- Kicsim, ébredj, telefon! – jött be a szobámba édesanyám.

- Hmm… - csak ennyit voltam hajlandó kinyögni.

- Kicsim, fontos! Valami Bill, meg valami Tom.

- Micsoda? – ugrottam ki az ágyból, a földön landolva. Ez is jó kezdése a napomnak.

- Igen? – vettem fel a kagylót enyhe gyomorgörccsel.

- Szia Bill vagyok.

- Én meg Tom.

- Sziasztok fiúk. – mondtam, bár nagyon nem értettem, hogy mit akarhatnak tőlem, mert én nem szeretem őket. Ekkor megszólalt Bill mintha a gondolatomban olvasna.

- Most biztos azt gondolod, hogy miért pont mi telefonálunk, akikért nem rajongasz.

- Hát valami hasonló. – mosolyogtam el magam.

- Nézz ki az ablakon. – szólalt meg Tom is. Így is tettem, és nem hittem a szememnek… ott álltak mind a ketten Bill kezében a telefonnal és integettek nekem, közben pedig vigyorogtak. Én is mosolyogtam intettem nekik egyet. Sosem szerettem őket úgy, hogy „jajj Bill azonnal akarok tőled egy gyereket”. Olyan közömbösek voltak. A barátnőm Eve nagyon szereti őket, így sokszor hallgattam őket. És persze van egy el nem hanyagolható részlet. Én is Kaulitz vagyok.

- Nem akarsz lejönni?

- De. – csak ennyit mondtam és már szaladtam is le, úgy ahogy voltam, pizsamába. Hiába, hogy nem szeretem őket, de azért nem mindennapi, ha találkozol Németország leghíresebb tinijeivel, ráadásul a házatok előtt várnak téged.

- Sziasztok. – értem oda hozzájuk.

- Nagyon édes vagy! – mondta Bill és magához ölelt. Nem értettem ezt az érzelmi kitörését, de hát pasiból van, hiába, hogy nem látszik.

- Köszi Bill. És minek köszönhetem, eme két tini sztár látogatását? – erre a fiúk elkomorodtak.

- Az még ráér. Nem megyünk be, legalább te is átöltözhetsz. – mondta Tom.

- De végül is. – nagyon nem értettem ezt a helyzetet, de talán egyszer csak kitisztul. Bevezettem őket a házba.

- Várjatok egy percet, átöltözöm. – és már szaladtam fel.

- Annyira gyönyörű… - nézet utánam Bill.

- Hát igen, tiszta Kaulitz! – mosolygott Tom is.

- Sziasztok fiúk… - jött ki a konyhából anya.

- Csókolom!

- Ugyan már, tegezzetek nyugodtan.

- Akkor szia. – mosolyogtak.

- Elmondtátok már neki?

- Még nem mertük, félünk a reakciójától.

- Jó fiúk én ezt rátok bízom, de szerintem minél előbb el kéne mondani neki…

- Már itt is vagyok. – jöttem le a lépcsőn. – Mi susmorogtok ti hárman?

- Ugyan semmit.

- Gyanúsak vagytok ti nekem. – álltam velük szembe.

- Ugyan már Kicsim, ne legyél már ennyire paranoiás. – legyintett anya.

- Jól van. – huppantam le az egyik fotelba. Láttam a fiúkon, hogy megnyugszanak.

Csak ültünk és néztük egymást. A fiúk feszengtek, láttam rajtuk, hogy mondani akarnak valamit, néha bele is akartak kezdeni, levegőt vett, hol az egyik hol a másik, de végül egyikük se szólalt meg. Én meg néztem őket. Meg akartam tudni, hogy mi az, így hát vártam türelmesen, hogy végre elmeséljék, hogy mit akarnak.

- Na jó én ezt nem bírom. – sokkalt be Bill. Éreztem, hogy ő fogja magát megadni.

- Hallgatlak! – mosolyogtam rá… olyan érzésem volt, mintha már régóta ismernénk egymást, mintha testvérek lennénk… Ő is visszamosolygott rám. Már nem izgult annyira.

