Az utolsó nap
Kiszálltam a sötétített autóból.
A fény szinte behasított a fejembe, fájt ahogy a nap sugarait megpillantottam.
2 napja ültem ebben a kocsiban, mindenem elgémberedett. Kinyújtóztattam magam, de nem élvezhettem sokáig, máris meglöktek.
Rosszallóan hátrapillantottam.
Most szállítottak el abba a börtönbe, ahonnan nincs visszaút. A kivégző, ezt mondták nekem az előző börtönben. Én nem hallottam még róla,minek is kellett volna hallanom bármiféle börtönről? Világ életemben tisztességes voltam és a mai napig az vagyok, csak valami idióta rendőrnek sikerült úgy összerakni a bizonyítékokat, hogy ellenem forduljanak.
Kinyitotta egy rendőr előttem az óriási vaskaput. Rápillantottam az épületre. Rideg volt, mint egy szellemkastély. Talán az is volt, sok olyan történetet meséltek nekem, hogy az itt megöltek szelleme erre garázdálkodnak.
Utoljára kipillantottam az utcára. Most látom életemben utoljára a szabadságot. De a rendőr megfogta összebilincselt kezem láncait és tolt rajtam egyet. Nem mondom, hogy durva volt. Elég sokat beszélgettünk a 2 utazó napunk alatt, de ez volt a munkája. A legfelsőbb bíróság azt mondta egy mészároló vagyok.
Beléptünk a nagy vaskapun majd még egy háló szerűségen kísértek át.
Rengeteg elmebajosnak tűnő alak mászkált az udvaron és sok kigyúrt izomagyú. Egy-egy nőt is megpillantottam, de nem úgy néztek ki, mint egy normális nő. Tele volt a testük tetoválásokkal, piercingekkel.
Bevittek az épületbe, majd „felkísértek” a lépcsőn. Talán a 4. vagy 5. emeleten lehettünk. Csak a sokadik lépcső után szólaltam meg először mióta erre a helyre érkeztünk.
- Máris meghalok?
- Hajnalban lesz a kivégzésed.
Kivégzés… erre a szóra kirázott a hideg. Talán még nem fogtam fel teljesen, hogy meg fognak ölni. Nem, biztos, hogy nem!
Megint nem szóltam, nem is mentünk már sokat. Beértünk egy folyosóra. 2 cella volt ott egymás mellett és azzal szemben 2 íróasztal. Feltételezem a fegyőrök helye.
- Meghoztam! – kiáltotta el magát az engem felügyelő tiszt
Azonnal megjelent egy igencsak nem rendőrnek kinéző fazon. Ugyan egyenruhát viselt, de hosszú haja copfba volt fogva és a sapka hetykén állt a fején.
Ha nem életem utolsó napját élném, talán ráhajtanék. Bár ki tudja, ez az egyetlen nap, mikor még ráhajthatok valakire.
- Átveszem. Hosszú volt az út? – kezdett csevegésbe az imént említett lovag… rendőrlovag
- Eléggé, de kellemes társaság. Ezt az egy napot biztos kibírod vele. – mondta majd rám mosolygott
Innentől már nem ő volt az aki vigyázott rám, talán ezért engedte meg ezt a szelíd mosolyt.
- Hát minden jót, hölgyem! – üdvözölt engem
- Ezzel ugye csak ironizálni akart? – mondtam gúnyolódva
Nem bántódott meg, gondolom hozzászokott az epés megjegyzésekhez.
- Gondolom, azt se mondjam, hogy viszlát!
- Egyszer biztos találkozunk még! – mosolyogtam végül
Az új fegyőröm elkezdett matatni a bilincsem körül. Lepillantottam, ki akarta nyitni.
- Miért nyitja ki?
- Miért ne? Szeretne még ebben lenni élete utolsó napján?
- Hát köszi, nem mondaná el fél percenként, biztos jobb kedvem lenne tőle!
Igazán szólva nem volt olyan rossz kedvem. Tetszett a srác és nem bántam, hogy ő a felügyelőm.
- Most be kéne, hogy zárjam. –mondta és egy kis… nem is tudom, talán bocsánatkérést éreztem a hangjában
- Hát ha ez a dolga, tegye azt.
- Hogy hívnak?
- Oh, már tegeződünk?
- Ne haragudjon, véletlen volt!
- Nekem tetszik! Kitty Göstlen.
- Kitty…
- Az bizony! – mosolyogtam – és téged hogy hívnak?
- Georg Listing.
- Szóval ezért voltál ilyen ismerős! Te voltál a TH… öhm…
- Basszerosa!
- Igen, tudtam ám! – pirultam el, mint egy kis tini
- Huh! Ilyen könnyű zavarba ejteni?
Közelebb húzott egy széket a „ketrecemhez”.
