Csak egy nap

- Jó napot kívánok! Fisher doktornőhöz jöttem! – mondtam a recepciós nőnek.

- Kérem a nevét.

- Vivian Knirps.

- A doktornő már várja Önt.

- Köszönöm.

- Hello Vivian.

- Szia Sandra.

- Feküdj fel az asztalra.

- Rendben. – felfeküdtem felhúztam a pólómat, és kezdetét vette az ultrahang vizsgálat.

- Azt ugye tudod, hogy a pici már egyre nagyobb?

- Igen. – sóhajtottam egy nagyot. Mindig szóba kerül.

- Tudtál már beszélni vele?

- Nem még nem.

- Nem is próbáltad. – nézett rám mérgesen. Sandra olyan volt, mint az anyám. Gondoskodott rólam, és látta, mikor nem mondok igazat.

- Minek próbáljam, véletlenségből történt, és egyébként is, ha meghallaná, hogy miért keresem, akkor rám csapná a telefont. Nem értené meg.

- Egy éjszaka alatt ilyen jól kiismerted? Nem hiszem… és lehet, hogy örülne a gyereknek. Honnan veszed, hogy nem?

- Sandra. Ezt te sem mondtad komolyan.

- Jó Vivian. Én nem szólok bele, hogy mit csinálj, csak mondom, hogy fogy az időd, és egyre több alkalmat szalasztasz el, hogy beszélj az apjával. Ha te sem akarod a gyereket, akkor hívd őt fel, és beszéljétek meg, hogy vetessétek el. Ha pedig szeretnéd azt a gyereket, akkor is hívd fel, joga van tudni, hogy nemsokára fog születni egy babája.

- Jó Sandra, amúgy minden rendben a gyerekkel?

- Igen makkegészséges. – mosolyodott el végre.

- Köszönöm, majd jövő héten jövök szokásosan.

- Jó, de addigra, tudni akarom, hogy el akarod e vetetni, vagy sem.

- Jó szia Sandra.

- Szia, és vigyázzatok magatokra.

Ez a beszélgetés egyáltalán nem tett jót. Eddig is aggodalmaskodtam, hogy hogy adjam tudtára, hogy egy jó kis sex miatt lett egy gyereke. Tudtam, hogy ezt meg kell osztanom valakivel.

- Szia, mi van? – ásított bele a telefonba.

- Nem mondod komolyan, hogy most keltél fel, mi több, én keltettelek fel?

- Miért mennyi az idő?

- 10.

- Á, még korán van.

- Inkább hagyjuk ezt most Kitty. Inkább elmondom neked, hogy kerek egy hetem van arra, hogy megtaláljam Tomot és beszéljek is vele, hogy mi legyen a gyerek sorsa.

- Ahha. – válaszul kaptam még egy ásítást a telefonba.

- Jó Kitty, ha úgy gondolod, tudsz civilizált emberek módjára beszélgetni a problémáimról, akkor hívj fel. – nyomtam ki a telefont.

- Csá Öcsi.

- Szia Tom, úgy látom végre sikerült felriadnod.

- Hétvége van, nem kell sehova se mennünk, akkor miért nem aludhatnék, ameddig csak akarok.

- Ja amúgy üzeni Eve, hogy majd hívd fel őt. És nagyon élvezte az éjszakát. – nyávogott Bill tesójának.

- Ki az az Eve?

- Akivel ma sexeltél, te hülye. Úgy látom nem lehetett valami jó az ágyban, ha még a nevét se jegyezted meg.

- De jó volt… élveztem. – és egy önelégült vigyor jelent meg az arcán.

- Nem vagyok kíváncsi az éjszakádra.

- Pedig tőlem tanulhatnál.

- Fogd be inkább, jó?

- Na és mi van azzal a múltkori macával.

- Semmi, csak barátok vagyunk, jót beszélgettünk és ennyi.

- Öcsi, kéne már egy jót sexelned.

- Nah állj le már végre Mr. Casanova. – dobott egy párnát tesója fejébe Bill.

- Szia, figyu bocsi, hogy olyan tuskó voltam, ne haragudj. Hol vagy?