- Szóval, mi nem unaloműzésből jöttünk ide hozzád. Úgy körülbelül fél éve anyáék leültettek minket, és tartottunk egy családi megbeszélést, ott apáék közöltek velünk egy olyan dolgot, ami teljesen megváltoztatott minket. És hát…

- És hát mivel nagyon elfoglaltak voltunk, - vette át a szót Tom. – nem igazán tudtunk foglalkozni ezzel a hírrel, de most, hogy közeleg karácsony, lett egy kis szabadidőnk, így fel tudtunk kutatni téged.

- Igen, és mi volt az a nagy hír? Mondjátok már. – bezsongtam teljesen, feljebb ültem a széken és úgy figyeltem őket. Ők meg csak mosolyogtak.

- Ugyanolyan, mint mi. – ezt a kijelentésüket sem értettem, bár volt már némi elképzelésem, hogy mit akarnak közölni…

- Mondjátok már.

- A testvérünk vagy! – mondták ki egyszerre, félve a reakciómtól.

- Hogy micsoda?

- Nem igazi, csak fél.

- De akkor is a testvérünk vagy.

- Anya!!! – ordítottam magam.

- Igen Kicsim?

- Te tudtál róla? – kérdeztem elég dühösen.

- Igen Kincsem, de… - kezdte volna Anyu.

- Egy szót se szólj… értem én. Jobb ha a gyerek teljes tudatlanságban él. – kezdtem el ordítozni. – Mit számít, hogy ő mit akar, az semmiség, hiszen még gyerek. Ki nem szarja le. Pedig mennyiszer mondtam neked, hogy milyen jó lenne egy testvér… - és akkor jött a felismerés. – Akkor ezért váltottál mindig témát… Ne merjen senki se feljönni a szobámba. – és felszaladtam a szobámba. Kellően becsaptam magam után az ajtót. Ledőltem az ágyra, az arcomat a párnára helyeztem és elkezdtem sírni. A düh így jött ki belőlem. De hogy tehette velem ezt… minden álmom egy testvér volt. És ezt anyának annyiszor mondtam el, mennyire szeretnék testvért. Egy bátyót. És most kettőt kapok. Annyira boldog voltam.

- Egyetlen bátyáid bejöhetnek hozzád? – néztek be az ajtón.

- Gyertek be nyugodtan. – mondtam még a párnának. Ők szó nélkül bejöttek, és azt éreztem, hogy a lábamnál besüpped az ágy… leültek az ágyszélére. Felültem kettejük közé, meg töröltem a könnyeimet.

- Te sírtál? – nézett rám Tom.

- Igen. Tudjátok, a legnagyobb vágyam egy bátyó volt… és most kapok egyszerre kettőt is… annyira boldog vagyok. Kiskoromban még a Mikulástól is egy bátyót kértem… és ezért akadtam ki annyira, mert anya pontosan tudta, hogy mennyire szeretnék egy tesót. Aki mindig vigyáz rám, akinek bármit elmondhatok, nem köp be anyunak, akihez hozzábújhatok, ha félek, vagy ha csak rossz kedvem van és jó lenne, ha valaki ott lenne mellettem. És ebből most kettőt kapok és ez annyira jó érzés. – sírtam el magam megint. Tom nem tudta, hogy mit csináljon, Bill viszont gondolkodás nélkül megölelt. Nagyon jó érzés volt. Megnyugtatott, kapaszkodtam belé, ahogy csak tudtam, ő meg csak mosolygott…

- Semmi baj, Kicsi Tökmag.

- Mit mondtál? – néztem rá.

- Csak annyit, hogy Kicsi Tökmag. Nem tetszik? – mosolygott kedvesen.

- Dehogynem nagyon is. Na gyere ide, Tigrisem. – bújtam oda Tomhoz is. Nagyot sóhajtott, most fogta fel csak igazán, hogy lett egy húga, akire vigyázni kell.

- Tigrisem? – eszmélt fel.

