6. rész. Bevált a koktél.

-          Na milyen? – kérdeztem Billt, miután megkapta az italát és bele is kóstolt.

-          Egész finom.

-          De vigyázz azért vele.

-          Tudom, alattomos. De ünneplünk, úgyhogy belefér.

-          És mit ünnepeltek?

-          MTV Bast Band. – húzta ki magát büszkén.

-          Ó, gratulálok. Akartam nézni, mert volt pár fellépő, akire kíváncsi voltam. De aztán valahogy nem úgy jött össze.

-          Én már nem is emlékszem szinte semmire. Mikor átvettem a díjat, extázisba estem.

-          Hát gondolom. Nagy dolog.

-          Az egyik legnagyobb.

-          A következő számot egy barátnőmmel éneklem el, amint megjelenik itt a színpadon. Viki, gyere légy szíves. – hallottam Adam hangját a hangszórókból.

-          Ez én vagyok. – lepődtem meg.

-          Te fogsz énekelni?

-          Igen. Ne haragudj, mennem kell.

-          Menj csak.

Leléptem. Egy mosolyra még belenéztem a szemeibe, aztán leléptem. Az egész dal alatt ő járt az eszemben. Újra olyan közel voltam hozzá, ahonnan veszélyesen könnyű a rabjává válni. De én mégis arra gondoltam, hogy egyszer már bedőltem ezeknek a szemeknek, egyszer már belevakultam ebbe a mosolyba. Nem ver át újra. Nem vesz le a lábamról.

Imádok énekelni, tényleg. Nem vagyok túl öntelt, de nincs rossz hangom. Az elviselhetőnél jobb, de az aranytorok jelzőtől még messze áll. Hobbi énekes. Ez a megfelelő jelző rá talán.

Megtapsoltak. Valószínű, hogy a taps Adam bandájának szólt leginkább, de azért dagadt a mellem, mert sokan a szemembe nézve tapsoltak elismerő tekintettel. Megköszöntem Adamnek a lehetőséget és lesétáltam a színpadról.

-          Ügyi voltál. Egész hallgatható. – Nia.

-          Köszi.

-          Na és hogy halad a projekt?

-          Ő szólított le. Ajánlottam neki egy koktélt, aztán eldicsekedett a legújabb díjukkal.

-          És?

-          Utána mentem Adamhez. De szimpi lehettem, mert mosolygott szinte végig.

-          És Georg? Láttam, vele nagyon jól kijössz.

-          Ha nem lenne köze Billhez, akkor még most is nyomulnék, flörtölnék, és azon lennék, hogy ő is ezt tegye velem.

-          Akkor mondj le erről a tervről, felejtsd el, hogy köze van Billhez és nyomulj. Végre tetszik egy srác, akinek nyilvánvalóan viszont tetszel.

-          Nem. Lesz még ilyen srác, de ez a lehetőség most adódott.

Niával leültünk az asztalunkhoz, kortyolgattuk a koktélunkat és vártuk, hogy Adamék fellépése véget érjen. Drága barátnőmnek kiült a szerelem az arcára. Édes volt. Adam már kicsit visszafogottabban, de látszólag viszonzott szerelemmel a tekintetében jött felénk hamarosan. Megcsókolta Niát majd gratulált nekem.

-          Köszi, de ne csináljunk belőle rendszert.

-          Tök jó voltál, tényleg. Habár láttam, elrángattalak attól a lánynak kinéző sminkesek álmától.

-          Csak ajánlottam neki egy koktélt.

-          De tisztában vagy vele, hogy ki ő, ugye?

-          Persze. Van olyan tíz és negyven év közötti Németországban, aki ne tudná? Ne féltékenykedj.

-          Na ne marjátok egymást. – Nia.

-          Akkor ti nyalakodjatok, én hozok még inni.

-          Be akarsz rúgni? – Adam.

-          Valahogy el kell viselnem az asztaltársamat. – kacsintottam.

-          Akkor hozz nekem is valami erőset.