- Itthon.

- Akkor megyek, 15 perc és ott vagyok. – azzal Kitty le is tette a telefont. Annyira felidegesített, csak a saját kis világában él, és amikor szükségem lenne rá, akkor is hülyéskedik, nem baj, majd kinövi egyszer.

Kopogtak.

- Gyere be!

- Szia! – adott egy puszit. – Na mesélj el mindent. - És én csak mondtam, és mondtam és mondtam. A mese végén csak sóhajtottam egyet. Elég tanácstalan voltam. Egy hetem van rá, hogy megtaláljam Tom Kaulitzot, és meg is tudjuk beszélni ezt a „kicsi” problémát.

- Figyu, elkérjem Tom számát?

- Ugyan honnan.

- Tudod, jóban vagyok Billel.

- Tényleg? – ez a mondat megváltásként jött. – De amúgy mióta.

- Ez hosszú sztory, majd ha a problémád megoldódik, akkor elmesélem.

- Megtennéd?

- Meg hát. – és már hívta is.

- Várj Tom hagyjuk abba, csörög a telóm. – mondta Bill, mert épp egy párnacsata kellős közepén voltak.

- Jó.

- Szia Kitty, mizu? – vette fel Bill a telefont.

- Szia Bill figyu már… - ekkor Tom hozzávágott Billhez egy párnát.

- Te ökör hagyd már abba. – azzal bement a szobájába. – Bocsi Tom egy ökör, mit szerettél volna?

- Hát pont azzal az ökörrel kapcsolatos.

- Mi van?

- Kéne a telószáma.

- Minek?

- Elmondhatom neki? – nézett rám Kitty tanácstalanul. Bólintottam.

- Mit mondhatsz el?

- Röviden: a tesód felcsinálta a barátnőmet.

- Micsoda?

- Emlékszel Vivire?

- Ahha, a gálán ismerkedtünk meg.

- Pontosan. Na Aznap Tommal lefeküdt és elfelejtettek gumit használni és teherbe ejtette.

- Ha ezt Tom megtudja…

- De nem tőled fogja. Ezért kéne a telószáma, mert egy hete van Vivinek eldönteni, hogy elveteti, vagy nem. Ha lekési a dátumot, akkor meg kell szülnie ezt a gyereket. És ezért akar Tommal beszélni, hogy neki is legyen beleszólása.

- Elküldöm smsbe jó?

- Tökéletes, imádlak.

- Én is téged. – mosolygott. – Szia Kitty.

- Szia Bill Puszi.

- Neked is. – Bill gyorsan megírta a számot nekünk smsbe és kiment a tesójához.

- Hej öcskös, mi van veled?

- Semmi.

- Fogadok, valami csajjal beszélgettél.

- Emlékszel arra a csajra, akivel a Gála után jöttél össze.

- Hmm… - gondolkozott el. – Az a barna hajú kis bombázó? Igen emlékszem. De miért?

- A barátnőjével beszélgettem. Azóta tök jóban vagyok vele.

- Várj csörög a telefonom. Igen?

- Szia Tom. Vivi vagyok, emlékszel rám?

- Hát téged nehéz lenne elfelejteni.

- El kell mondanom valamit.

- Miért vagy ilyen komor?

- Meg fogod érteni. Szóval, emlékszel arra, hogy lefeküdtünk?

- Persze.

- És arra is, hogy nem használtunk gumit?

- Ugye nem? – képedt el Tom, és ránézett a tesójára, de sajnos a tesója bólogatott.

- Ugye de. – sóhajtottam én is… tudtam, hogy nem lesz egyszerű. – Figyelj, meg kéne beszélnünk…

- Bocsi de le kell tennem – mondta, és rám csapta a telefont.

- Tom.

- Mi van? – kérdezte idegesen, nem akarta lehinni, hogy ilyen megtörténhet vele, hogy teherbe ejt egy „egy éjszakás kalandot”.

- Figyelj, gyere ide és beszéljük meg.

- Most nem akarok senkivel se beszélni. – felszaladt a szobájába és magára csapta az ajtót. Leült az ágyra és elgondolkozott ezeken a dolgokon… eddig ilyet még soha nem tett.