- Ahha, ez jutott eszembe a hajadról. És ha tetszik ha nem, akkor is így foglak hívni.

 – nevettem.

- Te meg Lion leszel. – néztem rá Billre.

- Nekem tetszik.

- Jól van Hercegnőm! Nagy duzzogva beleegyezem.

- Hát nem akarsz velem kicseszni, mert ilyen nevet adtam.

- Nem mert nagyon tetszik. – mosolygott rám Tom.

- Mekkora egy hülye vagy!

- Nem sértegetni, a bátyád vagyok.

- Mintha az engem olyan nagyon érdekelne.

- Látom ti jól meglesztek! – nézett ránk Bill.

Anyával kibékültem, és úgy döntöttünk, hogy ma este Billéknél – akarom mondani, Lionéknál J - alszom, megismerem Aput is legalább, bár furcsa lesz neki ezt mondani. Nagyon kedvesek voltak velem, megmutatták a szobámat, még beszélgettünk egyet öten, nagyon örültek nekem. A fiúk megmutatták a szobáikat. Nagyon tetszett, totálisan más volt a két szoba, de mégis hasonlított… mint amilyenek ők magunk. Olyan 11 fele elmentünk aludni, de én nem tudtam. Csak forgolódtam és próbáltam elaludni, de általában idegen helyen nem tudok elaludni. Nem forgolódtam sokat, elindultam Tom szobája felé.

- Szia Tigrisem.

- Mondd hercegnőm. Várj, kitalálom, nem tudsz elaludni.

- Ühüm.

- Na gyere bújj ide. – emelte fel a takarót, én pedig bebújtam hozzá. – Tudod… - kezdett bele, - én mindig is szerettem, volna egy hugit, akire vigyázhatok, és szétverhetem a nekem nem tetsző pasijait. – mosolygott, én meg nevettem rajta.

- Imádlak.

- És még nem is ismersz, ha mármost imádsz, akkor mi lesz később?

- Istenem ekkora egót… -forgattam a szemeim.

- Ki szólított? – lépett be Bill a szobába.

- Hát te Öcsi?

- Csak meghallottam, hogy ez a gyönyörűség a nevemet mondja.

- Jaj Bill elkényeztetsz. – nevettem.

- Csak az igazat mondom.

- Azért ne ess túlzásokba.

- Tom! – vágtam egyet a hátára.

- Jól van már, tudod, hogy nem gondoltam komolyan. – nézett rám szépen.

- Az lehet, de én igen. – nyújtottam rá a nyelvem. – De fáradt vagyok, elég volt mára belőletek. Bill nem alszol itt?

- Ha már így megkérdezted. – bújt be mellém az ágyba.

- Te jó isten, tudod mikor aludtam utoljára az öcsémmel?

- De most egy ember van köztünk.

- Na pláne, mikor osztoztam egy nőn.

- Te hülye, azért még mindig a húgod vagyok.

- De csak félig.

- Tom! – szóltunk rá egyszerre.

- Na két ilyen hárpiával, de jó éjszakám lesz.

- Egyébként is szokd meg, hogy hárman alszunk, mert nem vagyok hajlandó választani köztetek.

- Úgyis tudom, hogy engem választanál! – mondták egyszerre.

- Nem vagytok ti véletlenül ikrek?

- Ha-ha-ha.

- Na, jó éjt Bátyók.

- Jó éjt Hugi! – mondták egyszerre. Befészkeltük magunkat, ami annyit tett, hogy a jobb oldalunkra fordultunk, Tom én és Bill, én átkaroltam Tomot, Bill pedig engem és így aludtunk el.

- Kicsim, ébredj, telefon! – jött be „újra” a szobámba édesanyám.

Csak úgy kipattantak a szemeim. Álmodtam? Akkor ez most mi, ez is csak álom az álomban, vagy a valóság? Felpattantam az ágyból és kinéztem az ablakon, ugyanaz a kocsi volt kint a ház előtt, és két ismerős fiú állt előtte… rohantam le a lépcsőn és a nyakukba vetettem magam.