisztán emlékszem arra a napra, mikor felébredtem és a szememen kötés volt. Azt mondták, a látóidegek oly mértékben sérültek, hogy egyelőre nem tudják helyre hozni. Egyelőre… Meg kellett békélnem azzal a tudattal, hogy többé nem láthatom a napvilágot. Hogy sötétségben kell leélnem az életem.

Nehéz volt. Életem legnehezebb feladata volt felfogni és együtt élni ezzel. Együtt élni magammal úgy, hogy vak vagyok.

Az emlékeimből építkeztem, csak úgy éltem túl. Régen rengeteget használtam azt a kifejezést, hogy vakon is odatalálnék, vakon is meg tudnám csinálni. Nos azóta ezt a kifejezést nem használom… az ember nem is tudja, mit beszél, mi lehet valójában emögött.

Az elején iszonyú nehéz volt. Lelkileg inkább. Tudatosan harcoltam a saját életem ellen, nem voltam képes elfogadni, hogy ez történt velem. Bezárkóztam és mindenkit eltaszítottam magam mellől. Egy idő után ezért döntöttek úgy a szüleim, hogy egy hozzám hasonló emberekkel foglalkozó segítő csoportot keresnek nekem. Mint az alkoholistákkal és drogosokkal foglalkozó csoportok. Csak itt nem leszoktatnak egy függést okozó szokásról, hanem rászoktatnak a vakon éléshez.

Itt ismertem meg Őt. Az egyik segítő. Két hónapig éltem egy szanatóriumban, ahol Ő egy ápoló volt, én pedig az ápolásra szoruló.

Eleinte dacoltam. Ki ő, hogy megmondja nekem, hogy éljem túl, hogy vészeljem át. Ki ő, hogy tanácsokat osztogat és idegen létére elvárja, hogy osszam meg vele a gondolataimat.

Aztán egyszer, mikor besokalltam, mikor kilátástalannak éreztem mindent és arra gondoltam, csupán egy megoldás létezik, ami véget vet szenvedéseimnek, ő mentett meg. Ő húzott vissza a mélyből és nem hagyott visszaesnem többé. Eljött minden nap a szobámba, és ha nem szóltam hozzá egy árva szót sem, akkor is ott ült mellettem. Mikor megszólaltam, hallgatott és mikor kiborultam nyugtatott. Mikor felkészültem az elfogadásra, rengeteget beszélgettünk. Sétáltunk nagyokat, és közben hagyta, hogy belekaroljak. Vezetett és leírta a tájat, elmesélte, mit lát.

Mellette valahogy úgy éreztem, így is élhetek teljes életet. Sokszor inogtam meg, de mindannyiszor támogatott.

Mikor az orvosom azt mondta, hazamehetek, előbb megkönnyebbültem. Aztán rettegni kezdtem. Itt már megszoktam az életet látás nélkül. De otthon? Mi lesz velem ott magányosan. És mi lesz velem Nélküle? Ott nem lesz velem, nem segít majd nekem, nem lesz mellettem.

Emlékszem, mikor elbúcsúztam tőle, megfogta a kezem és az arcára tette. Akkor éreztem először finom puha bőrét. Végigsimítottam az arcát, ahol egy kis gödröcske jelent meg. Elmosolyodta magát.

-         Vigyázz magadra, és ne feledd, az élet mindenhogy szép, csak meg kell találnunk benne azt, ami motivál.

-         Engem te motiválsz. – vallottam színt ott azonnal.

Csend lett. Zavarba jöttem és levettem róla a kezem. Ekkor mindkét kezét az én arcomra tette és testének melegségéből éreztem, hogy közeledik. Forró lehelete hamarabb odaért, amiből tudtam, most meg fog csókolni. És megtette. Gyengéden megcsókolta vágytól szomjas ajkaimat, aztán magához ölelt.

Párra találtam, megtaláltam a támaszom, a barátom és a szerelmem, egy személyben. Valahogy mindig érezte, mit érzek, valahogy átérezte, milyen a helyzetemben lenni. Soha nem volt még senki ekkora hatással rám, mint ő. Mindent elsöprő szerelem… ez lenne a legmegfelelőbb jelző a kapcsolatunkra. A mi kapcsolatunk bensőséges és őszinte. Mindenünk meg van, ha mi vagyunk egymásnak. Együtt éltünk, ő vigyázott rám és tanított helyt állni az élet „sötét oldalán”. A szüleimmel csak telefonon értekeztem, nem voltam felkészülve arra, hogy így lássanak. Időt kértem tőlük és megnyugtattam őket, nem vagyok egyedül.

