1. rész. Megegyezés.

Mikor reggel kikeltem az ágyamból, a szemem egyből a falon lévő naptárra vetődött. Telik a nyári szünet. Rohamosan telik, végeztével pedig itt van a szeptember, az iskola kezdés. Kikeltem az ágyamból, belebújtam a mamuszomba és kimentem a nappaliba, ahol anyu már a tévé előtt ülve szürcsölte reggeli kávéját.

-          Jó reggelt.

-          Szia kicsim. Jól aludtál?

-          Igen. Te mikor jöttél?

-          Későn. Nem akartalak felkelteni. Viszont kikapcsoltam a tévédet. Ezerszer kértelek már…

-          Hogy kapcsoljam ki, ha alszom. De anyu, a kettő nem jön össze egyszerre.

-          Na jól van. Mit kérsz reggelire?

-          Rántottát és sárgadinnyés teát.

-          Rendben kisasszony. – állt fel és bement a konyhába.

-          Elmegyek ma este Niával.

-          Hova mentek?

-          Nem tudom még. Majd elindulunk, aztán eldől. De gyanítom, hogy ahová Adamék mennek.

-          Mikor jössz?

-          Attól függ, mennyire leszünk formában.

-          Kocsival mész?

-          Mennyi kérdésed van neked korán reggel. – mosolyogtam. – De úgysem adnád oda a kocsid, csak azt akartad kipuhatolni, inni fogok-e alkoholt.

-          Okos kislány.

Jóban vagyunk anyuval. Nagyon. Eva Müllernek hívják. És a vezetéknevünk korántsem a klasszikus magyarázat miatt azonos. Nem vette fel ő is apám nevét. Mivel mikor ő megtudta, hogy teherbe ejtette anyut egy kalandos éjszakán, többet nem látták egymást. Anyu próbálta felvenni vele a kapcsolatot, de nem sikerült. Én még sosem láttam, nem is tudom, hogy néz ki, sőt azt sem hogy hívják. Anyuval egyszer ültünk le beszélgetni erről. Ő elmesélte, mi történt, hogy történt és döntés elé állított. Megkérdezte, meg akarom-e keresni aput, fel akarom-e vele venni a kapcsolatot. Én azt feleltem hosszas gondolkodás után, hogy nem. Ha eddig nem szenvedtem hiányt, ezután sem fogok. De emiatt egyáltalán nem vagyok lelki sérült, nem érzem magam csonka család zabi gyerekének. Anyu a barátnőm is egyben, tökéletes a harmónia köztünk. Egyáltalán nem hiányzik egy apa szerep. Néha anyunak szoktak lenni hosszabb-rövidebb kapcsolatai, velük én is meg szoktam ismerkedni. Szerencsére szimpatikus embereket választ magának, úgyhogy eddig nem volt kifogásom. Ugyanúgy anyu is meg szokta ismerni az én választottjaimat. Habár ezekben nem bővelkedtem az elmúlt években. Két srác volt, akivel jártam. Nem voltak ezek hosszú kapcsolatok és mindkét esetben én vetettem véget nekik.

-          Min merengsz? – kérdezte anyum, letéve elém a bögrémet.

-          Köszönöm. Semmin.

-          Fiú van a dologban?

-          Dehogy. – feleltem.

Ezzel sokszor bepróbálkozik, de ritka az, mikor én fiúkon gondolkodom. A sulira koncentrálok és a barátaimra. Igazából nem hiányzik a kötöttség, egy kapcsolat, amiben kötelezettségeim vannak.

Reggeli után a laptomommal kiültem a hintaágyba elintézni pár fontos dolgot. Többek közt az órarendemet variáltam át és megbizonyosodtam róla, hogy megkapom ugyanazt a kolesz szobát, amit tavaly. Másodikos leszek szeptembertől médiakommunikáció szakon. A végzettségem kommunikátor lesz.

Nia, a barátnőm kétszer hívott az esti találkáig. Először, hogy megkérdezze, miben megyek, másodszor pedig, hogy elmondja, ő miben jön. Imádom. Rászoktunk erre, hogy megbeszéljük, mit veszünk fel. Nem azért, mert ez a kedvenc témánk, hanem mert rengeteg ugyanolyan ruhánk van és nem egyszer fordult elő, hogy egyszerre vettük fel.

Hét óra után kicsivel elköszöntem anyutól és elindultam Niához. Félúton találkoztunk.

-          Szia. – puszilt meg.

-          Szia.

-          Na hova?

-          Azt hittem, te már tudod.

-          Adamék a koktélbárban vannak.

