13. rész. Van még idő.

Nem telt el tíz perc, de Nia már ott volt nálam. Egy-egy bögre kávét kikészítve vártam rá.

-          Nagyon ki vagy? – kérdezte egyből.

-          Nem tudom.

-          Anyud?

-          Arra vár, hogy felhívjam.

-          Mi történt?

Elmondtam mindent. Mindent, amit anyu mondott, mindent, amit én és mindent arról, ahogy reagáltam.

-          Fogalmad sincs, mit fogsz csinálni.

-          Te mit tennél a helyemben?

-          Jó kérdés. Én dühös lennék és szóba sem állnék anyuval. Aput pedig eszem ágában sem lenne megismerni. De te más vagy. Te megfontoltabb vagy és ne feledd, hogy én nem tudom, milyen lehet apa nélkül felnőni.

-          Ő nem akart tudni rólam, ő nem keresett. Megtehette volna. Megtehette volna, hogy nem hagyja el anyut, mikor rájött, hogy terhes. De nem tette. Miért pont most? És nekem miért kéne egyáltalán ezzel foglalkoznom?

-          Adnod kéne egy esélyt.

-          Ha nem adok, azt megbánnám? Meg kéne bánnom?

-          Te nem tartozol neki semmivel. Főleg nem megbánással. De mégis csak az apád.

-          Nem. Nincs apám. Ő a férfi, aki teherbe ejtette az édesanyámat.

-          Ez csak nézőpont kérdése.

-          Szerinted adjak esélyt?

-          Szerintem hívd fel anyudat, nyugtasd meg, hogy nem utálod. Ez neki is biztos baromi nehéz. Aztán használd ki az időt és gondold át jól, hogy mit fogsz tenni. Én melletted állok.

Szomorúnak kéne lennem, de nem vagyok az. Az életem fantasztikus. Van egy anyukám, aki a barátnőm is egyben, van nagy házunk, amiben mindenünk meg van. Van egy barátnőm, aki a legeslegjobb az egész világon. Abba a suliba járok, ahova mindig is akartam. A jövőm sínen van. Megvoltam eddig is apa nélkül, ezután is meg leszek.

-          Jó reggelt. – ment át Tom szobájába Bill.

-          Most menj ki és gyere vissza úgy három óra múlva ugyanezzel.

-          Ugyan már. Dél van.

-          Kössz, szóval akkor majd három óra körül ismételd meg.

-          Nem is vagy kíváncsi mi volt tegnap Vikivel?

-          Nem nagyon.

-          Kár, pedig iszonyat jót szexeltünk a parkban. De akkor aludj csak. – indult el az ajtó felé.

-          Mi van? Állj csak meg! – ült fel Tom.

Bill csak vigyorgással egybekötött bólogatással adott választ.

-          Tudhattam volna. – dőlt vissza fekvő helyzetbe csalódottan Tom.

-          Jó hogy van miért élned tesó.

-          Na jó, mostmár akkor mond el mi volt tegnap.

-          Tök aranyos. Lángosozni vitt és közben nagyon jól elbeszélgettünk.

-          Hű de izgi. Ennyi? Megérte?

-          Ma is találkozunk. Azt mondta fél egy körül hív.

-          Minden nap találkozni fogsz vele, míg itt vagyunk?

-          Baj?

-          Megint belelovalod magad valamibe, aztán pofára ejted őt is és magadat is.

-          Nem érdemlek meg egy hetet egy kedves lánnyal, aki tényleg érdekel?

-          Egy hetet igen, de tudod, hogy több úgy sem lesz belőle. És neked egy hét nem lesz elég, ha megkedveled. És neki se, ha rájön, hogy többet is kaphat Bill Kaulitzból.

-          Beszéltünk erről és barátkozunk csak.

-          Ezt ahányszor már hallottam. Ahány város, annyi lány. Ahány újabb hét, annyi csak barát. Aztán útra kelünk, te depis vagy, mert a lánnyal akarsz maradni és esélyt adni egy mindent elsöprő szerelemnek.