- Na mi volt? – kérdezte Kitty.

- Amikor mondtam neki, hogy beszéljük meg, rám rakta a telefont. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Várj Bill az. Szia mondjad.

- Ott van Vivi?

- Várj kihangosítom. Itt van mondhatod.

- Figyelj, Tom most kétségbe van esve, ilyen még sose történt vele, és ő még nem érzi magát olyan férfinak, aki tudna apa lenni, szerintem remekül csinálná, de még nem jött meg neki az esze. Majd ha lenyugszik beszélek vele jó, és megpróbálom rábeszélni, hogy hívjon fel és beszéljetek.

- Köszönöm Bill. –csuklott el a hangom, és beszaladtam a szobába.

- Bill most leteszlek, meg kell vigasztalnom.

- Jó, majd beszélünk, szia.

- Szia.

Kitty kopogott az ajtón. Meg fordult a fejemben, hogy azt mondjam neki, hogy nem vagyok itt és hagyjon békén, de ő az egyetlen ember, aki mellettem áll és nem akarom őt is magamra haragítani.

- Gyere be. – mondtam neki és ő be is jött. Nem mondott semmit, csak leült mellém az ágyra. Tudta, ha akarok valamit mondani, akkor azt úgy is el fogom. – Köszönöm, hogy vagy nekem. – öleltem őt meg és sírtam a vállán.

- A legszebb dal sem szólhat másról, köszönöm, hogy vagy nekem… - kezdte el nekem énekelni ezt a nagyon is igaz számot. Amikor végre lenyugodtam elkezdtem neki mondani, hogy mi van bennem és min töröm a fejem.

- Én meg szeretném tartani ezt a gyereket, mert már úgy beleéltem magam, de egy apa nélkül én nem tudom végigcsinálni. Ha Tom nem akarja megtartani ezt a gyereket, akkor én sem akarom… és eddig nagyon úgy áll, hogy nem akarja.

- Mit mondott Bill?

- Hogy Tom átgondolja a dolgokat és akkor majd beszélünk. De én most lefekszem jó? Ki kell pihennem magam.

- Rendben. Itt maradjak veled?

- Megtennéd?

- Ez természetes. – mosolygott rám, és ezzel megnyugtatott.

A következő napokban, akár hányszor hívtam fel Tomot mindig vagy kinyomta, vagy nem vette fel, egyszóval szóba se állt velem. Ez így eléggé kétségbe ejtett, de elhatároztam, ha nem tudok beszélni Tommal, akkor elvetetem a gyereket. Minden nap beszéltem Billel, hogy Tom hogy érzi magát, és ő mindig lelket öntött belém. Miután letettem a telefont mindig optimista lettem, és azonnal hívtam Tomot. De ő egyszer sem vette fel a telefont.

- Ne búsulj Kicsi Töki! – ölelt meg Kitty. – Biztosan rendbe jönnek a dolgok.

- De úgy nem tudnak rendbe jönni a dolgok, hogyha nem tudok beszélni Tommal, és már csak egy napom van arra, hogy beszéljek vele, és döntést hozzunk.

- És kitaláltad már, ha nem tudsz beszélni vele, akkor mit csinálsz?

- Természetesen elvetetem… nem fogom tudni egyedül felnevelni. De én ezt annyira nem akarom. – sírtam el magam. – Útálok terhes lenni, folyton bőgök, mint egy óvodás. El kell gondolkoznom, hogy mi lesz.

- Jó akkor én most megyek.

- Köszönöm Kitty.

- Ugyan már ezért vagyok itt neked. – ölelt meg és már ment is ki az ajtón. Nem tudom, mi legyen most. A babának joga van az élethez, és biztos vagyok benne, hogy gyönyörű kicsi lenne, de félek. Félek attól, hogy Tom felénk se fog nézni. És legfőképp attól félek, hogy őrá fog emlékeztetni. Mert én úgy érzem, szerelmes vagyok abba az ütődött bunkó macsóba.

- Szia Bill.

- Szia Kitty, mi újság.

