Álombéli valóság

Sok volt ez már nekem. A fülledt levegő, a szenvedélyes csókok, és a 2 emberi test ütemes mozgása, mellyel egymás boldogságát próbálták „jobbítani”. Ezerszer és ezerszer jelent meg, de mindig máshogy.

Valahányszor feleszméltem, a bűntudat úgy csapott le rám, mint réti mezőn sas a kiszemelt zsákmányára. Igazán érdekelne, hogy miért vannak ilyen álmaim, képzelgéseim. Na és persze, miért pont Vele? A mellettem szuszogó férfitól mindent megkapok. Semmiben nem szenvedek hiányt. Ráadásul még egy édespofa, szeretnivaló férfi is Matt. Mióta megismertem, úgy érzem, egy tündérmesébe csöppentem. Az életem a lehető legjobb kikötő felé ringatózik. De mégis ott a gyötrő bűntudat és ezek az „álmok”.

Az egész egy hete kezdődött.

Matt unokatestvérének esküvőjén voltunk, ahová Ő is hivatalos volt, hiszen az ara unokatestvére. A templomban Matt leültetett mellé, ezzel is „gondjaira” bízva, hiszen ő a vőlegény tanúja volt. Már ott úgy mutatott be neki Matt, mint jövendőbeli menyasszonyát, ezzel is megelőzve az esetleges próbálkozásokat. Csakhogy ez az óvintézkedése kárba veszett. A „baj” megtörtént.

A szertartás szívhez szóló volt, és visszaemlékeztem a nővérem esküvőjére is, melyet ugyanez a pap tartott. Kissé elkalandoztam, ugyanis Gustav kezemet megérintve jelezte, hogy a ceremóniának vége.

- Madaline. – szorította meg gyengéden a kezem – Gyere. – mutatott a kifelé igyekvő tömegre.

Talán akkor kezdődött el ez az egész. Különös borzongás futott végig a gerincemen.

Az már csak „ráadás” volt, hogy az asztalnál egymás mellé osztottak be minket.

- Madaline. – szólított meg újból, már a vacsoránál.

- Hagyjuk ezt a rideg hangnemet. – mosolyogtam – Anya hív így csak. Szólíts Maddy-nek.

- Rendben. – hálálkodott mosolyával – Nos, Maddy, elrabolhatlak egy tánc erejéig Matt-től?

- Éjfélre hozd vissza. – tréfálkozott Matt, majd megcsókolt és barátai után indult

A táncból esti séta következett, ahol megismertük egymást. Matt valamilyen úton-módon eltűnt.

- Ilyenkor mutatja az ég a legszebb és egyben a legtitokzatosabb arcát. – néztem a menyboltra, mikor már közel voltunk a panzióhoz, ahol az esküvőt tartották.

A mellettem álló férfitól nem érkezett válasz. Behunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt, a rózsák illatától terhes légből. Ez az illat mindig megmosolyogtatott. A következő pillanatban puha ajkak érintését éreztem ajkaimon. Kinyitottam szemem és a karamellbarna szempár csábító bujaságával találkoztam. Nem gondolkoztam. Lehunytam a szemem, és az ölelő karok közé simultam. Ez a csók egy igazi férfi csókja volt. Tele volt szenvedéllyel, és pontosan tudta, hogy mit akar. Engedni a csábításnak.

Én józanodtam ki hamarabb. Megijedve saját reakciómtól, hátráltam. És innentől kezdve jött a káosz. Rémültem néztem a férfi szemébe, és szó nélkül visszasiettem a panzióba.

Még magamon is meglepődtem, hogy arra az „ártatlan” csókra milyen hévvel is „válaszoltam”. De hiszen Matt és én boldogok vagyunk. A mi kapcsolatunk egyszerű, teljes és bonyodalommentes.  Ezek szerint mégsem. Egyetlen csók elég volt ahhoz, hogy érzelmileg felzaklasson, és elgondolkodtasson a kapcsolatomat illetően. Matt nem vett észre különösebb változást. Talán csak annyit, hogy többet dolgozom. Na igen. Eléggé gyáva dolog, de a munkába menekültem a gyötrő gondolatok elől.

