What if I was born like an angel...?

(Mi lett volna ha egy angyalként születek...?)

" Újból egy szokványos este. Sikoltozó fanok, eufórikus hangulat, dübörgő hangfalak... Ez az életünk, már több mint 3 éve.

Minden álmunk valóra vált...nem panaszkodhatok, több millió szerelmes szó, több ezer sikítozó lány... mégis hiányzik

valami. Üres az életem...Ki gondolná hogy a mindig mosolygós Bill Kaulitz szenved? Sokan kinevetnének, ha tudnák hogy

miért fáj a szívem, mert igenis fáj a szívem!!! Miért olyan nehéz megtalálnunk a nagy Ő-t? Miért???"

- Ahogy Tom mondaná, már megint érzelgős pöccsé változtam.- sóhajtott fel szomorúan Bill, majd az éjjeli szekrényére

tette a naplóját. Körül nézett a szobájában, csak egy álló lámpa szolgáltatta a fényt... a ruhái szanaszét feküdtek a padlón,

nem volt kedve rendet rakni... mostanában valahogy semmihez sincs kedve! Vett egy mély levegőt, majd lehunyta a szemeit,

és álomba szenderült...

- Miért könnyes az arcod? - szólt egy lágy női hang. Bill felriadt, majd idegesen nézett körbe a hotel szobájában

- Ki van ott?

- Csak én vagyok...

- Te jó ég... biztos hallucinálok, ez csak egy álom.

- Nem álmodsz, most ébren vagy. - szólt újból a hang.

- Ki vagy Te?

- Az angyalod...

- Az angyalom? Nekem nincs angyalom, és nem is léteznek angyalok.

- Dehogynem, hisz most is egy angyallal beszélgetsz! Mi a baj Bill? Miért sírtál az előbb?

- Nem sírta, csak könnyes volt az arcom, ez nem ugyanaz. De mit magyarázkodom egy angyalnak? – nevetett fel keserűen majd visszafeküdt az ágyba és újból lehunyta a szemét. Lágy fuvallatot, majd egy gyengéd simogatást érzett az arcán… - Ez Te voltál?

- Igen…

- De miért nem látlak? Én látni szeretnélek…

-Nem lehet Bill, mi nem mutatkozhatunk emberek előtt!

- De akkor az előbb hogy érezhettem a simogatásod?

- Túl sokat kérdezel… - nevetett fel az angyal

- Ne nevess ki, nem szép dolog.

- Tudom, bocsánat! Mond el hogy mi bánt, én meghallgatlak!

- Magányos vagyok, nincs senki aki szeretne… - súgta rekedtesen majd a térdeit felhúzva , ráhajtotta a fejét

- Ne mondj ilyeneket. És Tomék, és az anyukád? Rájuk nem gondolsz?

- Nem rájuk értettem… nincs szerelmem akihez hozzábújhatnék esténként, aki átölelne ha szomorú vagyok. Ez tudod mennyire fáj? Minden este eszembe jutnak ezek a gondolatok, és teljesen elérzékenyülök. Tudom hogy nem férfias dolog, de sokszor sírok éjszakánként!

- Nyugodtan sírj csak, megkönnyebbülsz tőle.

- Nálatok ez hogy van? Neked van szerelmed?

- Igen, van.! Te vagy az! Minden angyalhoz hozzárendelnek egy földi embert, és Őt kell szeretnünk. Már születésed óta veled vagyok.

- Te vagy a szerelmem?

- Nem Bill… nem én vagyok! Csak te vagy az én szerelmem, én nem vagyok a Tied! Neked egy földi lányt kell szeretned. Hidd el, idővel megfogod találni Őt!

- De addig mit csináljak? Értsd meg angyalom, hogy szükségem van egy ölelésre, simogatásra… úgy érzem, hogy elveszek ezek nélkül. – csordult ki az első könnycsepp, majd lassan végig folyt a puha arcán- Simogass meg kérlek, úgy mint az előbb! Annyira jó esett az érintésed. – kérlelte halkan, de nem kapott visszajelzést – Angyal itt vagy még? Kérlek gyere vissza értem! Én is veled akarok menni, vigyél magaddal! Egyedül nem fogom kibírni, szükségem van rád… szépen kérlek! Nem bírom már ki a magányt, félek, segíts nekem! – zokogott fel hangosan, majd kicsapódott az erkély ajtó, és a függöny magasra libbent… elment Bill angyala… Örökre…

- Mi lett volna ha angyalként születek én is? Mi lett volna, ha…? Segíts…

( Senki sem tudja hogy Bill mit gondol… vajon tényleg magányos, most is? Sokszor gondolkozom ezen a témán… hogy lehetek-e / lehetünk-e olyan önzők, hogy a gyűlölködésünkkel, fenyegetéseinkkel próbáljuk kimutatni a nemtetszésünket egy esetleges „barátnő” hallatán?! NEM! Nincs jogunk ehhez, bármennyire is fáj, és nehéz beletörődnünk, Billnek is kell egy Szerelem… hiába álltatnánk magunkat, hogy biztos boldog… nem hiszem… társ nélkül senki sem boldog. Szükségünk van valakire… és Billnek… erre gondoljuk, amikor elkezdünk gyűlölködni egy „ barátnő ” hallatán…