Szabályosan úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi látványosság akit mutogatnak, de azért segített, hogy Georg itt volt és úgymond flörtölt velem.
- Talán ez csak azért van, mert tudom, hogy más már nem fog zavarba ejteni. – hajtottam le a fejem egy félmosoly kíséretében.
Nem volt vicces amit mondtam, dehogyis. Csak egy kicsit el akartam venni a komolyságából.
- Miért ültettek le?
- Állítólag lemészároltam 5 embert.
- Állítólag?
- Én találtam meg őket. De valami idióta rendőr- már bocsi, úgy rakta össze a bizonyítékokat, hogy egyértelműen én legyek a gyilkos.
- Nem is követtél el semmit?
- Úgy nézek én ki, mint akit halálra kell ítélni mészárlásért?
- Ott a pont!
Itt egy kis csend állt be. Eleinte a földet bámultam, majd felnéztem és láttam, hogy a srác engem néz.
- Mi az? – kérdeztem félve
- Kár, hogy csak most ismertelek meg, és így!
- Hát jobb lenne nem így ismerkedni.
- Tehetek egy elhamarkodott kijelentést?
- Biztos vagy benne hogy akarsz?
- Aha!
- Akkor mond!
- Azt hiszem beléd tudnék szeretni!
- Hűha. Talán ez tényleg elég elhamarkodottnak tűnne, ha nem ez lenne az utolsó napom.
- De gáz helyzet.
- Tudod, hogy fognak kinyírni?
- Igen.
Csend lett, nem tudtam tudni akarom-e. Kezdtem úgy beszélni, mintha csak egy vicc lenne az egész, de nem volt az.
- Mond el.
- Méreg.
- Az nagyon fáj?
- Csak amíg megszúrnak a tűvel.
- Hűh… ez annyira igazságtalan.
- Szeretnélek megcsókolni.
Hatalmasra kerekedtek a szemeim. Mióta megláttam azon agyalok milyen szép szája van és, hogy meg akarom csókolni.
Nem szóltam neki… nem válaszoltam, csak közelebb léptem a rácshoz.
Vártam, hogy odahajoljon de nem tette.
Valószínűleg kismillió szabályt megszegve kinyitotta az ajtót és bejött.
- Szabad ezt?
- Szabad egy ártatlant halálra ítélni?
- Ilyen könnyen kiszökhetnék innen!- mutattam neki a 2 ujjam segítségével egy nagyon pici távolságot
- De nem akarsz!
Ezzel a mondattal megfogott, nem akartam. Nem is kellett többet mondania.
Átkulcsolta a derekamat én pedig a vállára tettem a kezeimet. Lassan közeledett a számhoz, alig bírtam elviselni azt az időt.
Végre odaért. Megcsókolt. Nem tudom, hogy azért volt-e olyan édes mert tőle kaptam vagy azért mert az utolsó aki megcsókol, de fantasztikus volt.
Hihetetlenül csókolt. A kezem közben elvándorolt a nyakára és beletúrtam összetűzött hajába.
Vége lett a csóknak. Legalábbis ennek.
Rengeteg követte még, majd azt vettem észre, hogy vetkőztetni kezd.
Megrémültem, körülnéztem de láttam, nincs itt senki. A helyre ha valaki belép kód szükséges hozzá ami egy darabig lefoglalja a bejönni kívánót.
Georg nem félt, talán sokszor csinálta már ezt? Nem tudom, nem is érdekelt.
Csak folytattuk amit elkezdtünk.
Több órán keresztül összegabalyodva feküdtünk a hideg padlón. Bár leterített egy pokrócot mégis sütött a hideg, de azt hiszem a levegő izzott körülöttem.
Nem tudom mikor és hogy történt de fel kellett öltöznünk. Azt mondta nem sokára idő van.
Nem akart semmi ostoba szót használni. Jó volt ez így.
Majd megérkezett egy fehér köpenyes alak.
Egy nagy kézi táska volt nála.
- Eljött az idő.
Rideg volt a hangja és kemény, gondolom a szokásos könyörgésre számított, de nem tettem. Megőrzöm a méltóságom és megőrzöm Georg arcát míg utoljára le nem csukódik a szemem.
Bevitt egy kis szobába és szólt, feküdjek az asztalra. Engedelmeskedtem. Felhajtottam az ujjamat és vártam a tűt. Az orvos egy gumit kötött a kezemre, majd láttam a tű elkezd haladni a karom felé. Nem akartam odanézni, de hiába, mégis éreztem.
A tű belém szúródott és éreztem elkezdik nyomni a mérget belém, de ekkor kinyílt az ajtó. Mit kinyílt? Kivágódott…
Georg volt ott, azt kiabálta: Ne tegye ártatlan!
De ekkor már elkezdett a méreg dolgozni… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