És most, itt ülök az ágyon, verejtékes arccal, várva, hogy végre csillapodjon a pulzusom, s a légzésem is. De nem megy. Ez már sok. Ez az álom már nem az első ezen a héten. „4: 13” – néztem az óra zöld számjegyeire.

Megkönnyebbülve szippantottam a hajnali levegőbe. És ez így megy már 1 hete. Azóta nem láttam az ex-dobost, de mindig olyan érzésem volt, mintha követne, állandóan figyelne.

A munkahelyemen egyhetes továbbképzésre küldtek engem és pár kollégát. Pont kapóra jött. Ideje volt már egy kis „kiruccanásnak”.

- Légy jó drágám. – csókolt meg Matt a reptéren

- Megígérem, nem szedek fel minden pasit. – próbáltam tréfálni

- Ezért még kapsz. – puszilt meg vigyorogva – De ott vannak a kollégáid. Hevesen integetnek.

- A gép. – kaptam fel a csomagom – Szia, majd hívlak. – pusziltam meg és rohantam is.

- Szeretlek. – kiáltotta utánam

A baj az volt, hogy hallottam, holott nem akartam felfogni a szó értelmét. Nem fordultam meg, siettem a társaim után.

- Sajnálom Maddy, de te egy idegent kapsz társadnak. – adta át a jegyemet Mark, a csapat legidősebb tagja

- Milyen idegen?

- Az egyik cég csak 1 közgazdászt küldött, így őt te kapod. – mosolygott, miközben az ülések között bolyongtunk.

- És mi a neve? – kíváncsiskodtam

- Madaline. – hallottam meg egy hangot, mellettem.

Azért imádkoztam a másodperc töredéke alatt, hogy ne Ő legyen az. Na és persze azért, hogy az a bizonyos borzongás tűnjön el végre.

De nem. A sors próbára tett.

Kényszeredett mosolyt öltöttem magamra, álarc gyanánt.

- Gustav. – nyújtottam kezem

- Nahát. – lepődött meg Mark – Ti ismeritek egymást?

- Igen. – mosolygott magabiztosan a férfi

xxxxx

- Ne legyél ily feszült. – érintette meg a karom, mikor már elértük a nagyjából 10.000 láb magasságot.

- Miből gondolod, hogy feszült vagyok? – kérdeztem, de továbbra is az ablakon néztem kifelé

- Látom. – suttogta hirtelen a fülembe. És megint a borzongás. De most a hideg is somolyogva futkározott a hátamon.

Magam sem tudom miért, de oldalra fordultam, felé. És ott volt. Barna szemeiből tudtam, hogy pontosan tudatában van annak, mit is váltott ki belőlem. Matt még csak nem is jutott eszembe. A leheletét éreztem a nyakamon, de azt is észrevettem, hogy az ő légzése is felgyorsult, csakúgy, mint az enyém. Csak egy pillanati tartott, míg engedtem a csábításnak, és ajkaira néztem. Mikor felnéztem, a barna kis körökben saját magamat láttam. Nem érdekelt a következmény, ha lehet még közelebb hajoltam hozzá.

Megcsókoltam. És újból az a bizonyos íz.

- Miért csókoltál meg? – kérdeztem, mikor kicsit eltávolodtam

- Most épp’ te csókoltál meg. – mosolygott

- Az esküvőn. – világosítottam fel

- Pont azért, amiért most te is engem.

6 hónap múlva

Újból az álom. A fülledt levegő, a csókok sora, melyben mély érzelmek nyilatkoznak meg, és a „beteljesedés”. Mély levegőt próbáltam venni, ezzel is lassítva kapkodó légzésem. Eközben felültem és megtöröltem a verejtékes arcom.

- Kicsim? – ült fel az eddig alvó férfi is

- Aludj nyugodtan. – mosolyogtam – Csak felriadtam.

- Csak nem azzal a Gustavval álmodtál? Megint? – érintett meg

A borzongás még most, fél év után is megvolt, ha hozzámért.

Mosolyogva bújtam hozzá.

- Talán -  súgtam a fülébe – az a bizonyos Gustav tehetne valamit ezen álom ellen. – kuncogtam.

A válasza csak egy mosoly volt, majd megcsókolt.