-          Baj hogy néha igénylem egy külsős ember társaságát? Én csak beszélgetni akarok valakivel, aki nem csak a bandáról tud beszélni. Valakivel, akivel nem vagyok összezárva évek óta a nap huszonnégy órájában. Valakit megismerni és végre nem csak magamról beszélni, nem csak válaszolgatni a monoton kérdésekre a hajammal, a ruháimmal, az evési szokásaimmal kapcsolatban.

-          És ez a lány épp megfelelő, ha jól értem.

-          Viki kedves lány, okos és értelmes. Jó fej és egy hullámhosszon vagyunk. És ami a legfontosabb, hogy őszinte. Valljuk be ez igen ritka körülöttünk.

-          Öcsi én tudod, hogy segítek, ha le akarsz lépni. Tartom a hátam David előtt és kiállok melletted. De ne akard, hogy én is azt érezzem, amit te. Én boldog vagyok így, ahogy vagyok és tökéletesen kielégítő számomra a már megszokott környezet. Ha változatosságra vágyom, azt szoktam jelezni a szobám ajtaján lévő, ne zavarj felirattal. Egy-egy ilyen no name kapcsolat hidd el, lehet olyan tartalmas mint számodra az ismerjük meg egymást fanatizmus.

Nia nem volt hajlandó addig elmenni tőlem, míg fel nem hívtam anyumat. Beszéltem hát vele és éreztem a hangján a szomorúságot. Szomorú volt, hogy megbántott és eltitkolt előlem egy fontos dolgot. Szomorú volt, amiért a lányának át kell élnie egy ilyen horderejű dolgot. Ő azt mondta, elég felnőttnek érez ahhoz, hogy önállóan döntsek, és egyáltalán nem szeretne befolyásolni. Én pedig azt mondtam, egyelőre nem tudom, mit fogok tenni, de ő nyugodtan találkozzon vele. Nekem az még nem megy.

Rossz érzés volt tudni, hogy van valaki, akinek fontos szerepe lenne az életemben, de ő sosem akarta ezt betölteni. Rossz érzés, hogy azt érzem, nincs már szükségem rá. Már késő. De mindemellett hajt a kíváncsiság és hajt a düh, amit rá akarok uszítani. Be akarok olvasni neki, el akarom mondani a véleményem. Akarom, hogy tudja, anyunak milyen nehéz volt és akarom, hogy tudja, milyen csonka családban felnőni. De nem tudom, neki melyik lenne rosszabb. Ha elé állnék ezekkel, majd faképnél hagynám, vagy ha egyáltalán nem akarnék találkozni vele.

Idő kell, hogy ezt eldöntsem.

Anyu korán hazajött a munkahelyéről, de nekem eszem ágában nem volt beszélgetni, így mikor hívott, hogy indul haza én bejelentettem, hogy pont most kell elmennem otthonról. Felöltöztem és útnak indultam. Csak kóvályogtam az utcákon. Buszra szálltam, beutaztam a főutcára és vásároltam pár figyelem elterelő holmit. Bementem a plázába és a könyvesboltban lévő kis olvasókuckóba leülve olvastam egy érdekesnek tűnő könyvet.

Este volt már, mikor csörgött a telefonom.

-          Szia. – vettem fel.

-          Szia, merre jársz?

-          A plázában.

-          Billel?

-          Mi? Dehogy!

-          Ennyi, őt el is felejted?

-          Nincs most ehhez kedvem. Beszélnem kéne vele róla, de semmi köze hozzá.

-          Van köze hozzá. Ha akarsz tőle valamit, és be akarod bizonyítani, hogy nem csak játszol, akkor igenis beszélgetned kell vele erről is.

-          De ő még csak egy idegen. Hogy beszélgessek egy idegennel az apámról, mikor anyámat is kerülöm, hogy nehogy szóba hozza?

-          Szerintem neked is jót tenne. Egy kívülállóval mégis csak más.

-          Nia ne tukmálj rá engem Billre. Talán jobb is, ha elfelejtem ezt az egészet. Éljen boldogan, leszarom! Nem kell nekem mégy egy probléma! Van elég!

-          Ugye nem most fogsz kiborulni?

-          De igen. – csuklott el a hangom.

-          Na jó, hol vagy pontosan? Odamegyek.

Elsírtam magam. Kellett huszonnégy óra, hogy a könnyeim utat törjenek.