Kedveltem Adamet, csak barátilag szívtuk egymás vérét. Nem volt sosem a kedvencem, inkább amolyan semleges, de most Nia miatt ezen túl kell nőnie a szememben. Jó fej srác, bírja a stílusomat. Már kezdtem tényleg megérezni magamon a pár elfogyasztott alkohol hatását és pont ezért vágytam még egyre. Plusz mind eközben gondolkodnom kellett, hogy fogok Bill közelébe férkőzni még ma este. Annyira elszálltam és elbíztam magam ma délelőtt, mikor az ötlet megfogant a fejemben, hogy erre nem is gondoltam.

-          Megint itt. – szólított meg Bill.

Egy ember állt köztünk a pultnál, én tényleg nem vettem őt észre.

-          Most azt hiszed nem véletlen, ugye?

-          Dehogy. Látom, hogy üres a poharad.

-          És a tiéd is?

-          Bevált a koktélod. Ez már a harmadik. – jött oda mellém.

-          Hogyhogy nem egy inas hozza neked az italokat?

-          Szabadnapos. – vágta rá teljes komolysággal lereagálva hirtelen feltört bunkóságomat.

Ezt mindketten megmosolyogtuk.

-          Bocs.

-          Semmi. Általában tényleg nem én hozom magamnak. De most emberek közé vágyom.

-          Unod az aranykalitkát, mi? – szerencsére ezt nem mondtam ki hangosan, csak a fejemben hangzott el cinikusan.

Megrendeltem a következő sorszámú koktélomat, ő pedig ugyanazt, amit ajánlottam neki.

-          Emberek közé? Itt aztán akad rendesen. Sőt ha átmész a fiatalabb részlegbe, találsz jó pár önjelölt társaságot is magadnak.

-          Ha van kedved, és nem rohansz el megint, akkor megihatnánk itt az italunkat.

-          A barátnőm épp halálosan szerelmes, azt meg én most nem tudom nézni.

-          Tehát velem tartasz.

-          Tehát igen. – válaszoltam és leültünk egy-egy bárszékre.

-          Haragszol ránk a tegnapi miatt?

-          Nem. Habár kicsit sértő, hogy azt feltételezitek, direkt öntöttem le Georgot, csak hogy közelebb férkőzhessek hozzátok.

-          Nem is tudod mikkel szoktak próbálkozni.

-          De ne mond, hogy nem élvezitek.

-          Hát ha ebbe most bele mennénk, itt ülnénk holnapig.

-          Na jó figyelj. Nem igazán szeretem a beszélgessünk direkt valamiről és erőltessük magunkat a másikra jeleneteket. Én nem haragszom a tegnapi miatt, de nem is hiszem, hogy téged ez annyira érdekel. Tök idegenek vagyunk egymásnak azt leszámítva, hogy én szinte minden nap látlak valahol a médiában.

-          Őszinte vagy.

-          Szeretek az lenni.

-          Én is az leszek. Egyáltalán nem érdekel, hogy haragszol-e, hisz valószínűleg többet úgy sem látjuk egymást. De jelenleg te vagy itt az egyetlen ember, aki nem bandatag és beszélgethetek vele vinnyogás és adj a mellemre autogramot nélkül.

-          Még a nevemet sem tudod.

-          Viki. Hallottam a hangosbemondóban.

-          Nincs kedved elmenni innen? Vagy neked azt nem lehet? Van itt egy park pár percre, ahol nincs tömeg, nincs hangzavar.

-          Nem mehetek. Ne haragudj. És most vissza is kéne mennem már a többiekhez. – váltott hirtelen. – Örülök, hogy megismertelek Viki.

-          Én is.

Meglepődtem, amiért ilyen gyorsan lerázott, de még meglepőbb volt számomra a saját rámenősségem. Én komolyan elhívtam magammal, hogy kettesben legyünk? Tiszta idióta vagyok. Lerohantam Bill Kaulitzot, aki nyilván valóan amúgy sem jöhetett volna el velem.