-          Akkor gondolom, oda megyünk. – forgattam szemeim.

-          Nem is rossz ötlet. – vigyorgott.

-          De meg ne próbálj összeboronálni valamelyik hülye haverjával.

-          Eszem ágában sincs. Pedig Aaronnak tetszel, ha jól hallottam.

-          Ana Engels. Eszedbe se jusson.

-          Olyan savanyú vagy. Válogatós, szőrszálhasogató…

-          Ennyi elég is lesz mára. – szakítottam félbe oly sokszor hallott monológját arról, hogy én miért nem vagyok képes járni valakivel.

Dortmundnak hatalmas városi parkja van és mivel a közelében lakunk, minden utunk átvezet rajta. Imádom ezt a parkot. Gyönyörű télen és nyáron is. Nyáron csak kifeküdni a fűbe és bámulni az eget, télen giga hóembert építeni, ősszel az avarban rohangálni, mint a kisgyerekek, tavasszal pedig csodálni, ahogy újra virágba borul az egész. Különös atmoszféra övezi ezt a parkot, szerintem nincs olyan dortmundi lakos, aki ne töltené szívesen itt az idejét.

Most is átszeltük, hogy eljussunk a buszmegállóba, ahová Nia a srácokat hívta értünk, mint útközben kiderült.

Mire odaértünk, már szálhattunk is be Adam autójába és irány a bár. A városban nem szűkölködünk szórakozó helyekben. Sok beülős csendesebb és zajosabb, nyüzsgősebb hely is van. Kedvünkre válogathatunk. Válogathatnánk, de általában én Niára bízom a választást. Eleget csesztet, amiért szerinte túl válogatós vagyok mindenben.

Egyébként ez a koktél bár egy elég színvonalas hely. Sorban állás a bejáratnál, ahol még eldöntik, bemehetsz-e avagy megkérnek tapintatosan, hogy orientálódj át egy másik szórakozó egységbe. Több teremből áll, hogy többféle zenével többféle közönséget ki tudjanak elégíteni. Vip részleg is van minden teremben, habár mi még hírességet nem igen láttunk itt. Egyszer lefoglaltuk, mikor a szalagavatónk után szerettünk volna mindenféle mértéket és kultúráltságot mellőzve berúgni. Fantasztikus a koktél választék. Ha nem határozott szándékkal állítasz a pulthoz, vagy veszed kezedbe az asztalodnál elhelyezett itallapot, akkor hosszú időbe telik, mire italhoz is jutsz. Először is mert nem egyszerűen hosszú az a bizonyos itallap, másodszor pedig annyi jó van, hogy nehéz választani. Nekünk eltökélt szándékunk, mióta rátaláltunk erre a bárra, hogy végigkóstoljuk az egészet. Ez is annyiban rossz, hogy mire a végére fogunk jutni, el fogjuk felejteni, melyik volt az igazi.

-          Na lányok, hol tartotok? – Adam.

-          Én a 27-esnél, Viki a 28-asnál.

-          Akkor hozzuk is. – udvariaskodott és Aaronnal az oldalán elindult a bárpult felé.

-          Látod, hogy megváltozott?

-          Kész úriember. – gúnyolódtam.

-          Ma leitatlak és rátukmállak egy idiótára.

-          Na jó. Én jópofizok a szerelmeddel, de te meg leszállsz erről az Aaron és én témáról.

-          Mi nem tetszik benne?

-          Soroljam? Nem bírom a festett hajat, főleg ha így le van nőve még egy lánynál sem, nemhogy egy fiúnál…

-          Oké elég. Ezután úgyis jön, hogy túl kövér, túl sovány, túl alacsony, túl magas, túl proli, túl sznob. Te nem unod? Kapcsolódj már ki egy kevésbé tökéletes pasival.

-          Anélkül nem is lehet bulizni, hogy ne dugja át egy idegen részeg bunkó a nyelvét a számba?

-          Egyezzünk meg. Te csupán az én kedvemért, mert annyira szeretsz, és én vagyok a legjobb barátnőd a földön, találsz ma magadnak egy srácot, akivel kedves leszel, és jól érzed magad. Ha éjfélig találsz egy ilyet, aki kibírja melletted legalább egy ital erejéig, akkor én fizetem ma a számlát. Ha nem, akkor kettesben hagylak Aaronnal, miután elmondom neki, mennyire oda vagy érte és csak azért nem kezdeményezel, mert baromira zavarba ejtett a jelenléte.

-          Nem mered.

-          Dehogynem. – vigyorgott és intett Adamnek, hogy idetaláljanak az asztalunkhoz.