4. rész. 13 éves naiv lányka.

„Középiskola első osztályát kezdtem. Tisztán emlékszem az első napra. Ahogy beléptem a kapun, kívülállónak éreztem magam. Fogszabályzóm volt az alsó és a felső fogsoromon egyaránt, a hajam seszínű, az öltözési stílusom inkább fiús. Ezt általános iskolából hoztam magammal. Az ottani barátaim így öltöztek, velem együtt. De én egyedül kerültem ebbe a középiskolába és itt mindenki más volt. Mindenki más és senki sem olyan, mint én. Mindenkiben ott volt a feltűnési viszketegség. Piercing-ek, tetoválások, szakadt ruhák, különféle hajfestékek és így tovább. Úgy éreztem, csak én vagyok középszerű. És megláttam Őt. Beléptem az iskola ajtaján és megláttam a legszebb fiút, akiről addig csak álmodni mertem. Gyönyörű szemek, tündéri mosoly, magabiztos fellépés. Hetek teltek el az utána való magányos sóvárgás után. Egy szót sem váltottunk, de én beleszerettem. Halálosan. És egyszer leszólított. Az udvaron ültem, szokásos egyedüllétemben fogyasztottam a reggelimet egy fa óvó árnyékában, mikor odajött hozzám.

-Szia. – köszönt egyszerűen.

Fogalma sem lehetett, hogy akkor az az egy szó az életet jelentette nekem. Visszaköszöntem, de szinte hang sem jött ki a torkomon. Közelebbről még tökéletesebbnek. A hangja még csengőbb volt, a szeme még lenyűgözőbb. És leült mellém. Beszélgetni kezdett velem, és kitartó volt. Megvárta, míg a pulzusom helyre rázódik, míg kezem remegése alább hagy és a hangom is visszajön. Azt hittem, csupán egy álom, amiben élek, mert másnap este felhívott. Nem tudtam, honnan szerezte meg a számomat, de felhívott. Együtt tanultunk, együtt reggeliztünk a fa alatt, együtt mentünk reggel iskolába és én voltam a legboldogabb elsős lány a földön. Magabiztos lettem. Találtam valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Elfogad fémfogú, szemüveges, fiús lánynak és csak a belsőmért szeret. Azt mondta, szeret. Igen. Emlékszem rá. A házam előtt álltunk, egy esti mozi után kísért haza. Életem első csókja volt. Mézédes és feledhetetlen. Azt mondta, soha nem érezte még ilyen jól magát senkivel, és elhívott a suli buliba. Napokig jártam minden egyes délután a plázákat megfelelő ruha után kutatva. El akartam bűvölni, azt akartam, büszke legyen rá, hogy ilyen barátnője van. Találtam is egy fantasztikus habos, csipkés rózsaszín csodát, amit mintha rám öntöttek volna. Kezem-lábam remegett, mikor elindultam otthonról. Tudtam, ma este táncolni fogok vele, tudtam, ma este mindenki meglátja, hogy enyém a srác, hogy engem szeret és senki mást. Akkor még azt hittem… És vártam. Vártam a suli előtt, vártam, míg mindenki szépen lassan beszállingózik azt bámulva, hogy egyedül vagyok. Aztán bementem. Ő, akit szerettem, ő akire azt hittem, az igazi, egy másik lánnyal várt rám. Sosem felejtem el azt a vigyort az arcán. A haverjai körbe állták röhögve. Csak átvert. Hazugság volt minden. Csak fogadásból járt velem. Egy rakás pénzt nyert és szinte az egész suli benne volt. Én voltam a fogadás tárgya és az, hogy elhoz a bálba. Hogy hetekig jár velem és elhiteti, szeret, eléri, hogy szerelmet valljak neki. Közben még jól is járt, mert megírtam a leckéjét is neki. Azt a lányt csókolta meg a bálon és én megkövülten álltam ott. Patakokban folyt a könnyem, de egy szót sem szóltam. Nem tudtam. Csak hallgattam és nem akartam elhinni. Meg akartam süketülni és megvakulni, hogy ne lássam a rajtam röhögő embereket. Aztán csak rohantam…

Egy hétig jártam még oda. Anyunak ennyi időbe telt, míg kihúzta belőlem, miért sírok minden este az ágyamban és miért romlanak a jegyeim. Egyből kivett és a srác édesanyjával is elbeszélgetett.