- Tudnád adni nekem Tomot?

- Persze. Tom telefon. – kiabált tesója után.

- Ki az?

- Kitty. – Tom egy mélyet sóhajtott majd elvette a telefont.

- Szia Kitty.

- Hello Tom. Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el neked. Nagyon szeretem Vivit és szeretném, ha minél jobb élete lenne. Nem érdemled meg őt, de mit csináljak ha beléd szerelmes de eszméletlenül.

- Micsoda? Szeret engem? – képedt el Tom.

- Igen, szeret téged. És a gyereket is nagyon szeretné, de fél. Fél attól, hogy ha megtartja, akkor te mit szólsz majd, és fél attól, hogy rád fog hasonlítani, ha mégis úgy dönt, hogy megtartja. És tudod mi a döntése? Az, hogyha te nem hívod őt fel és nem beszéled meg vele, akkor elveteti, hiába szeretné azt a gyereket mindennél jobban, de ő a téged tiszteletben tart. Úgyhogy vedd fel az a kurva telefont és te is tartsd tiszteletbe őt és hallgasd meg.

- Hol van most?

- Gondolom otthon. De miért?

- Elmegyek hozzá. Mondd a címet légy szíves.

- Ez a beszéd… tessék, tudod hol van?

- Persze, mindjárt ott vagyok… szia.

- Mi van veled Tom?

- Megyek Vivihez megbeszéljük a dolgokat. – kapta fel a kabátját és már indult is.

Kopogtak.

- Gyere be. – mondtam, azt hittem, hogy Kitty lesz az.

- Szia. – mondta félve.

- Szia Tom. – törölgettem gyorsan a szemeimet.

- Te sirtál? – csodálkozott.

- Igen, de ez most nem fontos. Miért jöttél?

- Azért, hogy elmondjam, hogy mi minden zajlott le bennem ez alatt az egy nap alatt. Amikor egy hete felhívtál, hogy terhes vagy, akkor úgy gondoltam, hogy jó azt csinálsz vele amit akarsz, engem nem érdekel, hiszen véletlenül jött be ez a gyerek. És nagyon megijedtem, amikor egész héten hívtál. Bepánikoltam, és nem akartam ezt a gyereket, hiszen azzal csak a baj van., és én még fiatal vagyok, minek nekem egy gyerek, csak elrontaná az életemet. Ma reggel láttam Bill arcán a szomorúságot. Tudtam, hogy miért néz így rám. Csak egy napom van dönteni, hogy mi legyen ennek a kis csöppségnek a sorsa. Egész héten csak a negatívumokat néztem, így elkezdtem a pozitívumokat is előszedni. Amikor egy kisbaba először mondja ki, hogy mama vagy papa, amikor édesen nevet rád és tudod, hogy ő a te gyereked, ahogy látod amint felcseperedik. – itt elkezdtek folyni a könnyeim. – És hogy ha most rosszul döntök, akkor megölök egy ártatlan kis életet. Ezt pedig nem akarom, ki akarom magam próbálni apaként, meg akarom tudni, hogy miért olyan jó apának lenni. És aztán a végső döntésen Kitty erősített meg. Elmondta, hogy mennyire hülye vagyok, ha nem beszélek veled, és ha engedem, hogy elvetesd a gyereket, és azt is elmondta h szeretsz engem. – mosolyodott el a végén. Én csak néztem őt és sírtam, útálom ezt az érzelgős korszakomat. – És amióta hallottam a hangodat, folyamatosan rád gondolok, hogy milyen lenne újra megcsókolni…

- Mondjuk ilyen. – hajoltam oda hozzá és megcsókoltam… erre azóta vágytam,  amióta otthagytam őt a hotelszobába.

- Hmm… sokkal de sokkal jobb mint amire számítottam. – mosolygott rám és letörölte a könnycseppet az arcomról.

- És akkor most mi lesz velünk?

- Nem tudom, de én nagyon szeretném ezt a gyereket, és téged is. – csókolt meg újra és újra.

Csak egy nap… milyen rövid idő, arra mégis elég, hogy döntsünk egy élet sorsáról.