Már egész hozzászoktam fél év alatt – ha ez a megfelelő szó – a vakságomhoz. Sikerült túlélni úgy, hogy lezártam a múltat a balesetem napjáig bezárólag és már csak a jövőre koncentrálok.

Mikor édesanyám azzal hívott fel, hogy találtak egy orvost, aki tudna rajtam segíteni, rájöttem, talán még sem szoktam hozzá, talán csak elfogadtam és nyeltem, mert nem volt más választásom. Teljesen bezsongtam, nem kérdezősködtem, csak hittem a sikerben, hittem a pozitív eredményben. Aznap, mikor Bill hazajött szorosan magamhoz öleltem és azt mondtam neki:

-         Talán végre láthatlak.

Nem felelt, csak ölelt tovább. Egy hetet kellett várnom a műtét napjára, egy hétig jártam vizsgálatokra kitartóan és lelkesen bizakodva. Most visszagondolva az egészre, már értek pár dolgot, amit akkor nem. Bill nem volt olyan lelkes az operációt illetően, mint én. A testbeszédéből éreztem, abból, ahogy beszélt, mikor ez jött szóba. Persze bíztatott és mellettem állt, de nem volt tűz, nem volt élet ezekben a beszélgetésekben.

Fogta a kezem, mielőtt betoltak a műtőbe.

-         Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? – remegett a hangja és egyre erősebben szorította a kezem.

-         Én is téged. – feleltem és az arcára tettem szabadon hagyott kezem, hogy még utoljára végigsimítsam finom bőrét, ami napjában többször tesz engem boldoggá.

Félelmet éreztem a hangjában és rettegtem ettől. Mintha búcsúzott volna, mintha nem reménykedett volna velem még most sem, az utolsó pillanatban.

Mikor magamhoz tértem ugyanaz a sötétség fogadott, mint közel nyolc hónappal ezelőtt a balesetem után. Úrrá lett rajtam a kétségbeesés, magával rántott a pánik. A szívem egyre gyorsabban vert és ezt egy idegesítően csipogó szerkezet is egyre hangosabban jelezte. Hallottam, hogy berontanak a szobámba.

-         Doktor Úr, magához tért. – hallottam egy kedves női hangot.

-         Itt vagyok. – csatlakozott orvosom megszokott hangja az iméntihez. – Emily, nyugodj meg, itt vagyok.

-         Nem látok.

-         Egy kötés van a szemeden, amit most le fogok szedni. Az operáció alatt minden rendben zajlott, a reflexeid visszatértek. Ne pánikolj kérlek.

-         Sikerült?

-         Meglátjuk.

Éreztem, ahogy leül mellém az ágyamra, majd kezét a tarkómra tette, hogy kioldja a kötést. Óvatosan bontotta le rólam, körbe-körbe a gézt, és minden egyes rétegnél egyre több fény szűrődött át rajta. A csipogó hang ismét gyorsulni kezdett.

-         Ezt mire véljem? – szólt hozzám mosolygó hangon.

-         Fényt látok.

-         Eleinte nem szabad erőltetni. Fokozatosan szoktatjuk hozzá a szemedet. Be vannak húzva a függönyök és édesanyádat kértem, hozza be a kedvenc napszemüvegedet.

Ekkor lekerült rólam a kötés teljesen és homályosan ugye, de kirajzolódott előttem az orvosom alakja.

-         Látlak. – csuklott el a hangom. – Látlak! – ismételtem szinte kiabálva és átöleltem, majd eltoltam magamtól és körbenéztem a szobában.. – Bill! Hol van Bill? Látni akarom, istenem, látok!

-         Bill a párod?

-         Igen. Hol van?

-         Nem tudom, de szólok a szüleidnek, ők kint várnak már reggel óta kitartóan.

Kiment, én pedig az ajtó felé néztem, próbáltam kivenni a kontúrokat, de még elég homályos volt minden és bántotta a szemem még a gyenge fény is.

-         Kislányom! – jelent meg hirtelen édesanyám és magához szorított.

-         Látok anyu. – szorítottam én is.

Apu is becsatlakozott és mindketten sírtak.

-         Anyu, hol van Bill?

-         Nincs itt.

-         Hogyhogy? Hol van? Hova ment?

-         Elment, miután téged betoltak.

-         De visszajön, ugye?

-         Nem mondott semmit. Elsétált mellettünk és azóta nem láttuk.

-         Majd akkor biztos jön, csak dolga akadt. – bíztattam magam.

