9. rész. Köszi a goffrit.

-          Bill az? – kérdeztem barátnőmet.

-          Bizony. – vigyorgott büszkén. – Úgyhogy én lelépek.

-          Ne. Maradj.

-          Sziasztok. – ért oda hozzánk Bill.

-          Szia. – köszönt neki Nia.

-          Szia. – fordultam meg és tettettem meglepettséget.

-          Mondhatnám, hogy erre tévedtem, de reméltem, hogy itt talállak. – vallott színt egyből.

-          Csokis goffri? – ajánlotta fel Nia.

-          Köszönöm.

-          Akkor ülj le. – húzódtam kicsit arrébb a pléden.

-          Nem maradhatok sokáig. – biccentett fejével a parkoló irányába.

Ugyanaz a sötét autó, mellette ugyanaz a hatalmas termetű napszemüveges nem túl jókedvű pasas.

-          Na én megyek. – állt fel Nia.

Tudta, hogy nem fogom marasztalni olyan agresszívan, ha itt ül Bill.

-          Csak felhívom Adamet. – kacsintott és elsétált.

-          Engem kerestél? – nyújtottam felé egy csokis goffrit.

-          Igen.

-          Tejszínhabot? – ráztam a tubust.

-          Köszi. – tartotta az előbb elvett goffrit és én egy kis halom habot nyomtam rá.

-          És miért kerestél?

Annyira jól csináltam. Nem mutattam ki mennyire meglepett, nem látta rajtam, mennyire feszengek az örömtől, hogy bejönni látszik a tervem. Semleges maradtam és finoman érdeklődő.

-          Tegnap egyáltalán nem úgy váltunk el, ahogy akartam. – válaszolt.

-          Bevallom én sem így gondoltam. De sok mindent nem úgy gondolok, ahogy teszem.

-          Még egy hetet itt vagyunk Dortmundban. Nincs túl sok dolgom, szabadidőm viszont annál inkább.

-          Meg akarsz ismerni?

-          Azt hiszem, igen.

-          Tudok egy pár egész jó helyet.

-          Ha nem zavar, hogy testőrök is elkísérgetnek és figyelik, nehogy rám vesd magad. – mosolyogta el magát végre.

-          Ettől nem kell tartaniuk. Nem vagyok olyan lány, mint akikkel a rock sztárok általában találkozgatnak.

-          Ezt már leszűrtem.

-          És mindig tíz percekre jöhetsz majd el?

-          Nem. Ha előre szólok, és kevesebb idő megy el a hisztimre, akkor sokkal több.

-          Akkor én kitalálom, mit szeretsz enni, te pedig hívj fel engem holnap reggel.

-          Ez jól hangzik. De ha megadnád a számod, könnyebb dolgom lenne.

-          Bocs. – nevettem, majd lediktáltam a számom, hogy bepötyögje a mobiljába.

-          Köszi a goffrit. Már visszajöhet a barátnőd is.

Csak vigyorogtam. Noi átlátszó kis lelépése nem maradhatott szó nélkül. Baráti találkozót beszéltünk meg és ennél jobban nem is alakulhatott volna.

-          Akkor további szép napot.

-          Neked is.

Elsétált én meg csak néztem utána ugyanúgy, mint tegnap.

-          Na?

-          Mondtam, hogy maradj itt! Most nyeregben érzi magát, azt hiszi nyomulok rá, azt hiszi, mi végig róla beszéltünk mielőtt megérkezett.

-          De hát így is van.

-          Holnap felhív.

-          Kérdezhetek valamit úgy, hogy nem fogod leharapni a fejem?

-          Persze.

-          Nem fogsz újra beleszeretni?

-          Dehogy.

-          Gyorsan rávágtad.

-          Mert ez az őszinte válaszom. Esélyt sem adok annak, hogy megenyhüljek vele szemben. Megalázott, elcseszte életem első nagy szerelmét, elérte, hogy ne bízzak meg senkiben, aki nyit felém.

-          Jól van, nyugi. Én a te oldaladon állok, emlékszel?

-          Persze. De még egyszer ne lépj le. Azt akarom, hogy ő akarja, hogy nyomuljak rá.

-          Emlékszel hol tartottunk, mielőtt idepofátlankodott?

-          Épp megöleltél, mert én vagyok a világ legjobb barátnője. – feleltem kis gondolkodás után.

-          Maradjunk annyiban, hogy megöleltelek. – nevetett.

-          Együtt fogunk lakni.

-          Bizony együtt. – ölelt újra magához.

Ez a nap nagyon is jól alakult. Viszont el kellett terveznem, hogyan fogok viselkedni Billel, hova viszem és így tovább. Sok mindenre kell gondolnom.

„Újra itt. Gyors volt. Tegnap még azt hittem, nekem kell majd őt felkutatnom, ha folytatni akarom. De nem kellett. Ő keresett meg engem és elkérte a számom. Holnap felhív és találkozunk. Még egy hetet van itt a városomban, és velem akarja tölteni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megy majd. A barátnőm véleménye a következő: szerinte azért mennek ilyen gyorsan a dolgok, mert a sráccal hasonlóak vagyunk, egy hullámhosszon vagyunk, passzolunk. Hát ezt hittem én is akkor régen… Mindegy. Holnap jelentkezem a találka után ;)

Más: ne kérdezgessétek légy szíves, hogy ki ez a fiú. Mint már mondtam majd a végén kiderül. Nem leplezem le a kilétét, mert akkor ő is rájöhet.”

Egyre többen látogattak el hozzám. A tegnapi tizenöt, ma már harminckettő. Hát igen. Az interneten gyorsan terjednek az információk.

-          Kislányom! – kiabált a nappaliból anyu.

-          Mi az? – mentem ki hozzá.

-          Mit ügyködsz?

-          Blogolok.

-          Jól van. Akkor nincs kedved megnézni valami filmet?

-          Végülis de.

-          Akkor irány a videotéka, én rendelek addig pizzát.

-          Szép kis terv volt. – mosolyogtam.

-          Ugye?

Belebújtam a cipőmbe, a hatalmas falitükörben megigazítottam a hajam és már mentem is. Csőbe húzott édesanyám. Én gyalogolok a tékába, ő meg csak felemeli a telefont és rendel egy szokásos pizzát. Munkamegosztás van nálunk. Aki hamarabb csap le a könnyebb feladatra, az jár jobban. Ennyi a lényege.

Szeretjük a szerelmes vígjátékokat és a paródiákat. Horrort ritkán nézünk, egy-egy pléd alá burkolózva. Viszont nem csípjük a világvégét jósló filmeket. Unalmas már a téma. A világnak valamilyen okból vége lesz, de mindig van egyetlen egy ember, aki szembe száll a több milliárd másikkal, szembe száll a földön kívüli erőkkel vagy bármivel, és újra rendet tesz. Uncsi.

Végül kivettem a Csillagpor című filmet. Már láttam moziban régebben, mikor megjelent, de nagyon szívesen nézem meg újra, mert nagyon nagyon tetszett már akkor is. Remélem anyunak is fog, különben legközelebb ő választ filmet és megszívat, az tuti.