Nem árulom el a fiú nevét. Egyelőre… Ezzel a bloggal tervem van.

Találkoztam Vele a minap. Felelevenedett bennem a régi emlék, a régi fájdalom belém hasított. Hat éve történt, hogy a 13 éves kis naív lányka bedőlt ennek a srácnak. De még nem múlt el az érzés. Szeretném visszaadni neki. Szeretném, ha tudná, mennyire gyűlölöm. Szeretném, ha fájna neki is annyira, mint akkor nekem.

Nem kevés időmbe telt, de mindent kiderítettem róla, amire szükségem van. Tökéletes nő leszek számára. Elérem, hogy szeressen, elérem, hogy engem akarjon. Elérem azt, amit ő elért velem. Aztán ugyanazt kapja vissza tőlem. Ugyanúgy fog fájni neki és én ugyanúgy fogok kacagni a szerencsétlenségén. Egyenesen a szemébe mondom majd, ki vagyok, és hogy mit tett velem.

Sokan azt gondoljátok majd, gyerekes vagyok. De ti nem tudjátok, milyen érzés volt. Nem tudjátok mennyire megalázó. És nem tudjátok, ki ő.

Óvatosságból nem írom meg nektek a valódi nevét. Ha leírnám, meglenne az esély, hogy idetalál és rájön, ki vagyok.

Sokan elvetemültnek hisztek majd, és talán ebben igazatok is lesz. Mert ragaszkodom a tervemhez. El fogom érni, amit akarok.

Igyekszem majd mindent leírni ebbe blogba. Ezzel talán segíthetek azon lányoknak, akikkel egy cipőben járunk. Mától kezdve tudatni foglak benneteket, érdeklődőket, hogy halad a tervem. Ha ma este sikerül felkeltenem az érdeklődését, már nyert ügyem van. Csak és kizárólag az utolsó napon fogom megosztani veletek a kilétét. Az utolsó blog bejegyzésem az ő neve lesz csupán, semmi más.

Ria”

Vagy százszor elolvastam újra és újra, mielőtt publikáltam. Nem a terv miatt voltam bizonytalan. Dehogy. Ez volt az egyetlen, amiben száz százalékig biztos voltam. A reakcióktól tartottam. Azoktól, akik majd támadni fognak, holott nem is ismernek. Ezért igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy ne legyen benne hiba és kivetni való. Igyekeztem a lehető legjobban megfogalmazni az érzéseimet, ezzel is magam mellé állítva a bizonytalankodókat.

Nem vagyok annyira magabiztos viszont a ma estét illetően. Egész mostanáig honlapokat böngésztem és kijegyzeteltem, mit szeret. Miről szeret beszélgetni, mi a kedvenc zenéje, kajája, miket szeret, miket utál, mitől lesz ideges, és mi teszi boldoggá, mit keres egy lányban és mik a kizáró tulajdonságok. Én leszek minden egyben. Én leszek a lány, akit neki teremtettek.

Nem vagyok lelki beteg, és nem vagyok pszichopata. Egy teljesen normális átlagos lány vagyok, akinek most lehetősége nyílt visszaadni egy régi sebet. Ennyi. Utána megy minden majd a régiben. Eddig is meg voltam Bill és a középiskolás sérelmek felelevenítése nélkül. Majd ezután is meg leszek. Ha nem jön össze, akkor sincs baj. De ha van rá lehetőségem, miért hagyjam ki? Ki hagyná ki az én helyemben?

Van még két hét a nyári szünetből. Legalább jól fog telni.

Ma már szép vagyok. Sokkal igényesebb és szebb, mint hat évvel ezelőtt. Barátom is sokkal több van, és ott van nekem Nia, akivel már négy éve legjobb barátnők vagyunk. Mikor elmondtam neki, mit találtam ki, először ledöbbent, aztán valami furcsa büszkeség ült ki az arcára.

Anyunak elmondtam, miért volt olyan rossz kedvem az este. Elmondtam neki, kivel találkoztam, de azt nem, hogy mire készülök. Azért annyira nem nagy büszkeség, hogy anyunak dicsekedjek vele.

Felkészülten vártam az este hét órát és reméltem, hogy Georg igazat mondott. Reméltem, hogy tényleg ott lesznek.