De nem jött. Aznap sem és másnap sem. Nem jött, mikor pár nap múlva az orvosom beleegyezésével elhagyhattam a kórházat. Nem jött, mikor hazaértem és nem volt sehol. Üres lakásba érkeztem, a ruhái nem voltak a helyén, mintha soha nem lakott volna itt.

Egy hét telt így el. Sírtam, zokogtam, bezárkóztam és nem értettem, mi történhetett. Baja esett? Vagy elhagyott? De miért tette volna?

Egy hét kellett, hogy rájöjjek a megoldásra. A klinika. Ott biztos tudják, hol van és mi történt vele.

Mikor odaértem, emlékezetből sétáltam a recepcióhoz érdeklődni. Azt mondták, az ebédlőben van, épp étkeztet. A szívem hevesen vert, míg a folyosón sétálva eljutottam az ebédlőig. Rengeteg ember volt ott, de én nem tudtam, kit keresek. Arcról hogy is tudhattam volna.

És akkor meghallottam a hangját. Épp egy idős bácsi elé tett tálcát és öntött neki pohárba gyümölcslevet. Felém nézett és akkor láttam meg… ő is vak volt. A tekintete üres volt. Nem látott engem.

-         Bill? – szóltam hozzá elcsukló hangon, mire ő megdermedt és a hangom irányába fordította a fejét.

-         Emily. – szólt és elindult felém.

Először hátráltam. Dühös voltam és nem értettem hirtelen semmit. Mindvégig elhallgatta…

-         Emily én sajnálom.

-         Én… ezt nem hiszem el. Hisz te vak vagy. Te nem látsz. Otthagytál Bill! Te voltál az, akit látni akartam, aki miatt érdemes volt belevágnom, aki miatt nem adtam fel. Téged akartalak először látni.

A kezemet keresve nyúlt felém, én pedig hagytam, hogy elkapja.

-         Igen, vak vagyok. Én így születtem, de te csak egy ideig voltál az.

-         Miért Bill? Miért nem mondtad el?

-         Mert nem volt rá szükség. Mert azt hitted volna, sajnálatból vagyok veled. Mert nem hittél volna nekem. Nem hitted volna el, hogy első látásra beléd szerettem. – elmosolyodta magát.

-         És az a sok séta odakint? Mikor leírtad a tájat?

-         A saját tájamat osztottam meg veled. Azt, amilyennek én látom a világot.

-         Fél év. Fél évig akármikor elmondhattad volna.

-         Te egyfolytában azon voltál, hogy újra láthass. És neked volt rá lehetőséged.

-         Ha ezt tudom…

-         Ne folytasd. Ennek így kellett lennie. Te látsz és ez fantasztikus adomány. Ne pazarold el egy ilyen emberre, mint én.

-         Szerinted mi értelme látnom, ha téged nem láthatlak? Nekem te voltál az adomány.

-         Nem akarhatsz egy vak emberrel élni.

-         De hiszen eddig is egy vak emberrel éltem.

-         Az más. Nem tudtad. És te sem láttál.

-         Nem volt jogod ehhez! – löktem el a kezét. – Hogy dönthettél helyettem? Te hazudtál, te hagytál magamra, mikor szükségem lett volna rád!

-         Emily kérlek.

-         Ne Emilyzz engem! Kicsim! Az a nevem! És szeretlek! – kiabáltam. – Soha életemben nem szerettem még senkit ennyire, és ha azt hiszed, hogy feladom csupán azért, mert nem látsz, nagyot tévedsz! És tudod mit? Ha előbb szólsz, megspórolhattam volna egy műtétet.

-         Nem várom el, hogy…

-         Hát tényleg nem érted? – léptem újra közel hozzá és az arcára tettem a kezem. – Te tartottál életben. Te vagy az életem. Várd el, hogy veled legyek, várd el, hogy veled éljek, és hogy továbbra is szeresselek!

-         Szeretlek. – mosolyodta el magát újra és a kezemre tette a kezét.

-         Én is. Nagyon szeretlek, és nem hagylak el soha az életben. – öleltem át, jó szorosan, hogy érezze, amit én.

Álltunk és öleltük egymást. Tudtam, nehéz lesz. Lesznek bukkanók, de kitartok. Mert ő az, akit nekem szántak, ő segített át életem legnehezebb időszakán és megmutatta, hogy az élet a látás képessége nélkül is szép lehet.

-         Többet ne veszekedjünk ilyen apróságok miatt. – szipogtam.

-         Soha többé. – nevette el magát, majd mindkét kezét az arcomra téve húzott magához és gyengéden csókolt újra és újra.

 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?